Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1890-12-28 / 52. szám
£L Eddig még föliilmulhatatlan. T7"--féle % valódi tisztított DORSMAJOLAJ Maager Tilmostói, Becsben. Az első orvosi tekintélyek által megvizsgáltatott és könnyű emészthetőségénél fogva gyermekeknek is különösen ajánltatik és rendeltetik mindama eseteknél, melyeknél az orvos az egész testi szervezet, különösen a mell és tüdő erősítését, a test súlyának gyarapodását, a nedvek javítását, valamint általában a vér tisztítását el akarna érni. Egy üveg ára I frt, egy üveg fehér lfrt 50 kr. Kapható a gyári raktárban Bécsben III. kerület Heumarkt 3., valamint \t osztrák-magyar monarchia legtöbb gyógyszertárában. Sátorai ja-tj jhel.v ben : csak Zl'nszky J. ur gyógyszertárában. io—24 I * -3I Jakobovics Ármin az „Első Zemplénmegyei honi bútor-csarnok“ tulajdonosa (S.-a.-Ujhelyt, főtér (fióküzlet Kassán ajánlja a magas uraságoknak és a n- é. közönségnek, akik bútort vásárolni szándékoznak és jutányos árak mellett lelkiismeretes kiszolgáltatásban akarnak részesülni, 5 teremben nagyszerűen berendezett bútorgyári telepét meglátogatni és a legcsekélyebb vásárlásnál is meggyőződést szerezni, hogy minden versenyt fölülmúló olcso árak mellett szilárd gyártmányt korszerű, Ízléses kivitelben csakis Sátoralja-Ujhelyben és Kassán ilynemű egyedül létező BÚTORTERMEIMBEN szerezhetik be. Elsőrendű szakiparosaim közreműködéseivel azon kellemes helyzetben vagyok, hogy nálam mindennemű kitűnő asztalos- és kárpitos-bútorok valamint fantasie és dísz-bútor s legelegánsabban teljesen felszerelt urasági szalon-, boudoir , ebédlő- és fogadótermek részére a most divatozó fanemekben és a legújabb alakban; nemkülönben Szalongarniturák különféle szövetekkel, díszesen kárpitozva, meglepő választékban és oly külömböző jutányos árak mellett készletben találhatók, hogy bevásárlását mindenki igényeinek megfelelően teljes megelégedésére a legolcsóbb gyári árban szerezheti be. Továbbá ajánlom még dúsan felszerelt tükör- és képraktáramat. A n. é. közönség becses pártfogását és számos látogatást kérve, maradtam kiváló tisztelettel jakobovics (Armin. V alódi krakói cserépkályháimat a n. é. közönség becses figyelmébe ajánlva van szerencsém ezennel jelenteni, hogy krakói gyáram ezeknek készítését újonnan tőkélyesbitette, hogy így, a már eddig is kitűnő minőség, szépség és páratlan jóságáért kiérdemelt országos jó hírnevét ezentúl is annál biztosabban fen- tarthassa. Sikerült továbbá, egy más ha- sonrangu tiszta tűzálló (Chamatte) agyag készítményeinek eladását átvenni, a honnan ugyanis a kékre márványozott s nem elegendő Ízléses kályhák helyett a másodosztályú fehér kályhákat igen jutányos árakban szállíthatom. Megrendeléseket kérek Reichard Mór és fia urak vagy Thoman Vilmos úrhoz S.-a. Ujhelyben vagy hozzám beküldeni. Legmélyebb tisztelettel Lixikesch Samu özv. Eperjes. Képes árjegyzékek és mintacserepek bérmentve. 28—30 Eladó birtols. S.-a.-Ujhelyben, a Kazinczy-utczán lévő 527. összeiársi számú ház, belhely, tágas kerttel és mintegy 15 holdnyi szántóföld, rét és legelőből álló ingatlanság szabad kézből eladó. Bővebben értekezhetni Kaulfcs Mihály tulajdonossal S.-a.-Ujhely. S.-a.-ujhelyi temetkezést rendező vállalat. ÉRCZ- és FAKOPORSÓK SIR KO SZŐRÜK, SZALLAGOK a hozzá megkivántató felirattal, SELYEM, ATLASZ, SZATIN és TÜLLE SZEMFEDELEK, valamint gyászruhák az összes hozzávalókkal legjutányosabb árban kaphatók Keiner József fia 10—12 czég-nél. Közgyűlési meghívó. A S.-A.-DJHELY1 TAKARÉKPÉNZTÁR az intézeti helyiségben jövő 1891-ik évi január hó 25-én délelőtt 9 órakor 9 ” tartand, melyre az intézeti részvényesek tisztelettel meghivatnak *) Tanácskozás tárgyai : 1. Az 1890. üzleti év mérlegének beterjesztése, a tiszta nyeremény feloszlása fölötti határozat, i'letóleg az osztalék megállapítása, e végett az igazgatósági jelentésnek a felügyelő bizottság véleményének tárgyalása s a felmentvénynek megadása. 2. A társulati elnöknek, igazgatónak, 8 igazgatósági-, 3 felügyelő-bizottsági tagnak három évre megválasztása. 3. Az alapszabályok némely szakaszainak módosítása. 4 Esetleges indítványok tárgyalása. §• A közgyűlésen részt venni akaró részvényes tartozik részvényét a szelvényekkel együtt legalább is 24 órával a közgyűlés előtt az igazgatóságnál szavazási-jegy és nyugta ellen letenni. Dókus József, intézeti elnök. HIRDETMÉNY. Felhivatnak mindazok, kiknek bor, sör, égetett és finomított szeszes ital készletük van, hogy azt 1891. évi január hó i-ég a helybeli regále, bor és sör fogyasztási adó irodában (Rákóczi utcza 755 szám alatt) annál is inkább jelentsék be 2 példányban sajátkezű aláírásukkal ellátva ; mert az ezen határnapig be nem jelentett italok eltitkoltnak fognak tekintetni, mint ilyenek birságoltatni. S.-a.-Ujhely, 1890. évi dec. hó 23. S -a. újhelyi regále bor, és sör fogyasztási adó albérlet. TK. 2572/1890. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A n.-mihályi kir. járásbíróság, mint'telekkönyvl hatóság közhírré teszi, hogy Szemán Miklós és társa végrehajtatónak Szemán János és András végrehajtást szenvedők elleni to ft tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék (a n.-mihályi kir. járásbíróság) területén lévő Dubróka községében fekvő a dubrókai 33. sz. tjkvben A. I —íj. sorsz. alatt felvett ingatlanokból fele részben Szemán Janos és Szemán Anc;ás tulajdonául jegyzett jutalékra az árverést ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1891. évi febrnár hó 26-ik napján d. e. 9 órakor Dubróka község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsérának to'Yo-át, vagyis 80 forintot készpénzben, vagy az >88l-ik LX-ik törvényezikk 42 szakaszában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó i-én 3333. szám alatt keltigazságügyi miniszteri rendelet 8-ik §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelméqen a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt a n.-mihályi kir. járásbíróság mint tkkvi hatóságnál 1890. évi december hó 15-ik napján. Kitpy, kir. aljbiró S,-a-Ujhely, nyomatott a »Zemplén« gyorssajtó'án.