Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)

1922-08-26 / 67. szám

67. szám. (8) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évi augusztus 26. C rendeltsége Biharkeresztesről bejelen­tette a kerületnek, hogy Nagyváradon és a megszállott területnek a határvo­nalhoz közelfekvő részén több kolera­megbetegedés történt, amelyek leg­nagyobb része halállal végződött. A kerületi főkapitányság a jelentést tu­datta Iiajduvármegye alispánjával és Debrecen város polgármesterével, mint az elsőfokú egészségügyi hatóságok kai is. — Adományok a katonai sportversenyre. A Miskolczon, szeptember 6, 7 és 8-án megtartandó katonai versenyre Zemplénmegyéből eddig a következő adományok folytak be : Thuránszky László főispán 500 K, Erdőbénye nagyközség 300 K., Taktaharkány község elöljárósága 100 K A körlet többi részéről sokkal nagyobb számban és összegben folytak be az adomá­nyok, melyekről szóló kimutatást la­punk legközelebbi számában közöljük — Jtihetetlen szerencsije, vagy ösz­szeköttetései vannak a mi közismert és közkedvelt (?) színházigazgatónknak, Heltai Hugónak. Itt Ujhelyben is már ismételten közbenjárt a belügyminisz­térium Heltai érdekében, most meg a »Nyirvidék« ben a következő közle­mény jelent meg: „Haltai Hugó társulata elsején megkezdi előadásait. A beliigyminiszter megseumiiáitette az állaoirendó'raég- iiek tüavübzélyosaéget kimondó határozatát. Nyíregyháza, augusztus 24. Saját tudósitónktól. Heltai Hugó színigazgató kitűnő tár sülata szeptember elsején megkezdi előadásait a Városi Színházban. Az államrendőrség tudvalevőleg tűzveszé­lyesnek mondoLia ki a színpadot, s így még szkeccsek játszását sem en­gedte meg, csak a vasfüggöny előtt A belügyminiszter most megsenimisi tette az államrendőrség határozatát s uj eljárásra utasította az elsőfokú ha­tóságot. A belügyminiszteri leirat egy ben annak az óhajnak ad kifejezést hogy a Heltai játszási engedélye elé lehetőleg ne gördítsenek akadályokat. Heltai most már a várostól és rend őrségtől is engedélyt kapott, s igy szeptember elsején a sziniszezon vég legesen megkezdődik.“ Nyíregyházán épp úgy bevált a Heitai recept, mint Ujhelyben. — fi Sátoraljaújhelyi Kerskedelmi Alkal­mazottak szeptember hó 2-án este fél 9 órai kezdettel a „Magyar Király“ összes termeiben, Thuránszky László főispán védnöksége alatt, a kereske­delmi alkalmazottak üdülő telepe ja­vára és részben saját könyvtáruk gya rapitására, jótékonycélu zártkörű tánc- mulatságot rendeznek. Belépődíj: 100 korona, csaladjegy 240 korona. — fiz esperantisták országos kongresz- sznsa Miskolcon. Az országos esperantó egyesület folyó hó 26-án és 27-án tartja Miskolcon^» IV. magyarországi kongresszust. A kongresszust dr. Giesswein Sándor pápai prelátus, nem­zetgyűlési képviselő, az országos es­perantó egyesület elnöke fogja meg­nyitni. — jVfegölte a harangkötél. A „Sáros­patak“ közli: Basal Árpád tizenegy­éves lelenc-gyermek szombaton reggel társaival a rom kath. templom tor­nyába ment játszani. A harangkötélből egy deszka felhasználásával hintát c-si náh, melyre azonban a padlóról nem tudott felmászni s igy magasabb hely­re mászva, szállott le a hintára. Az erős lökés következtében a kötél, mely­re a deszka volt rákötve, valami mó­dón a nyakára csavarodott. A játszó gyermek megijedve a kötelet kezéből eleresztette és önmagát véletlenül fel­akasztotta. — Kabaré előadások a Vaöászkürtben. Némi nagyvárosias szint és mozgal­masságot kever ujhely esti életébe Nádassy és Zöldi Márton kabaré társu lata, mely estéiől-estére a legfrissebb pesti kabarészámokkal szórakoztatja közönségét. A műsort vidám kupiék, chansonok, táncszámok és egyfelvoná- tarkitják. Gonda Maca, Szentmihályi Manci, Somló Lili, Rummy Lea, Korvin Joette, Molnár Bözske, Tóháti Manci, Dalnoki Gizi, a férfiak, élükön a jeles Zöldi Mártonnal, sok, megérdemelt tap sot aratnak. — €lhe!yezik a lélszámfeletti tanítókat. A kultuszminiszter legutóbb sürgős \ rendeletet adott ki a létszámfölöttii tanerők elosztásáról. Annak t meg­állapításánál hogy ki létszámfölötti, ki nem, az szolgái alapul, hogy egy tanítóra 60 gyermeket lehet számítani. Az iskolánként szükséges tanerők száma azonban nem haladja meg a rendel­kezésre álló tantermek kétszeresét. Az ily módon létszámfölöttinek talált ál­lami tanítókról az iskolaigazgatók sür­gős kimutatást terjesztenek fel a tan- telügyelőséghez. Ha a kimutatásba fel vettek közül valaki méltánylandó okok­ból más állásb i akar jutni, áthelyezé- zését kérelmezheti. Aki középiskolás helyre akar jutni, az indokot okmá­nyokkal köteles igazolni. Akit létszám fölöttinek találnak és áthelyezési kér­vényét nem nyújtja be a kellő időben, azt hivatalból helyezik át olyan állami iskolához, hol B) listára helyezés, vagy egyéb okból üresedés van. fi kultusz miniszter az erdők védelméért A trianoni béke Magyarország erdő­ségének 85 százalékát elrabolta. Ez az oka a nagy fahiánynak s ez teszi szükségessé az erdők kímélését. A vallás- és közoktatásügyi miniszter most leiratot intézett valamennyi is­kolához, hogy az ifjúságot az erdők védelmére, a fák ültetésére oktassák ki s főként oda törekedjenek, hogy minden növendék neveljen legalább egy-egy fát. — fi „pesti íőzsíe“ uj számának ve­zércikkét dr. Éber Antal irta a buza- valutáról, Bottlik József a földadóre­formról irt cikket. Nagyérdekü közle­mények számolnak be a banküzletek revíziójáról, a bankoknak a Devizaköz­pont megbízásáért folytatott háborús­kodásáról, a vidéki pénzintézetek alap­tőke emeléséről, stb. — jíány kilósak a színészek? Pontos kimutatást, közöl a héten Színházi Elet, Incze Sándor népszerű hetilapja arról, hogy mennyit híztak, illetve fogy­tak a pesti színészek és színésznők a nyári szünet alatt. Csupa ötlet e héten a Színházi Elet, rengeteg kép, cikk gazdag melléklete tarkítják. Egy szám ára 30. korona. Negyed.-vi előfizetés 250. korona. Kiadóhivatal Erzsébet körút 29 szám. Felelős szerkesztő: Lánczi Zoltán Kiadótulajdonos Landesmann Miksa és Társa. A !@gj€2t£g£ magyar sör a sok soré"

Next

/
Oldalképek
Tartalom