Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)

1924-12-13 / 54. szám

(2) 54. szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924. évi dec. 13. Városi ember csak elegáns városi hordhat:, melyet Adorjánnál (Széchenyi tér 9 szám alait) vásárol. bundát Letárgyalta a bizottság a megye 1925. évi közúti költségvetését is, mely igazán csak halaszthatatlan szűk séges munkák előirányzása mellett 326.041 ar. kor. kiadást tüntet fel. A fedezetlen hiány kb. 66 000 arany­korona, aminek fedezésére a köz munkaváltság felemelését javasolja a bizottság éspedig 50°/9 kai, vagyis kézi napszám után L50, egyfogatu iga-napszám után 4'50 és gépek egy egy lóerője után ugyancsak 4 50 arany­koronára. HÍREK. Politika és kártya. Budapest, dec. II. A politikusok között sok a kártyás, a kártyázók között sok a politikus. Hogy szabályszerűen, va£y hamisan játszanak, azt majd csak a történet­író, illetve bíróság dönti el esetről- esetre, a tény, hogy ma mindkét fajta kártyás a konjunktúra bálvá­nyozott ura. Az Esküdt ügyben a bíróság kimondta, a végső szót, — és ezzel az Ítélettel vége kellene, hogy legyen egy évek óta játszódó csúnya és szennyes kártyacsatának, amit részben a hatalmon lévők üle­déke, részben az üledék között ha­talmon levők folytattak rendületlen nyugalommal immár évek óta. Az Eskütt-iigyben nem egy sze­repet játszó, de már szerepét leját­szott politikai nagyság mutatkozott be pőrén és szemérmetlenül az igazságszolgáltatás Röntgen sugarai­nak tényében. Van olyan is közte, aki még ma is politikai nagyság, aki még ma is ur, aki még ma is meri odavágni egy elitéit ember feleségének fajdalomtól és szenve­désektől sápadt arcába: örülnék, ha, halva látnám az urát l Ez már nem politikai erkölcstelenség, ez már erkölcsi megfeledkezés arról, hogy magyar nemzetgyűlési képviselőnek lenni, az annyit jelent, mint urnák lenni. Ahoz azonban, hogy valaki ur legyen, nem elég a pénz, palota, föld — mert urnák lenni születés, belső érzés dolga, viszont pénzt, földet, palotát lehet szerezni, sőt szokás szerezni a belső érzés teljes hiánya mellett is. A bűnöst bünteti az igazságszol­gáltatás. De kihasználni ennek elő­nyeit és sértegetni a bűnöst és fő- leg egy minden bűnön túl szerető és szenvedő asszony előtt — ez politikai kártyások tempója, olyan embereké, akik gyorsan felejtenek. És vannak ilyenek, és ezek még a magyar nemzetgyűlés tagjai. * Vannak viszont olyanok, akik a kár­tyások között képviselik a politikát, büszkén és gőgösen. A budapesti rendőrség az elmúlt hetekben egy olyan kártyaklubban tartott razziát, amelynek igazgatója Ujhely egykori képviselője, Kutkafalvy Miklós. Va­laki, aki adta éveken keresztül a tisztát, a makulátlant, aki erkölcs bíró volt, aki nem átalotta támadni a zsidóságot parlamenti beszédjeiben — és aki a választások alatt, ter­mészetesen. boldogan kereste fel a helyi zsidóság képviselőit — egy kártya klub igazgatója, amely rend­őrségi razzia színhelye. Egy politi­kus, aki kártyás volt és egy kártyás, aki politikus volt egy személyben. És vannak ilyenek és ezek a ma gyár nemzstgyülés tagjai voltak. L. A. — Halálozások. Súlyos veszteség érte a város és megye társadalmát egy közszeretetben álló tagjának Bernáth Aladár alispán nejének sz, Metzner Saroltának halálával, aki f. hó 10-én szerdán reggel halt meg hosszas szen­vedés után A élete delén lévő urinő tevékeny részt vett a társadalom moz­galmaiban és különösen a jótékonyság terén szerzett maradandó érdemeket. Halálát férjén és gyermekein kiviil nagy rokonság, köztünk a Metzner, Bernáth, Dókus, Szepessy, Miklós stb. családok gyászolják és a közönség őszinte rész­véte fordul különösen az elhunyt köz- becsülésben álló szülei, Metzner Béla főrend és neje felé. Tegnap délután temették el hatalmas részvét mellett. A háznál. Enyedy Andor ref. lelkész mél­tatta az elhunyt érdemekben gazdag életét. — Csendes, de jótékony mun­kában gazdag életnek vetett végett f. hó 8 án, csütörtökön a halál, meg­váltván hosszas szenvedéseitől Zinner Henrik bankigazgató nejét. A 70 éves úrnő temetése szerdán délután ment végbe nagy és őszinte részvét mellett — Megyegyiiíés. Zemplénvármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 18-án, csütörtökön tartja téli rendes közgyű­lését. A közgyűlésen több érdekes tárgy szerepe!, közöttünk egy javaslat, mely a kormány üdvözlését célozza a ház- szabályrevizió alkalmából, több bizott­sági tag választás, a gyámpénztári pénzek elhelyezése, a vármegye 1923 évi zárszámadása stb. — A Kazinczy-kör Gárdonyi em­lékünnepe. A Kazinczy-kör ezévi első estélye fényes erkölcsi sikert eredmé­nyezett. A f. hó 6-án megtartott Gár­donyi-ünnep nagy és díszes közönséget vonzott, mely hálásan és élénken ki­sérte figyelemmel a műsor egyes szá­mait. Emődy László nívós és mélyen szántó elnöki megnyitója után egy ré­gi ismerősünk, Simonffy Margót szavaló művésznő adott elő közvetlen hatással Gárdonyi-verseket a közönség zugó tapsaitól kisérve, Sz. Szentiványi Juliska sok érzéssel, behízelgő módon, nagy hatást keltve énekelt régi magyar da­lokat Dr. Rhédey Kornélné zongora- kísérete mellett, míg Gárdpnyit, az, em­bert és a költőt, a nagy magyar köl­tő egy kedves embere, Kállay Miklós iró méltatta, mindvégig alaposan és mégis kedvesen, lebihncselően. — SAC. díszközgyűlése. Vasár­nap, f. hó 7-én délelőtt a megyeháza nagytermében, 15 éves fennállás meg­ünneplésére, díszközgyűlést tartott a Sátoraljaújhelyi Athletikai Club hatal­mas és a város minden réteget felölő közönség jelenlétében. Az ipartestületi dalárda „Himnusza"-a után Metzner Tibor elnök lendületes beszédben nyi totia meg az ülést, üdvözölve a meg jelent nagyszámú és Hőicelő vendé­geket. Utána Boem Ferenc min tan. a kultuszminisztert, dr. Moldoványi Ist- vány a M. A. Sz. és a/ O T. T,, dr. Foidessy János a M. L Sz., Becskő Jó­zsef. a miskolci B. T. es Hönsch De­zső a társ -gyesületek üdvözletét tol­mácsolta. Dr. Moldoványi es dr. Föl- dessy üdvözleteikkel kapcsolatban rö­viden ismertették a magyar athletika ill labdarúgás helyzetét é.-> történetét és dr. Foidessy átadta az M. L. Sz. ál­tal küldött emléktárgyakat, a SAC.-nak egy rnárványalapon nyugvó gyönyörű plakettet, dr. Metzner Tibor, Nagy An­dor és Pesti Gézának pedig az M. L. Sz. díszjelvényeit. Kelemen Ferenc al- elnök nagy hatást keltő záróbeszédé után az ipartestületi daiir ia „Hiszek- egy“-jö fejezte be a km cégeiben is impozáns diszgyülését. — Es.e a Club étteremben 150 terítékes v .csora volt, melyen Metzner Tibor a SAC. elnöke, Fenyő józsef az „Egyetértés“ elnöke, Kelemen Ferenc a SAC. alalnöke, Horcsin Arthur őrnagy, dr Moidová- nyi István, dr. Foidessy J mos, Mattya- sovszki Kálmán főjegyző a vármegye képviseletében, dr. Orbán Kálmán pol­gármester, dr. Görgey Ltván képvise­lő és Nagy Andor a s.sC. főtitkára mondottak felköszöntőket. — Tanoncvizsgáió bizottságok alakítására vonatkozói tg a kereske­delemügyi miniszter 73 777 sz. alatt újabb rendeletet adott ki, mely sze­rint szükség esetén tanoncvizsgáló- bizottság oly helyen és oly szakmában is alakítható, ahol és amelyben nyolc­nál kevesebb önálló iparos folytat ipart. — Emlékünnep a kír. ítélőtáb­lán. A magyar királyi telsőbiróságok szervezésének 200 éves évfordulójáról a debreceni kir. Ítélőtábla i924. évi december hó 20. napján ünnepélyes keret *.k között emlékszik meg Az ün­nepély rendje: 1. Isteni tisztelet 8 órakor a rel. nagytemplomban, 10 órakor a r. kath, emplomban. 2. Ün­nepi teljes ülés fél 13 órakor a kir. Ítélőtábla dísztermében (Széchenyi utca 9., I emelet 43) a következő tárgy- sorozattal : a) Elnöki megnyitó, b) Dr. Weisz Emil angol női-szabó termo SSioraljaujhely, Petőfi-u. 16. (Az állami elemi iskolával szemben.) Kosztümök, utcai ruhák kabátok _______________________sport-kosztümök elegáns, divatos, elsőrangú kivitelben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom