Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)

1924-02-27 / 16. szám

(3) 16. szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924. évi február 27 igényükkel forduljanak a fent nevezett iroda Budapest. IX Lónyay utca 7 szám alatti központjához, ahol kíván ságukat figyelembe fogják venni. — Az állami szőlővesszők ára. Lapunkban megemlékeztünk már arról, hogy a földművelésügyi kormány több százezer hazai tenyésztésű szőíővesz- szől bocsájt a gazdák rendelkezésére, hogy a kipusztult tőkéket újakkal pó­tolhassák. A szőlővesszők kiosztását hamarosan meg is* kezdik A földmű­velésügyi miniszter a napokban kör­rendeletét bocsátott ki s ebben meg­állapítja a kiosztásra kerülő szőlővesz-1 sző árát. A gazdák amerikai és euró í pai fajtájú szőlővesszőt vásárolhatnak.! Az első osztályú sima amerikai szőlő-! vesszőből ezer darab 100 ezer koro­nába, a másodosztályú pedig 50 ezer koronába kerül. Az ugyancsak ameri­kai fajtájú elsőosztályu gyökeres sző­lővesszőért ezrenként 200 e/.er koro­nát, a másodosztályúért pedig 100 ezer koronát kell fizetni. Az európai fajtájú szőlővesszők ára 40 százalékkal olcsóbb. — Kedvezményes utazás a bé­csi áruiíiintavásárra. A miskolczij Kereskedelmi és Iparkamara felhívja a jj figyelmet arra, hogy a f. évi március hó 9 — 15-én tartandó bécsi áruminta- vásárra szóló s kedvezményes uta­zásra jogositó igazolványok a Kama-Í ránál kaphatók Ezen igazolványokkal március hó 6 tói március hó 18-ig le­het utazni s annak birtoka a vásári épületekbe való belépésre, valamint személyvonati dij lefizetése mellett gyors és „D“ vonatok használatára jogosít; ezen kívül a szabályszerű vi- zumdijat 50 °/, mérsékléssel fizeti A kedvezményekre jogositó igazolvány ára 20 000 osztrák korona. — Pesti Tőzsde uj szenzációs I száma közli a Földhitelbank, a Magyar Amerikai Bank, a Gumigyár, a Dél­cukor, a Krausz szesz, a Spódium stb. transzakcióit. A Ganz Danubiusról érdekes, uj riport számol be. Közli a lap a küszöbön álló uj részvénybeve­zetéseket és uj exotákat. A budapesii házárakról, a Kistarcsairól, a Kopetzky gyár üzembehelyezéséről, a Polgári Sörről érdekes információk számolnak be. Nyhatkoztak a lapban Éber An­tal, Sebesta Kolos, Ribári Mór és Elbogen Hugó vezérigazgatók. — A hét három szenzációja a Színházi Életben. A Vígszínház, a Vá­rosi Színház és az Operaház e heti premierjeiről adott számot a Színházi Elet, Incze Sándor hetilapja, a R. U. R., a Bacchuséj és a Farsangi lakodalom legszebb jeleneteinek fényképeit közli a lap rengeteg cikken, riporton, inti­mitáson kivül. A Mozirovat külön ér­dekes kis újság és sok érdekességet ad a pompásan illusztrált Sportrovat is. Itt jelentjük, hogy a jövő héten Or szágos Színházi Elet című melléklet bőven foglalkozik majd az ország vala­mennyi színházával. FÖ-UTOA IO. i. KMBLKT Ktf El 'ON FI TANA RÉKPÉNZT/ R R,f Telefon 21. Érdekközösségben a Lloyd Bank R.-T.-ga! Bpesten Foglalkozik mindennemű, a bankszakmába vágó üzlettel. X A Devisaközpont megbízottja. X Vesz idegen pénzeket és valutákat. SCöszfpéaaz iietétek©! a legmagasabb heti kamatozással fogad el. B^rok nagsr&asri vétele ás KÖZGAZDASÁG. Mérlegek. Vasárnap verték kezdetüket Uj hely­ben a részvénytársaságok mérlegmeg- áliapitó közgyűlései. Mint rendszerint, úgy most is a Sátoraljaújhelyi Polgári Takarék- pénztár és Hitelegylet volt a helybeli pénzintézetek között az első, meiy az elmúlt üzleti év mérlegét megállapí­totta és közétette. Az 1923. évi zár­számadások ennek az 51 éve fennálló nagyon jó hirii pénzintézetnek, mely ma az újhelyi pénzpiac legszámotte vőbb tisztán helyiérdekeltségü bankja, hatalmas fejlődéséről tesznek bizonysá got. A mérleg és a kapcsolatos je­lentések a következő főbb adatokat tüntetik fel millió koronákban (a záró­jelben a múlt évi megfelelő adatokat közöljük) : Összforgalom : 584 5 (161 8) ; Váltótárca: 92 4 (10 1) : folyószla adósok: 198 1 (20 2). Részvénytőke 5 (0 5), tartaléktőkék 8 3 (15): betétek 80-9 (27’7); hitelezők 117 8 (5 1). Ki­fizetett kamatok, költségek és leírások 28 7 (3 1); különféle jövedelmek 34 1 (3 8); tiszta nyereség 5‘4 (0 7) Az intézet az elmúlt év folyamán háromszor emelt alaptőkét, az utolsó tőkeemelés azonban csak 1921. ja nuárjában vittetett keresztü1, mikoris az intézet alaptőkéje 20, tartalékai 14 millió koronára emelkedtek. A vasárnap délelőtt, Bernáth Ala­dár alispán elnöklete alatt megtartott közgyűlés a nyereség felosztására nézve elfogadta az igazgatóság javas latát, mely szerint részvényenkint 250 korona (25°/0) osztalékot fizetnek ki, 1 milliót tartalékolnak, 1 5 millióból nyugdíjalapot létesítenek, az igazgatók és tisztviselők jutalékára L2 milliót, jótékony célra pedig 200 ezer koronát fordítanak. A közgyűlés a kilépett igazgatósági tagokat, dr. Haas Bertalan, gróf Szé- chenyi-Wolkenstein Ernő, Schweiger Márk és Zinner Henriket, valamint a felügyelő-bizoftságot, dr. Ambrózy Ágostont, Landesmann Miksát és Vil- kovvszky Kálmánt újból megválasz­totta. Az igazgatóság bejelentette a köz­gyűlésnek, hogy az intézet, a részvé­nyesekre nagyon előnyös módozatok mellett, rövidesen újra lökét emel. A részvényesek nevében Lehoczky Sándor kúriai bíró, kir. tvszki elnök mondott köszönetét úgy az igazgató­ságnak, mint a tisztviselőknek az el­ért, igazán szép eredményért. * Az ipari és kereskedelmi részvény- társaságok közül a Fakereskedehni R. T. tartotta meg elsőnek közgyűlését vasárnap d. e. Deutsch Simon elnöklete alatt. Ez a fiatal kereskedelmi vállalat az elmúlt évben nagyon szépen fejlődött és raai saját üzletkörében, első helyen, áll a megyei vállalatok között, A múlt év folyamán nemcsak nagy­bani import és eladási üzletkörét bő­vitette, de a detail üzletét is kifejlesz­tette és a telepén irodahelyiségeket épített. A közgyűlésen előterjesztett mérleg adatai szerint a vállalat alaptőkéje 30 millió (ebből 25 millió decemberi tőke­emelés eredménye) tartalékai 150 ezer, árukészletei 38'8 millió, pénztárkész­lete 6 3 millió, követelései 43 9 millió, ingatlanai 10* 1 millió, tartozásai 6L5 miliió koronát tesznek ki,, mig tiszta nyeresége — 67 miliió brutto nyereség és 59'6 millió költség és leirás mellett 74 millió korona, melyet az igazgató­ság javaslata alapján a következőkép osztottak fel: osztalék (10 %) 3 millió, tartalék alapoknak L6 millió, nyugdíj­alapra 800 ezer, átvitelre 34Ö ezer, a fenmaradandó összeg pedig az igazga­tóság, felügyelő bizottság s tisztvise­lők jutalékára. A közgyűlés úgy az igazgatóságnak, mint a tisztviselőknek köszönetét sza­vazott az elért eredményért A vállalat egyébként újabb jelentős fejlődési lehetőség előtt áll, amennyiben sikerült erdélyi és galíciai hatalmas erdőségekkel rendelkező Groedl cég kizárólagos képviseletét a tiszajobb- parti megyék területére megszereznie. Felelős szerkesztő: Lánczl Zoltán Kiadótulajdonos: Landesniann Miksa es Társa. hirdetéseket fölvesz a kiadékivafal

Next

/
Oldalképek
Tartalom