Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)

1924-01-16 / 4. szám

(2) 4 szára 1924 évi január 16 ÚJHELYI HÍRLAP tett és vétség fordult elő. — Tűz egy esetben, Tiszakarádon volt. A közutak — a sárospatak-tiszakará di és a sárospatak-inakkoshotykai utak kivételével — megfelelők, a miitárgyak jó állapotban vannak. Hófúvás csak kisebb mértékben, elvétve fordult elő, úgy, bogy közlekedési akadályt nem képezett. Az 1923—24. gazdasági évben ha­tósági lisztellátásban részesülők ka­taszterének általános revízióját a köz­élelmezési miniszter sátoraljaújhelyi ki- rendeltsége, 1923. évi december hó folyamán foganatosította E revíziónak eredményeként az ellá­tatlanok száma szeptember hó óta 379 fővel szaporodott. A közélelmezésügyi miniszter sátor­aljaújhelyi kirendeltségét, az úgyne­vezett „Gok"-ot megszüntette es e hivatal működési körét a miskolcd ki rendeltséghez csatolta. Egyidejűleg a kirendeltség eddigi vezetője, dr. Szent- gyürgyi Zoltán tb. árvaszéki elnök, a szállítási igazolványok kiállítására, va­lamint a határszélen dívó nagymértékű csempészet ellenőrzésére és esetsze­rűen egyes, a vármegyét különösen érintő közélelmezési ügyek elvégzésére megbízást kapott. A közegészségügy általános álla­pot» — habár a novemberi 82 vei szemben 53 fertőző megbetegedés tör­tént — kedvezőnek mondható. — Bujakórral : Ujhelyből 12 nőt utaltak a kórházba, i ' , I A törvényszéki fogház állománya -december 31-én 232. Ebből elitéit 212, előzetes letartóztatásban lévő és vizsgálati fogoly 19, fellebezés alatt 1. Az állategészségügy állapota ked­vező. — 1923. II. félévben Zemplén- megye területéről 1536 szarvasmarhát, 42 növendékmarhát, 83 borjut, 51 lo­vat, 4 csikót, 2476 juhot, 40 bárányt, 1113 hízott sertést, 742 sovány ser­tést és 1154 növendék sertést és ma­lacot szállítottak el. A közoktatás köréből a következők említésre méftók : Járvány miatt a szerencsi és a ti- szaluczi összes iskolái bezárattak. — A íelsőbereczkii áll. el, iskola épitési költségére a közoktatásügyi miniszter 5 millió koronát engedélyezett a köz­ségnek. Azok a nem áll. el. iskolai tanítók, akik 30 évnél hosszabb szol­gálattal rendelkeznek, megfelelő mű­ködésűk esetében a VII. fiz. osztályba neveztetaek ki. Ennek következtében a tanfelügyelő 4 r. kath., 1 ág. hitv. evang., 8 ref. és 4. izr, tanitót meg­felelő minősítéssel a közoktatásügyi miniszterhez felterjesztett. A sátoraljaújhelyi hegyközség leg­utóbb tartott közgyűlésében Schmiedt Lajos elnök jelentette, hogy a szőlő­munkálatoknak nagyobb részben rab­munkaerővel való teljesítése az 1923. év folyamán is lehetővé vallott, mert a termelőknek erre a célra a kívánt időben és rendben elegendő munka erő állott rendelkezésére. Elnök in­dítványára ebből az alkalomból hálás köszönetét mondtak elsősorban az igazságügyminiszternek, továbbá dr. Kun Béla h. államtitkár, dr. Atányí József kir. főügyész, Thuránszky László főispán, Bernáth Aladár alis pán, Olchváry kir. főügyész helyettes, Lehoczky Sándor törvényszéki elnök, Görgey István és Bessenyey Zénó nemzetgyűlési képviselőinek; és kü­lön köszönetét mondtak Lindenberger Lajos fogház felügyelőiek, azon fi­gyelmes és igazságos tevékenységéért mellyel a munkásokért jelentkező bir­tokosok kívánságait közmegelégedés­re igyekezett kielégíteni. Ezúttal ismét felkérték a nevezetteket a folyó évre szóló rabmunka biztosítása iránt A folyó évi költségelőirányzatot, mely szerint holdankint betelepifett szőlő után 8400, parlag után 4200 korona őrzési dij lesz fizetendő, s a hegy­őrök fizetése havi 60.000 koronában van megállapítva, feltételesen jóvá­hagyta és elfogadta, tekintettel azon­ban arra, hogy a hegyőröknek ezen javadalmazását a közgyűlés elég­telennek tartja és a jövőben a hegy­őröket minden az Őrzés rovására menő magánmunkáiatoktói el akarja tiltani, a hegyőrzést hivatásának élő és arra alkalmas egyénnekre kívánja bízni, utasította a közgyűlés az elnököt, hogy f. évi április hó első felében az akkori pénz és megélhetési viszonyok figyelembe vételével pótköltségvetést készítsen és azt a választmány javas­latával az egybehívandó közgyűlés­nek mutassa be Elnöknek azt a bejelentését, hogy a Zemplénvármegyei Gazdasági Egye sülét szőlészeti szakosztály raffia és rézgálic kedvezményes áru btszerzé- se iránt a Hegyalja részére akciót in­dított, tudomásul vették. A karók be­szerzésére indított akció eddig sajnos eredménytelen. — Rendőrségi razzia. Péntek este 10 órai kezdettel a rendő rsésr razziát tartott, mely alkalommal 3 egyént előállítottak és a Pannónia ká­véházban egy társaságot ramslijátékon értek. Az eljárás úgy a tulajdonos, mint a társaság tagjai ellen megindult. SZÍNHÁZ. Érdemes-e .. . ? Nagyon kevéssel emelkedett érdek­lődés, de annál nagyobb művészi siker mellett folynak az előadások a városi színházban. A zenekar rövid időre való kényszerű távozása alkalmat adott a direkciónak arra, hogy bizonyítékot szolgáltasson a drámai együttes képes­ségeiről is. Az eredmény a legjobb, a közönség most már meggyőződhetett arról, hogy minden tekintetben gon­dos in előkészített, jó előadásban kerül­nek színre úgy az operett mint a drá­mai előadások. Es hogy ennek dacára sem mutatkozik a közönség részéről a szokott nag/ érdeklődés, annak vala­melyes különös okai lehetnek. Ez az ok azonban sem mi esetre sem a társulatban kerese sd ). 1 ikább a kö­zönség különös, kifürkészhetetlen sze­szélyének tudható be, hogy éppen ak­kor került a színházat, mikor az min­den támogatásra érdemes művészi munkát fejt ki. Igaz ugyan, hogy ilyesfélét már többször tapasztalhattunk az újhelyi közönségnél így régebben akkor, mi­kor Komjáthy János kiváló társulatát kéayszeritették arra, hogy három évi s'kerrelen erőfeszítés után más nyári állomást keressen m igának. És ami nem sikerült Komjáthy első­rangú társulatának, az sikerült Miesey F. György gyengén szervezet kicsiny társulatának: a közönség valósággal tódult a Miesey társulatának „művészi** képességeit élvezni. Most is úgy vagyunk valahogy a kö­zönség érdeklődésével. Az elmúlt sze­zonban igazán gyenge társulata volt Haltainak — és a közönség lelkesen tá­mogatta. Most, amikor olyan társula­tot hozott ide, amelyikre még a rossz - akarat sem mondhatja, hogy nem fe­lel meg az újhelyi igényeknek, — a kö­zönség szinte tüntetőén kerüli a színházat. Csakhogy egyet ne felejtsünk ám el, Nugymagyarországnak sok olyan di­rektora volt, aki az itteni igényeknek is megfelő társulatot működtetett és Így volt kikben választani. Csonkama- gyarországon azonban minden valamire való direktornak megvan a maga biz­tos területe, amelyeknek egyetlen vá­rosát sem lenne hajlandó felcserélni Ujhellyel még akkor sem, ha állandó­an nagy érdeklődés nyilvánulna az elő­adások iránt, mert Ujhely szegény vá­ros, amely a direktorának semmiféle kedvezményt nem nyújt. Es különösen kerülni fogják Ujhelyt a direktorok, ha azt látják, hogy a közönség fagyos kö­zönnyel viseltetik a társulat iránt még *ffleisz Crnií angol női~sza6ó terme Sátor alj a aj h e l y, gr. So m o g y i Ilo n a -utca 11. s z ám* {P ap s o r) RosztümöR, utcai ruRáR. RaBátoR, sport-RosztümöR 9 elegáns, ®ar divatos, wr első rang u kivitelben. Q

Next

/
Oldalképek
Tartalom