Zemplén, 1887. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1887-02-06 / 6. szám
Melléklet a „Zemplén“ 6-ik számához mándy Ödön és Füzy Kálmán főjegyzőket, Dó- kus Gyula és Evva Kálmán főszolgabirákat stb. Tárgyalás alá vétetett több választmányi jkönyv, melyekből a figyelmes hallgató meggyőződhetett arról, miszerint az egyesület aktiv működését megkezdette, mert az egyesület által múlt évben szervezett kelecsenyi, nagy-ruszkai és te- rebesi, továbbá az ezen évben szervezett parnói óvó-iskolák költségvetését állapitá meg, megszavazván a kelecsenyinek 250 ft segélyt és 300 ft előleget, a nagy ruszkainak IOO ft segélyt és IOO 100 forint előleget, a terebesinek 300 forint segélyt és 300 ft előleget és végre a parnóinak 200 ft segélyt; s igy az eddig megválasztott óvónők fizetését is felemelé, mert a kelecsenyinek és terebesinek fizetését 320, a nagy-ruszkainak 250 ftra emelé, a parnói választandó óvónőét pedig 300 ftban állapitotta meg, és végre a pelejtei óvónő részére 150 ftot költségelőirányzatába felvétetett. A járási körök elnökei utján intézkedett, hogy a még szervezendő óvó iskolákról tüzetes előterjesztést tegyenek; de egyúttal utasította az igazgató-választmányt is arra, tanácskoznék a felett, hogy mely községekben lennének még olyan iskolák felállitandók. Tárgyaltatott továbbá az egyesületnek 1886. évi jelentése, melyből az évi működés eredménye az egyesület jegyzője által hűen van ecsetelve, miért is az egyesület jegyzőjének a főispán indítványára elismerés nyilváníttatott, s a jelentés a megyei köztörvényhatóságnak — mint az egyesület védőjének — az egyesület számadásának s költségelőirányzatának csatolásával megküldetni, s a „Zemplén“ cimü lapban közzététetvén, az egyesület tagjaihoz leendő eljuttatás végett 500 példányban kinyomatni határozta to tt. Megválasztatott a számvizsgáló-bizottság is Évva András elnöklete alatt Dongó Géza és Kecskés Dezső tagokkal, kik is működésűket legközelebb az egyesület 1886. évi számadásának és pénztárának megvizsgálásával kezdik meg. Végre tárgyaltatott az 1887. évi költség- előirányzat, mely egyelőre 2475 ft bevétellel, 2050 ft kiadással és 425 ft rendelkezésre álló maradványnyal volt megállapitható. Legvégül nem mulaszthatom el felemlíteni, miként vármegyénk osztatlan szeretet és közbe- csülésben álló főispánja azon életre való indítványt tévé, hogy a kelecsenyi és nagy-ruszkai óvó-iskolákban elért eredményről tényleg leendő meggyőződhetés végett küldöttség menesztessék ki ; a nagy-ruszkainak megvizsgálása végett gróf Andrássy Tivadar elnöklete alatt 10 tagú, a kelecsenyinek f. é. május hó i-jén leendő megvizsgálása végett pedig főispánunk elnöklete alatt saját óhajtására a jelen voltak mindnyája küldetett ki, kiket ezen alkalomból saját házába vendége kül is meghívott. Adjon Isten hazánk minden vármegyéjének hasonló főispánt és magyarositó-egyesületi elnököt, úgy biztosan hihetjük, hogy legrövidebb idő alatt minden hazai lakosunk zengzetes magyar nyelvünkön áldja Istenét, mit ahogyan szivünkből óhajtunk, Isten minket úgy segéljen 1 —r. — Dupla vagy semmi 1 — kiáltá — s megragadja a poharat. Ön úgy is hitelez, majd később elvégezzük számadásunkat. Félóra alatt a gróf úgy húszezer forint körül vesztett. Hagyjuk abba — szólt a gróf hidegen — pénzét, ha tetszik átveheti. — Van elég idő reggelig. — A pénzem nincs itt, de én pontos fizető vagyok s reményiem azt a kis utat érte megteszi velem együtt. A tiszt látta mennyire elborult a gróf arca a dühtől és szemei milyen tűzben égnek. Elhatározta magát. Katonai becsülete nem engedte hátrálni. — Mehetünk. Követni fogom gróf urat. A gróf égő gyertyát ragadt kezébe és kiléptek a szobából. Nehány perc múlva egy sötét udvarba értek. A gróf kinyitott egy keskeny vasajtót s a lépcsőn lefelé haladtak. Ekkor ismét felnyitott egy falba vágott ajtót és lefelé haladtak a mélységbe, némán, szótalanul. Végre a gróf megszólalt. — Célnál vagyunk — ott abban a széles nyílásban, hol a létra látszik, tartom kincseimet, menjen be és vegye ki, a mivel adósa vagyok. A tiszt habozott pár pillanatig Nem hiányzott ugyan bátorsága, de látta, hogy élete veszedelemben forog s azon töprenkedett, miképen védelmezze magát a gróf fondorkodása ellen. — Gyáva! — kiáltá a gróf — tehát nincs bátorságod a mélységbe leszállani. Hahaha! sejted, hogy megástam sírodat. — Nyomorult I — viszonzá a tiszt — nem A zemplénvármegyei kereskedelmi-, ipar-, termény- és hitelbank felügyelő-bizottságának jelentése. Tisztelt közgyűlés ! A lefolyt évet általában üzleti kedvetlenség és bizalmatlanság jellemezte, mert a közgazda- sági viszonyoknak chronikussá vált állapota és a politikai helyzet csaknem állandó bizonytalansága tartózkodóvá tette úgy az egyeseket, mint a társulatokat és igy magunk sem törekedhettünk üzletünknek esetleg egészségtelen kiterjesztésére, hanem tevékenységünket inkább vállalatunk további konszolidálására irányoztuk. Ezen körülménynél fogva intézetünk egyik főüzletága t. i. a váltó-leszámitolási üzlet, részint számos folyamatban lévő ügynek lebonyolítása, részint pedig a hitelek korlátozása által az év folyamán apadt, mig a rövid lejáratú jelzálogkölcsönüzlet, melyre a jelzett okoknál fogva most nagyobb gondot fordítottunk — emelkedett; a takarékbetét üzlet ellenben egészen lényegtelen változást szenvedett. — Mindamellett azon kellemes helyzetben vagyunk jelenthetni, hogy az üzlet év jövedelmezősége a múlt évhez arányosítva nem csökkent. Jelentést teszünk ez alkalommal arról, hogy az „Osztrák-Magyar-Bank« nagybecsű bizalmával tisztelt meg, intézetünknél mellékhelyet állitván fel, melynek folytán városunk bankpiac jellegével ruháztatott fel. Ezeknek előre bocsátása után legyen szabad a felügyelő bizottság jelentése kapcsán közzétett mérlegünk számszerű adatait a következőkben kiegészíteni. A takarék-betétek állománya : 1885. év végével volt . . . 388949 ft 98 kr. az év folyamán újból betétetett és tökésittetett .... 264560 ft 25 kr. összesen 653510 ft 23 kr. Felmaradt 1886 dec. 31-én a visszafizetett .... 266829 ft 5° kr. levonása után . 386680 ft 73 kr. A váltö-leszámitolásl üzlet: 1885. év berekesztésével a váltótárca egyenlege volt . 572901 ft 75 kr. Leszámoltatott az év folyamán 1905555 ft 44 kr. összesen . 2478457 ft 19 kr. A felek által kifizettetett . 1961546 ft 55 kr Leíratott . . 3528 ft 52 kr 1965075 ft 07 kr. Maradt összesen 1886. dec. 31-ki állomány.........................513382 ft 12 kr. és pedig: Tárcánkban a beperelt jó váltókkal együtt ....................438942 ft 12 kr. Viszleszámitolt váltókban . . 74440 ft — kr. összesen . 513382 ft 12 kr. Vlszleszámltolás utján : Tartoztunk 1885. év végével . 107370 ft — kr. Az év folyamán viszleszámitoltunk .......................376039 ft 83 kr összesen . 483409 ft 83 kr. Visszaváltottunk ugyan ez év folyamán ..................................408969 ft 83 kr. Maradt viszleszámitolási terhűnk 74440 ft — kr. tudom, eléred-e nemtelen célodat, de a gyávaság bélyegét nem fogod homlokomra sütni 1 Egy mozdulattal a létra fokára hágott, egyik kezével fogódzva, a másikkal pisztolyát tartva, célozott. E pillanatban egyik lábáról papucsa leesett ; figyelni kezdett, hallotta, a mint a viz fcllocscsant; most már tisztán látta, hogy a létra egy mély kútba van eresztve. Egy gondolat fogamzott meg agyában. Most már meggyőződtem, hogy nem félek s ha már egyszer élet és haláltusát vivők, legalább szárazon történjék az. E gondolatnál lépni próbált, de abban a pillanatban kialudt a gyertya, gunykacaj üté meg fülét s két erős kar ragadta meg, hogy a mélységbe röpítse. — Gazember ! — kiáltá a tiszt s a kétségbeesés erejével igyekezett magát kiszabadítani. Ingadozni kezdett, egyet recscsent a létra és ... ? A helyett, hogy a fiatal tiszt a nedves sírban lelte volna halálát, megdörzsöli szemeit s csodálkozva tekintett körül. Két lépésnyire ágyától a földön hevert, mellette az összetört szék melyet az esés alkalmával ledöntött. — Mi történt velem ? kérdé belépő szolgájától. — Rósz álma lehetett a hadnagy urnák, a mint látszik a puncs megtette hatását. — Tehát osák álom? — mondja a fiatal tiszt egészen megkönnyebbedve. — Persze, hogy csak álom. A gróf ur már kétszer is kérdezősködött hadnagy ur után. Az előlegezési üzlet: Egyenlege 1885. évről volt . . 10539 ft 10 kr. A lefolyt évben kikölcsönöztetett 4925 ft — kr. összesen . . 15464 ft 10 kr. Kiváltatott és törlesztés utján befizettetett.................... 7285 ft — kr. Maradt az év berekesztésével . 8179 ft 10 kr. Az ingatlanokra kölcsön-üzlet: Egyenlege 1885. évről volt . . 16396 ft 52 kr. Uj kölcsön adatott....................24550 ft — kr. összesen . . 40946 ft 52 kr. Erre visszafizetett ....................10822 ft 06 kr. Felmaradt 1886. év dec. végével 30124 ft 46 kr. A szerződésileg eladott ingatlanok vételár hátralékai hozzáadásával ......................... 3201 ft 72 kr. összesen tehát . 33326 ft 18 kr. Értékpapírok, szelvények, ércpénzek, stb. Adásvételében a forgalom rúgott 29995 ft °4 kr. Összes üzleti forgalmunk; a nyers-mérleg szerint. Pénztárilag ............................. 4793973 ft 07 kr. Előjegyzeti napló szerint . . . 3671457 ft 39 kr. összesen . 8465430 ft 46 kr. Felemlítjük ezúttal, hogy még a múlt év kezdetén Politzer Testvérek csődbe jutása által intézetünk érzékeny kárt szenvedett, amennyiben egy zálogjogi előjegyzés utján biztosított 2450 frtos követelésünkön felül tárcánkban volt 3000 frtos váltókövetelésünk behajthatlanná vált, mely utóbbit, valamint öt kisebb, részben kétes, részben behajthatlan követelést 528 ft 52 krban, összesen tehát 3528 ft 52 krban a váltótárcából, — úgyszintén a társulati ügyvédnek számos évek alatt összegyűlt peres és perenkivüli ügyekben felmerült, de behajthatatlan kész kiadásai perköltségek címén az alapszabályok 92. szakaszának d) pontja értelmében a mérleg összeállítása alkalmával a fedezeti alap terhére leírásba hozatott. Az előterjesztett mérleg és üzleteredmény számla, melyet a felügyelő-bizottság megvizsgált és rendben talált 14176 ft 93 kr tiszta jövedelmet mutat ki és ez a befizetett részvénytőkének majdnem 173/4°/0 száztóli kamatozását képezi; de az alapszabályok figyelembe vételével a felszerelések maradvány összege az értékcsökkenési tartalék alap javára 162 frt 70 krral levonásba hozatván, — a fenmaradó 14014 ft 23 kr feloszlása iránt bátorkodunk a következőket inditvá- nyozni, nevezetesen : hogy ezen 14014 ft 23 krból a közönséges tartalék-alapra 5% • • 70o ft 75 kr. a nyugdíj-alapra és pedig: annak 5%'os gyümölcsözése....................189.05 2%-tóli 14014 ft után ■ 280,28 469 ft 33 kr. az /gazga/ésá^alapszabályszerü io°/0 rész illetékére..............................1401 ft 40 kr. a vezénylő Igazgatónak 1% jutalékára 140 ft 14 kr, a felűgyelö-bizoltság szokásos járandóságára ..................................150 ft — kr. osztalék gyanánt minden részvény után 10 ftjával ..... . 8000 ft — kr. összesen . 10861 ft 62 kr. Az ezután fenmaradó 3x52 ft 61 krból jótékony célokrá u. m. a helybeli női házi ipart terjesztcegyesü'etnek . . 20 ft a helyben létesítendő árvaház építésére ............................20 ft a helybeli szegény izr. iskolás gyeimeket ruháztató egyletnek .....................................20 ft a helybeli női-egyletnek . . 20 ft a helybeli tűzoltó egyletnek . 20 ft a magyar nyelvet és népnevelési Zemplén vármegyében terjesztő egyesületnek 20 ft 120 ft — kr. Jutalom dijakra tisztviselők és szolgának ..................................330 ft — kr. Az igazgatóság elnökének tisztelet-dij gyanánt 25 db arany fejében 137 ft 50 kr. Az Igazgatóság egyik tagjának a múlt évben teljesített helyettesítések elismerése jeléül 30 db arany fejében ........................165 ft — kr. A fedezet/ alap gyarapítására fordittassék ..................................2200 ft — kr. A fenmaradandó .............................200 ft 11 kr. pedig uj számlára előirassék. Habár a tiszta jövedelem — miként a bevezetésben már kiemeltük — nem csökkent, sőt az előző évit némileg meghaladja, és igy rész- vényenkint 12 írtnak osztalék gyanánt kiosztása ezúttal is eszközölhető lenne, mind a mellett tekintettel a közviszonyokra, valamint arra, hogy a hosszabb éveken át gyűjtött fedezeti-alap egy minimális összegre leolvadt, — az intézet és részvényeseink érdekében célszerűnek véljük a rendelkezés alatt álló fedezeti alapot a szokottnál nagyobb összeggel gyarapítani és a tiszta nyereményből osztalék gyanánt, részvényenként ezúttal csak 10 írtnak a kiszolgáltatását java