Zemplén, 1887. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1887-05-01 / 18. szám
Melléklet a „Zemplén“ 18-ik számához. sok szigorú megtartása mellett legnagyobb lelkiismerettel és a legnagyobb eredménynyel fogja megoldani. Budapesten, 1887-ik évi április hó 5-én. B. Orczy Béla A nép legdrágább kincse. Nincs nehezebb feladat, mint a népélet benső mivolta felett komoly bírálatot mondani. Aki e tekintetben csupán a látszat s egyes kültények után indulva, nem találja szükségesnek a nép kedélyvilágába mélyebben behatolni és annak leggyöngé- debb érzékszálaival közelebbről megismerkedni : nagyon könnyen tévedésbe jut, s kárhoztató Ítéletet vesz ajkaira azokkal szemben, akik arra távolról sem érdemesek. Nincs szándékunkban olyasmi elvek mellett vívni toliharcot, mintha tán népünk általában oly magaslatán állana a valláserkölcsi életnek, mely mintaképül szolgálhatna e széles világ népeinek, mert az emberiség egyetemének voltak, vannak és lesznek is az egyéni élet mozzanataiban nyilvánuló botlásai. A rósz teljes ellensúlyozására s végleges kiirtására még nem lett csalhatatlan módszer a bölcsek által feltalálva! Hanem csakis annyi, ami mellett szót emelni bátrak vagyunk, hogy az a sötét kép, melyet a nép életéről a pesszimizmus tüntet fel a világ előtt, az ecset igen esős árnyalatait hordja magán és nem indokolt minden vonásaiban . . . Napjainkban ugyanis gyakran szólnak a lapok a népélet erkölcsi sülyedéséről. Sokan azt állítják, hogy e lelki kór any- nyira elharapódzott a nép szellemvilágában, hogy már éppen azt támadja meg s fenyegeti kioltással, ami eddig legdrágább és legféltettebb hírnöke volt: a hazaszeretet és vallásosság tündöklő szövétnekét ! . . . Ezen állításuk igazolásául fennen hivatkoznak az amerikai kivándorlások naponta ismétlődő tényeire . . . Való igaz, hogy a kivándorlásoknak ma sincs egészben szünete. Es ez mindnyájunknak mélyen fáj! . . . De azért mi, akik a nép lelkületének legapróbb mozzanatait szálanként igyekszünk felfogni, komoly meggyőződéssel merjük állítani, hogy az idegen földre való ki- költözködés folytonos ismétlődése a népélet erkölcsi hévmérője gyanánt nem tekinthető. Legalább nekünk sohasem volt alkalmunk tapasztalni, hogy polgártársaink közül valamelyiknek az elaljasodott haza- fiatlanság s valláserkölcsi fásultság mutatott volna utat a tenger túlpartjai felé, sőt inkább hő szeretet s a szent haza földjéhez való rendíthetetlen ragaszkodás, isten iránti bizalom tűnik ki a távol levők minden haza érkező tollvonásából; az a bizalom, mely az édes haza viszontláthatásának boldogító reményét szüli. . . . Mind ezen jelenségek megnyugtató bizonyságai annak, hogy a mi népünk hiven őrzi még kebelében az ősöktől öröklött ama legdrágább kincset: a hazaszeretet és vallásosság boldogító érzeményéit\ És hátán valaki e kettős érzemény fejlesztése s ápolásával a lelkészeknek is tulajdonit némi közvetítő szerepet: azt hisszük, hogy a közérzületnek nem fog nézetével sérelmet okozni. A kivándorlások indító okai tehát nem a nép kedélyvilágában, hanem anyagi körülményei szigorában keresendők s találhatók fel. Az idők viszonyai megnehezedtek hazánk felett, a földmivelő és birtokos osztály a terhek ezer-féle nemét hordozza vállain, sokan már-már roskadoznak az anyagi kimerültség ónsulya alatt. ... Ez az ami a népet arra bírja, hogy más hazá.ban tegyen kizérletet sorsa javítása tekintetéből. És itt e pontnál már — fájdalom — a lelkész legédesebb szava sem állja ki a versenyt az anyagi nehéz viszonyok kényszerítő hatalmával! . . . Messzire vezetne tárgyunktól, ha a földmivelő és birtokos osztály anyagi körülményeinek részletesebb ismertetésébe bocsátkoznánk, amit pedig különösen azokra való tekintettel kellene tennünk, akik az említettek életviszonyaival csak mellesleg hallanak pár szót. De legyen elég annyi, hogy a lelkészek és tanítók is igen örvendenének annak, ha a kivándorlások korszaka már egyszer bezáródnék, mert ez a nép anyagi javulásának lenne óramutatója, amiből az illetőknek is jutna, hacsak ezredrésznyi könnyebülés is! A hazaszeretet és vallásosság érzetének tehát még eddig nem voltak a lelkészek hanyag ápolói a kivándorlókkal szemben, kitűnik ez abból is, hogy a távollevők mindannyian törekesznek hazafiui kötelmüknek annyiban eleget tenni, hogy szerzeményüket ide juttatják a haza szent földére; és adományaikban egyházaikat is részeltetik. Ha tehát soha senki sem emelne is szót. a hazai papság, mint eddig úgy ezután is fog igyekezni a nép szive és lelke felett meleg szeretettel őrködni és egész odaadással közreműködni a tekintetben, hogy azok közül, akik reá bízattak, a haza és vallás kárára lehetőleg egy se vesszen el. De ha a világi férfiak egyike vagy másika kérő figyelmeztetéssel fordul a lel- készi kar tagjaihoz: legyen szabad nekünk is a viszonyosság elvénél fogva a lelkészi kar nevében kérelemmel fordulni hon- és vallásszerető világi férfiaink s honleányainkhoz az iránt, legyenek a lelkészeknek gyá- molói mindazon törekvésekben, melyek a hazaszeretet és vallás-erkölcsi élet ébresztésére irányozvák. Legyenek tettleges pártfogói templomoknak, iskoláknak, mint a hazaszeretet s vallásosság bölcsői s ápoló helyeinek. Ne vonják meg segedelmöket ott< ahol arra valósággal szükség van, hogy hazaszeretet és vallásosságban vetekedve tündököljenek a felekezetek egymás mellett! . . Ilyen segedelmet igénylő egyház most vidékünkön a bodzás-újlaki református lakosok gyülekezete! Az idő vasfoga mindent megemészt! E megdönthetetlen igazság ónsulya alatt sajog ez idő szerint említett felekezet fájó szíve! . . . Százados templomának falazatai a hoszu évek terhe alatt, s többszöri tűzesetek folytán annyira meglazultak, hogy közrendőri tekintetből a templom használatától a hívek hatóságilag el lettek tiltva. Eszerint a falak renoválása s a boltozat újból leendő építésének szüksége forog fenn. . . Most tehát mihez fogjon a 15 szegény földmives családból álló 156 lelket számláló kisded gyülekezet a mai nehéz viszonyok közt ?! ... Az 1856-ik évben történt roppant tűzvész alkalmával nemcsak a templom s az egyház minden épületei, hanem az egyháztagok is megsemmisültek — vagyonilag. Az akkori nyomasztó körülmények folytán adóssági terhet vettek magukra az egyháztagok, mely alól még ma sem képesek kibontakozni. Más mód hát nincs, mint fokozott önmegadóztatás mellett azoknak jó szívét is felkeresni, kik azon szent óhajtást hordozzák kebelökben, hogy e vidék magyar ajkú lakosai nem hogy csupán feltartsák magukat, hanem, hogy napról napra szaporodjanak. . . . Minthogy pedig tudva van, hogy vármegyénk a magyarnyelv terjesztő egyesület intézményének felkarolásával épen ezen eszme megvalósulásán működik, e kisded gyülekezet pedig ezen hazafias ügynek egyik igénytelen, de hű napszámosa: felétek fordulunk vármegyénk hazaszerető fiai és leányai, kérve hogy abból, amit a magyarok Istene rendelkezéstek alá bocsátott, nyújtsatok némi segedelmet a a templomépitő bodzás-ujlaki ref. egyháznak! . . . A tisztelt szerkeszsőséget pedig hazafias üdvözletünk mellett szívesen kérjük: legyen kegyes lapját a gyűjtés eszközlése végett megyénk számára megnyitni,*) Málcai A vármegyei gyűlésből. A m. h. 28-án kezdődött közgyűlésre az üresedésben lévő tiszti állások választás utján betöltése iránti érdeklődés tekintélyes szánni bizottsági tagokat vonzott a vármegye termébe, melyet Molnár István főispán lelkes üdvözlettel megnyitván, örömmel értesítette a vármegye közönségét a lendületről, mely a közigazgatás minden irányában tapasztalható. Az a bizonyos közvetlenség és őszinte melegség, melyei főispánunk ily alkalommal szólani szokott, ezúttal sem téveszté hatását, melyre Viczmándy Ödön főjegyző ékesen tolmácsolta a megye közönségének lelkesedését. Többi között — valóban figyelemre méltó és a tapasztalatból merített argumentumokkal emelte ki a főispán a vármegyei ön- kormányzat és választási rendszer előnyeit ; szólott arról, mint még mai nap is az alkotmány egyik nagyfontosságu biztosítékáról, melynek apró tévedései számba sem vehetők a bürokratia nagy árnyai mellett, mely rendszer végleteiben a közélet elposványoso- dása és a klikuralom nagy mérvű elharapódzá- sával veszélyeztethetné a társadalmat. Végül a legnagyobblelkesedésselragadta el az e9z- medus nyilatkozatok között az együttvoltakat ama cáfolat, melyszerint a legújabb háborús hírek között szárnyaló pánszláv izgatások, ily illetékes helyről, teljesen alaptalanoknak je- jentettek ki, sőt, amint hangsúlyozva lett, az adott viszonyok alapos reményre jogosítanak, hogy mint egykor, úgy jövőben is, ha a haza veszélyben forogna, bármely ellenség egy táborba fogja találni e vármegye minden nemzetiségét. Megújuló éljenzések után a bizottsági tagok a feltárt urnákhoz vonulván, a szerencsi járás főszolgabírójául négy jelölt közül Matolay Béla s.-a.-ujhelyi szbiró nagy szótöbbséggel, ötödik árvaszéki ülnökké Farkas Dezső megyei aljegyző és annak helyére Turánszky László közigazgatási joggyakornak egyhangúlag, a Ludovika akadémiábaifj. Szirmay Tamás, SzirmayTam. fia, szótöbbséggel, br. Gaizler József s.-a.-ujhelyi szolgabirává egyhangúlag megválasztattak és ezzel az első nap ülése be lett fejezve. Második nap, — ápril 29. — A tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesittetvén, ez alkalomból a szerencsi szolgabirói hivatal átadására határidőül május 2-ika tűzetett ki s annak teljesítésével a volt h. főszbiró közbenjöttével az árvaszéki elnök, tiszti főügyész és Somogyi József biz. tag. bízattak meg. Az alispán felolvasott időszaki jelentéséből a következőket emeljük ki: A lakosság közegészségi állapota annyiban nem - kielégítő, hogy a hólyagos himlő főleg a Hegyalján és a varannói járás több községében már hónapok óta uralg. A hasznos házi állatok közt ragályos betegségek csak szórványosan fordultak elő. A köz- biztossági állapotokat illetőleg a csendőrségi jelentések szerint ezen félévre 1 gyilkossági, 13 rab- lási és 26 gyújtási esetet, azaz gyanút mutatnak ki, a melyek legnagyobb részében nemcsak a tettes, de a tény sem volt megállapítható. Véletlen tüzeset 63 jelentetett be. A vármegyei pénztárak vizsgáltatása mindannyiszor teljesen kielégítő és megnyugtató eredményre vezetett. A természetben ledolgozandó közmunka a múlt 1886. évben majdnem teljesen ledolgoztatott s igy az utak meglehetős jó karban vannak. Részletesen foglalkozik a jelentés az ujon- cozás eredményével, a melyről lapunk annak idejében már megemlékezett. Útlevél nélkül Amerikába kivándorolt a lefolyt fél év alatt 765 egyén : viszajött 206. A szinnai járás főszolgabi- rája ez alkalommal bemutatott jelentésében ösze- állitja a járása területén lévő 7 posta állomásra Amerikából érkezett pénzküldeményeket, a mely szerint azok összesen 62,856 ft és 86 krra rúgnak. A folyton szaporodó közigazgatási ügyforgalom alkalmából javasolja az alispán, miszerint *) A legnagyobb kész ség gél tesszük. Szerk.
