Zemplén, 1890. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1890-02-16 / 7. szám

Már pedig a vértanuság dicsőséges glóriája után sohase szoktak az emberek vágyakodni. 1867. tavaszán kiadatott a jelszó, hogy a vár­megyéket »ellenzékileg« kell alakítani. A képviselőházban kissebbségben maradt képviselők — élükön Tisza és Ghiczy — megre- tiráltak a vármegyékbe, és bekövetkeztenek oly dolgok, aminőket a Parlamentarismus története még nem ismert. Megindult az u. n. »megyei mozgalom«. Az országgyűlési képviselők megyegyülése- ken határozatokat indítványoznak az országgyűlés ellen ; a vármegyék határozatokat hoznak az or­szággyűlés ellen ; divattá válik és marad a vár- • megyékre appellálni a képviselőház ellen. »A megye koordinált a ministeriummal« — harsogtatta Pestmegye s az országban ezer torok viszhangozá e politikai képtelenséget. Sőt még az országgyűléssel is coordináltnak látták magokat és megtörtént, hogy a vármegye amely a legabsolutisticusabb időkben mindig csak rendeletek, de soha törvények ellen nem protestált: most tiltakozott a törvények ellen, oiyan törvények ellen, melyek hazai felelős kormány és népképviselet által hozattak. (L. Heves vm. föliratát ez időből a 67/12. t. c. ellen). Valóban komikus e poharakban rögtönzött zivatar; és mégis nagy dolog. Az ángol parlament szigorú büntetés alá fogna bárkit, aki a parlament souverainitását ily- módon megsérteni merészkednék A magyar parlament nem tette; mert az egész u. n. »megyei mozgalmat« semmibe sem vette, mint azóta is mindig. Még az 1870-iki országgyűlés sem látta szük­ségesnek a korlátozást, mert hiszen ezen ártal­matlan zivatarok ellen nem kell védelem ; elmúl­nak maguktól. A helyett az 1870-iki és 1871-iki országgyűlés két irányban igyekezett közigazgatásunkat javí­tani ; elválasztotta az igazságszolgáltatást a köz- igazgatástól és törvényt hozott a törvényhatósá­gokról ; másrészt megteremtette a községeket. Hogy ezek a törvények magukban véve sem voltak jók, az bizonyos ; de hogy a vármegyék sem voltak képesek a törvény által adott hatás­körben a közigazgatást megfelelőleg teljesíteni, az még bizonyosabb. Az alkotmányosság visszaállításának hatása alatt nagy lendületet vett közélet, a dolgok és vi­szonyok uj alakulatait hozta létre naponként, me­lyek folytonos praktikus közigazgatási gondosko­dást és intézkedést igényeltek, de erre a várme­gyék nem voltak képesek. Hogy a közügyek fen ne akadjanak, hogy a közkormányzás általában lehetséges legyen, min­den uj törvény kénytelen volt a vármegyéktől a közigazgatási tevékenységek valamely csoportját elvenni és az intézkedés jogát u n. állami köze­gekre ruházni át. így járt p. az adóügy, az utépitészeti ügy részben, az iskolaügy, a közrendészeti ügy stb. Az 1886. XXI t. c. 47. § a a —q-ig fölso­rolja azon ügyeket, amelyek a közgyűlés, tehát a vármegye hatáskörébe tartoznak. Ezek között csak a közmunka feletti intéz­kedés, a tisztviselők fegyelmi ellenőrzése, s a köz­ségektől fellebbezett ügyek másodfokú elbírálása közigazgatási teendő, vagy valami reális tartalom­mal bíró jog, a többi csak formalitás. A többi vagy választás vagy gazdasági teendő A közigazgatás minden egyéb ágai és teen­dői ki vannak véve a vármegyék hatásköre alól és át vannak téve a törvényhatósági közigazgatási bizottságok hatáskörébe. Ez a közigazgatási bizottság a közigazgatás­nak és önkormányzatnak kitűnő orgánuma volna, ha másképen volna összeállítva; úgy mint ma van, torzképződmény, mely se nem állami közigazga­tási közeg — mert választott tagjai is vannak — sem nem önkormányzati orgánum, mert a nem választott tagok benne többséggel birnak ; és vég­érvényesen nem intézkedhetik. Kitűnő intézmény volna, ha benne egyet­lenegy tisztviselő se volna, se kinevezett, se vá­lasztott ; akkor aztán igazán önkormányzati orgá­nummá lenne, amivé idővel kell is okvetetlen lennie. Ma a legjámborabb ember se tekinti önkor­mányzati orgánumnak. A régi vármegye legalább politizálhatott és közigazgathatott volna, ha akart volna és értett volna hozzá. A mai vármegye nem politizálhat és még ha akarna és tudna, sem közigazgathat, mert nincs hozzá joga és hatásköre. Elkellett tőle mindent venni, de hogy a múlt­ból mégis maradjon valami, meghagyták nála a választási jogot; választhatja egynéhány tisztvise­lőit és bizottságait; intézkedhetik saját gazdasá­gában, de ott is csak korlátoltan, s azzal vége. Saját választott tisztviselői felett tulajdonké­pen még fegyelmi hatósága sincs ; végérvényesen róluk nem intézkedhetik; és megeshetik az a ko­mikus eset, hogy a közigazgatási bizottság fegyelmi választmányában a törvényhatóság elsőrangú tiszt­viselői felett kinevezett állami hivatalnokok hoz­nak fegyelmi ítéleteket. Saját választott tisztviselőinek még nem is biztos hátvéde; őket a kormány, a főispán vagy más alsóbbrangu állami hivatal üldözésével és nyomásával szemben megvédeni nem képes; ezek kívánságára tisztviselője ellen a »felelősség« min­den lépten-nyomon kimondandó s a fegyelmi el­járás megindítandó. És amellett nagy általánosságban még csak megfelelő tisztviselőt sem kaphat; magának ilyet, gyakornokok hiányában, még csak nem is nevelhet. A csekély és nagyon is elégtelen fizetés miatt az alkalmazandókban nem válogathat, mert a vármegyei szolgálatot kevesen keresik. A fizetés elégtelensége, a sok oldalról való függés és végre a választás bizonytalansága a jobb és képesebb erőket csak kivételesen hozza a vár­megye szolgálatába. A választás nem is jó módja a hivatalok betöltésének; /először, mert nem a legalkalmasabb, hanem a legnépszerűbb vagy legtöbb connexióval bírókat keresi fel; másodszor, mert a választott tisztviselő nem államhivatalnok és benne nem igen szokott fogékonyság lenni az állami célok iránt. Már említettük, hogy a választott tisztviselő szeret az állammal esetleg szembe is szállani. Ép ezért választott tisztviselő mellett rendes közigazgatás nem is képzelhető; a választás a rendi társadalom utolsó maradványa nálunk ; és minde­nütt másutt a müveit országokban megszűnt a rendi társadalmi szerkezet összeomlásával. Mi nálunk sincs reá semmi szükség. Nevet­séges dolog egy megszűnt rendszer utolsó ron­csát konzerválni akarni ! A régi vármegyéhez és a választási rend­szerhez csak a múltak iránti pietásból lehetne ra­gaszkodni ; de a pietásnak a gyakorlati politiká­ban semmi helye; a gyakorlati államférfit nem a pietás, hanem a célszerűség, hasznosság tartozik vezetni; nem a régit, az ősit tartozik fentartani, hanem a rendeltetésének megfelelő intézménye­ket, a közérdeket szolgálni tudó szervezeteket tartozik megvalósítani, tekintet nélkül egyes tár­sadalmi körök itt ott található ellenkezésére. A közigatási tisztviselőket ma már sehol a világon se választják hanem mindenütt kinevezik; pedig oly széleskörű hatósági önkormányzattal talán sohasem is fogunk bírni, mint aminővel — kinevezett hivatalnokaik mellett - Anglia és Po­roszország birnak. Bismarck bizonyosan szívesen engedné a tiszt­viselőket választani, csak adnának a porosz kor­mánynak a »Kreis«-okkal és »Provinz«-okkal szem­ben annyi beavatkozási és intézkedési jogot, mint amennyivel ami szeretett választási rendszerünk mellett, vármegyei közigazgatásunkba a kor­mány bír. És amellett, hiába szeretik a vármegyei rend­szer apostolai az ellenkezőt hangoztatni, sohase tapasztaltatott, hogy a választott tisztviselők akár függetlenebbek, akár megbízhatóbbak lennének, mint az állami hivatalnokok. Az évenként kiderülő sikkasztások vagy egyéb anyagi haszonnal járó visszaélések arányszáma a választott tisztviselők körében magasabb, mint az állami hivatalokban levőknél. Erre kétségbevon­hatatlan statisztikai adataink vannak. Ez különben nagyrészt magának a rendszer­nek káros kifolyása ; a választási rendszer mellett fegyelem és hierarchia a tisztviselők között alig is képzelhető ; a rokonság és pajtásság érzete természetszerűleg paralyzálja az alsóbb és maga­sabb rangú tisztviselők közt levő különbséget, a rend, a hivatali szigor és fegyelem rovására. A kinevezett hivatalnokok sehol a világon nem gyakorlanak p a képviselő választások, vagy megyei bizottsági tag választás alkalmával oly pressiót, mint a mi választott tisztviselőink. Az oly sokszor emlegetett »választási befo­lyásolás, visszaélések, jogtalan kormányi és hiva­tali beavatkozás' stb. efféléket majdnem kizárólag a szolgabirák és a befolyásuk alatt álló jegyzők követik el. És ha igaz az, a mit mondani szeretnek né­melyek, hogy »a kinevezés a világtörténelem ki­áltó tanúsága szerint a korrupció forrása és a karakter megmérgezője«, akkor Magyarország vá­lasztott vármegyei tisztviselői a törvények tiszte­letének, a pártatlan részrehajlatlanságnak, az er­kölcs és jellem tisztaságának valóságos minta­képei mig a kinevezett bírák és az európai többi civilizált, a polgári szabadság teljes élvezetében levő államok kinevezett közigazgatási hivatalnokai mélyen el kell hogy merülve legyenek a jellem- telenség és a korrupció mo csarába ! Csakhogy a tények az ellenkezőt bizonyítják és mi épen a választási rendszert tarjuk »a kor­rupció forrásának és a közállapotok megmételye- zőjének« és ebben nekünk az egész miveit világ praxisa igazat ád, a midőn közigazgatási hivatal­nokokat, mindenütt minden kivétel nélkül, kinevezi. Büszke lehet reá Magyarország és a magyar nemzet, hogy ezen képtelen, sőt veszélyes rend­szer mellett és visszás viszonyok között ilyen közigazgatási tisztikarral bir; mely fegyelem és szolgálati pragmatika nélkül, a hivatali tekintély nem nagy fokával, a tisztességes megélhetésre sem elég javadalmazás mellett, még ennyi tisztes- séggel és jó akarattal szolgálja a vármegyét, mely öreg napjaira még csak a betevő kenyerét sem biztosítja! De épen ezért, mert van jó anyagunk, a melyből fegyelmezett, pontos és gyakorlott hiva­talnoki kart lehet teremteni, kívánjuk, hogy a vármegyével, a választási rendszerrel, egy elmúlt, önmagát túlélt kor társadalmi szervezetének ez utolsó roncsával mihamarabb leszámoljunk és Ma­gyarországot minélelőbb modern nemzeti és jog­állammá tegyük, hogy Európa többi szabad álla­mai között elfoglalhassa az őt méltán megillető helyét: kívánjuk, hogy az avitikus tespedés és par­ticularisms mielőbb megszűnjék és mielőbb a közérdek megvalósítására törekvő, szigorú, pontos és felelős állami administrate hozassák be ; kívánjuk, hogy szemben az administrátió ily államosításával, a nagyobb községek és a városok a legszélesebb körű autonómiával ruháztassanak fel, hogy igy a törvények és rendeletek végrehaj­tásánál a különös helyi érdekek tekintetbe vétes­senek és az állampolgárok részvéte nem csak a törvények hozatalánál, de azok végrehajtásánál is biztosittassék ; kívánjuk, ha a régi vármegye romjain egy uj modern alkotás emeltessék fel, mely egyfelől a kulturális és gazdasági önkormányzat orgánuma, másrészt tisztán, szabadon választott tagokból álló bizottságaiban a hozzá felterjesztett vitás közigaz­gatási kérdések igazságos bírája s a városok és községek autonom önkormányzati jogainak lelkes védője és szószólója legyen ; kívánjuk, hogy a vármegyék ezen tisztult, modern alakjukban is közérdekű, sőt országos ügyekkel is foglalkozhassanak, azokat megvitat­hassák, azokra nézve megállapodásaikat kifejez­hessék, egymással és a kormánynyal közölhessék és kérvény alakjában a törvényhozás bármelyik házához közvetlenül felterjeszthessék, mert magunk is hisszük és valljuk, hogy a szabad állampolgá­rok törvényes gyűléseinek határozataiban nyilvá vánuló szellem és kivánalom a közóhaj nyilvánu- lásának tekintendő és hivatva van arra még par­lamentáris kormányforma mellett is, hogy a vég­rehajtó hatalomnak tájákoztatóul szolgáljon. Kivánjuk, hogy az egyéni szabadság a hiva­talos hatalommal szemben, a közigazgatási jog kodifikálása és a hivatalnokok jogkörének, szabad- szellemű, praecis törvényekben és szabályzatok­ban való minutiosus körülírása és megállapítása által — hathatósan biztosittassék; és hogy a ga­ranciák a hivatalnokok büntető jogi felelőssége és egy független közigazgatási felső bíróság fel­állítása által lehetőleg fokoztassanak, hogy az állam hivatalnokaiban, a kiket kellő fizetéssel és tekin- télylyel tartozik ellátni, pontos és megbízható kö- zeggel bírjon, kiknek lelkében elevenen él az ál­lam képe, az állami nagy cé ok, kik átérzik hiva­tásuk nagy fontosságát és képesek e hivatás ma­gaslatára emelkedni, idejüket, buzgalmukat, életü­ket a közigazgatás nagy feladatainak szentelni ! A közigazgatás belenyúl az emberi élet majd minden viszonyába és tevékenysége tárgyait ép ez életviszonyok képezik. Ma, midőn az emberi életviszonyok oly sok változásnak, oly sok átala­kulásnak vannak alávetve ; midőn a közgazdasági és socialis élet hazánkban oly nagy lendületet vett, hogy Európa egyhangú elismeréssel kiséri, s a pezsgő élet naponként az életviszonyok uj meg uj alakulatait hozza létre: ma megkívánjuk a közigazgatástól, hogy ne elavult intézmények nehézkes békóiban, a megszokás szűk kerete kö­zött mozogjon, hanem eleven éberséggel és gyors tetterővel alkalmazkodjék a gyorsan változó vi­szonyokhoz, hogy a fentartó és ápoló keze foly­tonos bőségg 1 nyújtsa minden egyes egyén szá- 1 mára azon nélkü’özhetljn előfeltételeket, a melyek I minden ember szellemi és anyagi fejlődéséhez okvetetlenül szükségesek. A közigazgatás e nagy céljai nálunk is elér­hetők lesznek, csak kettő kell hozzá, t. i. meg­felelő közigazgatási szervezetben, egy kis jó akarat és egy kis — elfogulatlanság! í I>r. Fercnczy Klek. N¥om. a „ZEMPI.ÉN” nyomd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom