Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-01-03 / 1. szám
Sátoralja-Ujhely, 1S92. január 3 1. 22. Huszonhármatok évfolyam. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA.. meqjelenik: iMziisriDiEasr •vr^1.s^LES3sr^.E=. 21EDETÉ3I DÍJ : hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes ssó ntAn 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden Q centiméter után 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtalik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. Q Boldog új évet! A vándor tikkadtan a hőségtől, elfáradva a tartós menet miatt, porlepellel boritva az országút szennyes porondjától, feltörött bokákkal a találomra mért kérges csizmáktól — gyakran meg-megáll és visszanéz, hogy milyen utat tett meg. Révedező, bágyadt tekintete előtt elmosódnak a távoli kéklö hegyek, de azért emlékszik még a köztük kanyargó utakra, a goromba éles rögekre, melyek lábait kegvetlenül kisebe- sitik és szemében ott ragy )g a fájdalom könynye. — Sajgó fájdalmát1;és fáradtságát enyhíti azonban az a körülmény, hogy túl esett rajtuk és a remény, . hogy a pálya többi részét talán kedvezőbb körülmények között teheti meg. Ezeknek a hatása alatt támad benne egy összetett érzés, melyben a múlt szenvedése, egy jobb jövő záloga és reménye van sajátszerüleg felolvadva és kereszteződve. A vén főid is körülrobogván velünk megint az ő zónáján: hir-smszázhatvanöt napos, viszontagsággal teli utazásunk után ilyen kebellel és érzéssel álltunk meg mi is Kronosz utolsó határfájánál, az ó-év végső állomásán, s az uj esztendőnek kétes felszállóján. Szivünk, mig egyrészt a sok szenvedéstől és csalódástól kesereg, keblünk az átélt viszontagságoktól sajog, karjaink a terhes igától lankadtan hullanak alá, izmaink a tartós tehertől meg vannak ereszkedve : másrészről szemünket a remény zöldellő oáza csalogatja, kifáradt karjainkba friss erőt ömleszt, izmainkat megfeszíti, uj munkaABDA, kedvet ad lényünknek. És mi megyünk, ro hanunk újólag a küzdelembe, mert a legnagyobb hadvezér, a remény, lelkesitő harsonája azt zúgja fülünkbe : előre / Követjük, j mert jelszava erősen biztat és zászlója a ! legszebb színre : zöldre van festve. Nem is adjuk föl kislelküen a pozíciót. Gyáva katona az, aki megszalad és meg nem áll őrhelyén. Rüpők férfi, ki meghunyászkodik az akadály előtt. Nem élni j való, ki csak örömben akar úszni, a szen- ! védéstől pedig borsódzik a háta. Hiszen az ’ élet nem egyéb, mint a külömböző hangu- | latok láncolata és Összessége. Ha csak örömünk volna, életünkben nem lenne változatosság; unottá lenne az, mint nagy ur előtt a bőség, mely megrontá gyomrát. Hogy az örömet igazán képesek legyünk élvezni, a szenvedést is meg kell kóstolnunk. Ennek a két hangulatbeli tényezőnek összeolvadása adja meg azt a nyugodt, mély kedélyt, amely legközelebb áll ahhoz a relatív állapothoz, amit az emberek általánosságban boldogságnak neveznek Ennek a két különböző lelki állapotnak a találkozása és társulása teszi képessé az elmét arra, hogy az élet külömböző fázisaiba bele találja magát és helyesen külömböztetni, jót megbecsülni, a rosztól elfordulni képes legyen. Azért tehát csak előre! Legyünk kitartók, feledjük a fáradalmakat. Temessük el az ó-évvel együtt szentimentális érzéseinket. Öltsünk helyettük páncélt, hogy az új év készületlenül ne találjon bennünket. Ehhez a megismétlődő küzdelem legyőzéséhez való erők kivánatával óhajtjuk mi t. olvasóinknak tiszta szívből a boldog uj évetI Szabó Kálmán. A borhamisításról és a borárakról. A bodnár-műhelyekben serényen folyik a munka. A segédmunkások keresettek, a hordó ára emelkedik, a vasúti állomások rakodó helyein százszámra állanak a szállításra előkészített hordók, szóval a hordó-forgalom olyan nagy, hogyha az ember nem tudná, hogy új év hetében van (no meg hogy szőlőinket a filoxera elpusztította), egy percig sem tamáskodnánk azon, hogy szüret van ! Hiszen ha van másodvirágzás, miért ne lehetne második szüret ? Különben is természetes következése a gyümölcsérés a virágzásnak ! Igen, szüret van, éspedig a Hegyalján. Csakhogy nem az őszi napok melegétől érlelt szőlőge- rézdek lévét, hanem a bűzös pincék sötét odúiban előállított kotyvalékot szűrik hordókba és hozzák forgalomba. A napokban egyik sárospataki bodnár műhelye előtt hosszú hordószallitó szekérre gondosan rakták a hordókat. Látszott, hogy messzebb útra szállítják, de a fuvaros sem tagadta, hogy Abauj- Szánlóra.. — Hát aztán minek ennyi sok hordó, — hiszen Ab.-Ssdn/ó-n már nincs szőlő — kérdezém. — gaz, uram, hogy nincs, volt a válasz, de a napokban hoztak oda Olaszországból nagy hordókban bort elegei, hát ezekbe fogják átönteni. Nemcsak Ab.-Szántóra, de valamennyi nevezetesebb hegyaljai városba hoznak úgynevezett olaszországi borokat, s ha egyes nagyobb pincéket meg-néznénk, láthatnánk, hogy annyi bor van ott készletben, hogy boldogabb időben, midőn még jó szüretek voltak, három szüretről sem jutott oda annyi. Van tehát bor sok, mert hála Istennek Olaszországba jó szüret volt, s jó olasz atyánkfiái nekünk is juttatnak belőle, mégpedig olcsó pénzérti Ilyen nagy borforgalom mellett azonban mit tapasztalunk? Azt, hogy az italmérő helyeken egy liter legközönségesebb bornak az ára már is 50, mond ötven krajcár. Vegyük már most ezt az 50 kros bort vizsgálat alá, mit tapasztalunk rajta ? Először is azt, hogy az a bornak keresztelt mismás minden más lehetett valamikor, csak nem bor, mert ha megízleljük, érzünk ugyan rajta bizonyos, a kémiában még eddig ösmeretlen, tehát meg nem határozható ízét íz helyett, de abban semmi tulajdonságot nem .-í't ozér en) in emlékezete. Irta e* tis:r: ’ Vj Budapesten 1891. í v. lót Z.l ' _ a bodrogközi 'iúz >1 ' Tisztelt Nagg-gyu*. I Ma, az általános haladás h a természet ölében elrejtett erőc lei re 1 1 az emberiség szolgálatára állanak, önktír 1 előtérbe lép azon igazság, hogy világrészünk .- 1 mely pontjához vagy nemzetiségéhez tartozó egyénekben rejlő, de tétlenül szunnyadó erő csak akkor válik az illető ország vagy nemzetiség, sőt a világ I egyetemének is közkincsévé, ha ezen erő kifejtve tényleges érvényesítését megtalálja. Azon férfiak tehát, a kik hivatásszerüleg nemzetükben a szunnyadó erőket uj életre, fokozottabb tevékenységre élesztették, nemcsak szükebb körű hazájuknak, de az emberiség egyetemének is háláját érdemelték ki. Mi már előnyeit élvezzük a nagy elődjeink üdvös működése által megteremtett és közéletünk minden terén élénken nyilvánuló uj állapotoknak s igy hálás érzülettel áldjuk a gondviselést, hogy ama nehéz időkben nemzetünknek oly férfiakat adott, kik erejök tudatába; ■ fenkölt szellemük lelkesültségével és csiiggedést nem ismerő kitartással képesek voltak honfitársaikat nagyobb tevékenységre és együttes működésre ébreszteni s megelőzni azon veszélyt, mely a mintegy álomba merült magyar fajt egyediségének sőt létjogosultságának elvesztésével is fenyegette! S ha jelen századunk lezajlott eseményeit s különösen hazai történetünk közelmúltját elfogulatlanul szemléljük, el kell ismernünk, hogy azon mozgalomban, mely anyagi érdekeink és szellemi kifejlődésünk körében az egész nemzetre átalakító hatást, megújító befolyást gyakorolva megindult, a vezérlő szerep Széchenyi István gróf óriásként kimagasló alakját és tettre ösztönző hatalmas szellemét iileti meg. Mert alkotásai, melyek nagy nevéhez szorosan fűződnek, s melyek egyenkint és összesen következetes törekvéseinek maradandó emlékét képezik, a nemzeti élet teljes átalakulására úgy az anyagi, mint a szellemi munkálkodás körében döntő befolyást gyakoroltak. A magyar tudományos akadémia alapítása, kaszinók, lóversenyek létesítése, a lánchid-épités, vasúti hálózat tervezete, a Tiszaszabályozás kezdeményezése, a Dunagőzhajózás létrehozása, a közlekedési eszközök tökéletesbitése, a Vaskapu kérdése, a nemzeti színház felállítása, irodalmi működése és igy tovább, mint Széchenyi István gróf által részben megindított, részben hathatós közreműködésével kifejlődött mozgalom eredménydús következményei voltak. S vájjon mindezen alkotások a maguk tervszerű egymásutánjában s az egy határozott célt valló törekvésben nem mutatják-e, hogy a hazáját és nemzetét forrón szerető Széchenyi minden tevékenysége oda irányult, hogy nemzetét faji sajátságának megtartáiával, sőt annak éles kidom- boritásával nagygyá és boldoggá tegye ? S vájjon nem alkotják-e azon összefűzött és egymásba nyúló láncszemeket, melyek úgy együttvéve, mint külön- külön a tétlenül veszteglő nemzet ébresztésére szolgáltak ? S vájjon nem képezték-e csiráit azon a külföld által is kellően méltányolt haladásnak, melyet hazánk az utolsó 6 évtized alatt, erejét majdnem felülmúló lázas tevékenységgel elért? Bizonyára igen! Súlyos megpróbáltatásokon keresztül ment nemzetünk már rég eljutott Széchenyi István gróf érdemeinek elismeréséhez, az újabb nemzedék pedig minden alkalmat megragad hálájának nyilvánítására, a többi közt annak kegyeletes kifejezést is adott akkor, midőn a fővárosban két legkedvesebb alkotása: az akadémia és a lánchid közelében, a méltán »legnagyobb magyar*-nak nevezett Széchenyinek az utókor buzdítására szobrot emelt! S ha én megtisztelő megbízatásomban eljárva, itt a Tiszavölgyi Társulat nagygyűlésén Széchenyi születése századik évfordulójának alkalmából, róla határtalan tisztelettel megemlékezem, élénken érzem, hogy a Tiszaszabályozás nagy művének kezdeményezője iránt táplált hálás érzelmeink soha, de legalább mindaddig szűnni nem fognak, mig e dús kalászokat termő, zöld pázsitokban gazdag és Széchenyi István látnoki szeme szerint kies kertté alakulandó völgy területein magyar szív dobogni s magyar szó hangzani fog. Hazafiui kegyeletből származó mai megemlékezésünk keretébe be nem illeszthető s gyenge erőmet felülmúló feladat volna, ha történeti sorrendben akarnék kiterjeszkedni Széchenyi István gróf korszakot alkotó egyéni tevékenységének csak azon mozzanataira is, melyek átalakító be~4sST ^ hí számunkhoz egy ív melléklet van csatolva»
