Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1891-09-27 / 39. szám

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE

(Megjelenik minden vasárnap.)

Sátoralja-Ujhely, 1891. szeptember 27 39- S2. Huszonkettedik évfolyam.

HIBDETÉ2I DU : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó ntin 1 kr.

| Azonfelül bélyeg 80 kr.

Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden □ centiméter | ut4n 8 kr számittatik.

Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtaiik.

Hirdetések a „Zemplén“

I nyomdába küldendők.

''■■■■■■■HM

I

ILfiriZXTÍS il. Egész évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr

Bőrmentetlen levelek ozak ismert kezektől fo- gzdtataak el.

Xóilratos nem adatna vissza.

Egyes szám ára 80 kr.

A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr.

Nemzeti intelligencia.

Az óriási lépést, mely a kőkorszak egyszerű eszközeitől a mai nagyszerű gőzgépekig terjed, megtette az emberiség. Az önmegismerésre jutott emberi szellemet ma már mi sem korlátozza, hogy a haladás föltételeit biztosítsa. Alagutakat fur, a tenger betörése ellen tötlésekkel védekezik, terméketlen pusztaságokat virágzó földekké varázsol. Ragadozókat irt, folyókat szabályoz, azok hiján csatornák építésével segít. Ha nincs természetes kikötője, mesterségeset készít. A közegészség javításával az életkor átlagos tartósságát hosszabbítja. S mit szóljunk a villámosság terén tett bámulatos felfedezésekről, melyek az emberi szellem diadalát hirdetik a természet felett I

S a mint igy mindinkább győzedelmeskedett a természet fölött, azonképen ébredt tudatára saját méltóságának, mig végre az állam és társadalom is kiküzdötte jogát.

Most a kéz legcsekélyebb és az elme legmagasztosabb müvében egyaránt nyilatkozik az egyén és tömeg egymásra való hatása: a részletes és egyetemes művelődés harmonikus fejlődése az értelmiség vezérlete alatt. A munkafelosztás és az erők egyesülése által haladunk nagy feladatunk, a tökéletesebülés felé, melyben az egyén függetlensége és az emberiség öntudata s tevékenysége egyaránt munkál, kodnak az egyetemes civilizáció létesítésén. Azért korunk civilizációja előbbre vitte az emberi ség álláspontját s Európa lassankint Ázsiát, Ausztráliát s Afrikát is belevonja a ^ civilizáció uralmába, azokat a müveit világ részeseivé tévén. i

Hajdan az emberiség történetében hadverő királyoké volt az érdem és dicsőség.

Lángeszű nagyságok csak mintegy

elszigetelt magánosságban emelkedtek. Ko- 1 runk legnagyobb férfiai pedig épen a civilizáció hősei. Egy Levingstóne, Lesseps, Edison, Stanley \ S mig régen az osztályrendszer bilincseiből csak a szerencse játékával juthatott ki az ember: ma nyitva a pálya mindenkinek, hogy talentoma s erényei jogához jusson.

Mindezt az ember értelmi tevékenységének köszönheti. Ma már, az egyetemes harcban, semmiféle nemzet meg nem állhat értelmiség nélkül, mely immár nemcsak a jólét s hatalom forrása, hanem a nemzetek fenntartó ereje.

Egyesek s nemzetek vállvetve igyekeznek intelligenciájukat növelni. S mert a nemzet intelligenciája maga a nemzet legfőbb mozgató ereje: minden nemzet legfőbb törekvése az ország értelmi tőkéjét gyarapítani, a nemzet iskolázott részét a nemzeti érzület helyes öntudatára és az igazi tudás színvonalára emelni. Ha elvesz- szük egy nemzet intelligenciáját, elvettük a nemzet testétől a lelket.

Hazánk e részben »annyi balszerencse s oly sok viszály után*, annyi bomlasztó hatásnak kitéve, bámulatos erővel tartá fenn magát a múlt századok s főleg a jelen század súlyos rnegpróbáltatási közepette : mert nagy férfiai a lángesz erejével keltették életre szunynyadó erejét s készítették elő a nemzeti újjászületés biztos alapját. Széchenyi, Kossuth és Deák nemzeti életünk alapját rakták le midőn társadalmi, politikai, gazdasági s kultúrái fejlődésünk útját s a nemzet cselekvő enerzsiáját biztos és helyes mederbe terelték. De mielőtt ezt eredményesen tehették volna, mások készi- ték elő a talajt.

Hisz, még nem is oly régen, a nemzet értelmisége, tudománya s költészete teljesen az idegen, latin, francia, német géniusz megnyilatkozása volt.

Csokonay, Vörösmarty, Petőfi és Arany lángeszére volt szükség, hogy a nemzeti ösztönt életre keltve, a magyar géniusz alkotásaiban a lelket nagyra növelje, — s most már lehetségessé válik, hogy a magyarnak nemzeti tudománya is fejlődjék; hogy nemzeti tudását restaurálja és nemzeti értelmiségét konszolidálja s igy az egyetemes civilizációval lépést tarthasson.

Érzi ezt a nemzet, mely jelenleg a nemzeti kultúrát, nyelvet s az intelligens osztályok kiművelését mindenek fölé helyezi, hogy a nemzet egyéniségét visszatükröző igazi nemzeti műveltséget fejleszthessen.

Érzi az egész nemzet, hogy csak igy állhat meg a világversenyben s vehet részt a civilizáció nagy föladatainak megoldásában.

Magyar szülők neveljetek nemzeti intelligenciát !

Csak a nemzeti intelligencia biztosítja a nemzeti jövőt. Szépen és igazán mondja egyik jeles publicistánk : »Néhány generáció jól fölnevelve — és a magyar nemzet örökre biztosíttatott. * Kátó.

Kun Bertalan.

,A hálaadás zenéje a szívnek, melynek húrjait a jóság hozza rezgésbe.*

A nagy mindenséget összetartó és igazgató erőnek ma egy hete hálát adtunk Miskolczon, hogy a Tiszán-inneni ev. ref. egyházkerület iő- pásztorának: főtisztelendő és méltóságos Kun Bertalan urnák 50 éves lelkipásztorsága és 25 éves püspöksége jubileomát elérni megengedte.

Ezen háládatnak egyedüli alapja az ünnepelt föpásztornak szerénysége és szivjósága volt.

Ez hozta rezgésbe nemcsak saját hívei, hanem vallás és pártkülömbség nélkül ösmerősei kegyeletét. A szív és hálaadás hangjai elzerigése céljából özönlóttünk Minkolczra, hogy ott a szerény főpapnak üdvözletünket átadhassuk.

T A * C A,

Piaira Drákului. (Ördög-köve.)

(Havasi emlékeimből.)

— A »Zemplén* eredeti tárcája. —

(Folytatás és vége.)

Annát gondolkozóba ejtette ez a nyilatkozat. Egy idegen férfi, kihez semmi rokonság nem fűzi, ott hagyja övéit, a terített asztalt s nyakába veszi érette a havast — értette. Annát meglepte e nyilatkozat s jól esett neki.

— Tudod mit gondoltam én Anna ?

— Ha elmondod 1

— Jer hozzánk — légy anyám leánya, neked úgy sincs senkid, nekem van egy anyám, az gondozni fog mindkettőnket; az én anyám oly jó.

Mit felelhetett volna szegény Anna erre ? Nem felelt semmit, se jót, se rosszat, ez a gyorsan lefolyó esemény kihozta sodrából és nem tu dott gondolkodni

— És te mit se szólsz ? kérdé Gligor.

— Nem tudok mondani Gligor semmit, gondolkoznom kell; várj egy holnapot s akkor felkereslek. Ezzel a leány felkelt.

— Most pedig áldjon meg az isten téged Gligor, mert megvigasztaltál. Siess vissza. Ha harmincszor ránk borul az éj, látni fogjuk egymást.

Gligor is felállott.

— Jól van, mondá, ráállok. Várom válaszodat.

Kezet fogtak és elváltak egymástól. Mire

Gligor a templomhoz visszaért, már anyja mindent j betarisnyált s rátevén fejét a tarisnyára, t zépen j elaludt ; nagy része a fiatalságnak pedig árnyékot f keresett és táncolt; egyes csapatok pedig már hazafelé tartottak.

Gligornak nem volt kedve maradni, felköl- tötte anyját s ők is hazafelé indultak, annak a havasnak, amelyet úgy hínak, hogy Rogoz; itt állott az öreg Gáíta háza kősziklatuskók közt.

Csendes éj borult a tájra.

Csak az nem aludt, kinek bánata vagy nagy öröme volt. Mit csináljon itt a halandó holdvilágos éjen? Nem tudják itt mi az ábrándozás. Az éj kezdetével elcsendesedik minden, lesz halotti némaság.

Ki hallott valamit a tulnikról ? Havasi spe- ciálitás egészen; nem más, mint fenyödeszkákból

I összetákolt hangszer, nem kürt, nem trombita, nem ! csimpolya, nem is furulya — csak tulnik, a román annak nevezi; a hangszer ölnyi hosszúságú, idom- talan valami, a nép maga készíti.

A leányok különösen szépen kezelik. Hangja nagy, mélabús. Ha megszólaltatják valamely ha- vastetön, a hetedik határban is hallszik, mintha minden völgy, minden mélység, barlang tovább adná a hangot.

Egy-egy elkésett pásztorleány ad magáról általa életjelt ; vagy arra figyelmezteti otthonbe- lieit a gazda, hogy elesége elfogyott.

Más hangja van annak a tulniknak, a melynek a szerelem, az epedés, vagy a vágy ad hangot ; az úgy szól mintha egy-egy megtört szív fohásza volna. A hang rengése elárulja az érzést, mely oly mély, mint a feneketlen tenger.

Ilyen hangok áraszták el a Pozserita felől az egész vidéket. Éjfélig szó't a tulnik — bánatosan. Hangja a szerelem hangja volt, az epesztő vágyé.

És mikor jó hosszasan szólt volna, a Rogoz havasa visszaadta a hangot, mintegy feleletül viszonozva az érzelmeket.

Ott ült szegény Anna, hajléka eresze alatt. Hiába akart elaludni, nem tudott, kedvenc hangszerét vette elő.

Mikor a viszhang megütötte füleit felkiáltott:

— Ez Gligor 1

És valóban ő volt. Ő sem tudott aludni. Aki szeret annak nincs nyugodalma. Ébren tartja vagy az öröm vagy a bánat.

Gligor megértette a hangot és felelt neki. Mily boldog volt mind a kettő.

Mi tűrés-tagadás Anna szerette Gligort, hogy egymás'ól elváltak csak vele foglalkozott; milyen jónak, önfeláldozónak, mélyen szeretőnek tűnt fel előtte. Szive egészen szabad volt, s ő szabadon választott.

Elérkezett a határidő ; elmúlt a harminc nap s a harmincadik napon úgy Annát, mint Gligort csakhogy meg nem Ölte a vágy. Mirevaló is volt egymást oly hosszú időig megvárakoztatni ?

Az ok egyszerű volt, — Anna meg akarta próbálni saját szivét; módot akart adni szivének, hogy nyilatkozzék. És az nyilatkozott is még pedig igen erélyesen és Gligorra nézve felette kedvezően.

Szép délután volt. Anna — Ígérete szerint — elhagyta hajlékát, felkeresendő Gligort és anyját. Nem annyira Gligorral, mint az öreg Gáftával akart beszélni.

jgffijp- >1 ni számunkhoz fél ív melléklet van csatolva,