Zemplén, 1889. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1889-02-10 / 6. szám
Melléklet a „Zemplén“ 6-ik számához lélektani rejtély, mintegy örök talány a megdicsőülttel együtt szállott a sirba. Az újabb kor szokatlan mérvben tünteti fel a koronás fők rémes eseményeit: a Napóleonok végzetes letűnése, a pétervári bomba, a stahrnbergi tó shakespeari tragoe- diája, III. Frigyes a nagy filantróp promete- uszi kiszenvedése stb., mind megannyi megrendítő katasztrófák, de gyászos végzetükhöz mégis bizonyos okozati láncolat vezet, mig a mayerlingi gyászeset, a 19 század alkonyán, mintegy megfejthetlen sötét pont marad fenn az utókornak. A sors rövidre szabta az emberi élet fonalát. Rövid, mint a múlandóság egy pillanata, a boldogságnak— az örömöknek, végtelen hosszú a fájdalmaknak, a boldogtalanságnak. De a remény, a bölcs gondviselés e bűbájos szövétneke vezérel tovább, tovább a küzdelmeken és viszontagságokon, csak ha e csalfa bolygó tűz is kialszik, téve- lyeg az emberi lény egy végtelen űrben a lét vagy nem lét örvénye körül önkénytelenül épen úgy: mint a harc golyó zápora vagy bármely fizikai vészek között. A sors szeszélye mindez, mely egyformán játszik, egyformán végez a paloták és kunyhók szülötteivel, De oh! a fájdalom mily özönének kellett feltorlódni annak keblében, ki előtt trónok dicsősége, fény, királyi örömök tün- döklöttek, amely annyira elsötétitse lelkét, hogy az életből a halál sötét birodalmába rohanjon ? Csalódások, meghasonlás a korszellem, a társadalmi rendszerekkel, avagy egy elhomályosult eszmény égő fájdalma, mely királyi kebléből vezuvként tört utat a halálnak? És a természettudós, aki merészen vándorolta be az Alpesek csúcsait, tanulmányozta fellegekbe szálló királyi szárnyasait, a tiszta kék ég csillagait és a mindenséget, hogy annak igazságaival gazdagítsa imádott hazája irodalmának tárházát, egy érzelem súlya alatt omlott össze? Lelke már nem talált volna örömet annak nagyszerűségeiben, vigaszt népeinek szere- tetében? avagy a kor ez öldöklő járványa előtt királyi paloták sem biztosak? Ne kutassuk . . . hisz e problémák bármelyike lett légyen indító oka végzetes elhatározására, árnyékot egyik sem vet annak múltjára, kivel nemzetek jövő nagyságának záloga semmisült meg. Hisz vannak érzelmek, melyek megrendítik a sziklakeblet, és ép azokat sodorják el rohanó árként, kik azoknak ellenállani merészelnek. Nyugodjál békében fenséges királyfi: emléked legyen szent, legyen áldott, legyen feledhetlen azon nemzet előtt, melynek vérén szerzett hazáját ,,imádottnak‘f nevezted, legyen ez érzelem fenséges utódod öröksége. * * * r Ti pedig jámbor szerzetes testvérek, kik e drága hamvak felett őrködtök, majd ha elregélitek azoknak, kik az osztrák-magyar uralkodók pantheonjában széttekintenek Rudolf trónörökös lélekrenditő történetét--, mondjátok el, hogy e hamvak egy j korán elköltözött nagy szellem porhüvelyei, aki koronáját a tudomány ragyogó fényével, népeit a szeretet áldásaival volt hivatva elárasztani. Rudolf trónörökösnek Szögyény Lászlóhoz intézett levele, melyet a boldogult magyar nyelven irt, következőleg hangzik : , Kedves Szögyény ! Itt küldöm önnek a pótvégrendeletemet, intézkedjék ön ennek és a két év előtt feleségem beleegyezésével készült végrendeletemnek értelmében. A Hofburgban levő dolgozó szobámban, a pam- lag mellett van egy kis asztal, az ide mel- . lékelt aranykulcscsal nyissa ön fel annah j fiókját, abban találja az irataimat, melyek- ! nek rendezésével megbízom, önnek belátására hagyva, hogy melyeket válaszszon ki a nyilvánosság számára. Nekem az élettől meg kell válnom. Üdvözölje ön nevemben minden jó barátomat és ismerősömet. Éljen boldogul. Isten áldja meg imádott hazánkat- Rndolf. * Az iszákosságról *) és az ellene való védekezésről. III. Az eddig elmondottakban arra törekedtem t. hallgatóság, hogy kimutassam miszerint az alkohol egy bizonyos, nagyon kis mértéken túl élvezve, oly méreg, amely nemcsak az egyéni életet és egészséget támadja meg, hanem amely közvetve és közvetetlenül egész nemzetek anyagi és erkölcsi jóllétének is megrontója. Csak nagyon is természetesnek és indokoltnak fogják találni ilyformán, hogy az alkoholizmus által különös mérvben meglátogatott államokban módokról és eszközökről kezdenek gondoskodni, amelyekkel ezen valódi népcsapás ellen sikeresen küzdhessenek és kártékony hatásait a lehető legszűkebb korlátok közzé szorítsák. E küzdelem, e védekezés módjainak rövid megismertetése leszen még előadásom hátralévő részének célja. A alkoholizmus elleni küzdelem módjairól gondolkozván, egészen természetszerűen legelső sorban magát az államhatalmat, mint a nemzeti erő és hatalom letéteményesét tartandjuk hivatottnak, sőt kötelezettnek arra, hogy polgárait ez irányban is megoltalmazza. És csakugyan látjuk is, hogy mindenütt, ahol egyáltalában megindult már az alkohol elleni harc, sorompóba lépett az állam- hatalom ; — csak-hogy elégtelennek bizonyultak rendelkezésére álló eszközei. De ez nem is lehet másként, mert az állam a maga elé tűzött feladatnál — még ha tisztán ethikai és humánisztikus szempontból fogja is azt föl — számos, tekinteten kívül nem hagyható érdekbe ütközik. Ily érdek, hogy többet ne emlitsek, mindjárt magának az államnak fiskális érdeke és a mezőgazdaságé, továbbá azok a tekintetek, melyeket szabad intézményekkel biró állam- szervezet mellett a polgárok egyéni szabadsága és a háztüzhely szentsége szabnak eléje. Itt is, mint minden más szociális baj leküzdésénél akcióba kellett lépni magának a társadalomnak is. — Nagyon messzire vezetne, ha mindazokat az állami és társadalmi intézményeket fel akarnám itt sorolni, amelyek a különböző országokban az alkoholizmus elleni védekezésre fennállanak és működnek; de fölösleges és és unalmas is lenne, mert hisz’ azok végcéljukban teljesen azonosok, eszközeikben sem sokban térnek el egymástól. Úgy vélem, elég lesz, ha egy példán bemutatom önöknek azt, amit az államhatalom tehet és tesz az alkoholizmus ellen ; egy másikon és talán még egy harmadikon az ez iránybani társadalmi tevékenységet. Svájczban, mint minden más országban, ahol bort éghajlati vagy egyéb akadályok miatt számba- vehető mennyiségben nem termelnek, a szeszes italokhoz szokott népesség az égetett italokra, a pálinkára van főképen utalva. Ez a körülmény már magában véve is hatalmas előmozdítója az alkohol okozta káros társadalmi következményeknek. Svájcban azonban ehhez még az is hozzájárult, hogy egyes kantonok és épen azok, amelyekben bort nem termelnek, a bor és behozatalára magas védvámot szabtak, aminek legközelebbi következménye természetesen az lett, hogy az égetett szeszben túltermelés állott be. A szesz minőségileg is rósz volt, ami szintén nagyban hozzájárult az ártalom fokozásához. A baj oly mérveket öltött, hogy már 1855-ben szükségessé vált a szövetségi alkotmány részbeni módosításával megadni a szövetségtanácsnak a hatalmat arra. hogy törvényhozási utón igyekezzék gátat vetni a mindinkább terjedő népcsapásnak. A szövetségtanács, megadatván néki erre a hatalom, buzgón hozzá is látott a kérdés tanulmányozásához. Négy avaslatot szerkesztett, amelyeket leginkább csak azért említek föl röviden, hogy meglássák belőlük, mennyire nehéz ezen kérdésnek minden irányban kielégítő megoldása törvényhozási utón és mennyi különböző és egyaránt figyelmen kivül nem hagyható érdeket kell itt vagy megkerülni vagy lehetőleg kiegyeztetni. Az első törvényjavaslat egyszerű adójavaslat volt védvám nélkül, tehát a szabad kereskedés elveire fektetett adóterv. Emellett a szeszgyártási nagy ipar szabadon fejlődhetett, vagy legalább a már meglevő fennállhatott volna ; a mezőgazdaság céljainak szolgáló szeszgyártás azonban vámvédelem hiányában tönkre ment volna. A második szintén egyszerű szesz-adójavaslat magas behozatali adóvámmal akarta volna a mezőgazdasági szesztermelést megoltalmazni; csakhogy korlátlanul fejlődhetvén a védvám oltalma alatt a nagyipar is, az ennek rendelkezésére álló •) A zemplénvármegyei orvos-gyógyszerész egyesület által rendezett népszerű ismeretterjesztő esték sorozatában folyó 6-án felolvosta Dr. fla/jz Gedeon, tb. várm. főorvos. Szerk. hatalmas tőkék csakhamar elnyomták volna a kisüstök működését. Ezek megoltalmazására egy harmadik javas latot gondoltak ki, amelynek alapeszméje az áru- Iási monopólium vagyis az lett volna, hogy az állam magához váltván az összes termelt szeszmennyiséget, azt megtisztítva, tehát minőségileg megjavítva, de egyúttal megadóztatva is juttatta volna a fogyasztók kezébe. Azt várták volna ettől a javaslattól, hogy az államnak, mint egyedül jogosított nagybani vevőnek és elárusítónak, módjában lett volna a nagyiparnak és a gazdasági üstöknek érdekeit egyaránt tekintetbe venni. Egy negyedik javaslat szerint kizárólag az állam kezébe ment volna át a szeszgyártás, ez tehát gyártási monopólium tárgyává akarta volna tenni a szeszt. Csakhogy emellett egész biztosan tönkre ment volna mezőgazdaság céljainak szolgáló kistermelés. E négy javaslat körül forgott sok ideig az érdekek és vélemények harca, mig végre is egyik sem, hanem egy uj ötödik lett véglegesen elfogadva és törvény erejére emelve. Ennek a törvénynek, amely az árulási és gyártási monopólium combinációja, rendelkezései röviden a következők : A szesz állami monopólium tárgya; a beltermelés kontingentáltatott, vagyis kimondatott, hogy az összes szükségletnek csak egynegyedrésze termeltessék belföldön, a többi háromnegyedrész külföldről hozandó be. A belföldi egynegyedrészt majdnem kizárólag a mezőgazdasági szeszégetők és ezenfelül az importált háromnegyedrész vámjövedelme és általában az államnak az egyedáru- ság által elért kereskedelmi haszna a kantonokra felosztatván egyébképen is a mezőgazdaság céljaira fordittatik.. Végre megszabja ez a törvény, hogy a szesz-monopóliumból húzott tiszta jövedelemnek egytizedrésze az alkoholizmus leküzdésére fordítandó. Eredménye ezen törvénynek az lett, hogy a szeszfogyasztás 150 ezer hektoliterről 120 ezerre szállott le; aránylag, mondhatni, csekély eredmény a mi szempontunkból, mert 120 ezer hektoliter égetett szesz oly kis országban elfogyasztva, mint Svájc, még mindig igen nagy károkat okozhat. Úgy látszik, maga a törvényhozás sem várt e részben tulnagy direkt eredményt a monopol-törvénytől, azért bocsátotta a belőle húzott tisztahaszon egy tize dr észét a kantonok rendelkezésére- oly megszabott céllal, hogy az alkoholizmus le küzdésére fordittassék. Mellesleg legyen megje, gyezve, hogy ezt a tizedrészt átlag 800 ezer frankra becsülik évenkint. Mindenesetle oly szép összegecske, amelylyel legalább kezdeni lehet valamit. * * <s Norvégiában a 16. században kezdték a pá linkát rendes ital gyanánt használni, de a következő kormányok még nem voltak tisztában magukkal, mily állást foglaljanak az uj ellenség ellen; az egyik arra törekedett, hogy a szesztermelést egészen elnyomja, mert belátta ártalmas voltát a népességre; egy másik ellenben mindent elkötés a szeszégetés előmozdítására, mert állami jövedelmet várt belőle és mert a mezőgazdaságra nagy haszonnal járónak látta. Ennek eredménye az lett, hogy 1830-ban 1300-nál több pálinkafőző üst működött Norvégiában, a szeszfogyasztás pedig évenkint és fejenkint 16 liter pálinkára emelkedett. Ezen óriási szeszfogyasztásnak megfelelelő volt természetesen az iszákosság elterjedése is. Most azonban megindult ellene a társadalmi küzdelem ; lelkes hazafiiak egyesületet alakítottak, amely erélyes és élénk tevékenysége által csakhamar oda vitte a dolgot, hogy nemcsak az ösz- szes népesség figyelmessé lett az őt fenyegető és részben már sutjó bajra, hanem maga a Storthing, a norvég országgyűlés, sem térhetett ki többé a kérdés elől. Gyökeresen fogott hozzá a baj orvoslásához, mert legelső ténye is az volt, hogy törvényt alkotott, amely a szeszgyártást és árulást az ország egész területén egyszerűen eltiltotta. Ez a törvény nem nyert ugyan királyi szen- tesitést, nem is lépett soha életbe, de meg volt az a haszna, hogy az ügyet országos érdekűvé tette. Belátták horderejét és más irányban és más módon igyekeztek gátat vetni a súlyos társadalmi bajnak. Nevezetesen magszorították a szeszégetési szabadságot azáltal, hogy bizonyos nagyságú üstökben volt szabad égetni s ezeket is tetemesen megadóztatták, aminek eredménye aztán az lett, hogy ma már csak 25 szeszégető van Norvégiában. Ennél azonban többet használt az italmérésnek különféle rendelkezések utján való szabályozása, igy nevezetesen: Kereskedésekben nem szabad szeszt 40 bérnél kisebb mennyiségben árulni; ha valaki kisebb mennyiségben akar szeszt kimérni, erre külön hatósági engedély kell, de ezt csak erkölcsileg kifogástalan oly egyének kaphatják meg, akiket a községi hatóság ajánl és még akkor is kötelezniük kell magukat, hogy az italmérésen kivül más üzletet nem folytatnak. Az is meg van szabva, hogy mennyi szeszt mérhet ki évenkint egy-egy italmérő. Ünnep- és vasárnapokon egyáltalán nem szabad italt kimérni, sőt az ünnep- és vasárnapom
