Zemplén, 1887. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1887-02-27 / 9. szám
belevész az éj homályába, a bűnösök nap- palja kezdődik. Korcsmák, kávéházak, vendéglők megtelnek. Gyármunkások, mesteremberek, vasúti munkások, napszámosok rongyos kopott öltözetben ülnek a bűzös korcsma asztala körül. Véres verejtékkel dolgozott egész héten át, otthon a feleség, gyermek alig várja már a hét végét, hogy a férj, az apa kikapva fizetését jobb ruhát vagy ételt hoz, fát vesz, hiszen olyan hideg van s olyan ritkán kapnak egy kis meleg ételt! De az apa nem jő hiába Ígérte, a gyermekek elalusznak, az éhség elgyöngi- tette szegénykék testét, hideg van, összebújnak ketten-hárman egy ágyban, csendesen elalusznak. Az anya pedig felöltözve dől ágyára, sir és sir, addig el nem alszik, mig férje haza nem jő. Pedig megszokhatta már, hogy hajnalban jő haza részegen, dühösen, mert eljátszotta, elitta pénzét s jaj a szegény asszonynak, ha a dorbézolót kérdőre meri vonni, még meg is veri érte. Milyen neveltetésben részesülnek aztán az ilyen atyának gyermekei ? Milyen fogalmak és emlékek vésődnek az ártatlan gyermek szivébe ? De menjünk tovább, hiszen azok nem jártak iskolába, nem tanultak semmit, alig tudnak írni, olvasni! A kereskedelmi fiatalság az már műveltebb eleme a kis városi társadalmi életnek. Igaz, mert ő kávéházba jár, magas kalapot, divatos ruhát hord, de egyebet ne keressünk rajta mert alig ha találnánk. Az elemi iskolákat elvégezte s annál tovább nem megy. Komoly tanulás, magasabb kereskedelmi ismeretek után való törekvés eszébe sem jut; vigad mulat mig van miből, ha nincs: vár „jobb időkre.1 Ezekből válnak aztán müveit kereskedők! Tegyünk még egy lépést. Elszorul szivem mikor látom embertársamat elfajulni, elsatnyulni s ha ez az embertárs igazán müveit ember számba megy, elkomolyodom s elgondolkozom, mi lehet ennek a romlottságnak, erkölcsi sülyedésnek az oka s forrását nem tudom megtalálni sehol, csak magában az egyénben, a szégyenpir futja be arcomat, hogy ilyenek is léteznek. A napidijasokra, kisebb rendű hivatalnokokra és tisztviselőkre gondolok. Ezek a fiatal emberek már középiskolát is végeztek, négy-hat gimnáziumi osztályról tudnak bizonyítványt felmutatni. Egyrészt szegénység, másrészt azon gyöngeség miatt, hogy nem tudtak és nem akartak megküzdeni az élet nehézségeivel, odahagyták pályájukat és kaptak megélhetési helyet az önkormányzat, vagy állam segéd hivatalaiban. Elvárhatnék ezektől az uraktól, hogy ha hivatalos kötelességüket teljesítették, állásukhoz illő és a szebb jövő reményével kecsegtető szellemi munkával töltsék szabad nek az ügyvédé úrhoz, hogy legalább a bika árát adná vissza. Ez azonban e helyett biztatja a tévelygőket, hogy még nincs minden elveszve; ott van még a legmagasabb forum: a király, az majd szolgáltat nekik igazságot. Látván pedig a falu népe, hogy ez hasznos és helyes volna: megválaszt a felség eleibe menendő deputációba két becsületes, de különben az «enyém tiédről1 csak homályos fogalmakkal biró embert, mivelhogy ezek bírják vala a legjobban a szót. Hogy pedig az ügy fontosságához mérten utazhassanak Budavárába: részükre 200 ft utiátalány szavaztatik meg. Akkortájt történhetett ez, midőn egy a királyi családdal rokonházban házasság köttetett. A fránya küldöttség útnak is indult, de nem Budavárába, hanem a tokaji hegyre — nyitni. A pénzen pedig elosztózkodtak; gondolván, hogyha már a falu vészit, legalább ők nyerjenek. Egy álló hétig kapálgatták itten a filok- széra-cserje gyökereit. Ez alatt az idő alatt az érdemes falu még érdemesebb kupaktanácsa agy- lágyitó szurkolásokat állt ki. Végre megjött a telegráf, hogy a nagytekintetü, de csekély értelmű követek már a ,vak lun« ülnek, s ha a mennybéli felséges Isten egy átkozott fölfordu lássál meg nem látogatja őket, déli 11 órára már a helység földét érinti lábuk. A jelzett időre csakugyan megérkeztek. A falu „fejenagyjai* illően fogadták őket. Nem ékes, időt rabló, rőfös dikciókkal, mint a hogy I idejüket s mit tapasztalunk? Elmerülnek a testi gyönyörök élvezetében, fizikai erejüket idejekorán elpazarolják, szellemük eltompul, elvesztik érzéküket szép s nemes iránt s a társadalom proletárjaivá lesznek. A helyett, hogy a szellemi tökéletesedés eszközei iránt érdeklődnének, pénzüket elkártyázzák, eliszszák. Aztán panaszkodnak, hogy csekély a fizetésük nem tudnak megélni. Ne üljenek éjjeleken keresztül az átkozott kártyaasztal mellett, ne verjék el havi jöve- delmecskéjüket egy-két éjszakán: akkor nem fog kelleni koplalni az egész hónapon át, nem fog kelleni uzsorás kamatot fizetni a zálogházban. Okos számítással a kevés de biztos fizetésből jut a testnek is, szellemnek is. Bevilágítottunk a társadalom ,chambre separét«-jaiba ; napfényre vonszoltuk a kétes egzisztenciákat, hadd piruljanak, talán magukba fognak szállani s kevesbíteni fogják a társadalomban ok nélkül elégedetlenkedőknek nagy számát. Székely Albert. A köznép érdekében. Ritkán történik, hogy szántóvető magyar gazda emeljen szót valamelyik hírlap hasábjain, mert hát a kiket a végzet az eke szarvához állított, nem érzik magukat illetékeseknek arra, hogy a tudós emberek dolgába avatkozzanak ; meg is szoktuk már azt, hogy egy felsőbb földi hatalom őrködjék a boldogságunkat célzó állami törvények mikénti végrehajtása felett. Tehát miénk a hallgatás és vak engedelmesség még akkor is, ha a nép kárával történik a felsőbb állami hatalom törvényes intézkedésének végrehajtása. Azonban má már általánosan el van ismerve az, hogy a munkás nép az alap az állam épüle tében. Látjuk ezt azon tevékenységből, melyet kifejt az állam a népoktatás körül, azért: hogy legyen a nép öntudatosan érző polgára annak a hazának, melynek terheit leginkább ő emeli, melynek tulajdonképeni alapja egyedül ő a szegény, a mindenki által lenézett földmivelő. De látjuk abból is, hogy már a törvény előtt, majd elvben, majd valóságban is egyenlők vagyunk. A miből az következik, hogy ma már nemcsak kötelességei vannak, de jogai is a foszlány öltözetű s a munka porától barnult földmivelő- nek; hogy mint honpolgárnak neki is lehet szót emelni ott, a hol hiányosnak látja a közigazgatás intézését, vagy zsarnokságot tapasztal. És hogy az állam törvényei céljukat nem tévesztik, mutatja az, hogy a szegény tudatlan földmivelő ma már nem esik oly könnyen egyes lelkiismeretlen csalók és kapzsi zsarnokok áldozatául ; érzi, hogy ő a haza polgára, édes fia annak, mert a törvény védi minden jogtalan megtámadások ellen. E törvényes védelem vezeti őt a törvény tiszteletére s ez szüli keblében a haza szeretet szent érzelmét. Érzi, hogy saját hajlékát munka és szorgalommal, hazáját pedig e mellett pénze és vérével kell fentartani. az uraknál szokás, hanem csak parasztmódra, ilyeténképen: — No mi hir van komám ? — Ne is kérdezze komám 1 —- No ne dütse el bennem a bornyut komám. — Már akár igy, akár amúgy történjen is komám, de ki kell áperte mondanunk, hogy a sor nem jól áll. — Nol nyikkanjon már, köpje ki, amit mondani akar. — Hát kedves komám, a király O felségét nem lehetett találni hajlékában. A kocsisa mondta, hogy — hőrés zb elment. — Hát a 200 forint mind elköltődött ? — El bizony komám, még ha annyi lett volna is, drága város ám az a Pest. — Azt az áldóját — zengte, mint egy torok egyszerre a kupaktanács — minket ugyan szépen bemártott az az istentelen nyúzó ügyvédő, hogy a guta ütné meg ott, a hol van. Ezzel ismét nagyot ittak, »mert hát sírva vigad a magyar.« És a jó deregnyőiek még most is abban a boldog hitben vannak, hogyha a király hőrészbe nem megy, részökre dőlt volna el az igazság. Csúfos bukásuk óta még az adóvégrehajtóval sem mernek kikötni, pedig Isten látja lelkűk — elég okuk volna reá. kli ti Vvnf, \ Vt * M l T «dl W. * És áldoz pénzt és életet szívesen, csak azt lássa, hogy a közigazgatás egyes ágaiban törvény és igazság részrehajlás nélkül szolgáltaik ki számára. Azonban e tekintetben van még sok oly igazítani való, mi a különben is folytonos szegénységgel küzdő földmivelő anyagi tönkrejutását rohamosan sietteti. így: Az uzsora törvényeink által nagyon gyengén büntettetik. Ki szorul pedig erre leghamarabb, mint a szegény földmivelő? Csak az tudja, a ki a nép alsó rétegei közt él, hogy a megszorult földmivelöt 20, 30, 40, 50 sőt 60 percenttel is gyilkolják lelketlen uzsorások 1 Vajon nem lehetne-é ezt a borzasztó fosztogatást szigorúbb törvények alkalmazása által korlátozni ? *) A szegény köznép a törvényt nem ösmeri : nem lehetne-é ezen segíteni az által, hogy az adókönyvecskébe nehány sor lenne benyomtatva: mily arányban köteles fizetni kiki föld-, hadi- és másnemű adóját ? Mikor tartozik 2, 3 vagy 5 kr. végrehajtási illetéket fizetni ? **) Vagy például leltározások, haláleseti felvételek, levél, szerződések s más okiratok Íratásának dijjai — mint egy tarifa — nem lehetne é kifüggesztve a község házában, a felsőbb hatóságtól megerősítve, hogy azt mindenki lássa és tudja.***) Miért ne lehetne a haláleset, katonai folyamodványok és más okiratokra azt is kinyomatni : mily értékig bélyegezendők azok ? Elhihetjük, hogy igy sok kellemetlenségeknek vevődnék eleje. Sorsunk intézői, ha már nincs erő és hatalom, mely a hegyaljai szegény nép bortermelését értékesíthetné, ne engedjétek azt az eshetőséget, hogy egyes, de gyakran ismétlődhető esetekben törvénytelen csatornákon szivattyúztassék ki á kétágú kapával keresett, vérrel verejtékes fillér a szegény nép munkától feltört kezéből. A hazának erőre és pénzre mindenkor szüksége van 1 Ezt tartsátok meg az utolsó fillérig a haza számára törvénynek őrei! Mi, a munkás nép vagyunk az alap, ha az alap rongáltatik, ledől a fal, le a tető. Isten óvjon****) minket ettől 1 Szentpóteri Kálmán, gazda. Egy diétetikus tápszer. Egy előbbi cikkemben egy jó háziszerrel foglalkoztam és megígértem, hogy az e cikkel megkezdett ciklust folytatni fogom. Jelen soraim célja egy kitűnő diététikus tápszer : a csokoládé ismertetése. Néhai Hufeland Vilmos Keresztély dr., a tudós orvos és a a „Makrobiotik“ hires szerzője a következőleg nyilatkozik a csokoládé felől : „Ajánlom a csokoládét minden ideges, elgyengült, beteges embernek, gyenge gyermekeknek és aggoknak. E tápszer erősiti a gyenge szervezetet és alkalmam volt kitűnő eredményeket megfigyelni oly egyéneknél, kik az altest krónikus affekciói- ban szenvedtek.“ Spanyol és Francia-országban a csokoládét általánosan reggeli gyanánt iszszák ; Angliában és Ausztriában az utolsó évek óta mindjobban terjed és Európa többi részeiben is lassan-lassan kiszo ritja a reggeli kávét. Hogy a csokoládé nálunk Magyarországban még nincsen annyira elterjedve, annak megvannak a maga különös okai. Nálunk ugyanis a csoko Iádét gyógyitószer gyanánt használják és t. kollegáim nagyszáma a megmondhatója, mennyi bajt okozott már mint ilyen. A legtöbb nálunk elterjedt csokoládé nagyrészt keményitőszerü anyagokat és kakaó-héjat tartalmaz, melyeket azért kevernek bele, hogy olcsóbbá tegyék és hogy oly árut nyerjenek, mely a forralásnál gyorsan sűrűsödik, mely körülményre aztán ráfogják, hogy „jó csokoládé, mert sürü.“ Az igy gyártott csokoládé természetesen megterheli a gyomrot és többszöri élvezetnél ellentálló hatással bir. Miután pedig nálunk már évek óta nagyrészt ily gyártmány van forgalomhan, ennélfogva nem csodálható, hogy e tápláló szer hazánkban nem terjed. Én nálunk csak egyféle csokoládét ismerek, melyet mint kitűnő diététikus tápszert mindenkinek ajánlhatok és a mely mindama előnyöket birja, melyekkel bírnia kell, amennyiben az égetett kakaó-gyümölcs magvaknak és tiszta cukornak mekhanikai, de nagyon benső és homogén keveréket képezi és ez a „Chocolade-Küfferle“ (Budapest, váci-utca 13. sz.) Ez nem tartalmaz semmi kártékonyságot, jobb és egészségesebb a kávénál, a gyomrot nem terheli meg, hanem *) Tessék csak a közigazgatási bizottsághoz fordulni. Ez majd kitekerteti a ,B e r e 1 e Ha y‘-olc nyakát. Szerk. **) Ezt a törvény megmondja. Doboltassa ki a jegyző ur. Szerk. ***) A vármegye által legközelebb már kiadandó szabályrendeletben erről is gondoskodva van A községi képviselő-testületektől fog függni, hogy a dolog ne maradjon ,p a pir o s-m a 1 a s z t". Szerk. ****) Isten óvja szép magyar hazánkat! _______Szerk. Folytatás a mellékleten.