Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1890-08-10 / 32. szám

hogy a mezei itató kutak, tófenekek kiapadtak, s a legelő jószág vízhiány miatt teljesen elcsigá­zott állapotban sinylik. Vasúton utazni pedig keserves penitencia helyett való dolog. Tegnap és tegnap előtt boult. (Értesítés) A népünnep rendezőségétől követ­kező sorokat vettük: A gyártelep által e mai napon adandó mulatság okvetetlenül a borsii erdő­ben fog megtartatni; azonban ha délután erős és tartós eső lenne, mit egyáltalán nem remélnek, akkor e mulatságot a színház termében és a Csernyiczky-féle vendéglőben fogják megtartani, a hol is katona és cigány zene fogja a talpala- valót szolgáltatni. A kereskedelmi minister őnagy- méltósága megengedte, hogy a borsii erdőbe és vissza külön vonatok közlekedhessenek. Vacuti zóna­jegyek a menet- és visszajövetre a helybeli állo­máson egyszerre váltandók. Visszajövetelre egyes jegyek nem fognak kiadatni. (Megrendítő szerencsétlenség) történt folyó hó 2-án Király-Helmeczen. A város fölött elterülő hegy oldalából, dacára a már gyakorta előfordult szerencsétlenségeknek s a hatósági tilalomnak, a lakosság a tapasztáshoz szükséges homok-földet folyvást hordja s a hegy oldalában nagy üregeket váj. így történt, hogy folyó hó 2-án is két leány (nővérek), az egyik 18 —19, a másik 13-14 éves, ment földet vájni, s mindketten bebújtak egy nagyobb üregbe; midőn már egy há'ravaló földet vájtak, a nagyobbik leány mondá kisebb nővérének, hogy vigye azt haza, mert még az anyjok azt találja gondolni, hogy rájok szakadt a föld. E felszólításra alig lépett ki a kisebb lány az üregből, iszonyú mennyiségű föld zuhant le s a bentmaradt leányt maga alá temette. A kisebb leány jajveszékelve rohant segitségért s bár gyorsan érkezett az, a mintegy 20—25 sze- kérnyi földrakás alól csak körülbelől fél óra múlva sikerült a szerencsétlen teremtést kiszabadítani, de már ekkor halva volt. Csinos, fiatal polgár­lány volt, Nagy Juliannának hívták. (Ez és hasonló szomorú esetek az elöljáróságnak szigorú köteles­ségévé teszik a legszigorúbb intézkedést s a fele­lősségtől nemcsak a kupak tanács, de még a köz- igazgatási hatóság sem egészen ment; mert vala­mely jónak meghagyása, vagy valamely rosznak megtiltása csak papiroson : szentelt viz. Nem elég a rendetetet csak kiadni: érvényt is kell annak tud­ni szerezni. Ebben áll a bölcseség nagy titka. Szerk) (Rendőri hirek.) AReichman zöldági korcs­májának udvarán összegyűlt szemét f. hó 4-én dél­előtt tüzet fogott. Szerencsére idejekorán észre­vették, s beoltották. — Pataki József asztalos inas, ki 16 éves kora dacára már több Ízben állott lopás miatt a rendőrség előtt, e napokban a vágóhíd mellett lévő bőrszáritót föltörte és onnan egy zsák szarvat elemeit. Mikor a lopott jószágon egy zsibárusnál túl akart adni, rajtacsipték. A nem igaz utón szerzett pórtéka a rendőrséghez került, ki a nagyreményű tolvajt a törvényszék­nek atszolgáltatta. — Friedman Márkusz, Frankel Lipót férfi öltöny készítőnél alkalmazott bolti­szolga, gazdája nevében többektől pénzt szedett fel s mire turpissága kisült, el is költögette. A rendőrség átszolgáltatta a büntető birságnak. (Helyi érdekű vasút). Szerencs, Mád, Tálya, Ond, Rátka és Golop községek, — Szerencs- Hidas-Németi községek között helyi érdekű vasút létesítését elhatározván, erköcsi támogatásért és törzsrészvények jegyzése által való hozzájárulásért a tőkepénzesekhez folyamodtak, (Uj posta.) A varannai járásban fekvő Mo­gyoróskán uj pósta hivatal nyílt meg f. hó i-én. (Drága nedű.) Kempinszky boroszlói bor- kereskedő a gr. Szécsényi-féle toronyai pincéből e napokban nagyobb mennyiségű ó-bort vásárolt. A többi között egy 1868, évből való hordó asszu bort is vett és pedig nem kevesebb mint 1020 szóval: egy ezer húsz forintért. A gönci hordó űrtartalma 136 liter. Hegyalja régi dicsőségének, és hírnevének végső fellobanásai az ilyen esetek. Ritkaság sőt. valósággal esemény számba megy ma már, hogy pincéink ilyen kincset, mondhatni folyó aranyat rejtsenek ölükben. Aligha gurítunk beléjük jövőben eíajtájából a Hegyalja borának ! Nyakig vagyunk már a filokszérával ; minden reményünk oda van. (Végtárgyalások) a jövő héten következő bűnügyek kerülnek végtárgyalásra a kir. törvény­széknél; augusztus n-én\ lopással vádolt Cziráki János bűnügye hivatali sikkasztással vádolt Balogh Béla és társa bűnügye és lopással vádolt Weit- man József bűnügye, — augusztus igán: lopással vádolt Tusai Mihály és társai bűnügye, szándékos emberöléssel vádolt Riczu István bűnügye és erő­szakos közösüléssel vádolt Uherszky Mihály bűnügye; — augusztus 14. én : hatóság elleni erő­szakkal vádolt Szakalik Mihály és Szoták Pál bűn­ügye, természet elleni fajtalansággal vádolt Uro- bely István bűnügye. Egyesületi és társas élet. Községi és körjegyzők közgyűlése­S.-a.-Ujhely, 1890. jul. 31. A zemplén-vármegyei köz'égi és körjegyzők egyesülete S. - a. Uj helyben folyó évi julius 31-én tartotta ez évi rendes közgyűlését. A közgyűlés lefolyásáról tudósitónk a kö­vetkezőkben ad számot. 1. Elnök a gyűlés megnyitása után mély megilletődéssel hozta a közgyűlés tudomására, hogy szeretett főispánunk mltgos párnái Molnár István neje: Nyéky Leöna ömlsga e hó 30 án elhunyt, s a beszentelési szertartás a gyűlés napján dél­utáni 5 órakor fog S.-a.-Ujhelyben megtartatni. Az egyesület a beszentelés szertartásán az összes jelenlévő tagok megjelenése által fogja magát kép­viseltetni ; a főispán Öméltóságának mély fájdalma felett tolmácsolt részvétet jegyzőkönyvbe vétette, s ennek őmlsgával leendő közlésével az elnökség megbizatott. 2. A srinnai varannai és homonnai járá°i körjegyzők azon indítványára, hogy az útadó tör­vény végrehajtásához a jegyzők mellé szükséges munkaerő alkalmaztassák, azt határozta a közgyű­lés, hogy feliratilag fogja kérni a törvényhatóságot, hogy e célra minden községi és körjegyzőt az út­alapból évenként legalább 120—120 forint segélyben részesítse, különben a munkálatok pontos és az adott határidőben leendő elintézéséért felelősséget a jegyzők nem vállalhatnak.*) 3. A szathmár-vármegyei jegyzői egyesület­nek amaz indítványa, hogy egy országos jegyzői temetkezési alap létesittessék, mint idő előtti a napirendről levétetni határoztatott. Ellenben: 4 A beregvármegyei jegyzők egyesülete által beadott azon indítvány, hogy a jegyzői oklevelek országszerte érvényesnek mon­dassanak ki, elfogadtatott. 5. Az országos központi jegyzői egyesület folyó évi közgyűlésére képviselőkul Pataky Miklós egyesületi elnök, Kula István, egyes főjegyző és póttagokul Rigán Mihály csebinyei kjegyző válasz­tattak meg. 6. Elhatároztatott a törvényhatóság felké­retni arra, hogy a nyugdíjintézetbe a helyettes jegyzők is vétessenek fel, s az alapszabály módo- sittassék akként, hogy a mely helyettes megvá- lasztatik jegyzővé, a helyettesi idő a szolgálati évekbe beszámittatik, azonban köteles az évi já­rulékokat 6% kamatokkal együtt megválasztatása után befizetni, A segédjegyzők iránt tett hasonló indítvány, mint még időelőtti elejtetett. 7. Hasonlóan elejtetett Törzseök Endre in­dítványa is, hogy az egyesületi alapszabály módo­síttassák, s az egyesületi közgyű'ésen az egyes járásokbeli jegyzőit 2—2 tag képviselje. 8. A vármegye alispánja felkéretni határoz­tatott, hogy a jegyzői magánmunkálatokért meg­állapított dijakra vonatkozó szabályrendelet nyo maltassék ki és osztassák ki a jegyzőknek és köz­ségeknek. 9. Az országos árvaház alaptőkéjének gya­rapítása kerülvén szőnyegre, s az, hogy e célra az egyesü'eti elnök 22 ft 50 krt, az egyesületi fő­jegyző 41 ft 34 krt gyűjtött és kezel: örvendetes tudomásul vétetett, s egyúttal éljenzéssel fogad­tatott azon követésre méltó példa, hogy Rácz Já­nos azari, Sztankay Béla olaszí, Dutkay István, málezai, Knopfler Adolf n -kövesdi, Vajda János ladmószi és Horváth János ezéki körjegyzők 2 —2, összesen tehát 12 ftot adományoztak, melylyel együtt ez a'ap 75 ft 84 krra növekedett, s elha­tároztatott, hop<y e vmegyében gyűjtendő pénzek mindaddig az egyesület által kezelendők lesznek, mig a gyűjtés módjáról, a pénz kezeléséről a köz­ponti egyesület szabályzatot nem készít. A gyűlés déli 12 órakor véget érvén, a köz­gyűlésen jelenvoltak, úgymint: Pataky Miklós egye­sületi elnök, Kolonay Tamás egyes, alelnök, Man- kovics János, egyesül, aljegyző, Sztankay Béla, Törzseök Endre, Tóth Ferenc, Horváth János, Rácz János, Knopfler Adolf, Dutkay István, Kolozsváry Sámuel, Métely János, Komendovics László, Rigan Mihály, Vajda János jegyzők ; Boronkay József, Král András és Polák Ágoston' segédjegyzők a Csernyiczky vendéglőjében tartott banketten is együttesen résztvettek. Ebéd után 5 órakor a főispánná őmltga be- szentelő szertartására mentünk el mindnyájan az egyesület képviseletében.**) Eclxo. *) E tárgyra mielőbb viszszatérünk. Szerk. **) Mig egyrészt örvendetes jelenségként tűnik fel előt­tünk, hogy ily szép számmal jelentek meg a jegyzők az egye­sületi közgyűlésen, másrészt sajnos dolognak és nem egészsé­ges állapotnak kel! tartanunk azt, hogy e vármegyének a sze­rencsi, sztropkai és szinnai járásaiban alkalmazott jegyző rend­szerint minden g) ülésről tüntetőleg elmaradnak. Nem tudjuk mit kelljen képzelni felölük; de ha már nem óhajtják az egye­sület fennállását, vagy nincsenek megelégedve az egyesülettel, vagy az egyesületi tisztviselők tevékenységével, legalább nyíl­tan és féffiasan nyilatkoznának már egyszer ott, hol nyilatkoz- niok lehetne, t. i. a közgyűlésen. És ha oly feleslegesnek tart­ják az egyesületet, legalább feloszlatását indítványoznák. Hát még mit szóljunk a s.-a.-újhelyi, bodrogközi, gálszécsi járás egyik-másik jegyzőjéről, kik valóban megérdemlik a szemre­hányást ; mert hiszen nekik úgyszólván anyagi áldozatba se ke­rül az utazás, különösen mióta a zóna-tarifa van életbelép­tetve. De mindezek felett nem találunk szavakat azok dicsé­retére, kik a gyűlés napján S.-a.-Ujhelyben voltak, és még csak egy percnyi időt is restellettek szentelni a közgyűlés meglátogatására ; kik csakugyan nem érdemlik meg, hogy az ő érdekük előmozdításában, vagy érdekük megvédésében is működjenek az idő és pénz áldozatot hozó kartársaik Szerk. Nyilvános nyugtázás. A s. a.-újhelyi iparos ifjak önképzö és beteg segélyző egyesületének alaptőkéjére a következő urak voltak szivesek kegyes adományaikkal ál­dozni : Mélts. Dókus József ur $ ft; mélts. Szán- ky Nándor ur 3 ftot; Bodeczky Gyula, Fuchs István, Farkas Lajos, Siegmeth Károly, Pollák L., Szunyoghy Ferenc, Czigler József, Bydeskú- thy Sándor, Nyomarkay Kálmán, Szeghy Gyula, Blizman Ferenc, Nyomárkay József urak 1 — 1 ftot; Bajusz József ur 50 krt. Fogadják a nemesszivü adakozók ez utón is hálás köszönetünket. A s.-a. újhelyi iparos ifjak önképző és betegsegélyező egyesület nevében ; Horkay Miklós, Klein Lipót, elnök. jegyző. TANÜGY. Iskolai értesítő. Beküldetett hozzánk a sáros; pataki ev. rej. főiskolának (akadémia és gimnázium/1 az iSSpipo. iskolai évről Ballagi Géza és Kérészy István igazgatók által szerkesztett értesítője. Az ér­tesítő szerint a tanári karban az a változás tör­tént, hogy V. Krüzselyi Bálint jogtanár, egy álta­lánosan szeretett és tisztelt szakerő. állásáról egész­ségi okokból lemondott. Az akadémiai igazgató­nak tőle búcsúzó szép szavaiból ide igtatjuk a követ­kező pontot: »Őszintén kívánjuk, hogy Krüzselyi Bálint uj otthonában (a szigeti főiskolánál. Szerk.) szerezze vissza megrendült egészségét, érezze jól magát s még sokáig szolgálja teljes erőben azt a szent ügyet, melyhez hogy hivatása van, nálunk bebizonyította.« Helyére Finkey József dr. böl­csészeti tanár helyeztetett át, a bölcsészeti tan­székre pedig Kan Pál főgimáziumi tanár. A jövő tanévre akadémiai és közigazgatóvá Szinyei Gerzson a főgimnázium igazgatójává 3 évre Kérészy István, hittani dékánná Nagy Gusztáv, jogkari dékánná Finkey József dr. választatott meg. Az akadémiá­ban működött az I s& félévben 13 rendes, 1 rend­kívüli i helyettes és 1 segédtanár, a Il-ik félév­ben 13 rendes, 1 rk. és 1 segédtanár. A hittan- hallgatók száma az i-só félévben 49 illetőleg 54. Az akadémiai pályára pályázatoknál pályadijat nyertek: Rácz Kálmán h. h, Szítva Béla j, h. Tüdős István h. h. Finkey Ferenc j. h. Szathmáry József h- h A főiskolai tápintézetnek volt Összesen 199 tagja. Működött 1 r ifjúsági egyesület. Vizs­gálatot tett a vallási és egyháztüdományi szak­ban 33 a jog és egyháztudományi szakban 57. Tanított a gimnáziumban 14 rendes, 2 segéd és 3 rk. tanár. A gimnáziumba felvétetett 447 tanuló, vizsgálatot tett 431, ezek közül jeles eredmény­nyel 25. Érettségi vizsgálatra jelentkezett 33, képesittetett 21, visszautasittatott 12. A jövő 1890I91 tanév szeptember i-én kezdődik. HUMOR. Elvből. Tanfelügyelő: Miért van az, tanító ur, hogy ön a gyermekeket rendesen magukra hagyja, hogy aztán tehessenek, a mit éppen akarnak. Tanító : Igen egyszerű okból, nagyságos ur ; egy igen szép pedagógiai elvhez képest önmunká­ságra szoktatom őket. Ex kathedra. Gondoljatok csak, gyerekek, e kérdésre feleletet. . . . — Te Jancsi, mit csinálsz ott a pad alatt? Furcsa számítás Ur: Te Jóska! Meddig is szolgáltál előbbi uradnál. Jóska : Három esztendeig, uram, meg egy évig. Visszás dolog. A közmondás szerint: »munka dicséri a a mestert,« tényleg azonban a mester dicséri a munkát. Gr. M. Jó tanács-- Pincés ! Itt van hu-z krajcár borravaló és mo-t mondja meg nekem igaz lelkére, mit ajánlhat nekem vacsorára ! — Menjen kérem más vendéglőbe. GONDOLATOK. A szerelem a szerelem ára. Aranyéit sok min­dent eladnak, de szivet senki el nem ad. Gyulai Pál A regény az a nyugoti embernek, ami ak ópium a keletinek. Lamartine. A nők szive a spanyol házakhoz hasonlít, melyeknek kevés ablakuk és sok ajtajuk van: könnyebb belehatolni, mint olvasni benne. Jean Paul’

Next

/
Oldalképek
Tartalom