Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)

1924-04-09 / 27. szám

(3) 27. szám ÚJHELYI HIRLAP 1924. évi április 9 Patak közéletében, mint a főiskolának ügyésze és mint a képviselőtestület tagja. Temetése 7-én folyt le nagy részvét mellett. — A ' Bodrog áradása. Március 29-én a Bodrog rohamosan áradni kezdett. 30-án szélvihar korbácsolta a hullámverést, mely Halászhomok mellett a védgátakat erősen kikezdte Különösen a pataki csendőriskola ön­feláldozó munkája elhárította itt a ve­szedelmet, Ettől kezdve a főszolgabi- róságnál éjjeli-nappali szolgálat volt; 11 csendőrjárőr teljesített állandóan szolgálatot A közerő kirendelése si­mán, akadály nélkül foganatosittatott. Sárospatakról 575 kézierő, 210 íuva- ros, a szomszédos községekből 70 fu­var volt kirendelve és igénybe véve. A legmagasabb vízállás Sárospatakon április 1-én délután volt; 622 cm. Azóta apadás állott be. De az éjjeli szolgálat csak akkor fog véget érni, mikor a Bodrogszabályozó Társulat az árvizveszedelmet megszűntnek fogja kijelenteni. A magas vízállás és hul­lámverés következtében nagyobb ká­rosodást szenvedett a parti lakosság. Sárospatakon 47 ház került többé- kevésbbé viz alá. Bár idejében kiköl­tözködtek, emberéletben és állatban kár nem történt, az épületekben és bútorban 120—140 milliónyi a kár. 11a a Bodrogfürdő kabinjaink össze- rongálását és az ár által való elvite­lét is ide számítjuk, ez a kár teteme­sen növekszik Bodrogolasziban 4 lakó­ház, 16 melléképület, 50 millió kárral; Zsadányban 7 ház, 12 melléképület 20 millió kárral; Sára községben 21 la­kóház, 21 melléképület merült vízbe ; a lakók padlásaikra menekültek. A kár 30 milliónyi. A község csak csolnakon közelíthető meg. Végardón 25 viz alá került házból 9 összeomlott, a többi erősebb mértékben megrongálódott. A kár 80 —100 millió. — Az elmúlt hét közepén azonban megkezdődött az apadás és igy az árvíz veszedelem réme elvonult Alsó-Zemplén felől, — Élelmiszer vizsgálat Szeren­csen. A miskolci m. kir. vegykisérleti állomás vegyészei az elmúlt héten Szerencsen élelmiszervizsgálatot tar­tottak, mely alkalommal huszonnégy- féle tejből és sok élelmiszerből, fűszer­ből, vettek mintát. A vegyvizsgálattal most készült el a vegykisérleti állo­más és megállapította, hogy a tejmin ták közül 18 hamisított. A vett fűszer minták közül valamennyit hamisitottnak találták. — Milliárdos haszna van Mis- kolcznak az árvízből. Miskolczról Írják; Az árvízzel kapcsolatban egy város sem dicsekedhet olyan szeren­csével, mint Miskolc. A városi földek egy részét is elborító Sajó ugyanis körülbelől öt holdnyi területen majd­nem egy méter vastag finom és tiszta homokréteget hagyott maga után mely építkezési célokra ^kiválóan al­kalmas. A homokréteg mellett a be­tonozáshoz szükséges kavicsréteg ma­radt, aminek szintén jó hasznát veszi a város. így jutott Miskolcz az árvíz jóvoltából milliárdos nem várt haszon­hoz. — Értesítés. A Magyarországi Ta­nítóegyesület Országos Szövetségének kebelében alakult Gárdonyi Géza Iro­dalmi Társaság két lapot ad ki; egy szépirodalmi folyóirat „Magyar Család“ és egy gyermeklapot „Kis Képes Lap" cimen. E lapokat a Vallás- és közok­tatásügyi miniszter ur O méltósága 24001/924 sz. rendeletével a tanító­ság és tanárság figyelmébe ajánlja s megengedi, hogy az állami elemi és polgári iskolák a „Magyar Család“-ot, az erre a célra rendelkezésükre álló fedezetből megrendelhessék. Sátoralja ujhely, §1924. március 26. Kolumbán Lajos kir tanfelügyelő. — Zongorahangolás. Wertheimer Károly, városunkban előnyösen ismert zongorahangoló már megérkezett. Han­gol, tisztit, javít a legpontosabban és lelkiismeretesebben. Előjegyzéseket el­fogad: Landesmann Miksa és Társa papir és irószerkereskedése. — Drehe? világhírű Exelsior Bak és a Tavaszi részvény­- tápsörök megérkeztek. — Raktár Bettelheim Márton Sátoraljaújhely, Árpád-utca 13. — Elveszett. Dévai Lajos máv. fő­felügyelő, helybeli lakos, a Kossuth Lajos-utca 13. sz. a. lakásától az úri kaszinóig terjedő útvonalon f. hó 1-én elvesztette arcképes vasúti igazolványát. — Drágább a sör, mint a bor. A söikartell újból emelte a sörárakat: ezúttal gyenge 25 százalékkal. Az emelés után a 12 fokos sör 2400 K. poharankint illetve 4000 korsónként — Milliárdos lehet, ha azonnal ren del az osztálysorsjátékra levelezőlapon sorsjegyet a Benkő Banktól Budapest. Andrássy ut 60. Sorsjegyek árai ljx 40.000, y2 20 000, V4 10.000 korona. — Talált tárgy. A márc. 26-iki árviz a vasúti pályatestre kidebott egy tölgyfából készült kivésett vályút, me­lyet Begala Mihály máv. üzemi altiszt, helybeli lakos, Kisfaludy-utca 26. sz. lakos megtalált Gyakorlott könyvelőitől azonnali belépésre keres nagyobb vál­lalat. Cim a kiadóhivatalban. S P © fü T. Vasárnap d. u. kezdődött Ujhelyben a sportidény a dohánygyár mögötti pályán megtartott két bajnoki mérkő­zéssel. A változékony idő kedvezett a sport­nak és meleg tavaszi napfény ömlött végig a pályán, mikor fél 2 órakor az Egyetértés és a Miskolczi A. S. C. csa­patai kivonultak. Am nem sok öröme lehetett az I : 0 arányban miskolczi győzelemmel vég­ződött mérkőzésben, mert a csapato­kon nagyon meglátszik a zsenge ta­vasz, a training hiány és gyakran a tudás és erély hiánya is. Cél és terv­nélküli csapkodás, kétségbeesett egyéni vállalkozások és a vakszerencse győ­zelme jellemezték a mérkőzést, amelyet Hericz Géza vezetett pártatlanul, de néhány súlyos hibát ejtve. Fél 4-kor két újabb csapat lépett a pályára, a Vasutasok és a miskolczi B. A. K. és újra megismétlődött az előbbi játék, de most már a biró két­ségbeejtő tudatlanságával fűszerezve. Az eredmény pedig 2:0a miskolcziak javára. Igazán nem volt csoda, hogy a mér­kőzések vége felé a nap is elbújtatta mosolygó ábrázatát szürke felhőfosz­lányok mögé. Fali tégla kapható Orosz jl Xajosnál Kossuth Lajos-u. 83. Telefon 174. KÖZGAZDASÁG. A Központi Takarékpénztár R. T. (Érdekközösségben a „Lloyd Bank“- kal) f. hó 6-án, vasárnap tartotta ren­des közgyűlését Behyna Miklós nagy- kereskedő, kir. keresk. tanácsos elnök­lete alatt. Az igazgatóság által a köz­gyűlés elé terjesztett jelentés és szá­madások azt mutatják, hogy az az egészséges fejlődés, mely 192l--ben az intézetnél kezdetét vette, nemcsak hogy tovább tart, de arányaiban hatalmasan növekedett. Az elmúlt évben az inté­zett az alaptőkéjét (októberben) 10-ről 100 millió koronára emelte és egy értékes házat is szerzett a vármegye­házzal szemben. A számadások — millió koronákban — a következő adatokat tüntetik fel (zárójelben a az előző évi adatok): Részvénytőke 100 (4), tartalékok 67 (0 5), betétek 270 (18 5), visszieszá- mitolás 270 (0’6), hitelezők 273 (8 8). Pénzkészlet 13 (2), idegen pénzek 2 4 (0'5), értékpapírok 47 4 (0'5), váltók 300 (7), adósok 558 (227) ingatlan 24 (—), átmenő 60 (—), felszerelés-(0 3). Az eredményszámla 69 millió bruttó nyereség és 20 millió leírás mellett 241 millió tiszta nyereséget mutat ki, melyből osztalékra (100o/o) 10, tarta­lékokra 7-7, jótékonycélra 2 milliót fordítanak. A felmentvény megadása után a köz­gyűlés Saluzsinszky Gyulát, a Lloyd Bank vezérigazgatóját igazgatósági tag­gá választotta, o ______ ______________________ 1250 darab ítész dongafa hozzávaló fenékkel eladó. Begala János Pázsit-ucca 23. szám. Felelős szerkesztő: Lánozl Zoltán Kiadótulajdonos: Landesmann Miksa és Társa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom