Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-05-01 / 18. szám
Sá,toralja-Ujhely, 1892. május 1. 18. sz. Huszonhármatok évfolyam. xLfimiiis Ai. Égési érre 6 írt. Félévre Ä „ Negyedévre 1 írt 60 kr Bérmentetlen levelek oiek iámért keséktől ÍO' gadtatnik el. Iéilntai nein ndetne visssa. Egye* iiim Ara 20 kr. L nyílttérien minden gar- mondaor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. Z EMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATAL,«» LAPJA. LIEaTELENIK ^EI3SnDE2ST HIBDETÉ3 DÍJ hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes szó ntAn 1 kr. j Azonfelül bélyeg so kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden D centiméter után 3 kr szAmittatik, Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. jA. Zemplén-Hegyalja, általában pedig a hegyi szőlők újból betelepítéséről, különös tekintettel Zemplón-vármegye viszonyaira. II. A Zemplén Hegyalja tiszta magyar lakossága 65588 lélek s ez a lakosság volt az, kik S 13827. hold 652 öl szólót egész éven át művelték; a szőlő művelésből tartotta fen az apa családját, abból taníttatta gyermekeit, ebből tisztességesen ru házkodott és képezte megélhetésének forrását, ebből tett eleget állami, egyházi, társadalmi kötelezettségeinek. Ebben az állapotban biztosítva minden napnak keresménye, nyugodt és szorgalmas volt; — ennek a lakosságnak s/{arésze, a kisbirtokosok és napszámosok, keresetüket elvesztették s szorgalmuk megjutalmazása helyett az emberi könyörületesség keserű morzsáit kell kérniök. Legkülönösebben Pálya, Mád, Erdő-Bénye, Tolcsva lakosságát sújtotta e csapás. Ezekben a községekben a mezőgazdaságilag művelhető terület oly kevés és úgy van elosztva, hogy abból egy napig sem lehetne a lakosság szükségletét fedezni. A mindent pótolt szőlő és a szőlőművelés keresete megszűnt. A Zemplén-Hegyalja 13827. hold 652. öl területű szőlőnek évenkint szabályszerű megmunkálására a birtokosoknak, akár kézpénzt, akár a teljesített munkát véve egyenértékűi, minden esztendőben holdankint legkevesebb száz forintot kellett költeni, vagyis évenkint 1.382.700 ftot, ehez még hozzáadandó legkevesebb 400.000 ft, melyet évenkint a szőlőbirtokosok homlitás, trágyahordás, szóval szőlőjavitás és fentartás költség címén adtak ki s igy összesen 1.782.700 ftot. Ezt vesztette a hegyaljai lakos és ezt vesztette a kis birtokos.* *) Ebből önként következik, hogy a szölőbir- tok elpusztulásával, a szőlő birtokosok elszegénye- desével együtt az ipar egy ágának, a bognár mesterségnek jövője is aláhanyatlott, A városokban lakozó bognár mesterek mellett hordókészitéssel foglalkozott: Abara, Rátka, Deregnyő stb. közsé*) Vagyis talán az úgynevezett »kapás-osztály,* a szőlő- munkás nép. Szerk. gek lakói is mélyen érzik a filoxera hatalmát; s igy lón, hogy a pusztító rovar a szőlő mellett a hatalmas tölgy urainak is és a kézmives osztálynak is hadat üzent. Koldussá lett tehát Zemplén-vármegyének 65,588 tiszta magyar lakosa. A magyar lakosságot megmenteni a hazának, hogy ki ne vándoroljon, mint a felföldi lakosság, egyes ember nem teheti, de nem teheti az ország sem társadalmi utón. Itt az államnak kell tenni, hogy a sorstól sújtott nép el ne veszszen, hanem megmaradjon a nemzetnek, az államnak s megtartassák továbbra is annak a célnak, amit eddig szolgált: a »magyar nektár« elővarázslójának. Hiszem is, hogy a kormány hazafias törekvéseit e téren is érvényesíteni és igy milliók háláját megszerezni fogja.**) De már másrészről a Hegyalja lakossága méltán megvárhatja azt, hogy nemcsak méltányos, de jogosult óhajai megvalósuljanak. Az elmondottak után megkísértem röviden bebizonyítani azt, hogy a más, különösen a házbirtokoshoz viszonyítva mily mostoha gyermeke az államnak a szőlőbirtokos.! Dacára annak, hogy az állam mindent elkövetni látszik, hogy a filoxera pusztítás okozta nyomort enyhítse s az elveszett tőke helyreállítását elősegítse, de az az ut, melyen az államsegedelem megindult, nem vezet a végpusztulásra jutott tájékok éhezőihez, mert az eddig követett eljárás kizárólag az egy helyen elvesztett jövedelmi alapnak egy másik, a hegyi szőlőknél földművelési tekintetben is előnyösebb helyzetben élő tájékokra való áthelyezésében kulminál; tehát az eddigi állami intézkedések a Hegyaljára, meg a többi hegy tájékokra : mint Eger, Arad, Szeg zárd, Érmeílék stb., tisz-án csak képzeletiek és ha az egyes tájékok teljes elpusztulásával a fiskális eredmény meg lesz is, de nem lesz Zemplén, Arad és más Hegyalja, nem lesz érmelléki bakar, nem lesz egri, szegzárdi stb. vörös; nem lesz általában a nehéz művelésű hegyi szőlő s hegyi bor. Mit ér a külkereskedelemnek a futó homokon termett könnyű, tartalmatlan bor? melynél a modern pincekezelés s a vegyészet talán teljesen érvényesítheti magát ? Ez is jó, mert legalább a fejlődésben lévő magyar cukoriparnak biztos fogyasztói, a borjavitók s a borkereskedők tekin'*) Mi hiszszük is és valljuk is. Szerk. télyes csoportjával szaporodni s állandósulni fognak»' de elvész az ország büszkesége, az u. n. tokaji, ménesi, egri, szegzárdi stb. bor, sőt a borral együtt elzüllik az a tősgyökeres magyar nép is s lesz belőle az amerikai humbug töltelék. De visszatérek tárgyamhoz és összehasonlítom először is a vizszabályozó társulatokat úgy amint vannak, a pusztuló szőlőkkel. Elösmerem, hogy a vizszabályozásnak úgy államgazdászati, mint egészségügyi tekintetben nagy az értéke, de bizony a mai állapot szerint, fiskális szempontból tekintve, nem sokat nyom. A víztől mentesített holdak száma milliókra rug, a mentesítésre kiadott összegek rémséges nagyok, az állam közvetetlen és közvetett segedelem nyújtása, szerződésszerüleg is elvállalt kötelezettségei és tett kiadásai sok olyan millióját emésztette meg az államnak, melyek soha vissza nem terülnek. S mit kap érte az állam ? Úgyszólván semmit; mert a sok 15 éves s újból meg újból meghosz- szabbitott 15 éves adómentesség a törvény által szabályozott gátfentartás és kezelési költség cimén leszámolt adóvisszatérités oly állandó kiadások, melyek soha nem fognak megszűnni, mert mire egyik adósság megszűnik, akkorára a befektetési tőke az újabb költsönökkel ismét oly magasra fog emalkedni, hogy a fiskális eredmény az egész alföldön a jövő zenéjének látszik, még pedig aligha nem a 30-ik század zenéjének. Ezzel szemben nem méltányosan remélheti-e a Tokaj-Hegyalja, hogy az ő 13.827 hold 652 öl területének és 65,588 félékből álló tiszta magyar lakosságának megmentésére, az állam anyagi segítségével is hozzájáruljon ? Azt ugyan nem kívánhatjuk, hogy a szőlő- birtokosok és munkásnép érdekében a Tiszasza- bályozás rendelkezésére bocsátott mértékben áldozzon, mert hiszen a szabályozásra, hogy úgy mondjam, soha meg nem adom-fejében előlegezett összegen, Magyar ország összes szőlő területeit, úgy amint azok még a filokszera puzztitástól mentek voltak, Örökáron megvásárolhatta volna ; de kérhetjük azt, hogy hosszú lejáratú kamat nélküli költsön, illetve előleg alakjában eszköz adassák a szőlőbirtokosoknak fekvő vagyonúkban rejlő törzstőkéiknek visszaszerzésére s az annyi ezer munkásnép helyhez, a haza kebléhez kötéséhez. A szőlőbirtokosok mostoha viszonyainak igaTÁflC A, Egy és más a dohányról. Irta: 13. A »Zemplén* eredeti tárcája. »És imádkozott vala a próféta Keletnek fordulva a pálmák hús árnyában csergő gyöngypatak partján és kipihené vala a nagy ut fáradalmait és a homokba köpött. Azon nőtt a nyálból a dohány, mely illatos, miként illatos a protéta lé- lekzete is, fölviditó és megnyugtató, miként a prófétának szent szava. Allah az isten és Mahomed az ő prófétája.* Arab monda. I. Ott, ahol félévvel ezelőtt üzleti, baráti és szerelmes levelek ezrei fordultak meg, a régi postaépületben , a szivaroknak immár százezrei készülnek. És elkészült a mai napon az ötszázezredik darab szivar is. Igaz ugyan, hogy ez csak csepp a tengerben, elenyésző csepp azon négyszázhatvan millió darab szivar tengerében, melyet hazánk dohányzói évente elfüstölnek ; mindazonáltal többet jelent a közönségesnél S.-A. Ujhelyben ezen félmillió szivar, mert ez itt készült már, itteni — kezdő munkáskezek segítségével. Álljunk meg egy pillanatra s elmélkedjünk egy kissé a dohányról, a dohányzásról; hisz a »Dohány-cikk« manapság ritka dolog s dohányirodalmunk, pláne a hazai, olyan kicsiny s any- nyira ritka, hogy bizony a tizedik tollforgató ember se tud felőle sokat, hát honnan tudna fe lőle valamit a szives olvasó ? Az ember betér a trafikba, leteszi az obiigát oboluzst, kap érte egy — aminő, olyan — szivart, rágyújt, elmegy -- a századiknak se jut eszébe azon gondolkozni, hogy hát tulajdoképen miért szivarozunk ? Sok mindenfélére, ami a dohányzás körébe esik, szándékom ezúttal kiterjeszkedni, hanem azt a kérdést, hogy miért szivarozunk ? nem merem bolygatni, mert bizony, megvallom, az az ezredik, aki még erről nem gondolkozott; ezúttal én vagyok Ezek után engedelmet kérek, hogy rágyújthassak. Szivarszó mellett kedélyesebb a társalgás. A vonal alatti rész ma az enyém, hát diskurál- junk. Tessék rágyújtani 1 így ni. S most, midőn látom, hogy tisztelt szerkesztő uram a cenzori plajbász helyett szivar után nyúl, zavartalanul kezdhetünk csevegni. * Kicsoda, mikor, hol és milyen körülmények között kezdett el dohányozni í azt nem tudja senki 1 Ez az ősidők éji homályában vész el. Sokan azt mondják, hogy az a görög Prométheusz, ki azt a bizonyos szikrát lopta, pipás ember volt; de ez nem igaz. Azt se tessék hinni, hogy Jupiter kormánypálcája pipaszár volt volna. Annyi bizo nyos, hogy az emberek nagyon régóta füstölnek Hazánkba Olaszországon át velenczei kalmárok hozták a dohányt 1576 ban. Már a kurucok idejében járta a nóta : «Jaj már nekünk rebelliseknek ! Nagy pipáju, kevés dohányu nemzetnek !« Az i670-ik évi országgyűlés VIII. törvénycikke igy szól: »A tobák megtilalmazásáról s aki behozná annak büntetéséről.« «A ki akár pipával akár porul él vele : ha nemes ember 50, pap 12, paraszt 6 magyar forintot fizessen 1* Az lŐ89-ik évi országgyűlés IX. t. c.-e pedig imigyen szól: »A tobáknak extirpálásáról:« »Birtokvesztés (amissio bonorum) terhe alatt tilos a dohánytermelés, a dohány élvezete pénzbírság terhe alatt tilos, a dohányt élvező főispán 200 ftot, a nemes 20 — a pap 12 — a paraszt 6 forintokat tartozván fizetni.« — Nem érdektelen a Kecskemét városának irattárában még látható az 1697. aug. 25-én kelt jegyzőkönyv következő passzusa : «Az közönséges város bévett szokásai közé az is adnótálta- tott: Hogy annak utána senki, akár itt lakos, akár vidéki, Dohánt sem boltjában, sem piacon, Házánál annál is inkább ne merészeljen árulni, mert ha valaki abban tapasztaltaik, az büntetését el nem fogja kerülni u. m. flór. 11.« És csak azért is, mert olyan nagyon tiltották, az emberek pipáltak, szivaroztak. Á szivarozás hazánkban csak alig százesztendős és ma már egy jóravaló, elegányos bakát el sem képzelhetni »vergónia* nélkül; a kis gimnazista mesés ügyességgel sodorja a cigarettát sikkes dohányszelencéjéből, miközben mélyen elmerül Tewrewk Árpád »Á dohányzás veszélyei« cimü füzetkéjébe. Már a hölgyek is rákapnak. Az udvarias »állam« figyelme >hölgyszivarkák«alakjában mutatkozik a budoirban. Hogyan terjedt lassan-lassan a szivarozás már a pipázás korszakában, arra öreg emberek még élénken emlékezhetnek. Mikor már nagyban pipáltak hazánkban, mikor Bolbiri, a leghíresebb s legrégibb tajtmetsző pipái vagyontérő árakat reprezentáltak : szenzációt keltett egy-egy jó szivar ; az emberek szent áhítattal nézték a szivarozót. Akkoriban a korcsmárosok jobban becsülték még a vendégeiket (tán nem volt annyi berúgott) |^T Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.
