Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)
1922-11-01 / 85. szám
85. szám. (3) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évi november 1. turproblémáját, a kérdés napirendre került Már ezért is elismerés illeti az agilis, kiválóan szervező direktort, akitől azzal a meleg bézszoritással veszünk búcsút, hogy hálás köszönettel tartozunk neki s élénk kívánságunk, hogy minél előbb lássuk uj Színházi jelentését.“ Úgy látszik, hogy Heltai szebb eredményeket ért el, mint Ujhelyen. Ennek oka pedig — ebben biztosak vagyunk — abban keresendő, hogy Nyíregyháza vezetősége és képviselete nemcsak követelt és azon törte a fejét, hogy hogyan lehetne konkurenciát támasztani a színtársulatnak, hanem úgy erkölcsi, mint anyagi támogatásban is részesítette. }{e t i műsor: Szerda _ HüZttdíl ű MZSÍlMSZÓ Csütörtök „ Péntek „ Szombat A sárga keztyü Vasárnap délután HaM’í a muzsikaszó Vasárnap este Sárga keztyü Hétfő ,, H I R E &. — halottak napján a vármegye kö zönsége által d. u. 3 órakor a köztemet ben nyugvó hősök sírjánál rendezendő ünnepély műsora a következő: Magyar hiszekegy (ipartestületi dalegy let). Római és görög katholikus isten - tisztelet. Ünnepi beszéd (tartja Dómján lőesperes). Ünnepi beszéd (Vidá- kovics Dániel főigazgató). Ima (Enye- dy ev ref. lelkész.) Himnusz. — Uj irányárak. Mészárosok részére: 1 kgr. marhahús 260, borjúhús 280, juhhus 200, sertéshús 360, zstrszalonna 780, paprikás 800, zsir 920 korona. Pékek részére: Fehérkenyér 1 kgr. nagyban 167, kicsiben 173, félbarna nagyban 144, kicsiben 150, Zsemlye (5 dekás) 10 és kenyérsütés 6 korona Borbélyok részére: borotválás 30, bo- rotváiás fésüléssel 35, nyírás ftizurára 60, nyirás géppel 50, szakálnyinyirás géppel 40, szakálnyirás fazonra 60, fejborotválás 100 gyermeknyirás géppel 40, frizurára 50, körhajvágás (leánykának) 75, fejmosás 50, hajkötés 20, bajuszigazitás 8, fésülés 20, külön kölni viz 15, fazon igazítás 15 korona. Bérletek; 2-szer hetenkint .240 bérletjegy 10 szám 240, mindennap 600, minden másnap 480 korona. Vendéglősök részére: leves 16 marhahús körítve 140, marhasült 200, borjusült 230, sertés 241, pörkölt 150, tészta 80, frisensült 270 korona. Halottak napjai A temetők megtelnek hatalmas koszorúk hervadd virágainak bőditóan édes, mélánké- likus illatával. A sírköveken és sirok peremén gyertyái és mécsek légiéi. Estére olyanok messziről a temetők az ezer meg ezer fénylő lánggal, mintha a csillagos égbolt képét egy hatalmas és csodálatos fekete té lágyan fodrozd tükre verné vissza tízszeresen és százszorosán, . . . hirdetve, hogy feltámadunk. És sirok körül özvegyek és árvák, akik sirnak, siratják, sajnálják az elköltöző ttett, hogy oly fiatalon hagyta el ezt a szép világot. így volt ez valamikor, nem is olyan régen. Halottak napja van ma is, De most a szá- nandé halottak nem a temetőben fekszenek virágoktól diszes, gyertyáktól és mécsektől fényes sirdotnbok alatt A halottak most fent járnak kisérteni, A halottak, egy elevenen eltemetett nomzet élőhalott gyermekei most fenn járnak a földön és még vegetálnak A rrfai halottak napján pedig ezek a móg- élő halottak kimennek a világtalan, fénytelen sirkertekbe, melyeknek virágtalansága és fénytelensége szinte fájdalmas tagadása a „feltámadunk“ gyönyörű hitének ... és sirnak. Sirnak, de nem halottakat, a megpihen- teket, az immár boldogokat siratják. A temető sirhantjai felett sirdk ma önmagukat, a sa ját szomorú kilátástalan sorsukat siratják. A mai halottak napján az élők irigyelik a halottakat. De lesz még egyszer igazi halottak napja is e világon, lesz még egyszer feltámadás. Majd ha a Kárpátok bércein kigyulnak a magyar seregük tábortüzei, — mindmegannyi halottaknapii gyertya ellenségeink szemében, majd csak azután lesz újra igazi „Halottak napja,“ amikor az élők nem sírva —irigyelni de siratva — sajnálni fogják a sirliantok alatt nyugvo'kat. — Zsidó hősök emiékütupg Vasárnap f. hó 5-én a helybeli izr. temetőben nyugvó zsidó hősök sirjánál d. e. 10 órakor ünnepélyes gyászistentisztelet lesz, mely alkalommal Roth Sámuel főrabi tart ünnepi beszédet. — fiz iskolába nem járó tankötelesek Szüleihez. Felhívom a város területén tartózkodó tanköteles (6 —10 éves) gyermekek gondviselőit hogy tanköteles gyermkeiket — amennyiben még be nem íratták volna valamelyik elemi, vagy tovább képző ismétlő iskolába, 600 koronáig terjedhető és behajha tatlanság esetén elzárásra is átváltozható pénzbüntetés terhe alatt — azonnal Írassák be. A polgármester. — Rab munkerő és műhely bérbeadása. A miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara felhívja az érdekeltség figyelmét arra, hogy a soproni fegyintézet igaz- gazgatósága iparvállalatok részére 300 főnyi rab munkaerőt megfelelő mühe lyekkel együtt bérbead. Rözelebbi felvilágosítás nevezett intézet igazgató ságánál nyerhető, j — jVtegnyilik a zsidó ovoda. A helybeli status quo izr. elemi iskola kebelében szervezett ovoda, f. hó 5-én vasárnap d. e. 9 órakor nyílik meg és az igazgatóság felhívja a beirt gyermekek szülőit hogy gyermekeiket ez alkalommal küldjék el. Az óvodába beíratni — naponta d. e. 9 —10 óráig a hitközség irodájában — még mindég lehet. Könyvtárakat vennék magas árakon Jókai, Mikszáth, Klasszikus re- gónyfcár, Bróhm, Révai Pallas Lexikon ós stb. müveket. :—: Ajáulatokat levélben vagy személyesen. Lászió Lipót címére Sátoraljaújhely, Fő-u. 12. — Cábbeli szállítás. A miskolczi Kereskedelmi és iparkmara felhívja a figyelmet arra hogy a m. kir. honvédség és a magyar állam más egyenruha viselésére kötelezett a természetbeni ruha ellátásban részesülő alkalmazottainak mint a m. kir. csendőrség a m. kir. államrendőrség, a m. kir. pénzügyőrség, a m. kir. vámőrség, a m. kir. folyamőrség legénysége, a m. kir. posta és távirda altiszti személyzete és a máv. altiszti személyzetének egyrésze, a m. kir. méneskari felügyelőség lóápoló személyzete stb. évi lábbeli szükségletéből a kisipar és ennek szövetkezetei részére 40%-os hányad biztosíttatott. A 20 koronás bélyeggel ellátott ajánlatok legkésőbb folyó évi novamber 30 án déli 12 óráig a miskolczi Kereskedelmi és Iparkamarához nyújtandók be. — Körözés. Balogh Gyula hentes és mészáros (lakik Sátoraljaújhelyben Sze- mere-utca 26 sz. alatt. Kocsisát f. hó 10-én egy »vércse — deres* 7 éves fél muraközi lóval útnak indította Budapestről Ujhelye. de még mai napig sem érkezett meg. A ló értéke 120,000 K. A kocsis személyleirása ; Kiss Péter Körülbelül 32 éves, barna hajú kopott rongyos ruhát, rossz bakancsot visel (cigány kinézésű.) — Országos körözését az újhelyi államrendőrkapitányság elrndeke. Felelős szerkesztő: Lánczi Zoltán Kiadótulajdonos: Landesmann Miksa és Társa. ___ A VADASZ KÜRTBEN minden este ZENEKARÁVAL HANG VERSEN YEZ Páros b. 1 Párat. 1 Párosb. 2 Párat. 2 A legfőbb magyar sör a