Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)

1924-01-30 / 8. szám

(5) 8 szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924- évi január 30 és jó előadásban, talán másként ala­kult volna az egész szezonja, másrészt azért sem, mert a közönséget, mely olvasott a darab káprázatos kiállitá- •sáról, nagyon kellemetlenül érintette a tegnapi színpad gyatra és üres képe. Heltai ezuttai balkezes fogást csinált, mert az utolsó benyomás, mely pedig a legmaradandóbb, ilyenformán kedve­zőtlen a számára. Pedig, úgy tudjuk, hogy Heltainak megvannak a Három Grácia külön diszietei és kosztümjei és azok itt is voltak, de tegnap már út­ban voltak Halas leié Ennek a követ­kezménye lett azután az is, hogy a da rabot csak bő kivonatban adták és épp az a rész — az eleven étlap — maradt el, melyet a közönség leginkább várt Ha azonban ezen körülményektől elte­kintünk, akkor meglehetünk elégedve a tegnapi bemutatóval, már ami a tán­cokat illeti, mert itt igazán többet nyújtottak, mint ami egyáltalán vár­ható volt. Zsolnay Manczi, Bihary Nán­dor ésKáldorJenő ügyesebbnél ügye­sebb, s/inte artista mutatvány jellegű ■ táncai megtették a hatást. Szövegről, zenéről nem beszélhetünk, mert ennél a darabbnál ezek igazán nem fontosak és éppen ezért csak röviden emlitjük meg, hogy Puskás Ilona, Arányi Man ci, Máthé és Acs a szokott jók voltak HÍREK. a sz Jozse .j Sátoraljaújhely vá­ros társadalmának és közéletének egy sokat szerepelt, közismert régi tagja távozott hétfőn éjjel az élők sorából. Egész életében mindig a közügyekért lelkesedett és amig csak szervezete bírta, állandóan es önzetlenül foglalko zott a közügyekkel. 76 évet élt. És ez az élet nem múlt el nyomtalanul a város fejlődésének történetében. Szó­noki készsége, rendkívüli agilitása és nagyarányú szervező képessége a het­venes évek elején idekerült nagykállói fiatelember nevét . csakhamar közis­mertté tették és rövidesen elsőrendű tényezője lett minden társadalmi és gazdasági vonatkozású mozgalomnak. Először a sátoraljaújhelyi Népbanknál működött, mint főkönyvelő, majd a nyolcvanas évek elején a sátoraljaúj­helyi Takarékpénztárhoz került, mely­nek ügyvezető igazgatója lett. Széles­körű tudása, organizátori képességei előtt e pénzintézetnél megnyílt tág le­hetőséget a teljes mértékben kihasz­nálta. Ez volt életének legtevekenyebb korszaka. Kifejlesztette a Takarékpénz­tár üzletkörét, szesz szabadraktári lé­tesített, megalapította a petroleum fi­nomítót és ő kezdeményezte a villany­gyár létesítését, melynek ő volt első igazgatója is. 1908.-ban megalapította a Megyei Általános Bankot, melynek 1921.-ig vezérigazgatója volt. Tagja volt a vármegye törvényhatósági bi­zottságának, a város képviselőtestüle­tének, ahol különösen a pénzügyi bi­zottságban fejtett ki intenzivebb mun­kásságot. Tárgyilagos felszólalása min dig közelismerésben részesültek, mert mindenki tudta, hogy teljesen önzetle nül küzdött és magasabb szempontok, a város és az emberek javának az elő­mozdítása volt egyetlen célja. Jószivü ember volt, aki sokat segített a sze­gényeken és vagyonát még életében úgyszólván teljesen jótékony célokra forditotta A rom. kath. hitközség adó­kivetései közszemlén A saujhelyi róni. kath. hitközség adófizető tagjai értesittetnek, hogy az 1924.-re szóló hitközségi iskolaadó kivetése megtör­tént és az adózók névsora a kivetett adóval együtt megtekinthetés végett a plébániai hivatalban január hó 30-tól kezdve 15 napi közszemlére kitétetett. — A SAC. táncmulatsága. A Sá toraljaujhelyi Atlétikai Club '45 éves fennállása alkalmából február 9-én este 9 órakor a „Központi Kávéház“ helyi­ségében zártkörű táncmulatságot ren­dez. A táncmulatságon Vörös Feri zenekara (jazz-band) muzsikál. Estélyi ruha nem kötelező. Belépődíjak : sze- mélyjegy 5000, családjegy 10.000 ko róna. — Eljegyzés. Braun Margitkát, Dr. Braun Miklós körorvos leányát elje­gyezte Dr. Molnár Ödön ügyvéd. — Vörös Feri klasszikus hang­versenye. A „Központi Kávéháziban csütörtök este 9 órai kezdettel klasz- szikus hangversenyét tart Vörös Feri köz­kedvelt zenekara, melynek programmja; 1. Savoyarden. K. Binder. 2. Die Jü­din: Halevy. 3. Trobaduor: Verdi 4 Madame Butterfly: Puccini. 5. Glocken von Prag; J Tucik. 0. Hunyadi Lász ló : Erkel. 7. Bocaccio : Soupeé. 8. Magyar zenegyöngyök : Kéler. 9 Ha- rangimitácio : zongora szóló zenekar kí­sérettel, P. Blaauw. 10. Bajazzo: Le oncavallo. 11. Ballettjelenetek : hege­dű koncert, Ch. Beriot. 12. „Blue Hoosiers" Jazz-Band original. Belépő dij nincs. —- Kegyelmet kapott a tiszaiuczi rablógyilkos. 1922 novemberében történt, hogy Hajdú István es Csulák József parasztlegények borzalmas ke­gyetlenséggel meggyilkoltak és kira­boltak Tiszaluczon egy korcsmáros há­zaspárt. Az újhelyi törvényszék a mult év tavaszán tárgyalta a bűnügyet és Hajdút kötéláltali halálraítélté. Ezt az Ítéletet a fellebbvitel folyamán úgy a tábla, mint a kúria helybenhagyta. Hajdú védője, dr. Rácz Miklós erre kegyelemért folyamodott a kormány­zóhoz. A napokban érkezett le a kor­mányzó döntése, aki élt legszebb tó­gával és Hajdú büntetését életfogytig­lani fegyházra változtatta, amit Hajdú előtt már ki is hirdettek. Itt emlitjük meg, hogy a másik tettes, Csulák idő­közben meghalt a fogházban. — 132 oldalas album a Színházi Élet uj száma Nagyszerű ismét Incze Sándor hetilapja, mely többszín nyo­mású címlappal jelent meg és ezen a héten közli Móricz Zsigmond hatalmas sikerű darabjának, a „Buzakalász“-nak és Szenes Béla vigjátékának a „Hold­világ“-nak legszebb jeleneteit pompás fényképekben és Írásban. A magyar humoristák három kiváló reprezentánsa, Karinthy Frigyes, Nagy Endre, Kálmán Jenő írtak cikket az uj számba, amely darabmellékletül a „Navarai Margit“ teljes három felvonását közli. — A Pesti Tőzsde uj száma cikke­ket közöl a biztosítási értékek áremel­kedéséről, a magyar korona érték- csökkenéséről, az eldöntésre kerülő 16 uj részvénvbevezetéséről, a P'öidhitel- intézet, a Danica, az Egyesült Fővárosi, a Bak malom, a Ganz, a Kereskedel­mi Bank, a Leszámítoló Bank, a Ma­gyar Német Bank, a Kőszén stb. tran­zakciójáról és részvényeik áremelkedé­sének okáról. Érdekes riport számol be a nnmzetközi dollárhosszról, a font értékcsökkenéséről, az élet és járadék­biztosítás valorizálásáról, a magyar ha- jóstársaságok helyzetéről. — Tejipari üzemvezetői szak­vizsga. A „Tejipari Üzemvezetők Or­szágos Vizsgáló Bizottsága“ előtt a nagyvárosi tejellátó üzem, kisvárosi tej­ellátó üzem, nagy tejgyüjtő és hütő állomás, nagy vajgyártó üsem, kis vai- gyártó üzem, sajtgyartó üzem és turó- gyártó üzem felelős vezetésére szóló képesítés elnyerése céljából az alaki képesítést pótló szakvizsga csakis az j 1923 évi december hó 31-ig előter- jesziett kérelmek alapján tehető le. 1924. január hó 1-e után kizárólag kis tejgyüjtő állomás és a „fölöző álló más“ lizemcsoportoban működők, illet­ve alkalmazottak folyamodhatnak a szóbanforgó vizsga engedélyezéséért. Az idevonatkozó kérvények benyújtá­sának végső határideje 1924. évi jú­nius hó 30. — Olcsó ruhaakció. Az Országos Árvizsgáló Bizottság kezdeményezésére megindult ruhaakció keretében készült ruhák, nagyon jó, tiszta gyapjú minő­ségben, kitűnő kivitelben kaphatók a Szántó ruhauzletben 265.000 koronáért, mely összeghez még a forgalmi adó járul. Felelős szerkesztő: Lánozl Zoltán Kiadótulajdonos: Landesmann Miksa és Társa, NYILTTÉR. A Megyei Általános Bank Részvénytársaság igazgatósága, felügyelő bizottsága és tisztviselői mély gyásszal tudatják, hogy HALÁSZ JÓZSEF ur, az intézet megalapítója és volt igazgatója elhunyt. A megboldogult nagy tudásá­val, gazdag tapasztalásaival hosszú éveken át vezette az intézetet. Sátoraljaújhely, 1924. jan. 29. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom