Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)
1922-04-26 / 32. szám
32 szám (4) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évi április o 26. zott közüzemű jelleggel fog épülni és az építést még ez évben megkezdik. Egyben fenntartotta magának azt, hogy további kívánságait a lefolytatandó tárgyalásokon fogja precizirozni. Ezekkel a feltételekkel szemben az alapítási tervezet egy oly korlátolt közforgalmú iparvasutra vonatkozik, melynek egyik végállomása gr. Károlyi pálházai meglévő, a másik végállomás pedig egy Ujhelyben, a Torzsás környékén létesítendő fatelepe volna és szó sincs benne a megye és város egyéb kívánságairól. Természetes, hogy ez a terv, mely ilyenformán úgyszólván csak a Károlyiuradalom érdekeit van hivatva szolgálni, élénk meglepetést keltett. Épp ezért az értekezlet úgy határozott, hogy kiküldi dr. S/irmay Istvánt, dr. M.dártsik Györgyöt, Szeszlér Ödönt és dr. Holló Andort a Károlyi uradalommal való közvetlen tárgyalás felvétele céljából. Ezeknek a tárgyalásoknak eredményétől teszik függővé a hozzájárulás magadását. ■au »n «1111111 im i if mim mi, ai nnnii# in i n nnni n i*tiht%i mm n'minHii cffortesuton. Visszafo cg almi adó — A keresztény szocialisták To les- vári.— Bessenyeii prograinm- beszéde. Mig az újhelyi kerületben minden csendes s csak a felszin alatt folyik a munka, addig a szomszéd pataki kerületben teljes erővel megy a korteskedés. Bessenyey Zénó vasárnap d, u. már programmbeszédet t irtott Patakon és Tolcsván. Hogy egy kis igazi választási korteskedést lássunk, átmentünk Patakra Az első ember, aki élénkbe került ellenzéki volt. Egy fiatal ardói legény, aki kereken kijelentette, hogy nem szavaz Bessenyeyre Az Istennek sej szavaz rá, mert kint volt Ardón és ő\ azt kérte tőle, hogy törölje el a forgalmi adót, Bessenyey pedig az féléké, hogy nemcsak forgalmi adó, hanem visszaforgalmi adó is lesz Hát neki ilyen jelölt nem kell. Hogy mi a v sszaforgalmi adó, amit Bessenyey kilátásba helyezett, máig sincs felderitve, de a legénykének mód felelt fáj. A Bessenyey párt tanyáján élénk az élet Ott vannak a kisgazdák és az iparosok vezérei. Jókedvűen tréfálva söröznek, csak Waltherr bácsi áll szárazon. Nem használ semmi kapa- citátálás. Nem iszik sört. „Hitvan éves elmúltain — mondja — de életemben még nem ittam sört, hát ezután sem iszom “ „Nem is magyar embernek való“ — jegyzi meg egy szőke bajuszu fiatal gazda s meggyőződését egy kupica barackpálinkával dokumentálja. — De akár söröznek, akár boroznak, mind szereti Bessenyeyt, a volt főbírót és mind lelkes kortese. Fél 12 kor kezdődött a gyűlés a városháza előtt Több mint 2000 ember \ár nyugodtan figyelve. Megérkezik a jelölt táborkarával. Hosszas éljenzés. Csajka Endre nyitja meg a gyűlést. Utána Bessenyey beszél. Higgadtan, okosan. Kitér minden aktuális országos és helyi kérdésre. ígérni semmi egyebet sem igér, csak önzetlen, becsületes munkát a kerület, az ország érdekében. Tisza Istvánt követi, aki azt mondta : »Meleg szívvel, hideg ésszel kell csinálni a politikát«. Beszédét csak néha szakítja meg éljen Mindenki figyel, hogy egy szavát se veszítse el és sűrűn látni helyeslő fej - bólintgatást. Beszéde végén azután kitör a tetszésnyilvánítás. Bessenyey után Varga István a kisgazdák, Kulcsár István az iparosok és kereskedők, elr. Horovitz a zsidóság és a kereskedők, Elekes Imre tanár a főiskola nevében beszélt, majd Csajka Endre bezárta az impozáns gyűlést. * Délután a vonattal Tolcsvára ment Bessenyey' vezérkara kíséretében. Itt a gyűlés a Főtéren folyt le mintegy 800 —1000 főnyi közöns-g jelenlété ben, azonban már sokkal élénkebben emlékeztetve a régi választási gyűlésekre. A megnyitó beszédet Liszy Viktor ny. főügyész tartotta. Már az ő beszéde a'att felhangzott mintegy 10 —12 főnyi kis csoportból a sürü közbeszólás. Kicsi volt az ellenzék, de jó hangú és csak úgy zúgott az abeug, le vele. Bessenyey peicekig nem bir beszélni, csak a közbeszólásokra reflektál. »Nem beszéd kell — hangzik egy közbeszolás — hanem kenyér, mert arra sem tellik “ Bessenyey kész a válasszal és a közbeszólóra mutatva, akinek szinte szemén dűl ki a szesz mondja : „Kenyérre talán nem telik, de pálinkára igen, mert azt látom.“ A tömeg n vet Ugyr van, úgy van, zug fel, elnyomva az abeugot A csendőrség közbelép, de Bessenyey kéri őket, hogy hagyják a zajongókat, sőt invitálja őket magához azzal, hogy beszéde után majd az ő megbizottuk is beszélhet. A szives invitálásnak van is foganatja. A két borgőzös vezér letelepszik Bessenyey körül a székre és most már élénken helyesel is néha és csititja a közbeszólókat, — akiknek Bessenyey nyugodtan, élénk derültséget keltő szellemességgel felel- get, — hogy a végén majd ők is elmondják a maguk »kifejezéseit.« Bessenyey után Kulcsár beszél az iparosokhoz és kereskedőkhöz, majd Liszy fogja karon a keresztény szocialista fővezért, Szalánczy Jóskát, aki közben hü bizalmáról biztosította Bes senyeyt Liszy besz-lni kezd. Újra felhangzik a »le vele.« De Liszy se hagyja magát. „Ne kiabáljanak le vele, mert velem együtt jön le az önök vezetője is; aki elállt a szótól“ — és ezzel bezárja a gyűlést Barátságosan lekezelünk Szalánczy- val, aki kijelenti, hogy testestől lelkestől Bessenyey híve lett. Ezután az iparosok vezetői tartottak egy kisebb értekezletet Öröm és büszkeség volt látni és hallani a de rék, törekvő, józan és intelligens tolcsvai iparosokat Nyugodtak, megfontoltak. Nem programmbeszéd kell nekik. Ők ismerik és szeretik Bes senyeyt főszolgabíró korából, de azért kérik, jöjjön el közéjük egy kis barátságos beszélgetésre Diskurzus köz ben jobban tisztázódnak az eszmék és ők azt akarják hogy képviselőjük az iparosok dolgáról is tájékozva legyen. * Ilyen egy kortes nap a pataki kerületben. H g R E K. — gánóczy Kálmán jelölése. A liberális polgárság vezetői vasárnap d. u. szükebbkörü értekezletet tartottak a Színházi étteremben és elhatározták, hogy a kerület jelöltségét dr Bánóczy Kálmán min tanácsosnak ajánlják fel, akit a határozatról levélben értesítették. — iparkamarai közgyűlés. A Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara folyó évi április hó 27 én csütörtökön d. u. 3 órakor miskolezi székháza nagytermében teljes ülést tart — Szervezkednek a szabó- és cipész munkások. A vasmunkások nemrég történt szervezkedése után most már teljes erővel megindult — a hosszú kényszerpihenő u'án — a többi mun kásszakmák szervezkedése is. A szabó- munkáik és munkásnők szakcsoportja vasárnak délután tartotta alakuló ülését a Központi kávéház különhelyisé- gében. A budapesti központ kiküldöttjének felszólalása után megalakították a szakcsoportot és elnökké Rabner Imrét vá asztották meg. — Vasárnap d. e. az Emke kávéházban tartották gyűlésüket a cipészmunkások. Itt Végh budapesti kiküldött ismertette a szakmai viszonyokat, majd az ország gaz dasági és kulturális viszonyaival is Strausz £ipót aranyműves, órás és ékszerész Sátoraljaújhely, Wekerle-tér 2. Elvállal ás készít Mindennemű énszer, drany és ezüstnemü, valamint órajavítasokat Raktáron tart ezüstarukat, ékszereket, arany es aranydoublé tárgyadat, drágaköveket. pontos, gyors és megbízható kiszolgálás legolcsóbb napi árak. VESS: aranyat, ezüstöt és drágaköveket.