Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-18 / 161. szám

8 TEEWDEta ■-flac&ÄR-HiraAfi 1939 JÚLIUS 18, KEDD Magyarország képviselőjének nagyhatású beszéde a londoni nyomorékgondozó világértekezleten London, július 17. Hétfőn nyílt meg Londonban 32 ország kiküldötteinek jelen­létében a nyomorékgondozók világértekez­lete. Felolvasták az értekezlet fővédnöké­nél^ Erzsébet királynénak üdvözlőtávira­tát, amely azt a meggyőződést hangoz­tatja, hogy az értekezlet által létesített személyes érintkezés előmozdítja a nem­zetközi jóindulat és megértés alapjainak felépítését. A királyné távirata után nagy tetszés kíséretében olvasták fel Johan Béla dr. magyar belügyi államtitkárnak, mint az előző budapesti világkongresszus elnökének meleghangú üdvözlőtáviratát. Az egyes nemzetek képviselői között Horváth Boldizsár dr. budapesti egyetemi magántanár, Magyarország képviselője üd­vözölte az értekezletet, emlékeztetve arra, hogy három évvel ezelőtt a kicsiny Ma­gyarország fővárosában, Budapesten üd­vözölhette az elnöki emelvényről a har­madik világkongresszust, ma pedig a megnagyobbodott és régi határainak egyrcszét visszanyert független Ma­gyarország kormányának üdvözletét tolmácsolhatja azzal a kívánsággal, hogy a kongresszus munkája további áldásos eredményeket hozzon. Óriási hatást és lelkes helyeslést váltott ki a magyar kiküldött beszédének a kö­vetkező befejező része: — Talán senki sem áll közelebb a szen­vedő emberiséghez, mint mi, akik a nyomo- réksággal foglalkozunk. Fogjunk tehát össze mind, akik tudásunkkal, kifinomo­dott érzéseinkkel oly közelférkőzhetünk az emberek lelkületéhez, hogy a nyomoré­kok amúgy is nagy számát ne szaporítsa még egy nagy világkatasztrófa pusztítása. TiioTzszatos egy angol tengeri göszosön Öt Qaldilos áláoszata van a ItísneK, amit állítólag sszabotászs oK ősz ott London, július 17. Colombo kikötőjében tűz ütött ki a Narkunda angol útasszállító gőzös fedélzetén. A lapok titokzatos hát­teret sejtenek a tűzeset mögött. A tüzet egyébként robbanás idézte el. A Narktmda a P. O. Line ausztráliai szolgálatát látja el. A gőzös 16.632 tonna vízkiszörítású. A robbanás a hajó farában történt és nyo­mában nagy tűz támadt. Az eddigi jelen- a‘ tések szerint a hajótűznek öt halálos áldozata van. A halálos áldozatok a matrózok sorából kerültek ki. A hajó 150 utasa sértetlen maradt. A lapok azt hiszik, hogy a robbanást szabotázs idézte elő. A Narkunda kapitá­nyának vezetésével azonnal vizsgálóbizott­ság alakult, amelybe belevonták a co- lomboi kikötő angol tisztviselőit. A vizs­gálóbizottság már vasárnap este megtar­totta első ülését. Hatalmas vízerőmű létesíthető 50 kilométernyire Budapesttől a Garam-Ipoly csatorna megépítésével A Nemzetközi Mezőgazdasági és Ipari kongresszus tagjai a Hortobágyon SlllllllllllllllllllllllllllllllllNlllllllllllll „Az álmok és a beszélgetés ideje elmúlt, ma dolgozni kell!“ Teleki Pál gróf miniszterelnök szavai iránymutatók s nagyon jól tudjuk, hogy el­hangzott szavait tettvágy szülte, s eszerint is fog cselekedni. Ezért tehát egy pilla­natnyi kétségünk sincs aziránt, hogy ezt a tervet felkarolja és sürgős megindítással meg is valósítja kormánya, mely az eddigi lassú tempótól eltérő, fokozottabb, nagyszabású terveket kíván megvalósítani. Ezek között a tervek között pedig elsőnek kell lenni a Ga­rant—Ipoly vizi erőmű megvalósításának, mert ebből nemcsak az érdekelt vármegyékre, de az egész ország központi vidékére csak áldás fakadt és nyomán új élet támad. Ősi római templomot és több mint kétezeréves csodálatos Jupiter-szobrot találtak a Capitoliumon Michelangelo legszebb alkotásaihoz hasonlítható a félkezű, lábnélküli szobor Roma, július 17. A Capitoliumon építke­zési munkálatok közben ősi római temp­lom romjaira bukkantak. A templom alap­falait sikerült kiásni és a falak között egy négy méter magas gyönyörű márvány- szobrot is találtak. Szakértők véleménye szerint a templom a második században épülhetett Krisztus előtt, a szobor pedig Vejove isten szobra, akinek Latiumban sok temploma volt. A nyelvészek még nem döntötték el, hogy a Vejove név a Jőve (Jupiter) kicsi- nyitése-e, vagy „szerencsétlenséget hozó Jupitert” jelent-e. Régi római írások arról tanúskodnak, hogy Vejove istent mindig kecskével és kezében nyilcsomóval ábrá­zolták. Ennél a szobornál azonban, amely most került felszínre, ezek az ismertető jegyek hiányoznak. Az óriási szobornak feje, egyik karja és mindkét lába hiányzik, mégis olyan kiváló remekmű, hogy az olasz lapok szerint felveszi a versenyt Michelangelo leg- i nagyobb alkotásaival. Colonna herceg, Róma kormányzója utasí­tást adott az ásatások folytatására, hogy az egész régi templomot feltárhassák. nnnnmiinminimniinRinnnnnnninii mOST JELENT MEG! Gyolókay Miklós komáiomi mérnök nagyszabású terve Tizenkét kilométeres csatorna, 20 móléi es esés Az erőmű 25 millió kilowattórát termel majd évenként A közelmúlt napokban egy nagyszerű ter­vezet futott be több minisztériumba Lévá­ról. A tervezetet Gyalókay Miklós komá­romi mérnök, a vízi munkák kiváló szak­értője, Koczor Gyula bars-honti főispánnal folytatott megbeszélések alapján készítette, s azt Koczor főispán a legmesszebbmenően magáévá tette és a legmelegebben párt­fogolva terjesztette fel mindazoknak a mi­nisztériumoknak, melyeken a terv kivitele­zése megfordul, vagy melyek annak meg­valósulását elősegíthetik. A terv azon alapul, hogy a vizdus Garam medre a megyében lévő alsó szakaszán több mint 20 méterrel magasabban fekszik, mint az Ipoly medre. Miután a két folyó közel van egymáshoz, ez a különbség egy hatal­mas esés létrehozására használható fel, még pedig olyképpen, hogy a Garam egy csatornával lenne az Ipollyal összekötendő, melynél 20 méteres esés támad, ami egy hatalmas vízi erőmű létesítését tenné lehetővé. Tekintettel arra, hogy a létesítendő csa­torna hossza mindössze 12 kilométer, s az a kedvező körülmények folytán aránylag na­gyon alacsony költséggel lenne megépíthető, valamint tekintettel arra, hogy az erőmű üz­leti szempontból is kitűnő jövedelmező vállal­kozás, egy pillanatig sem szabad kételked­nünk, hogy a terv rövidesen megvalósul. Egy nemzet gazdasági életében rendkívül nagy jelentősége van az energiaforrásoknak. Ahol sok és olcsó energia van, ott élénk ipari élet indul meg, mely munkát, kenyeret és jó­létet ad. Az északdunai részek visszatérésé­vel szénbányákat nem kaptunk vissza, de nagy energiaforrást kaptunk a Garam vízi­ereje kihasználásának lehetőségében, melyről azonban eddig — sajnos — sző nem esett. Ez a nagy energiaforrás a fővárostól légvonalban csak 50 kilométernyi tá­volságra fekszik s évi 25,000.000 Kw- óra termelésre számíthatunk. Elképzelhető ebből, milyen nagy fejlődési le­hetőségeket nyújt majd ez az erőmű egy nagy vidéknek. Bars és Hont vármegyékre nézve az erőmű megvalósítása egyenesen nagyszerű kilátá­sokkal biztat. A kiépítésig, — 2—3 évig, — nem kellene munkanélküliséggel, inségmun- kával gondolni. A mü építése minden mun­káskezet foglalkoztatna, utána pedig a kelet­kező Iparvállalatok nyújtanának tisztességes megélhetést. Ki sem fejezhető szavakban, hogy mit jelentene ez a vármegyének, mely­nek a mezőgazdasági terményeken kivül más nyersanyagjai nincsenek, szénnel nem rendel­kezik és értékesítési szempontból is rossz a fekvése. Egyszerre megváltozna a helyzet. Az olcsó hajtóerő kiegyenlítené a földrajzi hátrányokat és lehetővé tenné rentábilis ipar- vállalatok alapítását. Teleki Pál gróf mondotta egy beszédében: flapjainEc legnagyobb problémájának magyarázata! Dr. Marjay Frigyes, a kitűnő politikai Író legújabb könyvében elmondja: a fasizmus lényege ? MARJAY Hé • : < : g§. |y í'Wm . "M&v >. > ’ ■>? _> < * * & , v*- y T A\ Valóban munkásellenes-e a fasizmus? BUi a kBibnbság a liberális ás a fasiszta Korporativ gazdasági rendszer közön? Mik a fasizmus alapelvei és melyek legna­gyobb alkotásai? Erre ad választ MARJAY FRIGYES legújabb munkája. Megmutatja a magyar olvasónak az egyenes és közvetlen j utat korunk legnagyobb hősi époszának meg- | értéséhez. Klasszikus tömörséggel, világosan g: és erőteljesen foglalja össze a fasizmus lénye­gét. A könyv csupa világrengető esemény, , feszült izgalom váratlan fordulat. Á í l i ■'V, * I 1 v í A magyar könyvpiac eseménye: Marjay Frigyes legújabb műve. mindenkinek tudnia keli, hogy mi a ______ fasizmus l Kapható a Stádium könyvkiadóvállalatnál: Bpest, VI, Rózsa-u. 111 a könyv árának előzetes beküldése mellett (bélyeg ellenében is); minden jobb könyv- kereskedésben, Budapesten és vidéken, dohánytözsdékben és az IBUSZ-pavillonokban. Ara kemér '«ben 1.50

Next

/
Oldalképek
Tartalom