Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-30 / 172. szám

TOVfDEKl J^aö^ÄRHIRIliÄß 1939 JÚLIUS 30, VASÁRNAP .................. . —;-------1 röppent a hír Petőfi oroszországi éle- rejtélyes eltűnése még napjainkban is téről, jeléül annak, hogy a költő halála, mennyire fáj sok-sok magyarnak... Élve temették el? Mi lehet végül is az igazság, a való­ság? Még 1860 elején, a költő egyik legjobb barátja, Pákh Albert a „Vasár­napi Újság” hasábjain összegyűjtötte a legkülönbözőbb híreket, legendákat és gondosan megvizsgálta azok hitelessé­gét. Pákh alapos kutatás után megálla­pította, hogy Petőfi a segesvári ütkö­zetben esett el, 1849. július 81-én s sírja együtt lehet a többi áldozatéval a közös meszesgödörben. Sokan látták a köl­tőt a végzetes csatában, de mindegyik szemtanú mást és mást mond. Az egyik szerint — Lengyel József ezredorvos — a költő a faluszélén egy rombadőlt sütőkemencéről figyelte a harc mene­tét és gyönyörködni látszott, miként szedik össze a székely fuvarosok a kö­zelben lecsapódott golyókat. Egyszerre csak a magyar huszárzászlóalj meg­bomlott a két ezredből álló orosz túl- , erővel szemben, mindenki hanyatthom- lok menekülni kezdett, Petőfi is futni próbált, de mert gyalog volt, a kozák lándzaások hamar utolérték a kukori­cásban. Mások szerint megint Zeyk Domokos maga mellé vette a nyeregbe. Akadtak olyan állítólagos szemtanuk is, akik azt igyekeztek bizonyítani, hogy a költőt, mint akkor annyi sok ! honvédet, élve temették el a marcona | idegenek. Mikor az elvesztett ütközet Után jónéhány nappal, Szendrey Júlia, a költő özvegye meglátogatta a csata­teret, megdöbbentő adatokat tudott meg egy Bader János nevű takácsmes­tertől, aki állítólag a következőket mondta el neki: — Azon a szomorú napon néhányan kimentünk a csatatérre. Az orosz és osztrák katonák egyrésze fosztogatta a sebesült és halott honvédeket, másrésze temette őket. Az egyik sír szélén meg­találtam Petőfit. Hatalmas szúrt seb volt a mellén, de még élt... El akartuk vinni, kértük a katonákat, engedjék meg, bogy orvost hozzunk, meggyógyít­hassuk őt. Nem volt eszméleténél, de volt benne élet és azt hiszem, a szivét nem érte a döfés, élhetett volna. Dur­ván elkergettek bennünket, megragad­ták Petőfi testét, bedobták a közös Sírba. Akkor még élt, Könyörögtünk a katonáknak, hogy ne temessék el eleve­nen. Azt mondták, hogy úgyis mind­egy, hogy a sírban hal meg, vagy az orvosok segítik a másvilágra ezt a Kossuth-kutyát. Újabb és újabb hullá­kat hoztak s pár perccel később már [ semmit sem láthattunk Petőfiből. Rá- 1 dobáltak egy csomó halott honvédet... Utolsó út: a kukoricás!... A legmegbízhatóbb adatnak talán mégis báró Heydte osztrák ezredesnek a béesi császári titkos levéltárból csak nemrég előkerült vallomását kell elfo­gadnunk. Az ezredes pontosan leírja a segesvári csata lefolyását, majd így folytatja: — Én az országúton lovagolva, a ko­zákok után siettem, amikor egy leszúrt felkelő tiszt mellett, aki már nadrág­jáig le volt vetkőztetve, több, vérrel behiocskolt iratot láttam heverpi, A mellém beosztott egyik kozákkal fel­szedettem az iratokat, s nagyon meg­örültem, hogy egy, akkor igen fontos okmány került a kezembe, mert az egyik irat Kemény Farkas jelentése volt Bemhez csapatai állásáról... A lei- let, amelyből arra kellett következteti- nem, űogy a halott tisztnek Bem méh lett volt állása, arra bírt, hogy köze­lebbről szemügyre vegyem a holttestet, vájjon nem ismerek-e rá benne valami régebbi ismerősömre. De a halott előt­tem teljesen ismeretlen volt, sovány, kicsiny, szárazarcú, nagyon határozott kifejezéssel és nagy fekete körszakál- laj. Nadrágja fekete pantallón volt. Kér sőbb közölve velük ezeket az adatokat, tudakozódtam több felkelő tisztnél ez­után a személyiség után, s legtöbbjük úgy vélte, hogy a halott bizonyosan Petőfi volt • • • Sok-sok szemtanú eddig ismert vallo­másai megerősítik az osztrák ezredes adatait: a halott bizonyosan Petőfi volt. Tudjuk azt, hogy a költő valóban Bem szorosabb környezetéhez tartozott, a lengyel altábornagy gyakran futári, hi­vatalos küldetést is rábízott, úgy bánt vele, mint édes gyermekével. Az az adat is helytálló, hogy a „leszúrt fel­kelő tiszten” fekete pantalló-nadrág volt. Akik az utolsó napokban látták Petőfit, valóban polgári ruhát viselt. Heydte leírása még ott is megegyezik, mikor a fekete körszakállt említi. Ahogy Petőfi odahagyta Mezőberényt, majd egy hónap telt el, állandó harcok idején aligha volt ideje és alkalma a költőnek szakállát rendbehozatni. A szemtanuk vaallomásából egy dolog szembetűnő: Petőfi gyalog futott a ko­zák lovasok elől. Hogyan? Hát neki, Bem legkedvesebb tisztjének nem volt lova? Éppen a költő egyik leveléből tudjuk, hogy Bem altábornagy neki ajándékozta gyönyörű feketeszínű csa­talovát. Tudunk azonban arról is, hogy Petőfi a szabadságharc idején különös­kép nehéz anyagi viszonyok között élt. 1849 májusában a szüleit temettette el, azután kisfia és felesége eltartásáról is kellett most már gondoskodnia, mi­után Arany János ugyancsak anyagi okok miatt kénytelen volt a gyermek gondozásáról lemondani. Ami pénzt ka­pott abban az időben, édeskevés volt. Mit tegyen hát? El kellett adnia a lo­vat, a Bem-ajándékozta paripát. így maradt ló nélkül, gyalogszerrel a költő a segesvári csatában, ahol 2400 honvéddel és 250 huszárral szemben ti­zenötezer orosz gyalogos és hatezer ko­zák állott. Szegény magyar feje, mit te­hetett ebben a szörnyű reménytelen helyzetben? Kétségbeesetten futott a kukoricásba, hátha még ott meg tudja menteni az életét. Mert dehogyis akart ő meghalni! ... Senki úgy nem sze­rette az életét, mint ez a drága-drága ifjú ember, aki pár hónapja már apa is volt. Rengeteg terve volt még; egy megkezdett történeti drámát is sze­retne még befejezni, el kellene még ol­vasni néhány klasszikust is, nemrég ka­pott néhány társadalompolitikai művet, azokat is jó volna még áttanulmá­nyozni. És szeretne ellátogatni a nyu­gati fővárosokba is, Parisba, Lón- donba, ahová annyira vágyakozott és sohase juthatott el. A kukoricás már nem tudta elrejteni és átmenteni drága fiatal életét e vágyott vágyak betelje­sítésére .,. Kínzó örökség Csak huszonhatéves volt, mikor oda­ért a végzetes kukoricásba, s hiába vé­dekezett a teste felé zuhanó lándzsák ellen, amelyeket szláv vértestestvérek dobtak magyar tűztő} hevített szláv vére kiontására, Talán szólt is hozzá­juk, hisz' keveset érthetett a nyelvü­kön, Erről az utolsó párbeszédről azon­ban mit se tudunk. 1823 első napjának első órájában szláv szavakkal köszön­tötte az édesanyja, s most a halál kü­szöbén: szláv átkok kíséretében döfték lándzsájukat fiatal testébe a gyilko­sok ... Beteljesedett a kegyetlenül döb­benetes magyar sors. Székely és ma­gyar fiúkkal, halott honvédekkel együtt földelték el. A falvakon, tanyákon nem így hiszik az emberek. A puszták népe még min­dig hazavárja. Ha élne, ma 116 éves volna a költő. A nép azonban nem szá­molja az esztendőket, a legendák hő­seinek nincs kora, a hősök sohase hal­nak meg. Óh, még ma is, ha Róla be­szélnek a sötétségben hagyott falusi házakban, egyszerre csodálatos fény gyűl ki, s tisztító világosság sugarai áradnak szerteszét a magyar éjszaká­ban. ügy kell őt szeretni — figyelmez­tet Ady Endre, — hogy fellángoljon i tőle ismeretlen pora — a önmagunk megkorbácsolásával. Miként Simon, a remete tette, úgy kell felülni a Petőfi dicsőségének magas kőoszlopára s éhezve, fázva, csak az ő dicsőségét hir­detni. A nép, az ő népe ezt eselekszi, Kínzó örökség a Petőfi költészete, amelyet nekünk mai magyaroknak is kötelességünk gondozni, gyarapítani. ■ De orgazdának érezheti magát, mondja Illyés Gyula, aki csak verseinek szép­ségét élvezi és elzárkózik a bennük •rejlő parancstól. Teljesítsük tehát ezt a fölséges parancsot és akkor mi is hn veinek vallhatjuk magunkat. A magyar népet pedig hagyjuk meg abban a boldog hitében, hogy Petőfi él, Petőfi nem halt meg, Petőfi egyszer csakugyan hazatér. Ne csonkítsuk meg ezeket a szép legendákat, amelyekben a nép Petőfivel együtt tulajdonképpen a szabadságot, a boldogabb, emberibb és magyarabb életet várja haza. Azt a sza­badságot, amelyért oly sokan hullatták vérüket a magyar kukoricásban ... ma a i ■ » m.-u.--,. — A mi kertünk írja: Ifj. Jancsó Vilmos A mmh&tli története A Pelargonium (muskátli) Délafrikában, a Fokföldön honos. A? 1600-as évek végén hozták az angolok először Londonba, onnan Indult azután hódító útjára. Nevét a „mo- susz” szóból származtatják, moschata vagy muscata moschus, illatot jelent. A szó oly­módon keletkezett, mint a rokon értelmű muskotály. A muskátli illatos fajtája a Pe­largonium odoratissimuma jólllatú levelétől és virágától kapta a 19. században a ma­gyar muskáta, majd később svábosan mus­kátli nevet. Először a 17- században találkozunk na­gyobb mennyiségben Angliában a Pelargo- nium-tenyésztőkkel. A híres, gazdag Beau­fort hercegnő hatalmas összegeket áldozott, hogy a távoli Délafrikából még az alig is­mert Pelargonium-féleségeket beszerezze. A történelem róla jegyezte fel, hogy az ő gyűj­teményében volt először Európában a le­csüngő, vastag fényeslevelü Pelargonium peitatum. Tőle került ki a Pelargonium azon fajtája, mely meghódította az egész világot, g Pelargonium zonale. A 17., 18. és a 19-ik század elején inkább mint csak érdekesség­gel, találkozunk a muskátlival. Tulajdonkép­peni fellendülését a 19-ik század közepe hozza meg, mikor szerte az egész világon, Délafrikából importált Pelargonium-félesége­ket hosszú beltenyésztés után, egymással ke­resztezve,-' új dekoratív fajtákká állították elő. Egyes városokban: Lqndonhan, Páriában, Bécsben valóságos kultuszt űztek tenyészté­séből. Egy-egy jól sikerült keresztezésért sú­lyos aranyakat fizettek. Béosben Kleier Ja­kab adótisztviselö híres muskátlitenyésztést létesitett, 1820 körül muskátlijai egész Euró­pában híresek voltak. Több ízben Ferene császár is meglátogatta, hogy megnézze a világhírre szert tett Pelargonium-üjdonságo- kat. Mindezekből azt tapasztaljuk, hogy a ma annyira elterjedj és közismert muskátlit a múlt században még csak a felső tízezrek kedvelt növénye volt. Azonban mint minden hóbortra, úgy erre is ráuntak és most már a kis anyagi áldozatok árán megszerezhető virág a nép minden rétege között elterjedt. Közel 400 évnek kellett eltelnie addig, míg a messzi tengerentúli Foktőidről az alföldi kis faluk fehérre meszelt házainak ablakába eljusson és erősen elmggyarosodjék a mus­kátli. Eszterházy Miklós herceg azonban, aki nagy előszeretettel kertészkedett, már egy századdal ezelőtt külön növényházat tartott fenn erre a célra, ahol a fokföldi muskátli fajtáit ápolta és tenyésztette. Ez azonban féltve őrzött kincse volt, magyar szakembe­rek nem juthattak a kismartoni kertbe, üveg­házba, nehogy a ritkaságszámba menő nö­vényei elterjedjenek és ritkasági értékük ily módon elenyésszen. A muskátlit szagos le­velei és virágai miatt Franciaországban a múlt század végén és a század elején nagy mértékben tenyésztették, jnég pedig azért, hogy belőle illő olajat nyerjenek. Szokás volt még a szagoslevelíi muskátlit dohány szago- sítására és fehérnemű illatosítására is hasz­nálni. Buxusslégy A Buxusok levelét a puszpánglégy támadja meg. E sargá, szúnyogba; hasonló legyeeske petéit május végén jűnius elején a puszpáng (Buxus) levelének fonákjába tojja. A heté­ből kikelt nyüvek a Buxus levelének húsából táplálkozva, annak lemezén hólyagokat ké­pesek. A légy által megtámadott levelek idő előtt lehullanak és ezért a növény vege­tációját károsan befolyásolja. Permetezéssel, vagy egyéb rovarölő méreggel védekezni el­lene nem lehet. Egyetlen bevált módszer a3, hogy a Buxus nyírásakor a megfertőzött le­veleket összegyűjtjük és elégetjük- Igen fon­tos a Buxusnak július végén, augusztus ele­jén még egy metszést adni, hogy az esetle­ges Buxus-légy által megtámadott hajtáso­kat eltávolítsuk, mert a levélben élő nyü májustól június végéig kifejlődik, bábbá ala­kul és augusztus elején a bábból kikelve, el­hagyja a levelet. Azért szükséges a nyári nyírás, hogy ezeknek a legyeknek a kirajzá­sát megakadályozzuk. Sóska Nincsen házikert, ahol a Zöldségek között meg ne találnánk a sóskát. Mielőtt magáról a sóska termeléséről beszélnék, néhány szó­val megemlítem a sóska értékét is. A ma­gyar konyha a sóskát rendszerint hús mellé mártásnak adja. A sóskában levő különböző növényi savak és sók az emésztést az embert szervezetben igen elősegítik és így a sóska nemcsak magában véve tápláló, hanem a vele együtt fogyasztott más ételek tökélete­sebben való felhasználását is elősegíti. Már­táson kívül igen jóízű leves is készíthető be­lőle. Keressünk kertünkben 3—4 négyzetméter­nyi területet, ahol a földet ásónyom mély­ségben megporhanyltjuk. IJa módunkban áll, komposzttal, vagy érett istállőtrágyával ásás előtt a leendő sóskaágyat 4—5 cm vastagon terítsük be és az ásással alaposan keverjük bele a talajba. A felásott táblát azután pon- doagn gereblyézzük pl. Elgereblyézés után jelöljük ki 20—35 cm távolságra a sorokat és kis kapával 3—4 cm mély barázdákat húzzunk a kijelölt sorok helyén. Ezután már előre elkészített, finomra rostált kerti föld és felerész homok keverékével töltsük kJ a barázdádat és a barázdád közepén egy ültetőfa segítségével újabb 1—IV2 centi­méter mély barázdát húszunk. A vetés tulajdonképpen ehbé a barázdába törtép- jék- Ha kellő gyakorlatunk nincsen még a ritka vetésben, úgy a sóskamagot keverjük össze homokkal és azzal együtt vessük el, mely eljárással eléFjük azt, hegy a sóskát nem vetjük túl sűrűn. Jó idő esetén a sóska 14—|o nap alatt kikel. Növényeink, ha kikel“ tek és a 2—3 cm-t elérték, 1Ö—15 cm távol­ságra szétültetjük őket. A vetéstől számított, egy hónap elteltével 8—10 naponként bőséges mennyiségű sóskát szedhetünk- Sóskaágyain­kat télire betakarni nem szükséges, csak ak­kor, ha kora tavasszal sóskát akarunk róla szedni. A takarás úgy történik, hogy a ke­mény fagyok beállta előtt apró lombbal be­szórjuk ágyainkat. Kora tavasszal, ha a fagyveszály elmúlt, a lombtól ágyainkat meg­tisztítjuk, hogy a levélképzödés minél hama­rabb meginduljon. A sóskaágyak évi keze­lése az Időnkénti kapálásból és nagy száraz­ság esetén bőséges öntözésből áll. ÜZENETEK Japán Auouba, Léva. J5 közkedvelt örök­zöld szobanövény télen hűvös helyiségben tartandó, kevés öntözéssel. Tavasszal már korán, március—áprilisban szabadba helyez­hetjük. Ha kertjének földje jó tápdús, úgy a szabadba ki Is ültetheti. Három-négy éven­ként ajánlatos az Aucubát átültetni. Átülte­téséhez 2 rész komposztföld, 1 rész trágya­föld, 1 rész homok keveréke szükséges. Ilyenkor növényünket meg is metsszük úgy, hogy mindenkor erőteljes fiatal hajtásokkal legyen tele Aucuhápk. Ha jól begyökerese­dett g cserépbe, ajánlatos időnként trágya­lével, vagy tápsóoldattal öntözni. Szaporí­tása augusztus végén, szeptember elején, vagy a koratavaszi hónapokban dugványozás útján történik. Amatőr paprikát er tyelq, Komárom. Papri­katöveimnek fiatal és fejlettebb gyümöloseln feketés színű foltok mutatkoznak. Mi okozza a foltosodéit? A beküldött paprikatermést megvizsgálva, azon szárazfoltosság (Alternarja tenuis) be­tegségét állapítottam meg, ami mindenkor a paprikanövény termését támadja meg, ® meglehetősen nagy, bársonyos tapintató fe­kete foltok a paprikát, mint kereskedelmi árut, teljesen értéktelenné teszik- A megtá­madott paprika ízben is némi változást szen­ved. Ezek ft fekete foltok a gomba spórái és azok fonálalakú tartóját foglalják magukban. E betegség mindinkább sűrűbben és sűrűb­ben fordul ejő. Védekezni ellene csak nehe­zen lehet. Tekintettel azonban arra, hogy a gomba spórái a földön vagy földben telelnek ki, kertiem a tábla (40—50 cm) mély forga­tásával védekezünk ellene, mert ilyenkor a gomba spórái mélyen lekerülnek a talajba, úgyhogy azok onnan már újból visszakerülni nem képesek. FELVIDÉKI Magyar hírlap (IÁI,Iratai, Bp, Vlfl, József-lír» 5. Telefonnám! 144-400

Next

/
Oldalképek
Tartalom