Zemplén, 1887. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1887-10-30 / 44. szám
gyermeket beoltatni tartoznak. Az ily eseteket az eljáró bizottság külön jegyzékbe veszi és azon jegyzéket beterjeszti az illetékes elsőfokú egészségügyi hatósághoz és községekben az elöljáróság, a városokban az elsőfokú egészségügyi hatóság felügyelni tartozik arra, hogy az illetők a kitűzött határidő alatt az oltást eszközöltették e; és ha nem eszközöltették volna, az illető községi elöljáróság erről a határidő elteltével azonnal jelentést tesz az elsőfokú egészségügyi hatóságnak, a mely is az ily mulasztókkal szemben a megfelelő büntetéseket a törvény értelmében szükség e étén fokozatosan alkalmazza. 11. §. Azoknak neveit, kik az oltóorvos vélt lénye alapján egyéni indokokból be nem oltat- tak, az eljáró bizottság az elhalasztás indokának és az oltás mikor történhetésének megjelölésével jegyzékbe veszi és ezen jegyzéket a bizottság tagjainak névaláírásával ellátva az oltási eljárásra vorn kozó egyéb okmányokkal egyidejűleg beterjeszti az elsőfokú egészségügyi hatósághoz. Ha ez nagy- vagy kis községre vonatkozik, az illető főszolgabíró a hozzá beterjesztett ily jegyzékről má- cc atot küld az illetékes községi elöljáróságnak, elöljáróság pedig az ily gyermekeket nyilvánosba vezetni és az oltásra kitűzött határidő elével a gyermeket az oltó bizottság elé rendelni :ozik. 12. §. A beoltott gyermek bemutatása alkalmi, ha az oltás az oltóorvos véleménye szerint 1 sikerült, az oltás nyomban ismétlendö és csak azon esetben, ha ezen ismételt beoltás is siker- tok n maradt, ismétlendö a beoltás a törvény ériében a következő, illetve a harmadik évben. 13. §. A törvény 4-ik §-a által 12 éves ko betöltése előtt ujraoltásra kötelezettek, a rendes oltások alkalmával díjtalanul újra oltathat- magukat, de az oltási jegyzőkönyv »Jegyzék« n itába az ilyen beoltottak vonalán beiktatandó : vény által ujraoltásra kötelezett. — Ujraol- jtt.« 14. §. Azon esetben, midőn az oltás karról- ka:ia történik, vagy további oltásra már beoltott mek védhimlöjéből oltónyirk szedetik, azon gyermeknek, kitől az oltónyirk vétetik, úgy magi'.! k, valamint szülőinek egészségi állapota pontos 1 és szigorú felelősség mellett megvizsgálandó s u y továbboltás, valamint nyirkszedés csak oly égé zséges szülőktől származott és kifogástalanul egészséges gyermek védhimlöjéből vehető, ki már 6 hónapos elmúlt. Továbboltás, valamint nyirk- edés csak épen fejlődött, orbáncos lobtól ment vf dhimlőből és csak egészen tiszta s vérrel nem vegyült védhimlőnyirkből eszközölhető. E tekin- n az oltóorvos általában a legnagyobb óva- ággal és a törvény által ide vonatkozólag állapított súlyos felelősségnek folyton szem- t tartásával járjon el. 15. §, Karról-karra oltás úgy az első, mint íjraoltások alkalmával leginkább csak csecse- , vagy apró gyermekek védhimlöjéből történ- k, miért is 5 évesnél idősebb egyén védhim- íől sem továbboltás nem eszközölhető, sem .bboltásra nyirk nem szedhető. 16. §. A karról-karra oltásnál az oltóorvos a íurnlőoltási jegyzőkönyv »Jegyzék« rovatába iki be azon gyermek nevét, kinek védhimlőjé- a továbboltást eszközölte és minthogy egy 1 gyermekből több egymásntán következő mek oltatik be, azért a »Jegyzék« rovatban y egy gyermekből beoltottak vonalai összejellel egybekapcsolva, ezen rovatban a to- iboltásra használt gyermeknek ne csak neve, Vandemöth Ferencz, gróf Sztáray Kristóf és eöffy József. A jó öreg, aki látta, hogy jó kedvűek kez- c lenni; Szeretném — úgy mond — fiúk, «on mi oka légyen, hogy mind ezek vagytok, en legalább csak vagy egy közületek mehe- volna valamire; talán csak nem vagytok mind ■nirevalók, ha egyik, vagy a’ másik korhely is. Apám uram, mind, plus-minus, korhelyek «unk — úgy mond Desseöfify József. Jól van, jól, felele az öreg mosolyogva — liszen minden korhely nem semmireva'ó. A a mellett is találtatnak korhelyek, ’s mégis 1 előmennek; mért kell csupán a Tisza mellevüknek megakadni ? Ne rekesszen ki engem, apám uram, a jó tságból — úgy mond Soók János, én Duna- yéki vagyok. Sztáray Kristóf ezt hallván, azt állította, r a Dunamellyéki korhelyek úgy vannak a amellyékiekhez, mint egy az öthöz. Ezen beszélgetés után kért az öreg atyó, élné el kiki rövideden esetinket, s kiváltképen talbeli pályánkat rajzolnék le. Reá állottunk Inyájan, csak arra esedezett Sztáray Kristóf regnél, engedné meg, hogy kiki közészólhas- kérdezülhessen s jegyzéseit tehesse ahoz, a’ másik mondani fog. Nem ellenzetté Pí ternyay András, és ilyforma szócserélés kö ezeit. (Folytatjuk). de azon idő, mikor az beoltatott és azon szám, mi A, i beiktatta tt, szintén pontosan kitétessék a következő szöv ;ge ..... ....l. nevű X. községi illetőségű 188 . -ik évi............hó ... -n beoltott és az oltási jegyzőkönyvbe . . . szám alatt beiktatott gyermekről. 17. §. Midőn az oltóorvos további oltásnál leendő használatra szed a beoltott gyermek véd- himlőjéből nyirket, eljárásának mindenkor lehető igazolhatása céljából saját igazolhatása érdekében vezessen jegyzéket arról, hogy melyik gyermeknek a himlőnyirkjéből vett magot s megjegyezve azt is, hogy melyik gyermektől hány üvegcsével szedett, ezen jegyzetét az eljáró bizottság tagjai által is írassa alá. (Vége köv.) Koszoruzzátok meg a sírokat! Két nap múltán halottak napja lesz. Koszoruzzátok meg a sirokat! Az őszi szél végig sivit a fák lombjai közt. Minden levél megrezzen, minden levél lehűl. Jertek a temetőbe. Ott pihennek a lehűlt levelek, ott fekiisznek szeretteink, kiket a hervadás szele már elsodort. A természet elfáradt s pihenni készül. Nem hevít már a nap, csak bágyadtan néz. Nem száll az illatterhes szellő, nem száll a vig madárdal. Helyükbe jött a hüs lég, sárgult falomb, zörgő haraszt. Itt van az ősz. Jertek azokhoz, akik elpihentek. Hoszan domborodnak ott a sírok. Épp mint a házsorok. Menjünk oda, a hol a halottak laknak, Oly édes ottan elmerengeni. Elmé- lázni a messze múlton, bus jelenen, közel jövőn . . . Nem bánt ott a temetőben minket semmi. A halottak nem bántanak. Oly jók, akik meghaltak. Ott van egy kis sir. . . Bizonyára gyermek-lakás. Egy kismadár pihenő helye. Dalolt s dalolva halt. Amott meg öt kereszt van, egy nagy sirdomb oldalán. A hány kereszt annyi lakó. Halál után nem kell királyi kegy a kereszt elnyeréséhéz. Kap mindannyi, aki sírba szállt. Itten kőkereszt, ottan vaskereszt vagy fakereszt. Minő a változatosság még a halál honába is ! . . . Jön a gyászruhás család. Az anya feketében. Két kis gyermeke egy-egy oldalon. Koszorút visz az özvegy, kis csokrokat a két kis gyermek. Oda érnek a sirhoz. Letérdepelnek s imádkoznak. Lerakják azután virágaikat a kopár sirhalomra. S azok a hantok úgy örülnek, "ügy mosolyognak most . . . Koszorúkat a sírokra ! Mivel is fejezhetnék ki illőbben ér- zeményeinket, mintha felvirággozzuk a halottak lakásait. Hiszen a jó kis gyermek anyja ne- venapjára szép csokrot köt mezei virágokból s azzal kedveskedik a kis mamának. A szerelmes ifjú virágot nyújt át kedvesének s virágot kap ő is attól a bájos leánytól, kit ma-holnap az oltárhoz vezet. Virág disziti a menyasszony fehér homlokát is, midőn reszkető léptekkel siet boldogsága felé . . . Virágozzuk fel tehát mi is szeretteink sirhalmait! »Elhull a virág, eliramlik az élet!* Mi lehet illőbb az iramló élethez, mint a hulló virág. . . . Beborult már az alkony A hűvös őszi pára ritkás fátyolt von a kopasz fák ágaira, melyeken egy-egy futó csillag világlik át, Az est beállt. Mindenütt a setét- ség tátong, csak a temető fénylik a mécsesek ezreitől. Mintha a magas égből ereszkedtek volna le azok a büszke lángok, melyek máskor egykedvűen nézik a but, bánatot! A temető fényárban úszik. Halottak ünnepét üli a keresztény világ. Az ünnephez fény és virág kell. . . . Hideg szél rázza meg a száraz bokrokat. Távolról kihallszik a harangszó. Bus zene a sötétben, mikor tudjuk, hogy az a halottakért szállong a levegőben. Vig, napsugaras nappal volt az, mikor azért a hideg földbe lépett férfiért kon- dult meg, ki örömteli arccal vezette aráját karján. Akkor hivó szó volt e hang a menyegzőre. De most! . . A gyászemlékek bus szónoklata. El, el a temetőbe ! Keressük föl kedves halottjainkat, ujitsuk meg velük emlékeinkben a gyöngéd érintkezést. Tegyünk hantjaikra virágfüzéreket. Gyújtsunk lámpákat, gyertyákat, mécseseket. Hadd világítsa be a sötét temetőket a kegyelet világa s fénye. És ha már kisírtuk bánatunkat az elköltözőitek porai felett, vigyük haza emléküket s őrizzük tovább sziveinkben. Ez az, amit tőlünk senki el nem vehet. Mikor aztán a halottak napja elmúlik, jerünk vissza az élőkhöz. Jerünk hozzájuk megtisztulva, felmagasztosulva. Jerünk az élet küzdő homokjára, a napi élet csatamezejére. Talán jobbak leszünk mi is, ha a békés halottaktól tanulunk. .... Közéig az éjfél. Sürü felhő födte be az eget. Az éj sötétje ölelkezett a sötét felhő feketeségével. Minden csendes már. Elpihennek az élők. A temető is csendessé vált. Látogatói eltávoztak. Élő élő közé ment — holt maradt a halottal. Ijesztő csend van. A sírok lángjai is elégtek már, a mécsesek is kialudtak. A kegyeletes emlék fénye eltűnt. Csak az égő szivekben maradt hátra. S ugyan maradt-e hátra? . . . Koszoruzzátok meg a sirokat! Á közművelődési kongresszus után. A lelkes honfiak visszatértek mindenik csendes otthonába, hogy folytassák megkezdett munkájukat, mely hivatva van a haza lakosságát ma gyárrá és kulturnéppé tenni. Örömmel látta minden hű hazafi e fáradatlan munkásokat, kik önzetlenül szolgálják a magyar hazát és jutalmat csak abban a tudatban akarnak találni, hogy a társadalom megértve lelkes szózatukat, felébred álmából és segédkezet nyújt nehéz és fáradságos munkájukhoz. És valóban nagy szükség van, hogy buzgó odaadással támogassa a közművelődés bajnokait a társadalom minden egyes tagja Most, midőn a magyar állameszme már teljes diadalt ül az elmúlt századok nemzetietlenségén, midőn kezd beteljesedni a »legnagyobb magyar« jóslata, hogy »Magyarország lesz«, inkább kell törekednünk, mint valaha, hogy tért hódítsunk hazánkban a magyarságnak és hogy a hazát elszórtan lakó különböző ajkú népség egy magyar kulturnéppé egyesüljön. Nyelvünket kell elterjeszteni széles e hazában, mert a nemzet csak nyelvében él és nélküle a nemzeti haladás sülyedésnek indul és megsemmisül. Ezért érzi mindenki a magyar nyelv terjesztő egyesületek fontosságát, mert nekik kell meghódítani a haza annyi ezer és ezer lakóját a magyarságnak. Fennen kell lobogtatnunk mindenkor a nyelvterjesztés dicső zászlaját és lankadatlan erővel törekednünk a magasztos cél elérésére. A nyelvterjesztés mellett fontos célja a közművelődési egyesületeknek, hogy általánossá tegyék a műveltséget, mely alapja minden józan társadalomnak. Müveit iparosok- és kereskedőkre van szükségünk, mert csak igy érheti el hazánk az oly sokszor emlegetett nyugati műveltség nívóját. És ez okból felette kívánatos, hogy a kaszinók és polgári olvasókörök gyökeres javításon menjenek keresztül. Mély sajnálattal kell látnunk, hogy az említett körökben ma már nyoma sincs azoknak a törekvéseknek, melyek azokat életbe léptették. Nagyobbára a kártya és biliárd-asztal bir vonzóerővel a tagokra, de nem a szellemi élvezet. Az intéző körök feladata volna keresni a módot, melylyel szellemi táplálékot lehetne nyújtani azoknak, kik olyant keresnek. Folytatás a mellékleten
