Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)
1939-07-09 / 154. szám
r 1939 JÚLIUS 9, VASÁRNAP TEOTIBE» -MaöVAR-HTRIiAE Pozsonyi köszöntés A szlovákiai magyarság, bármennyire Is szigorúbb szellemi cenzúra zárja el az anyaországtól, mint az elmúlt húsz esztendőben, egy percre sem szűnt meg szorongó szívével fölfigyelni az egyetemes magyar irodalom központi eseményeire. így tett most is, a magyar szellem pirosbetűs napján, Péter-Pálkor, midőn a magyar olvasók hálás szeretettel ünnepelték Móricz Zsigmondot, a magyar elbeszélő próza ma élő legnagyobb mesterét, hatvanadik születésnapja alkalmából. A szlovákiai magyarok hivatalos napilapja, az „Uj hírek”, megható üdvözlő és emlékeztető levelet közöl a jubiláló magyar Írófejedelem címére: „Szívből jövő üdvözlet a Tiszahát nagy szülöttjének a Kiskárpátok szegéből. Abból a du- naparti városból, ahol Széchenyi európai terveket szőtt, Kossuth fogházba-lelkesedett és Petőfi nyomorogva istenült. S ahol még mindig úgy szeretik és ugyanúgy nélkülözik Mó- riczot, mint tizenkét esztendeje, mikor népét látogatván, fiait látni és meglátni jött... Mit köszönünk neki mi, nemzetiségi sorsba szakadt magyarok?... Julián barát! Ki ne emlékeznék beszámolójára, ahol a szlovákiai fiatalsággal történt komáromi találkozójáról olyan őszintén és bátran beszélt, hogy kis ne- gyedikbélák majdnem fejét vették érte! Értünk tette! Az elszakított magyarokat dicsérte, a mi magyarságunknak és népi szellemünknek dicséretében vállalt tövist. Pozsonyban csodát tett: egy kalap alá hozta a fiatalokat, akik ki akarták sajátítani és az öregeket, akik féltek tőle, mert a fiatalokénak tartották. Móricz elsőként teremtett itt magyar egységet. Azzal, hogy ő minden magyaré ... Üzenjük Móricznak: valljuk: hitet teszünk: — Magyarságunknak, ahogyan ma itt a Kiskárpátok alatt magyarok vagyunk és amiért magyarok vagyunk, egy szebb, egy életrevalóbb és szociálisabb szellemű magyarság, — lényeges alkatrésze vagy! Tanítónk, gyönyörködtetünk, nemesitőnk, Apánk, Móricz Zsigmondi Ügy segéljen Isten, ahogy hűek maradunk ehhez a Te-mutattad-magyarsághoz! Ez a vallomás legyen a mi üdvözlésünk.” Mikor ezt az üdvözlő levelet olvassuk, nem tudunk valamit eltitkolni. íme, a határontúli magyarok mily jól látják a magyar szellem igazi fáklyáit, s ugyanakkor mily vakság veri sok itthoni magyar szemét! Ha Julián barát újból ellátogató? a határontúlra, most is magya- rabb magyarságot találna a bezúzott dévényi kapu tövében, mint sok itthoni védett helyen ... Bibliotheca IstropoMtana címen érdekes könyvakció indul meg Pozsonyban, a szlovákiai magyarság kulturális igényeinek kielégítésére. A kiadóknak az a céljuk, hogy csekély összegért jó, nívós és a közművelődés minden terére kiterjedő könyveket adjanak. A könyvtár a szlovákiai magyarság hivatott vezetőinek jóváhagyásával jelenik meg, munkatársai kiváló írók és szakemberek s előreláthatóan a pozsonyi Toldy Kör is bekapcsolódik ebbe a mozgalomba. A „Bibliotheca Istropolitana” már a nevében is a dicső régmúltat idézi, azt a tizenötödik századot, amikor a külföldről is látogatott „Academia Istropolitana” Pozsonyt Magyarország művelődésének fókuszává .tette... Marosvécsen ezidén tizennegyedszer gyűltek össze az Erdélyi Helikon írói, hogy megtárgyalják a romániai magyarság szellemi életének minden területére kiterjedő feladatait. A tanácskozásokon Tamási Áron ismertette az erdélyi magyarság életében legutóbb történt lényeges változásokat (a Népközösség-mozgalom), kifejtette, hogy a változásokat legfőképpen a befelé való fordulás jellemzi, vagyis általánossá vált az a felfogás, hogy rendezett és erős magyar társadalmat kell teremteni, mert egyéni és egyetemes öntudat és nemzeti erő nélkül meg nem állhatunk. Az erdélyi írók szellemi fegyverükkel résztvesznek minden igaz harcban, amelyet a Népközösség politikai vezetői a magyar népért folytatnak. Kacsó Sándor az iskolán kívüli nevelés fontosságát hangoztatta. A Szépmives Céh drámapályázatán Tomcsa Sándor „Műiét” című darabja nyerte cl a kitűzött harmincezer Iejes jutalmat. Az egybegyűlt írók egyöntetűen megállapították, hogy a román-magyar kulturális csere közvetítését változatlanul fontos és termékeny feladatnak tekintik. A Szépmíves Céh román elbeszélés- gyűjteménye már az ősz folyamán megjelenik. Az Erdélyi Helikon hagyományaihoz híven Tompa László költő mondott emlékheszédet a Helikon egyik feledhetetlen alapítójáról, Kuncz Aladárról, akinek szelleme ma is élő hatalomként sugallja a marosvécsi tanácskozásokat. KÖNYV —KULTÚRA írnmn’mimmmimimnsiiiHííiiiímiinniiiminiiiinmnminiiiiimiimrainíHimiiiiiiMníiiiiiiiimniimiiiiiiifinnmniiiiíiiinnin'nminni Q-evenezíj Cfreretic: ^MoQtyCLV&k tUNJIJlUtk Először Zrinyi írta le, utána mások is magyarázták a süket füleknek: mit jelent magyarnak lenni? Napjainkban Szabó Dezső és Móricz Zsigmond, Bartók Béla és Kodály Zoltán után egész írói nemzedék szervezi a „szellemi honvédelmet”, a magyar ébresztését a magyarban. Csak a hivatalos fórumokon késett még mindig ez a mozgalom. Ferenczy könyve mintha ezeken a helyeken is változást jelentene, az első fecskét. Nemrég megalakult a Nemzeti Értékek Védelmét szolgáló országos bizottság és „Magyar ízlés” címen érdekes könyvsorozatot indított meg, amely kiadványaival a magyarság tudomány dokumentumait kívánja közreadni a magyar öntudat és szellemiség állandó ébrentartására és fejlesztésére. Ferenczy Ferenc könyve kitűnő szolgálatokat tehet ezirány- ban olyan társadalmi rétegek között, amelyek talán borzadállyal ejtik ki még ma is Ady, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső vagy íl’éja Géza nevét. Mert a könyv hangja merész, sok-sok helyütt bátor megállapításokat ad, s intelmei mögül olykor a nagy magyar írók ostor-suhogását halljuk. Ilyeneket ír le pld.’ „Amilyen együgyű és tudománytalan, éppolyan gonosz ás. keresztényietlen is minden romlásunk okát a nemlétező „turáni átok”-ban avagy „magyar balsorsában keresni.” A szerző megállapítja, hogy hazánkban már évszázadokon keresztül folyt a magyarság anti- szelekciója, tervszerű háttérbe szorítása, de különösen a múlt század második felében, az ú. n. liberális korban öltött megdöbbentő méreteket a magyar szellemiség irtása. A zömében idegen középosztály mindent majmolt, ami külföldi, s lenézte, barbárnak nevezte a magyar életszemléletet. Ez a szörnyű idegen világ-majmolás teljesen elszíntelenítette a magyar kultúrát, a magyar élet minden területét: építészetet, művészeteket, színházat, sajtót, stb. Számoljunk le ‘azzal a gyilkos és hazug gondolattal, hogy a magyar kultúra nem európai kultúra, a magyarság nem egyenrangú bármely más néppel és csak az, ami idegenből való, — lehet nagyszerű, jó és követésre méltó. Vessünk véget annak a balfelfogásnak, mintha nekünk szégyelni kellene magyarságunkat, magyar szellemiségünket és egyéniségünket.” A könyv függelékben bemutatja a magyar kézműipar, építészet, szobrászat, művészet, öltözet, bútor, stb. mintaképeit. Végül kis jegyzéket közöl a magyar szellemiség szakirodaimából, amit mi hiányosnak találunk. Hasznos kis könyv, vajha elolvasnák és intelmeire fölfigyelnének a szigeti gálaest arisztokrotái is, s mindazok, akik már külsőségben is megfeledkeztek a magyarságról ... (v. 1.) ■ i i Mm« i—l. nammnmm ■■ i ' — Nyirő József: Mádéfalvi veszedelem Uj történeti regény Erdélyből és Erdélyről. A műfaj legkiválóbb mestere, Nyirő József, a „Sibói bölény” után újból a történelmi múlt felé tekint, nem menekül önként, aki félne talán a jelenvaló kérdésektől, sem pedig szórakozásból. Erdély földjén, úgy látszik, századok óta egyforma sors váltogatja a népeiket az uralom gyakorlásában, tegnap a magyar, ma a román. HolnSap ? ... Vájjon a harmadik nemzetre, a szászokra is rákerül a sor? Közben a szűkebb erdélyi haza, Székelyföld állja dacosan, de mindig újabb és újabb vért veszítve, a változó idők viharát s emlékezik régi nagy pusztulásokra, a legnagyobbra és a leggyalázatosabbra, amit valaha is elszenvedtetett véle a bécsi udvar germánosító politikája: a mádéfalvi ágyúzásra. Mária Terézia új, elszegényítő politikája a nagybirodalmi célok szolgálatában kegyetlenül igyekszik megtörni az ellenszegülő magyarok akaratát. Erdély azonban nagy falat. Részletekben kezdi lenyelni. Előbb a románokat töri le, azután a székelyekhez fog, a szászok készséges segítségével. Buccov generálist küldi le Erdélybe, hogy a szász Bruckenthal kancellárral együtt megapassza a „rajbocsátó népi forrást”, a Székelyföldnek nevezett összefüggő magyar területet. Ezért a bécsi udvar elrendeli a határőrség felállítását. Eggyel azonban nem számoltak Buccov generálisék, azzal, hogy „amelyik népnek nincs semmije, annak féltenivalója sincs a szabadságán, függetlenségén jogain ki- a szabadságán, függetlenségén, jogain kívül s ezekhez annál szívósabban ragaszkodik“. Az elszegényített székely nép utolsó csepp véréig ragaszkodik régi jogaihoz, szabadságához, katonáskodni is csak a maga törvényei szerint kíván, saját tisztjei alatt, saját anyanyelvén és saját szülőföldjén, ahonnét nem mennek ki sem útlevéllel, sem anélkül... Itt kezdődik a halálraítélt föld drámája, amelynek egyes megrázó jelenetei mintha most játszódnának le kísérteties hasonlósággal. Elindul a német katonaszedő-bizottság a székely falvakba, legnehezebb feladata van ebben a nehéz munkában Bornemisza Pál főkirálybírónak, neki kell rábípni szép szóval a nyakas székelyeket a határőrség vállalására. Nyirő írásművészetének legszebb fejezeteit írja itt, mikor a főkirálybíró a mitsem sejtő Székelyföldön elindul a végzetes útra: „Amerre elhaladt a szekér, mindenütt akkora volt az erdők, mezők békessége, csendje és szépsége, mintha Isten lelke lebegne útja fölött. A nép mindenütt a szénával bíbelődött. A férfiak ingre vetkőzve kaszáltak, az asszonyok, leányok rendet ráztak, takartak s a júliusi áldott nap tüze bágyasztotta. Az utak széléig becammogott hegyek lábára, völgyecskékbe épített falucskák csendesek és ijedtek voltak, mintha vesztüket éreznék ... Akármerre nézett a főkirálybíró, mindenütt nyíló virág, áldás, élet, független, szép, szabad béke, mely fölött madárkák lebegnek. Nyakig takaróztak a hegyek a színes-hímes szépséggel... Ez „Székelyföld“. De nemsokára szétfoszlott a föld varázslata, amint a nép föleszmélt a rátörő veszedelemre. Lövéte kezdte az ellenállást, követik más falvak is a példát. Buccov generális pénzzel próbálja megtörni a székely nyakasságot, a nép megvetöleg néz a judáspénzre. A vasas németek se bírnak velük. Akkor jön a szász javaslat: a magyart a magyarral kell meggyöngíteni! Egy népet önmagával kell elpusztíttatni, — helyesli a német logika. Az alját kell lazítani urai ellen, a szegényt a gazdag ellen, apát fiú ellen, fel kell borítani a rendet, aztán kínozni, sorvasztani", elnyomni, megölni a lelkét... A mai olvasó megborzong e döbbetenes sorok előtt. Úgy -érzi, mintha nemrég hallotta volna, tegnap vagy ma... így következett be a mádéfalvi tragédia, amikor a német ágyúk és német zsoldosok halomszámra gyilkolták le a székelység javavirágát. Schiller „Teli Vilmos“-ára gondolunk a regény olvasása közben. Mint a verses drámában a hős a svájci nép, Nyirő József is a székely népközösséget teszi meg regénye főhőséül. Az egyéni sorsok bukása és emelkedése fölött ott terjeszti sötétlő szárnyait a fátum. A nagy tömegsodrásban felejthetetlen egyének sorsát rajzolja meg Nyirő ragyogó művészi fantáziája: a népéhez mindvégig hű Lázár Imre, a nép sorsáért összeesküvő Zöld Péter pap, a vívódó Bornemisza, a sírig szerető Boriska, a Veturiára emlékeztető székely anyák, idegen kalandorok, megfizethető Coriolánusok és háttérben mindig a falu, az erdő, a vakító havasok, az egész Csik, mint a svájci Rüttle-mező. Az anyaföld szerelme s új életet-adő ereje, a halottak üzenete zúg végig vezetődni Iámként a regényen: ..Nem az emberben kell hinni, mert az emberek esendők, változékonyak és gyengék, hanem a földben, hegyekben, a fölöttünk levő égboltban, mert az nem távozik el innen soha. A fák nem futnak el a helyükről hűtlenül és akármilyen változás legyen, mindig ugyanazok maradnak ... Osztán a föld alatt is emberek vannak? Hogy halottak? Hát osztán? A halott ember olvan, mint az elvetett búzaszem. Újból kikéi és megsokasodik..." A népi-nemzeti szabadságharcok e mély erővel zúgó parancsa szól az időből a mának, minden magvarok felé: Erdélybe, Pozsonyba, Zoborvidékre, Sárosba és szól nekünk is, a csonka hazának. Sohase volt nagyobb szükségünk az életigenlésnek erre a fölemelő hitére, mint csüggesztő napjainkban. 19 Kártékony hazaffyasság Szószerint idézzük minden kommentár nélkül a „Magyar elet” c. folyóiratból a kővetkező „őrálló”-cikket: „Harsányt Zsolt, aki nagyon hasznos magyar .író, a „régi jó .világ“ adományozó kedvével mesél a most hazatért Kárpátaljáról. Csupa kedély és mosolygás az a kurzív hasáb, melyet végigszánt a Pesti Hírlap (június i5-ij vasárnapi számában. Egy kárpátaljai „magyar űr” le-. Iliiéből közli az alábbi sorokat, hogy jellemezze a ruszinok „fogékonyságát és hajlit- hatóságát”: „Addig egy pohár vizet se adói» — idézi Harsányt Zsolt a kérdéses levelet —, míg a ruszin el nem tudja, mondani a Magyar Hiszekegyet, ha úgy lóg is a nyelv*’, mint a szomorúfűz ága Nem is mernek már bejönni a legridegebb, legmódosabb jalusi bírák az én kis portámra, mint azzal , a köszöntéssel, hogy: Isten áldd meg a magyart, stb. ..” Nagyon csodálkozunk, hogy Harsá- nyi Zsolt magyar i ró, lélek testvérünk nyomdába adta ezeket a sorokat. És csodáltuk, hogy bizonyos kedélyes szelídsggel továbbment e sorok felett, szinte természetőrnek Űalálta. Ez a levélíró úr a Pesti Hírlap, aa urmáncizmus neveltje. Az ilyen rongy emberen, aki nem tudja azt, hoi/y modortalan, aljas, imperialista viselkedésével az égés? magyarság hitelét teszi tönkre, végig kell verni. Ezeknek az ,.irredenta ’ uraknak alantassága, életszemléletük, hazaf f vakságuk bornirtsága tesz tönkre minden tiszta szándékot, a jövő minden reménységét. A magyar író akkor teljesíti hivatását, ha a toll hikacsökjével mar bele ezekbe a kártékony dúvadakla”. Daloltatok honvédek! A szellemi honvédelem, amelyet évek óta sürgetnek a magyar népi szellemű irók, végre hódítani kezd a hadseregen belül is. A forradalmak utáni megújhodás örvendetesen érezteti hatását a magyar katonaságban, amely a múlt századok során alig tudta élni a maga igazi nemzeti-népi szellemét a kívülröl-belülröl ránehezedő idegen uralom miatt. Egészséges változatos történet. B nemzeti szempontból messzire kiható változásnak egyik legszebb bizonyítéka a lOi katonadal, amelyet Kodály Zoltán ellenőrzésével nemrég a Vitézi Rend Zrínyi csoportja kiadott. Ez a gyűjtemény a legnagyobb és legmagyarabb az eddig megjelent katonadalgyüjtemények sorában. Forrásául felhasználták a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára •kéziratos népdalgyüjteményét Bartók Béla és Kodály Zoltán kéziratos ka- tonadalgyüjteményét, mintegy tOO népdalt, a világháborúban énekelt és régebbi katonadalokat és még egyéb kéziratos dalgyűjteményt. A gyűjtök névsorában ott látjuk többek közt Bartók Bélát, Bálint Sándort, Bárdos Lajost, Domokos Pál Pétert, Ele- fánthy Sándort, Káldy Gyulát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót. Vikár Bélái, vitéz So- mogyváry Gyulát, Volly Istvánt és a Felvidékről Manga Jánost. „Szándékosan mellőztük a siránkozó, a katonaszabadulást emlegető szövegeket — írja a dalosfüzet szerkesztője, Volly István.’ — Történeti vonatkozása van ennek a hangnak. Volt idő, amikor a magyar katonát hosszú évtizedeidre elvitték szeretett földjéről, esetleg „kötéllel fogták”. Ennek a kornak a dalait azonban a mai honvéd nem kívánhatja.” A dallomok mind az ősi népdal-forrásból merítenek, amelyről öntudatosan vallhatjuk, hogy a miénk! 17 dal a régi katonaéletről szól, közli a legrégibb katonai vonatkozású magyar dalt, a 16. századbeli krónikáséneket, amelyet Tinódi Sebestyén írt, szép példát adlva arra, hogyan kell a háborút katonai szemmel figyelni és a vitézek tanulságára megénekelni. A 17. század katonaballadái a kereszténységükért szenvedett vitézek küzdelméről szálának (Kádár István, Basa Pista)> a megénekelt események Zrinyi Miklós, a költő és a magyar katonaeszmény megtestesítője harcai idején történtek: e katonaballadákkal az ö küzdelmes életét is ünnepli e daloskönyvecske. A 18. századelejei kurucdalokban tűnik fel először a magyar katona humora és a hetyke sokszor gúnyos hangja, amely a hitszegöt, a labancot sújtja. („Patyolat a vitéz kuruc, gyöngy a felesége, Hetesvászon a labancság, köd a felesége.”) A toborzó dalok a muzsikás katona-toborzás és katonatáncok szép emlékeit őrzik. A 19. századból a magyar szabadságharc dalait válogatta össze a könyvecske (Kossuth-nóta, Kossuth-verbunkja). A 20. század dalai közül a Nemzeti Hadsereg megszületéséről és első ténykedéséről, a Felvidék egyik részének visszavételéről szóló dalt veszi fel a gyűjtemény. E népi dallamok szebbé teszik a magyar földet, — írja a gyűjtemény szerkesztője. — Mint a testben a vér, úgy keringenek ma is Pozsonytól a szerémmegyei Kórógyig, a csíki falvakig, sőt a moldvai és a bukovinai csángóvidékig... A népdal zeneileg is összefűzi a magyar katonát a nép- pelé s a tájjal, ahol az ősi dalok forrása fakad... V. L.
