Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1891-07-12 / 28. szám
Sátoralj a-Uj hely, 1891. július 12 28- sz. Huszonkettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁS Egész évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levoiek ca&k iámért kezektfil fogadtatunk el. léílratoi nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden vasárnap.) SIBEETÉSI EU ; hiv.tulo« hirdetőieknél: Minden egyei ezó ntin 1 kr. Aaonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték saerint minden O centiméter után 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtatik. Hirdetések a „Zemplén'1 nyomdába küldendők. Népünk és Amerika. Ha a zöld ligetek hullatni kezdik lombos koronáikat ; ha északnak hidegebb légáramlatai elpusztítják a levegő milliárd rovarkáit és a nádasok, tavak, mocsarak vizeinek hőmérséklete is alábbszáll : égi madaraink egy része érezve a természet kihalásának közeledtét, szárnyaira kél egy uj haza felé, hol enyhébb a levegő, zöldebb a bokor s több reménynyel kecsegtet a pusztáknak tava. Útnak inditja őket a pusztulás félelme s fáradságos utaikon űzi a megélhetés ösztöne. Mihelyt azonban az anyaföld fölrezzen csendes álmából és a tavasznak jótékony napsugarai keltik föl a természet szunnya- dozó erejét : kivándorló szárnyasaink is megjelennek, — visszaszólítja őket a távol otthonnak ellenállhatatlan vonzalma, s a messze tengereken keresztül megérkezve, örömmel fognak hozzá ismét elhagyott és elpusztult fészkeiknek újból való kiépítéséhez. Felvidéki népünk jelenlegi helyzete sokban hasonló e vándor madarak állapotához ; mert életviszonyaiban csaknem elviselhetetlenné vált anyagi körülményei teljesen megfelelnek a tél pusztító hidegének, minek következtében népünk is egy ideiglenes uj haza : Amerika felé evez. Ez idegen hazába helyezi bizalmát, itt reményű nyomorúságos helyzetének jobbra fordultát 1 Valóban elszorul az ember keble, valahányszor egy ily vándor-csapat elbucsu- zásának szemtanúja lehet. Szülő szeretett gyermekeitől, hitves hitvestársától, testvér testvérétől, barát barátjától válik meg ilyenkor bizonytalan hosszú időre, sokszor — örökre. Itt egy családapát 8 — io gyermeke kiséri ki vészek közt vezető útjára, amott az elaggott szülők egyetlen gyermekük után zokognak. Sírva távoznak, siránkozókat hagynak maguk után s mégis — mennek. Mennek, mert a nyomasztó szükség, a mégélhetés távozásra kényszeríti őket. Avagy kérdezz meg egy ily emigránst távozásának okairól, mit fog felelni? Legtöbb esetben e keserű szavakra fakad : szőlőm kipusztult, földecskéim zálogban vannak, adóm fizetet- len, az árviz által elsodort vagy a tűz által megemésztett házam felépítésihez kölcsönvett adósságaimnak kamatját is alig vagyok képes fizetni stb. — megyek tehát, mig két kezem bírja a munkát, mert különben családom koldusbotra jut ! És népünknek ebben is van némi igazsága Legalább az eddigi tapasztalás amellett is bizonyít, hogy a kivándorlottaknak nagy része, főleg ha életrevaló, nem igen csalódik reményében. Fárasztó és legtöbb szőr életét kockáztató munkával sanyargatja ugyan testi erejét, 5—6 év múlva azonban hazakerülve, nemcsak tetemes adósságát képes kiegyenlíteni, hanem azonfelül megmaradt keresményéből egynémelyé még birtokot is vásárol magának. De hagyjuk ezt abba! Tulajdonképen nem is célom a kivándorlásnak előnyeit fejtegetni. írtak már a kivándorlásról úgyis igen sokan, egyik pro, másik kontra, — egyik ebben, másik abban mondott igazat. Ez alkalommal más valami adta kezembe a tollat. Elmondom, amint történt. Néhány nappal ezelőtt egyházunk ha- rangozója, ki egyébiránt kiismert ügyes kefekötó is, kipirult arccal jött hozzám. — Jóska Ham, úgymond, Írást küldött Amerikából, tessék azt nekem megolvasni. — Szívesen, felelém, s átvéve az iratcsomót, kezdém betlizni a kivándorolt fin által papírra tett különben eléggé rendes sorokat. Az öreg kezdetben az öröm némi meghatottságával hallgatá fia tudósítását, de midőn azon ponthoz ért az olvasás, melyben lelkére köti atyjának, hogy a küldött pénz egy részét adósságainak fedezésére fordítsa, többiből pedig magának téli ködmönt, anyjának nagykendöt, testvéreinek pedig csizmát vásároljon, az atyai szemekből könyek peregtek alá. Mit érzett keble, — azt nem árulta el, de hogy e szavak erősebb benyomással hatottak reá, azt eltitkolni nem vala képes. Szomszédunkban lakik. Sokszor láttam, mennyire elérzékenyül, valahányszor kasfonás közben távollevő fia jut eszébe, de mostani könyei a szokottnál is nagyobb megindulásról tanúskodtak. Az olvasás tovább ment és az öreg folytonosan sirt, egyszer az öröm, majd a fájdalom nedvesiték meg szemeit. A levél véget ért s az öreg megvigasztalódott. Miért sírjon ? Hiszen fiának jól megy dolga, egészséges s hiszi az Istent, hogy nem sokára ismét megláthatja. Igaz, fia nem panaszkodik, de ama sorok, melyeket egy nyolcadrét ivén leveléhez csatolt, legnagyobb boldogtalanságáról tanúskodnak. A tengeren tnl feltalálta ugyan ami után lelke sóvárgott, a boldo- gulhatás forrását, egyet azonban keserűen kell nélkülöznie : hazáját és benne övéit. S valahányszor a bányák sötét üregeiből fölemelkedve, munkától reszkető kezével szülői számára sorokat ir, egyszerű lelkét mindannyiszor megszállja a honvágy s megszólal benne T ft S C ft, Tengerparton állok. . . '^tengerparton állok, melynek neve — bánat 1 Köröttem megmentett, hű bajtársim állnak. «. E partról nézek a közel múltra vissza, Mint a bátor uta°, ki a habra bízta összes kincsét, éltét! Jött a tenger irigy vésze, a zord vihar, S mély keblébe rejté, mit hűn védett a kar! Az élet megmaradt megtörve és pusztán ; A féltve őrzött kincs enyészetbe jutván : Az utas — koldus lett I Éltemet megmentém... Őrzött sápadt kincs em Melyért égtem vágytam, az már régen nincsen 1 Megmaradt két tártsam: a bú és szenvedés, Oly hű, hogy bárhová s mindig követni kész Éjjel és nappalon. Fájó reményekkel nézek a jövőre. . . Kérdés támadt bennem : most hová és merre ? Talán legjobb lenne mélyen a sir alatt, Hol örök nyugalom, örök béke lakad Megtépett szivemre 1 Kapás. Crkvenicáról. — A magyar-horvát tengerpartról. — »Fürdőre ke'l menni.« Ezt halljuk mindunta- ■ lan, de legtöbbször nem a részvét, hanem a gúny hangján. Pedig a fürdőre menők legtöbbje inkább a részvétet érdemli. Mert nem számítva a beteges állapottól való szabadulás reményét, ugyan mi örömet nyújt a fürdőkre való járás! Elhagyni hosszú időre a kedves otthont, lemondani a megszokott kényelemről és a szinte nélkülözhetlennek vélt tárgyakról, elválni a rokon lelkektől, kikkel összeforrva érezzük magunkat, nélkülözni a jó barátokat, kik minden bajban fölkeresnek s együtt éreznek velünk, s elmenni messze idegen földre, | megváltoztatni életmódunkat, dideregni, mikor me- ' leget óhajtunk és sülni, mikor hüsölni szeretnénk J s a saját nagyra becsült főztünk helyett enni oly 1 idegen kotyvalékot, melynek más-más cifra neve I van, de az ize egyforma rossz s mindezt drága • pénzért, amit otthon is el tudnánk költeni, vagy ha már épen mulatni akarunk, kéjutazáson. | Ez nekünk nőknek a mi annyiszor megirii gyeit fürdőbe menetelünk. Mindig jó lelkű vo'tam mások iránt, ezt sem kívánom senkinek. Efféle keserűségekkel eltelve indultam útra e hó köze pén délnek, s még a vidék szemlélése sem birt reám vonzóerővel egyelőre — lehet, hogy csak azért, mert Budapesttől Zákányig nagyon egyhangú , a tájék, a következő érdekesebb részre pedig rá- borul az éj. Utunk másik felének tájképét csak j hazafelé fogom élvezni s talán számot is adok majd róla. Az álmok országából egyszerre a Quarnéróra lépve, az ember azt hiszi, hogy még mindig álmodik, különösen aki először utazik erre. Itt az Adria, mint jó anya megosztozkodott gyermekeivel, még pedig oly igazságosan, hogy mindenkinek juttatott valami szépet. Veglia, Cherso és a számos kisebb sziget változó panoráma a tenger közepén, hol mindenütt élet van. Az igaz, hogy nehéz élet, mert isten itt csak vizet és követ adott az embereknek, de adott hozzá erőt és kitartást is, a par ton küzdeni a földért, a vizen dacolni az elemekkel. Megesik az ember szive, ha látja a kopár szirtek aljában azt a néhány négyszögölnyi porhanyó földdel behordott területet, beültetve burgonyával és egyéb zöldséggel. Mennyi elövigyázattal van az ily részecske bekerítve kőgátikkal, hogy a bóra szele el ne söpörje az egész földbirtokot, mert akkor saláta nélkül kellene elfogyasztani azt a halat, amely után éjjeleken át cirkálnak a csatornákon. Fiumébzl a Cinal di Maitempón áthajózunk a Canal di Morlaccában fekvő Crkvenicára, melyet néhány év óta tengeri fürdőhelyül használnak kik társaság és mulatozás helyett békét, nyugalmat óhajtanak. Ebben a parti városkában, ha nem vagyunk nagy igényűek, mindent feltalálunk. Enyhe levegőt, mert a nagy hőséget mérsékli a tenger szellője ; mértföldekre terjedő szép séta-utakat, melyek közül kiválik a Dubricsana patak mentén, hegyoldalban épített, a páratlanul szép Vinodol (borvölgy) felé vezető ut, úgyszintén a másik, Szelcze falu felé, folytonosan a tenger partján. Fürdőnek pedig oly tág, lejtős, homokos talajunk van, hogy Scheveningben sincs különb; s ha déltájban lengedez a levante szél, van meg egy kis hullámunk is. Nyáron itt a bóra a legritkább jelenségek közé tartozik. Ez a borzasztó vendég a téli hónapok számára tartogatja látogatásait. rVfni HzftmimkliOK egy ív melléklet van csatolva,.
