Zemplén, 1889. július-december (20. évfolyam, 27-50. szám)

1889-12-15 / 50. szám

II. Kiadás :

1. Thuránszky Irma tanítónőnek 12 hónapra

........................600 ft — kr.

2. A tanoda részére vett

varrógépért...............................40 ít — kr

3. Vegyesekre

.................19 ft — kr

Összes kiadás . . . 659 ft 40 kr

Bevétel...................................881 ft 66 kr

Kiadás

....................... . . . . 659 ft 40 kr

Pénztári maradvány . . . 222 ft 26 kr

Ezen számadás dr. Hornyay Béla és Moldo ványi Géza urak, mint számvizsgálók által meg vizsgáltatván, az erre vonatkozó okmányokkal összehasonlittatván, mindenben megegyezőnek s helyesnek taltatott.

Végül van szerencsém a női ipariskolát fen- tartó egyesület t. c. tagjait kiváló tisztelettel értesíteni, hogy hivatalos elfoglaltatásom miatt ez intézet vezetéséről le kell mondanom, s az egyesület egyhangú bizalma által dr. Hornyay Béla ur tiszteltetett meg az elnökséggel, aki a közbizalomnak engedve, azon kijelentéssel fogadta az elnökséget, hogy egyik legszebb kötelességének fogja ismerni ez intézet felvirágoztatása érdekében közreműködni. — Én pedig az irántam tanúsított bizalmat megköszönve, kiváló tisztelettel maradtam S.-a-Ujhelyben, 1889. dec. u-én

Nemes Lajos,

mint volt elnök.

CSARNOK,

Roboz Ágnes.*)

Roboz Ágnes asszony két fiát elfogták,

A legmélyebb tömlöc fenekére dobták,

A pallos már fenve, a sírjuk megásva,

És a kegyelemnek ajtaja bezárva.

*

Palota környékén Ágnes ott kóvályog Lesi, szólitgatja az íródeákot,

Magas urak ellőtt, kik tanácsba mennek,

Veti magát porba s zokog mint a gyermek. Kezeit tördeli, ébenhaját tépi,

Bátori ajtaja még se nyíl meg néki.

Nap nap után múlik, már csak egy van hátra A palotát aztán nem lesz miért járja.

.Dajkám, öreg dajkám I egy utolsó próba 1 Gyűlnek az udvarhoz táncra, dáridóra . . .

Síkos ott a padlló . . - undok ott a pára . . . Kelendő a szépség, becsület az ára.

Öltözködni gyorsan 1 ... ne törődj’ az árral 1 Tűzd meg fejkötőmet gyémántos boglárral! Illeszd panyókára nyusztprémes mentémet, Melynél csak a vállam csillogóbb, fehérebb. Könyeimnek nyomát mosd le rózsavízzel, Menjünk dáridóra — meghasadó szívvel. ■

Tárogató hangja zeng az éjszakába,

Sir-ri a hegedű, mélázik a hárfa,

Fáklyatánc párnatánc váltakozva járja,

Csapodár Bátori párját egyre váltja,

Virágtól virághoz mohó vágygyal szédül És megittasodik Ágnes szépségétül.

Térdre borul Ágnes : ,Nem a táncra jöttem. Nagyságos nagy uram! Csak tehozzád jöttem, Gyászba borult özvegy . . . Roboziak anyja . . *

Esdeklő szavait Básori nem hallja.

Tekintete kánya, a mely orvul ráles Vergődő galambra : »Milyen szép vagy Ágnes I« »Egy órában szültem őket e világra,

Egyik a másiknak édes hasonmása,

Oly delik, oly szépek, oly bátor leventék, Halálra, Bátori, őket mért keresnéd ?

Liliom arcára könyre köny szivárog,

Zsigmond gerjedelme csak rószákat lát ott 1 Rózsát arcán, vállán kebel halmán nőve,

S égő vágyat érez szakitni belőle.

Fölemeli gyöngén s az udvar láttára Szilaj égő csókot lehel a vállára, összesúg összebúg a sok úri dáma,

Udvarnok közönyös, mintha mitse látna.

Ágnes összeborzad, pirul, sápad, kábul És a fejedelmet ellöki magátul.

»Becstelen ! . . . Volna itt egyik fiam bátor, Zemosná a szégyent anyja homlokáról.«

Kerekedik felhő a Zsigmond szemében :

»Ha csak egy kell, legyen óhajtásodképen : Kettő közül még ma egyik fiad szabad, Válogatós asszony, válaszd ki te magad 1*

Szivéhez kap Ágnes, nincs szava, nincs átka, Csak szökni vágy innen, ki az éjszakába.

Ez arcok, e hangok, e zene mind űzi,

S szeretne eszmélni, gondolatit fűzni,

A levegő nyomja, olyan fojtó száraz,

S fülébe zug egyre : ,Válaszsz,válaszsz,válaszsz !«

Kiér Roboz Ágnes a nagy tág lépcsőre,

Virító szőnyeggel betonva átszőve,

Tapogatva kezét teszi a karfára,

Tétován lép, mintha nagy sötétben járna, Halántéka lüktet, meg-megsimogatja S lassan rendbe térül, hiszi, gondolatja.

»Leányos arcukon pehely alig serkedt.

S leánycsókot bizony még nem is Ízleltek ; Vérengző Bátori, nem adom, nem adom ! Kisebbik fiamat tenéked nem adom.«

És újra alább hág, egy-két fokot lépve :

»Rám emelte öklét . . . most lakoljon érte 1 . . . Porban játszó gyermek — azóta sem tette, Hogy büntessem mostan halállal érette?«

Tárogató hangja ^ind meszebb enyészik, Félelem lassítja Ágnes szivverésit,

Újra lép, támolyog, kettőt, hármat, négyet . . . Jaj, tan ez a lépcső sohse ér ma véget! . . .

Egyszer csak, egyszer csak — mi jutott eszébe ? Leül a garádics kellő közepébe S óvatos ujjakkal gondba gondolatba,

Éjfél haját lassan bontja bontogatja.

Nagy nehéz gyűrűkben a haj karikázik S ontja fénynyel elegy árnyát le bokáig.

Öve megoldódik, mentéje aláhul!

S a sok drága ékszert lefosztja magárul. »Aludni I . . Már késő 1« . . . Félve, pironkodva Keblén a ruháját lágyan összefogva S indul, fordul vissza könnyű lebbenéssel, Játszi mosolygással titkos kedvteléssel. Almélkodvá nézik, a mint tova lebben S egyszer csak benn terem újra a teremben. Szétrebben a vendég — minden ideg bénul, Zeneszó, vig kacaj hirtelen elnémul.

Agnes is meghökken, szétnéz zavarodva, Azután hajbókol balra is meg jobbra S mintha válaszolna valaki szavára,

Dadogva szól: »Igen — audienciára!*

*

Nem nevetgél bezzeg most e rom láttára Henye udvaroncnép, ledér úri dáma.

Zsigmond gonosz arcán a fagyos gúny olvad Krónikás kiejti kezéből a tollat.

Kiss József.

Egy disznótoron.

A nyájas olvasó bizonyára abban a tévedésben van, hogy a gömbölyűre kihizlalt konyafülü mangalicáról lesz szó, amelyik miután beropogtatott hat métermázsa tengerit, s azzal elvégezte földi hivatását, beszámolt négy mázsás termetével megelégedett gazdájának, aki nem tudja hovátenni a sok kolbászt, hurkát, amitől aztán csömört kap az egész háznép a jó barátokkal együtt. Hanem ezúttal nem ilyen disznótorról szól a krónika, hanem arról, amelyiknek szintere a csömört keltő zsirgőzös konyha helyett a fris hóvalbeesett erdő, az a szép természet, amelyet a beteg májú poéta melankolikus pennája a halálhoz hasonlít; persze, mert csak a szobájából ösmeri. Deha csak egyszer derekasan kijárta volna magát benne, s tüdeje üde levegővel, kedélye elevenítő benyomásokkal telt volna meg, fakó ábrázatára kiült volna az a megelégedett derű, ami például a Lajos bátyánkén annyira otthonos, hogy ahol megjelenik, ott van a jóizü derültség és életkedv is azonnal.

Miután ez a kis cikk csakis a vadász-embert fogja érdekelni, nem veszi senki rósz néven, ha a kép keretét amolyan rapszodikus kurtasággal vetjük papírra.

Kilenc vadász, tizenöt tót (Móczin kívül) és egy vadkan. íme itt van a személyi és tárgyi tény- álladék.

Idő : ma egy hete. Hely: a Somhegy, Ruda- bányácskától egy óra járásnyira.

Kedélyes vadász-élmények elbeszélése rövidítette meg utunkat, amelyet a jókora fris hóban tettünk a vadászállásig, ahol is Német Nándor barátunk és szives házigazdánk jelölte ki számunkra az elállandó vonalat, mely részben erdei útból s részben egy cserjés széléből állott. A tölgy-cserje száraz levelét félarasznyi hó borította az ágakon, amely időközökben aláhullott, s apró lavinákat képezve, gördült a hegy lejtőjén lefelé, melynek neszére mindannyiszor a várva-várt vad közeledését gyanítottuk. Képzeletünkben meg-megjelent előttünk egy karcsú őzbak, majd egy rötsertéjű marcona vadkan, előre görbülő agyaraival, vagy egy bozontosfarkú, szatirpofáju róka, vagy végül egy kifelé jól kibélelt bundájú tapsifüles, amint Diána istennő szeszélyes kegyétől óhajtottuk volna. De hiába, csak a csillogó hó kápráztatta szemünket, s az apró lavinák zizegésén kivül a fákon kalapáló harkályok kopácsolása zavarta a csöndet. Vagy öt negyed órai várakozás után, s megvallva az igazat, a türelem póttartalékának fogytával, két, egymást gyorsan követő fegyverdörrenést hallottunk, némi irigységgel természetesen. Mert szó ami szó, de alig van a világon vadász, akibe egy kis irigység bele ne fészkelte volna magát, s ez azt hiszem onnét van, mert minden elképzelhető szerencse között a legizgatóbb a vadász-szerencse. Azt nem bánjuk, ha felebarátunknak több esze, pénze, jobb külseje, vagy szebb felesége vagyon, mint nekünk;

ezekből legfeljebb ledisputálunk valamit, a rósz nyelvűek egymásközt, a csendesebbek pedig magukban; de a vadászszerencsét feltétlenül irigyeljük egymástól. Csupán az a különbség van a vadászirigység és egyéb irigység között, hogy az előbbi nem tart sokáig, nem borítja el vastag köd- képen kedélyünket, legfeljebb vékony bárány fel- legecskéket bocsájt kedélyünk derült egére, amelyeket a vidámság verőfénye csakhamar szétoszlat.

Tehát két lövés egymásután vagyis vadászmagyarsággal duplázás, utána csönd ... pár perc múlva ismét egy lövés . . . azután ismét egy, s azzal az abszolút csönd átvette birodalmát.

Aki a hegyi vadászat mesterségében annyira járatos, mint például 7ipcsi, az már az imént elhangzott lövések egymásutánjából még a Borzhegy tetejéről is meg tudta volna mondani, hogy »nagy vad« esett, mint ahogy egy gyakorlott telegráfos kibetüzi a szavak értelmét a táviró-készülék kopogásából. Mi persze vártunk tovább, leveró tudatában annak, hogy Diána kegyeskedett nékünk olim- pusi ujjacskáival fügét mutatni, mig aztán az egymásnak adott kurens föl nem citált bennünket a tetőre, ahol igazi festő ecsetére méltó vadászjelenetben gyönyörködhettünk. Az erdei utón vidáman pattogó tűz mellett feküdt egy óriási vadkan, piros vére, fekete sertéjével élénk ellentétben tarkította a fehér havat. A hajtok egymáshátán szemlélték nem könnyű hegymászó sportjuk eredményét, Sebeök Tóm barátunk pedig vadászbüszkeségtöl dagadó ábrázattal lengette fel s alá jól táplált termetének gömbölyű mivoltát. Bozontos szakálu szent Hubertus csak úgy mosolygott lefelé a havas fellegek közül. Váltig sajnálom, hogy Hornyay Béla barátom pillanatnyi fotográfmasináját magammal nem vittem, legalább módomban lett volna a gomblyukon át orozva megörökíteni a leirt jelenetet, amelyiknél különb modelt még kevés festő talált.

És lön megbeszélés . . . Mert nem elég a vadkant agyonlőni, azt még szépen agyon is kell beszélni ott melegében. És jaj annak, aki csak lőni tud és beszélni nem. Mert nem egészen igaz az, hogy »minden Demosthenesznél szebben beszél a tett,« hanem ősi prókátor-természetünk megkívánja azt is, hogy ezen kérdések: ki lőtt, mér lőtt, hol lőtt, mikor lőtt, hogy lőtt, hányszor lőtt stb. stb., apodiktice megbeszéltessenek és eldöntessenek. Persze itt már a kvaterkák is élénkítik a fantáziát és feloldják a nyelvet.

* *

^ *

Az se utolsó látvány volt, mikor Tóni barátunkat — a nap hősét — felavatták a vaddisznó vadászok rendjébe. Ez épen akkora esemény egy vadász életében, mint a mekkora volt a spártai ifjúnak az olimpiai pálma elnyerése, csak a szertartása másforma egy kissé. Ráfektették Tóni barátunkat a vadkanra, annyi igaz, hogy volt hová feküdni . . . s aztán közéletünk és vadász társaságunk nesztora, Matolay Etele bátyánk, a helyzet férfias jellegének megfelelő lendületes rövid beszéd után egy puskavesszővel a vadásztársaság nevében» felavatta oly formán, hogy egy gyönge ütést mért Tóninkra . . . annyi is igaz, hogy volt hová ütni, s az ütést ismételte a társaság mindazon tagja, akit Hubertus abban a kegyben részesített, hogy vaddisznót lövetett vele. Kár, hogy ezt a jelenetet se pillanatnyi-fényképezhettem le.

* *

*

Tanulságul megjegyezzük, hogy vannak szerencsés és szerencsétlen vadkanok; mert szerencsés például az, amelyiket a véletlen »Pajtikám öregecském* felé hajt, amelyikkel aztán egyébb baj nem eshetik, minthogy önkénytelenül megborot- váltatik. Ez ugyan nem valami kellemes művelet lehet ránézve, de utóvégre is egy maroknyi sörte se ide se oda, nem tartja számon senki, a helye pedig vitézségi érem számba mehet, aminélfogva holmi léha pöffeszkedő süldővel szemben tekintélyt is arrogálhat magának.

De a mi vadkanunk rósz csillagzat alatt látta meg a Szavát, mert Tipcsire és Tónira verte végzete, épen úgy, mint azt a szerencsétlen ókori tutajost, a ki a »Scylla és Charybdis« közé került Két biztos golyó pályázott életére és hogy minő eredménynyel, arról tanúskodott a kerülő puska vesszője.

x-y*

HÖZGAZDASÁa.

Mit ér a szőlőtörköly ?

Lapunkban*) mindig kiváló figyelmet fordítottunk a szőlő mellékterményeinek értékesítésére.

Sokszor irtunk már a törköly hasznosításáról is, mely még a legtökéletesebb présen eszközölt és a legnagyobb pontosság és gonddal keresztülvitt sajtolás után is tartalmaz 5o°/0 olyan nedvességet, mely magában foglalja a mustnak ösz- szes alkatrészeit, tehát igen szép értéket képvisel.

Irtunk már többször a törkölynek értékesítéséről a pálinkafőzőben, a hol kivált nagy cukortartalma érvényesül, de mivel a pálinkafőzés

') A Baross Károly szerkesztőségében megjelenő „Borászati Lapok’-ról van szó, melyre a Tokaj-Hegyalja szőlőbirtokosainak figyelmét felhívni köteleségiinknek ösmertük. Szerk.

*) Mutatvány a ,Hét*-ből.

Szerk.