Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1891-09-06 / 36. szám

A vármegye legközelebbi közgyűlése f. hó 29-én kezdődik. Szept 10-én, és 26-án állandó választmányi ülések lesznek. Mindezekről tüze­tesebb tájékozás meríthető a Hivatalos Rész-btn közölt elnöki körlevélből. A kir. földmivelési minister tudatja, hogy Zemplén-, Sáros- és Ssabocs-vármegyék területéről a kérődző állatoknak Galíciába való bevitele a gácsországi kormányáltal eltiltatott. Hírek a nagyvilágból. Prsemysl várost meg fogják erősíteni. Az erősítés munkálatait a jövő év elején kezdi meg a Neuschloss- és Wunsch-féle budapesti vállal­kozó cég. Uj bosnyák századok. Őfelsége elhatározta, hogy még a folyó évi okt. hó I én négy uj bos­nyák-századot állítsanak föl. A chilei polgárháború rohamosan közeledik a végéhez. Legutóbbi hírek szerint Balmaceda elnök hadseregei fölött a lázadó kongresszistapárt csapatai elhatározó diadalokat arattak. Koronás fők találkozása. Vilmos német csá­szár és Albert szász király, mint felséges uralko­dónk vendégei, Schwarzenauban vannak s fárad­ságos részt vesznek a környéken lezajló hadgya­korlatokból. Schwarzenauban Caprivi és Kálnoky államkancellárok is találkoztak. A császárok és vezér-államférfiak találkozása alkalmából több lap komoly nemzetközi bonyodalmak létezésére von következtetést. Románia .hadügyministere pétervári megbi zottja által felvilágositást fog kérni az orosz had- ügyministertől, hogy mi célja van Oroszországnak a Besszarábiában foganatositott csapatösszponto- sitással. ----------­Hírek az országból. Wekerle Sándor kir. pénzügyministernek, a magyar kormány kitűnő tagjának őfelsége a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot ado­mányozta. A legmagasabb kitüntetés hire köz­örömet szült vármegyénkben is. | Ballagj Mór dr. [ vármegyénk jeles fia, a kiváló hazafi, mint ilyen a magyarországi zsidók megmagyarosodásának csüggedetlen előharcosa és az 1848/49-iki szabadságharc dicsőségének egyik előkelő osztályosa, az országos hirü tudós, kinek a gyakorlati élet számára készített s több száz­ezer példányban elterjedt művei nem múló érde­met szereztek s tiszteletre méltó emlékezetet biztosítottak, Budapesten f. hó i-én, közhasznú tevékenységének 77-ik évében, négy havi szenve­dés utáu, kimúlt. Szelleme él s a hazai tudomá­nyosság előkelőségéért tovább munkál két jeles fiában, Ballagi Géza dr. sárospataki jogtanár és Ballagi Aladár dr. budapesti egyetemi tanárokban. Az elhunytnak, f. hó 3-án Budapesten, a legálta­lánosabb részvét közt történt temetése méltó volt a magyar tudományos akadémia s a protestáns egyház nagy halottjához. »Áldás volt élete — áldott legyen emlékezete 1« Magyarország uj hercegprímása, a Budapesti Hírlap tudósítása szerint, Hidassy Kornél szombat- helyi püspök lesz. Forrásunk arról is tájé oztat, hogy őfelsége már alá irta volna a kinevezést s az e napok során a hivatalos lapban meg fog jelenni. Anna két karjával lehúzta magához a főhad­nagy fejét s ajkait csókra nyújtva, egy második csók mámora alatt félve, kérőén súgta neki :-- Nem, édes, nem, nem ! Visszafordultak. Daróczy karját a leány dereka körül fonva, lassan, egymáshoz támasztott fővel mentek a vad­gesztenyék között. A főhadnagy megcsókolta a vállán fekvő kis kezet. — Szeretsz ? — Nagyon ... . régen ! intett fejével a leány. Az alkony már kiterjesztette szürke köpö­nyegét a természet fölött, a vadgesztenyék leve­lein már nem szűrődött át semmi veröfény, csak egy-egy korán ébredt szentjánosbogárka csillo­gott meg itt-ott a fák sudarai között. A dongók, madarak elültek ; nem zavarta a csendet, nyu­galmat semmi, csak lépteik zaja. —- Mit szól a mama ? kérdé Daróczy s mo­solyogva nézett a leány aicába. — A mama ? . . . Épen kiértek a vadgesztenye-alé elejére. A verandáról hangos beszéd, kacaj zaját verte hoz­zájuk az épület fala. Mikor megállották igy ösz- . szeölelkőzve egy rózsagrup előtt, csodálkozva for­dultak, a verandán levők feléjök. A mama idegesen, meglepetve állott föl az alacsony nádszékről, s hinni nem akarva emelé .szemeihez lorgnetjét. Majd metszőén, élesen kiál­tott le: — De Anna 1 A leány pedig hangosan, egész leikéből fel­kacagott s pirult arcocskáját odaszoritva a főhad­nagy fejéhez, hamiskásan, kuncogva védte magát: — Mama 1 nem én : a lepke. ... 1 ílolzner Aulai. A budapesti zsidóhitközség hires főkántora, Friedmann Mór, e napokban meghalt. Messze-földön ritkította párját. Harmincnégy évig volt a hitközség büszkesége, kinek hallgatására igen gyakran ellá­togattak a más vallást követők is a dohányutcai zsinagógába. Friedmann zeneszerző is volt ; nagy­becsű templomi ének-szerzeményeiről annak idején Liszt Ferenc is elismeréssel nyilatkozott. Friedmann Mór Zemplén-vármegyében, Hrabóczon, született 1823-ban. Különfélék. (Legfelsőbb adomány.) Őfelsége a király kabinet-irodája utján özv. Mlej Mihályné rokitóczi lakos részére 15 ft. és Zékány Tivadar szécs- kereszturi tanító részére 15 ftnyi kegyadományt küldött. (Kinevezések.) Úgy értesültünk, hogy a hiva­talos lap pár nap múlva közölni fogja Ham mersberg Jenő kir. törvényszéki elnöknek Buda­pestre kir. kúriai bíróvá történt kineveztetését. — Wieland Lajos eperjesi kir aljárásbiró, az újhelyi kir. törvényszékhez bíróvá és Hódy Sándor dr. ugyanottani joggyakorló a szerencsi kir. járásbíró­sághoz aljegyzővé neveztetett ki. (Áthelyezés.) Decker János honvéd százados S.-a.-Ujhelyből további szolgálattételre Debreczenbe helyeztetett át. Bajtársai távozó ideiglenes zászló­alj-parancsnokuk tiszteletére f. hó 2-án a Magyar- Király vendéglőben búcsú lakomára gyűltek egybe, hol lelke; pohárköszöntőkben adtak kifejezést ragaszkodásunknak és sajnálkozásuknak parancs­nokuk távozása fölött. Decker százados egyénisége a polgári életben is kedvelt volt. (Esküvő.) Reviczky Pál, temesi főispáni titkár, S.-a. Ujhelyben a r. k. templomban f. hó 2-án reggel esküdött örök hűséget Chyzer Margit kis­asszonynak, Chyzer Kornél dr. vármegyei főorvos szép és kedves leányánák. Az ifjú és boldog há­zaspár esketés után a gyorsvonatra szállt és Uj- helyből Budapestre, onnan Temesvárra utazott. Kövesse őket és érje utói legőszintébb szerencse- kivánatunk ! (Országos vásár.) A folyó hó 4 iki »dióverő« vásár meglehetősen forgalmas volt. Különösen sok lábas jószág került eladásra és pedig jó magas árakon, mi a bőséges takarmány-termésnek köszön­hető. A felhajtott lóállomány kevés és hitvány volt. Iparosok és kereskedők nagyon meg lehetnek a vásárral elégedve, épp úgy a laci-konyhások is, kiknek délután 6 óra tájban már egy falat pecse­nyéjük sem volt. Lopás vagy más kihágás e vásár ban, a mi bizony ritka dolog, nem történt. Egyéb­ként a rendőrség most is gondoskodott arról, hogy az enyveskezü firmák a vásár napját a kóterben töltsék. (A gimnáziumi ifjúság) létszáma tegnapig 229 volt. Beiratkozott az I. osztályba 60, a II.-ba 52, a III.-ba 35, a IV.be 24, az V.-be 25, a VI. ba 16, a VII. osztályba 17 tanulóifju. Többeket, kik az I. osztályba szándékoztak beiratkozni, már a fölvétel harmadik napján vissza kellett utasítani, mert a legmagasabb törvényes szám, a 60, meg­volt. Az idei létszám a múlt évéhez mérten 16 szaporodást mutat. (Az időjárás) kánikulai. Tegnap s tegnapelőtt délután pörkölő erővel sütött a napsugár, mely a hőmérő higanyát, R. skálája szerint, a 33 fokig felszöktette. Tegnap délután árnyékban a hőmérő 26—-27 fok között ingadozott. Eddigi megfigyelé­seink szerint a legnagyobb forróság az idén teg­nap volt. (Visszajönnek a huszárok.) A 14 ik huszár­ezred Ujhelyben állomásozó egy százada, bevég- zett hadgyakorlatai után, holnap reggel visszaérke­zik. Később, körülbelől még egy hónapi itt idözés után, végleg elmasiroznak Nyíregyházára, hol a számukra ép'tett uj laktanyában nyernek állandó elszállásolást. (Halálozás ) Grósz Mózes, az újhelyi izr. hit­községnek hajdan nagytekintetü tagja, f. hó 3-án 78 éves korában meghalt. Temetése másnap ment végbe nagy részvét mellett. (Gazdát cserélt gyógyszertár.) Zlinszky Jó­zsef, újhelyi gyógyszerész, a Széchényi-téren levő Koronához címzett reál-jogú gyógyszertárát örök áron eladta Éliásdi János sárbogárdi kollegájának. (Meglopott vásáros.) Szakács Péter, újhelyi gazdaember, Amerikában szerzett 240 ftjával zse­bében, ellátogatott az ungvári országos vásárra, hogy gazdaságába egy ökröt szerezzen. Megjárta szegény feje, mert valamely ügyes zsebes minden pénzét ellopta. A tettes kipuhitolása persze nem sikerült. (Elbocsájtott munkások.) A magyar állam­vasutak újhelyi gyártelepéről, mint értesülünk, munkahiány miatt e napokban 32 lakatost, 8 asz­talost és 8 napszámost bocsájtottak el. (Garázda huszár.) Két békés polgár haladt e hó 3-án éjjel, 11 óra után, a Rákóczi-útcán haza­felé, a mikor egy feléjök irányzott kődobás miatt egy gyanús kinézésű alakot vontak felelősségre, kinek fején kalap, oldalán pedig kard volt. Ebből szóvita, majd botrányos verekedés, dulakodás tá­madt úgy, hogy az éjjeli nyugalmukban háborga­tott környékbeli lakók ijedten siettek a színhelyre, hol a kardjával hadonázó Husovszki nevű huszárt az előjött rendőr segítségével lefülelték. Kardját és kalapját elvették. A tényleges szolgálatban álló huszár az eksztra-kirugásért megkapja méltó bün­tetését. (Könnyelmű atyafi.) Tirk Mihály, trauczon falusi gazda, e napokban, Amerikából jövet, az új­helyi vasúti állomáson teljesen részeg állapotban valósággal dobálódzott pénzével, úgy, hogy e miatt a rendőrség bekísérte és pénzét elvette. Másnap, mire kijózanodott, hálálkodva köszönte meg visszakapott 273 forintját. (.Éljen báró Kaas Ivor.«) Ilyen felirásu nem- zetiszinü zászlót lobogtatott a szél az elmúlt or­szágos vásáron a Széchényi tér kellő közepén fölállított árbocon, mig köréje nagy néptömeg csoportosult. Soh’se bírtuk elgondolni, vájjon mit is keres itt tulajdonképen az a feliratos zászló. Hi­szen sem választás sem korteskedés vagy olyas politikai agitáció, hol a nemes báró lobogója alatt kellene küzdeni, nincsen Közelebb mentünk hát a sokadalomhoz és akkor láttuk, hogy egy lécbe szúrt késekre karikákkal dobáló és a dobalás által nyerni akaró publikum mulat a zászló körül. Később a rendőrség annyit rontott a mulatságon, hogy az alkotmányos képviselő választások mozgalmának Pyképen hozzánk vándorolt és profanizált] szim­bólumát, Kaas Ivor báró zászlaját, az élelmes kók­lerrel levétette. (Féléves jövedelem Amerikából.) A tegnapi közig, bizottsági ülésen jelentette a póstaügy szak­előadója, hogy 53 postahivatal kézbesítő körében vármegyénk területére a f. év első felében 538,863 ft 14 krnyi pénzküldemény érkezett haza Ameri­kából. (Templomszentelés Mádon.) Aug. 30-án vasárnap, egész Mád város ünnepi szint öltött azon öröm kedves tudatában, hogy az 1890. évi aug. 26-án pusztító tűzvész következtében romba dőlt, de egy év leforgása alatt a nemes keblek érdeklődése és az adakozásoknak örök hálára méltó növekedése által újra felépült s ma már nemes egyszerűségében diszlő róm. kát. templom megáldásának emlékezetes napjára virradtunk, Már reggel 9 órakor zsúfolásig megtelt néppel a dí­szes templom kerítése ; künn sátrak és szekerek sorai. Tokaj prépost-esperesplébánosa, ft. Bergler Gyula, először a harangok, aztán a templom meg- áldását végezte a szokott szertartással, egyházi segédlet kíséretében. A három uj harangot a ha­ranganyák : Bernáth Béláné, Molnár Jánosné és leleky Lászlóné őnagyságaik művészileg készitett, hosszú szalagos koszorúkkal látták el; a koszorús leányok: Bernáth Gizela, Molnár Sarolta és leleky Anna kisasszonyok viruló kora a nyiló virágok pompájával teljes összhangzatban, az ünnepi jele­nethez legillőbb módon, hirdette a mádi templom újraéledését, ifjú díszben való megjelenését a jó­tékonyság napjának feltűnése után. A nagy misét ft. Gedeon János tarczali plébános végezte, kinek Szignarovich János rátkai, Sándor János zombori lelkész és Homoky Lajos mádi káplán segédkezett. Az ünnepi szt. beszedet Bessenyei István, monoki lelkész, tartotta. Előadásának megkapó keresetlen- sége, érzelmeinek nemessége, a körülményekből folyó hálahangulat ébresztése mindenkit a szent hely méltó tiszteletére, a jótevők iránt való el ismerésre és az öröm közepett az Istenbe vetett remény hü ápolására lelkesen tanított. Az isten- tisztelet fő részeit a mozsarak durrogása kisérte. Miután a nép a miséző pap áldását vette,’ még egyszer tüzetesen megszemlélte az uj templomot, melynek tisztasága, Ízléssel létesített összhangja kellemes benyomást tesz a szemlélőre. Mise után 7huty János, budapesti harangöntő és érdemrend­del kitüntetett nagyiparos, személyesen vezette a harangoknak a vasállványokra való felhúzását és elhelyezését a toronyban. Délután egy órakor szólaltak meg először a harangok. Bacsó András, kassai szobrász, is jelen volt, ki az oltárokat és szószéket készítette. Az építésnél vállalkozó Wiifh József volt Kassáról, aki Répászky Mihály építész terve szerint dolgoztatott; a templom festője : Szabó János, Kassáról ; az orgonakészitő : Szalay Gyula, Székesfehérvárról, Az egész temp'om újjá­alakítása mintegy tizenötezer ftba került, mely összegnek legnagyobb részét a kassai püspök, />’«• bics Zsigmond Öméltósága, atyai kegyességgel utalványozta, mig a többi közakadozás u'ján ke­rült elő. Az ünnepi lakománál mintegy harmincm vettek részt. Voltak mádi s vidéki urak, majd néhány keiületbeli paptárs. Legyen egypár a szó­noklatok közül is említve. Berg/cr Gyula, tokaji prépost, lelkes szavakban éltette Bubics Zsigmond püspök Öméltóságát, kinek legfőbb része van a mai ünnepen a hívek hálanyilvánulásának kiérdem­lődében. Indítványozza is nyomban Mád város derék, a mai napon egészen ifjú lélekkel és test­tel feltűnő, közszeretetben álló plébánosa, Somogyi József, hogy a püspöknek, a jelenlevők nevében, hódolatuk jeléül, a prépost táviratot küldhessen, mit is közös lelkesültséggel fogadtak. Bernáth Béla, orsz. képviselő, a szives házigazdát és pa­pot élteti; Somogyi József a képviselő urnák ezen beszédére melég hangon felel, mint olyannak, kj Folytatás a mellékleten”

Next

/
Oldalképek
Tartalom