Zemplén, 1889. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1889-03-17 / 11. szám
s férjem nevét szívesen viselem, s nincs okom azt szégyenleni. Tisztelettel kérem tehát a t. szerkesztő urat, legyen szives férjemnek ezen jogtalan mellőzéséért nyilatkozatomnak becses lapjában helyt adni, hogy ez által a netaláni félremagyarázásoknak, eleje vétessék. Továbbá még megjegyzem, hogy a ki ezen meggondolatlan dolog értelmi szerzője volt, máskor nemesebb fegyvert használjon, ha ellenfélként lép fel a nyilvánosság előtt. Szegimalom, 1889. márc. 12. Illő tisztelettel: Zvolenszky Józsefné Matolay Margit Szerlseszitőség-i posta. Gf.Mailáth József urnák — Perbenyik. Igen becses kézirata a lap zártakor érkezett hozzánk. Közlését a jövő számban megkezdjük. Kitüntető figyelméért fogadja méltóságod szives köszönetünket. Gy. S. urnák N.-Mlhály. Dolgozatát nem közönséges élvezet közt lapoztuk át. Érdemes lenne, úgy kétszeri közleményre való, iránycikket szerkeszteni belőle ; mit is ha tenne, köszönettel vennők olvasóink nevében. Sz. P. urnák Hete. Vers és próza megjelennek. .Távolból'' — c. .szerelmi himnuszt* lírai hagymáza | miatt nem használhatjuk. Kéziratát egy hétig megőrizzük. Egy előfizetőnek. Az .Atheneum" c. tudományos kritikai és szépmüvészetü folyóiratot Bajza szerkesztette. A kiadó Sckedel (Toldy) és Vörösmarty voltak. A s.-pataki főiskola könyvtárában megtekintheti s ottan bizonyosan használhajta is. Nemzeti iskolának a 40-es években a ma normális oskoláknak nevezett tanintézeteket hitták s a néptanító neve akkor nemzeti oktató volt. K. M. J. urnák Bpest. A tiszteletpéldány megindítása ! iránt intézkedtünk. Becses közremunkálására számot tartunk. Böjti prédikáció — A tokaji rituális merénylet — A Baradl vértanú szeleméhez — A materializmusról c. kéziratok r.em közölhetők. A Rongyva-kérdés íróját kérjük, hogy ma d. u. 3—4 óra között látogassa meg főmunkatársunkat hivatalos helyiségében. Felelős szerkesztő: HORVÁTH JÓZSEF. Főmunkatárs: DONGÓ GTT. GÉZA. Kiadótulajdonos: ÖZV. BORTJTH ELEMÉRNÉ 500/hi. Zemplánvm. n.-mihályi j. föszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. Nagy-Mihály nagyközség közgyámi állására, mely 100 frt évi fizetéssel és egyéb vármegyei szabályrendeletben megállapított jövedelemmel van egybekötve ezennel pályázat nyittatik. Felhivatnak pályázni szándékozók, miszerint kellően felszerelt kérvényeiket alól- irott szolgabirósághoz folyó 18S9. évi ápril 2-ik napjáig oly bizonyosan terjesszék be, minthogy későbben érkezett kérvények figyelembe nem fognak vétetni. A választás határidejéül a helyszínén folyó évi ápril hó 3-ik napjának d. e. 10 órája a község-tanács termébe tűzetik ki. Nagy-Mihály, 1889. márcz. 2. Füzesséry Tamás, I—3 főszolgabíró. ! 483/ki. §emplénm. n.-mihályi j. föszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. Xk. 2710. sz. . 1888". Árverési hirdetményi kivonat. A tokaji kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Taiczal városa végrehajtatónak Czeper József mint gyám és érdektársai végrehajtást szenvedő elleni 35 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a tarczali 31q-ik sz, tjkvben foglalt 1) 416. hr. sz. ingatlan 313 frt, 2) 3783. hr. sz. ingatlan egészben 74 frt, 3) 3819. hr. sz. ingatlan egészben 268 frt, 4) továbbá a tarczali 604. sz. tjkvben foglalt, 747. hr. sz. ingatlan egészben 23 frt, 5) 1977. hr. sz. ingatlan egészben 214 frt, 6) 2262. hr. sz. ingatlan egészben 24 frt, 7) 1218. hr. sz. ingatlan egészben 54 frt, 8) 3293. hr. sz. ingatlan egészben 112 frtban az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1889-ik évi május hó 9-ik napján d. e. 9 órakor Tarczal város házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának io“/o-át készpénzben, vagy az i88i-ik LX-ik törvény- czikk 42-ik §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyi miniszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Tokajban, a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál 1888. évi deczember hó 30 ik napján. Kálmán I.ajoe. kir. albiró. Tk. 2705. sz. 1888Í .Árverési hirdetményi kivonatA tokaji kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Tarczal városa végrehajtatónak Szegedi János, mint Szegedi András örököse végrehajtást szenvedő elleni 15 ft 30 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a tarczali 385. sz. tjkvben foglalt 1) 481. hr. sz. ház a hozzátartozó legelővel együtt 160 frt, 2) 205. hr. sz. ingatlan egészben 78 frt, 3) 2523. hr. sz. ingatlan egészben 77 frt, 4) 4499. hr. sz. ingatlan egészben 63 frt, 5) 2892. hr. sz. ingatlan egészben 6i frt, 6) 3175. hr. sz. ingatlan egészben 102 frt, 7) 3279. hr. sz. ingatlan egészben 65 Írtban az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1889-ik évi május hó 8-ik napján d. e. 9 órakor Tarczal város házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át kézspénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett, árfolyammal számított és az 1881. évi november hő í-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt, óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Tokajban, a kir. járásbíróság mint tkvi hatóságnál 1888. évi szeptember hó 30-ik napján. Kálmán Lajos, kir. albiró. Nagy-Mihály nagyközség jegyzői állásra, mely 600 Irt évi fizetés és természetbeni lakással van egybekötve pályázat hirdettetik; felhivatnak a pályázni szándékozók, miszerint kellően felszerelt folyamodványait alólirt szolgabirósághoz f. évi ápril hó 2-ik napjáig benyújtsák. A választás foganatosításául f. évi ápril hó 3-ik napjának d. e. 10 órája a község tanács termében tűzetik ki. Nagy-Mihály, 1889, márcz. 2. Füzesséry Tamás, i—3 főszolgabíró. Sírkövekre feliratok vésése és aranyozása SIR-EMLÉK-KÖVEK NAGY RAKTARA. BURGER ADOLFNÁL Föutczán, a „ Vörös ökör'• vendéglő épületében. MINDEN IDŐBEN nagy választékban tartok s kívánatra felállítok POROSZ SZÜRKE MÁRVÁNY, VÖRÖS MÁRVÁNY és homokkő sirkövet. Sürgönyczim : Burger Adolf S-a-Ujhely. Tisztelettel BÜRGER AI>OL,F vállalkozó. 5— x--1 «1 e F »V X s Hl m 9 9 , ff Kívánatra képes árjegyzék inegtekintésnl bérmentve küldetik. flp COGNAC qg Gróf KEGEEVICM ISTVÁN, Fromontor. A liriisszeli világkiállításon díszoklevéllel — a legmagasabb kitüntetéssel díjazva. — Ezen Cognac orvosi tekintélyek által leg jobban ajánltatik emésztési nehézségeknél, gyomor, tiidö- és mellbetegségeknél, tcstelgyengülésnél stb. Eredeti palacktöltésben mindenütt kaphatóKözponti iroda : Budapest, Rudolf-rakpart 7. Carbolineum Ávenarius legszebb, legolcsóbb mázoló- és fapáczoló-szer dióbarna színben fatárgyakra, mint szőlőkarók, színek (félszerek), gazdasági szekerek és mindenféle szerszámok, léczek, kerítések, faajtófelek, szóval minden, a szél- és esőnek kitett fatárgyakhoz való alkalmazásra. A zsindelytetőket a rothadástól és elromlástól megvédi. Mázolt deszka-mustrák bérmentve. Circa S kg. próba-üvegcsék á 1.80 kr. minden posta-állomásra bérmentve. Carbolineum-gyár Amstetten Ávenarius & Schranzhofer. Központi iroda: Bécs. III. Hauptstrasse 84. Kapható S.-a.-Ujhelyben Reicliard Gyula kereskedésében. Az Évva-házban bérbe adatik: 1. ) egy 2 szoba és egy I szobából álló utcai garcon-lakás az emeleten ; esetleg pedig ugyanezen 3 szobához konyha és mellékhelyiségek is adhatók; 2. ) két 5—5 lóra való istálló; 3) egy — raktári helyiségül igen alkalmas — nagy pinceház; 4.) egy több holdas zöltséges és gyümölcsös kert. Kővebbet e lap kiadóhivatala. Nincs többé fogfájás!! Könnyen vérző be teg és gyulladt foghust gyógyít és erősít, a fogkövet eltávolítja és képződését meggátolja; a szájbüzt azonnal megszünteti napontai használatnál és k. udvari fogorvos és udv. szállító, valódi . Anatherin SZÁJVIZE kétszer oly nagy palacz^ojban mint eddig. Ezzel egyidejűleg alkalmazandó hr POPP fogpasztája ges és szép állapotban tartja. Or. POPP Anatherin fogpasztája“^ jobb es legfinomabb szer a fogak tisztán tartására és a foghus megerősítésére. lkn PUPP fnnnnr.~ regyogó fehérsógű fogakat köl- ® * • •*- ^ ■- lUyjJUl d csönöz anélkül, hogy mint más fogporok a fogak zománczát megsértené. n“ " a legjobb gyógy. . . pipere-szappan, mindennemű^bőrkiütések ellenzés különösen fürdőkhöz. Pfr Dr. POPP'S Or. POPP növényszappana mindennemű bőrkiütések ellen(nem gUceOr. POPP UJnn-)Ag mabb divat-pipere szappanok. njabb és a legfino- A bőrt bársonyfinommá teszik. Arak: Anatherin-szájviz 50 kr., 1 frt és 1 frt 40 kr., Anatherill fogpaszta tégelyben I frt 22 kr., Aromatikus fogpaszta 35 kr., Fogpor dobozban 63 kr.Xövénys/.appan 30 kr., Napraforgó szappan 40 kr., VeilllS-Szappan 50 kr. E szerek kaphatók: S.-a.-Ujhelyben : Zlinszky J., Kincsessy P. és Cs. Buday Á. gyógyszerészeknél és Szentgyörgyi V. kereskedőnél. Orvosi elismerés. Ü0T Tisztelt Kollega ur! 38 évig oly szájhajhan szenved te ni, mely néha nagyon fájdalmas és kellemet, len volt, úgy hogy gyakran még az evésben és a beszédben is gátolt. Több budapesti és bécsi orvost és tanárt consultáltam a bajom miatt, de eredmény nélkül, yiiótu azonban az On, méltón feldiesért Anat- herin-szfljvizét használom, azóta teljesen megszabadultam kellemetlen bajomtól és csak azt sajnálom, hogy korábban nem alkalmaztam. Nem mulaszthatom el, hogy Önnek e kitűnő hatású szeréért őszinte köszönetét mondjak. L.-Patonán. Őszinte tisztelője Dr. Lövinger, járási orvos i SOÜLAC-I APÁTSÁG ( Frauczia- Ország) Dom MAGUELONNE, prior Fötisztelendö Benedek rendi atyái Fogvize, Fogpora ^ Fogpastája 2 arany érem : Brüssel 1880, London 1884 | Alegmagasabb kilüntetések Feltaláltatott I QTQikéven EOÜRSAÜDPéter | az 10/0 prior által. « A fötisztelendö benedekrendi atyák | fogvizének használata, naponkint néhány cseppet vízbe véve, megakadályozza és I gyógyítja a fogak odvasságát melyeknek [ fehérséget és szilárdságot kölcsönöz, mennyiben a foghust erősíti s teljesen egészségessé változtatja. « Szolgalatot teszünk tehát olvasóinknak, midőn őket ezen régi és practicus készítményei - re figyelmeztetjük, melyek a legjobb gyógyszert és a fogfájás ellem egyedüli óvszert képezik. >» A ház megalapí-atott 1807 ben. 1? E C 33! £S 106 & 1C8, i:e Croix-íc-Seguey I Vezérügynök : v C $3 U 0 BORDEAUX | Kapható minden a.yobb illatszerésznéi. gyógyszertárban és gyógyfű keresked'sben.