Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-03-20 / 12. szám
Sátoralja-Ujhely, 1892. március 20, 12. sz. Huszonharmadik évfolyam. ELÖriziTía íz. Egész évre 6 írt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek osak ismert kezektől fO' gadtatnak el. IéslratQc nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. L nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. 1 ársadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. megjelenik: ZMUnsriDiEnsr EIEEETÉS DÍJ hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes sző ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt öiszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden CJ centiméter ntán 8 kr ssámittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. A szolidaritás. Valahányszor súlyos csapások alatt szenvedő embertársaink segítségért esdo szavai megmozgatják a társadalom ezreinek szivét, magasabb lángra gyulád a bensőnkben égő mécses, mely egy szép, egy szebb jövő képét világítja meg. Mert kiolthatat- lanul él bennünk a tudat, hogy az az aranykor, az ,aurea aetas4, melyről a klasszikus költők és bölcselők oly lelkesedéssel szóltak, nem hátunk mögött van, hanem még előttünk áll, bár még a távolabb jövőben fogjuk csak elérhetni. Lehetnek bölcselkedők, kiket tudásuk arra a meggyőződésre visz, hogy kételkedve gondolnak az egyéni élet örök fenmaradá- sában. Ki akarna türelmetlen haraggal kikelni ezek ellen, kik ép oly megnyugvással fogadják el komoly gondolkodásuk ezen eredményét, mint a mily bizonyossággal re méljük mi az örökkévalóság gyönyörű képzetének igazságát? Ámde fajunknak, az emberiség mara- dandóságának hitét sohasem szabad elveszni engednünk lelkűnkből, ennek élnie kell minden ellenkező tünetek áramlása dacára és egész valónkkal kell ez eszményen csüngnünk. Az élet csak fejlődés mellett lehetséges. Társadalmi intézményeink mind magukban hordják a kifejlődést előmozdító csirákat s a szerint mérlegelendő értékük, hogy mennyire képesek e magasztos célt szolgálni. De nemcsak intézményeink: nevelésünk, eszméink is csak akkor bírhatnak kellő értékkel, ha felébresztik bennünk ez emberi közösség tudatát. Azért vegye mindenki a >mindenki mindenki ellen« kegyetlen makszimája helyett, a szent, céljainknak megfelelő szigorú parancsolatot, hogy »mindenki mindenkiért!« Mert ez az igazi, ez a valóságos emberi elv. Tény, hogy e remények még nagyon halványak. Korunk a folytonos küzdelem képét tárja szemünk elé, ez ellentétek minden téren még növekvőben vannak, nem csupán egyesek között, hanem nagy tár- j sadalmak és nemzetek elkeseredett viasko- dásban élnek és a végső harcra tartják í fenn éles fegyvereiket. Hiszen, eltekintve a politikai kérdések- ! tói erősebben készül a proletárok millióinak egységes serege, mely annál hevesebb, mert életéért, kenyeréért küzd. Nem terület és becsvágy mozgatják erőit, hanem az éhség és nyomor. Igen, a látszat eszményük ellen szól, óriási tömegek ellentmondnak a közösség fogalmának. De mit tesz a tömeg, mit az I idő az eszmék világában ? Csak a mag legyen elvetve, a századok életre fogják hozni. És azt megtette a Teremtő, midőn szivünkbe ültette a vágyat az emberekért élni, midőn örömeink legnagyobbjává ama érzetet tette, mely lelkünket elfogja, ha másokon segítettünk. Nézzétek csak ha segítő kezeitekkel letörülni segítettétek a nyomorultak könynyeit, nem csupán azok szemeiben fogjátok a hála jeleit látni, a ti, igen a ti sziveitekben is ébredezni fog valami kimondhatatlan boldogító érzés és mindketten egyforma kedélylyel fogjátok elismerni, hogy Isten egymásért alkotta az embereket. Csak erőszakkal ne fojtsa el senki ez érzést magában és gyermekeiben és a jövő valóságában nem fog kételkedni senki sem. Mi szolidárisak vagyunk mindenkivel, ki Isten képmására lett teremtve; mi segitő szívvel fordulunk azokhoz, kik szenvednek, dacára annak, hogy a természet a mi sor- 1 sunkéra tette őket méltóvá. Ma mi seg’tjük őket, holnap talán ők bennünket. Ma a ! Kárpátokalja, Árva felől hangzik a vészkiáltás. Idegenek, távoliak, más nemzetségüek — ki lesz oly vakmerő ezeket mérlegelni? — Segítsük őket; a társadalom szeretetének megnyilatkozása csak ragyogóbban fogja mutatni, hogy át vagyunk hatva az emberi közösség szent tudatától.*) Mikrosz. Vármeg'yei ügyek. A vármegyei főjegyző székéért napról-napra élénkebben nyilatkozó mozgalom indult meg; amin nem is lehet csodálkozni, mert a vármegye rendszerinti főjegyzőjében az emberek egyszersmind a vármegye präsumtiv kormányzóját, minden körülmények között pedig a vármegye alispánjának törvényszerint való helyettesét is szokták tekinteni. A választás iránt való érdeklődésnek szokatlan élénkségét még magyarázza az a körül mény is, hogy Zemplénvármegyében igazi főjegyző-választás 24 év óta nem volt.—Eddig két jelölt bontott zászlót: Dókus Gyula, a s.-a. újhelyi járás főszol- gabirája, ki mellett huszonkét éves szolgálati érdem harcol — és Horváth József, az ez időszerűit helyettesített főjegyző, aki, mint árvaszéki ülnök, kilenc év előtt lépett be a tisztikarba, s később, Ftizy Kálmán elhunytával, az I. aljegyzői állást foglalta el. Azt hisszük, a főjegyző-jelöltek száma nem is fog többre szaporodni, mit abból következtetünk, hogy amint Dókus Gyula fellépésének hire ment, a fáma minden további tervelgetéseivel elhallgatott. Mi természetesebb azonban mint az, hogy a főjegyzői széknek betöltésével a további kombinációknak egész láncolata jött kapcsolatba. E kombinációkról most, mikor a főkérdés még maga is vajúdásban van, szólam korai dolognak tartjuk. Irányadó körökben úgy vannak meggyőződve, hogy az újhelyi járásnak esetleg megüresedő főszolgabírói székét valamely vidéki főszolgabiró beválasztásával lehet kellően betölteni. Ez a hir kellemesen érintette a szolgabirákat, kik közül többen reménykednek avánszma után. Hogy lesz — mint lesz: auguroskodni nem akarunk; majd eldönti május nagygyűlésünkön ezt a kérdést is a vármegye közakarata. *) Az Árva-vármegyei Ínségesekért már nálunk is megdobbant a társadalomnak emberszerető szive. S.-A.-Ujhelyben a hölgyek, a jótékonyság angyalai, buzgólkodnak a könyörületes adományok kéregetésében. Hisszük és valljuk, hogy a vidék követni fogja S.-A.-TJjhely jó példáját. „Adjatok— úgymond az írás — és adatni fog nektek!« Szerk. T Aft 0 A, Egy nyúl története. (Vadásztárca a „Zemplén* számára.) I. Derült márciusi reggelen tett le a gólya egy szépen bokrosodó búzatáblára egy nagy göröngy és egy kis magról kelt ákácbokrocska közé. Az ákácnak múlt őszszel lehullott levelei voltak párnám és paplanom. Nemsokára aztán valami pirosság terült el a szürkés égboltozaton, bibor tűzben ragyogó nagy fényes képű golyóbis tűnt fel a föld peremén. Láttára a szürkeség eloszlott ; fölöttem kék, körülöttem zöld lett minden; hangos lett az előbb néma természet, a magasba szálló pacsirta édeskedves dalával köszönté a hajnalt, a bokrok tája megelevenedett, madár csicsergéssel lett hangos a tájék, ezermillio bogár ébredett fel, nyüzsögve futva élénkité meg körültem a mezőt. Az a fényes ábrázat pedig mintha meleget lehelt volna szerteszét, olyan jótevöleg hatott reám, ragyogó sugarai mihamar megszáritották ködmön- kémet és én összegömbölyödve, nyitott szemmel ugyan, pompás álomba merültem. Mintha két fakanalat vernének össze, olyan zajra ébredtem. Édes szülém füléivel kerepelt föl édes álmaimból. Nagyokat nyeltem az. általa hozott jóféle reggeli eledelből ; azután újra egyedül maradtam : mert a mámi tőlem ioo—200 lépésnyire elhelyezett két kis testvéremhez szaladt — egy szóra. Ez volt az én világba lépésem első hajnala ; igy ismertem meg először a kék eget, az arany- sugáros napot, az égnek legszebb kékségben tündöklő sátorát és a harmatcseppel fénylő zöld mezőt. így rtudtam meg, hogy nyúl vagyok és jó nekem itt lenni. Oh, drága, kedves, régi jó idők. Anyám asszony ugyan nem sokat dédelgette, de 8- -9 napig rendesen meglátogatott, megetetett, megitatott megtőrülgetett két első lábával, aztán nyargalt a másik dűlőben fekvő két testvéremhez, kiket én soha sem láttam; mert az egyiket elvitte az a rósz, gonosz kánya-madár ; a másikat pedig az a fránya apánk pofozta dühében agyon egyszer, amikor édesanyánkra megharagudott: mert az többet foglalkozott velünk, mint ővele. Hja ! nagyon szerelmes népség ám a nyúl nemzetiség. Én magam is majd furcsán jártam. Hát egyszer zajt hallok, lábdobogást, ismeretlen hangokat, melyeknek értelmét felfogni nem voltam képes. — Szuh, szuh, álló, forwärts, forwärts 1 — Uram, teremtöm, mit jelenthet ez ? Anyám azt mondota, hogy mi magyarok vagyunk, sőt hogy mi vagyunk az újabb magyar nemzetség egy részének a fundámentoma ; ilyen magyar szavakat nem hallottam még soha. Talán bizony valaki abból a nemzetségből közeledik, akiről édesanyám azt mondta, hogy fiam annak ne higyj, mert hiában az mindig h. .. t. . . Csakugyan furcsa jószág közeledett felém ; már ez valósággal nem lehetett magyar. Fehér, barnás, tarka, négylábú jószág, hosszú farkát egyenesen tartva megállott előttem, két nagy fényes szemét rám meresztve, egyik első lábát kissé felemelte és úgy maradt előttem mozdulatlanul. Mintha meg lettem volna igézve, mintha lebilincselt volna tekintetével, úgy maradtam fekve. Négy két lábú állat, a kiknek csak a fején volt imitt-amott egy kis haj, közeledett most felénk, egymástól 50—60 lépésnyire jöttek egy sorban, folyton szerte-szét tekintgetve, előttük szaladgált több négylábú társuk. Amint az én strázsámat az egyik két lábú meglátta, egy ismeretlen szót kiáltott és én előlem eltűnt a világ, el lettem temetve elevenen az előttem állott fenevad torkába. íme, milyen kicsiny voltam és már éreznem kellett, hogy milyen a nyúlnál a fogfájás. Mire újból megpillantottam a napot, egy kétlábú teremtés tartott kezei között. Ez egy ember volt, amaz pedig kutya, mindkettő halálos ellenségünk nekünk szegény nyulaknak. Az emberek és kutyák körém sereglettek, megbámultak, aztán nagy tanácsot tartottak, hogy mi történjék velem; végre hosszas tanácskozás után a kutyákat elvezették és engem letettek egy repceföldre. Mtii számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.
