Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-18 / 161. szám

TEEPIDEto •JkötARHIRMB 1939 JÚLIUS 18, KEDÖ tette, hogy a felvidéki állásoknak ma­gyar tisztviselőkkel való betöltése folya­matban vari és felhívta az értekezlet tág­jainak figyelmét arra, hogy [ ' felelőtlen Ígérgetők által ne hagyják magukat félrevezetni. Hangsúlyozta, hogy a párt nem ígérget és nem keres eg'yéni érdekéket, hartem mindenkor a közérdeket tartja szerti előtt. Ama reményének adott kifejezést, hogy a párttagok riérri hagyják magukat él- ámíttatni a felelőtlen Ígérgetők által. Ezután Priviczky Ernő dr. az iparosok érdekvédelméről beszélt és pártfogást kért a dunaszerdahelyi gimnázium érde­kében. Majd több panasz hangzott el. Pósa Géza féísőnyársadi elnök á jelen­lévő Bártal Ivánt árra kérte,' hogy a já­rási elnökségi tisztséget fogadja él. Az értekezlet résztvevői szintén csatlakoztak Pósá kéréséhez. Bartal Iván köszönetét mondott a bizalomért, de kijelentette, hogy ebbeli óhajuknak csák akkor tehet eleget, ha azt a legközelebbi járási tiszt- újításkor megismétlik. Priviceky Ernő dr. a hatvanötéves rokkant munkaképte­lenek díjainak rendezéséről beszélt. Az értekezlete* elhangzott panaszokat és ké­relmeket Rozinézky dr. pártigazgató fel­jegyezte és Ígéretet tett arra, hogy a párt törvényhozói a kérdéses ügyekben Megteszik a szükséges intézkedéseket. Bombarobbanás egy angliai pályaudvaron Törvényjavaslat az itek ellenőrzésére I London, július 17. Hétfőn délelőtt gyujtóbomba robbant a wolverhamptoni pályaudvaron. A pályaudvar épületeinek égy része rötíibadőlt. Senki sem sebesült meg. Azt hiszik, hogy a merényletet áz ír köztársasági hádsereg tágjai kötet­ték el. Politikai körökben a légközelebbi ria- pokbán várják az ir Köztársasági Sefég tévékenységériek leküzdését célzó kor­mányjavaslat benyújtását az alsóházban. Sir Samuéi HöarC belügyminiszter a jógi szakértőkkel már kidolgozta á töfVény- javaslat szövegét. Úgy tudják, hogy az új törvény értelmében az Angliában élő ifelt kötelesék lesznek különleges sze­t élyazonessági igazolványt a maguk szá- ára kiállíttatni. A kárpátaljai tanítók a közoktatásügyi minisztériumban ' A Kárpátaljai Általános Tanítói Egye­sület kiküldöttjei: Kormos Gerő elnök és Kerényi Sándor főtitkár folyó hó 5-én kihallgatáson jelentek meg a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. A mi­niszter távöllétébén Hertelendy Jénő dr. miniszteri tanácsos fogadta a küldöttsé­get. A küldöttség memorandumot nyúj­tott át és különböző előtérjészíésekét tett a kárpátaljai tanítóság helyzetével kapcsolatban. Hertelendy dr. szíves készséggel vette át a memorandumot és hallgatta meg az előterjesztéseket. Á kárpátaljai tanítóság kiküldöttéit jó- ‘ akaratáról biztosította és megígérte, hogy az előterjesztett ügyekét mihama­rabb elintézik. A kárpátaljai tanítók képviselői a fel Vidéki minisztériumban is megjelentek Ott Fleischmann Gyula dr. tanügyi főta nácsos fogádta őket. Szeretettel hallgatta meg előterjesztéseiket s azzal bocsátotta el a küldöttséget, hogy ismeri a kárpát­aljai tanítóegyesület értékes munkássá gát az elnyomás idejéből s hogy'minden ügyben szívesen támogatja az arra ér­demeseket. Autón csempészett Magyarországról Svájcba valutát és ékszert egy társaság Fegyházra és börtönre ítélték a leleplezett csempészeket A törvényszék kimondotta, hogy cselekményük a nemzet- árulás határán mozgott A FELVIDÉKI MÉRNÖKÖK FIGYELMÉBE A felvidéki földreform felülvizsgálatával kapcsolatban a kormánybiztosságnak föld­mérő mérriököUfé ván szükségé. A feof- itiánybiztöság ezúton hívja fél mindazokat a felvidéki magyar földmérnököket., akik erre a munkára vállalkoznak, sürgősen jelent­kezzenek — írásban — a felvidéki föld reforfri felülvizsgálatával megbízott koí. mányblztosnál (Budapest, V., Ákadémiá- ütőálT. Ií.j. _________ borosy Dezső dr. eíriökléáe méllett a 'jürttetőtörvényázék, mint valütahiróság riiá foíytátía az aíitós vaiutácSempészék bíiripérénék főtárgyalását. Múlt év szep­tember végén leplezte le a ValütaiigyéSZ- ség d társaság két tágját: Rotschild Pálné született .Ackermann Regina 35 éves fog- laikozásnélktili asszonyt és Freemann John amerikai állampolgárt, akik Free- márin aiftójári Hegyeshdloni határállomás­nál nagymennyiségű valutát akartak kül­földre csempészni. Az autó belsSrésZében 67.000 pengőt, 44.000 márkát, 100 dollárt, 800 dinárt, 5000 lirát és 22 darab külön­böző ékszert éá aranyérmet találtak. A csempészeket Budapestre kísérték és a további nyomozás megállapította^ hogy négy hónapon át folyt a csempészés. Magyarországból, Németországból Svájcba csempészték az összevásárolt értékeket, még pedig Freemann autóján. A királyi ügyészség a nyomozás adatai alapján vá­dat emelt Rotschildnén és John Free- mannon kívül Szécsi Géza autóügynök, Kuncz Richárd magántisztviselő, Szécsi Gézáné háztartásbeli, Krausz Emil gabona­ügynök és Gárdos (Grosz) Ede magánzó ellen. Időközben John Freemann meghalt és vele szemben megszűnt a további eljá­rás, de a királyi ügyészség indítványozta az autójában lefoglalt értékek elkobzását. Többnapos tárgyaláson hallgatták ki á vádlottakat, akik valamennyien jóhisze­műségükkel védekeztek. Azt adták elő, hogy közreműködtek ugyan az értékek összevásárlásában, illetve az ezekkel kap­csolatos üzletek lebonyolításában, de nem gondolták, hogy ezzel törvénybe ütköző cselekményt követnek el. É hónap elejéit került sor a bizonyítás lefolytatására s a mai tárgyaláson már elhangzottak a pár­beszédek és az ítélet is. A törvényszék bűnösnek' mondotta ki á vádlottakat valutatörvénybe ütköző bűn­tett, illetve annak kísérlete miatt és ezért Rotschild Páínét háromévi és kéthónapi fegyházra és 6000 pengő pénzbüntetésre, Szécsi Gézát háromévi fegyházra és 5000 pengő pénzbüntetésre ítélte, mindkettőjük­nél a pénzbüntetés behajthatatlanság ese­tén 50 pengőnként tÖVábbi egynapi fegy- házrá változik át. Gdtäos Edét kétévi fegyházzal és 20.ÓOO pengő pénzbüntetés­sel sújtotta a bíróság, a pénzbüntetés véle szemben 120 pengőnként változik át 1—1 napi fegyházbüntetésre. Ugyanekkor va­gyoni elégtételként közéi 100.000 pengő fizetésére kötelezte őt a büntetőtörvény- szék, Kuncz Richáfdot egyévi, Krausz Emilt tízhónapi és végül Szécsi Gézánét kilenc- hónapi börtönbüntetésre ítélte' á bíróság, velük szemben pénzbüntetést, illetvé va­gyoni elégtétel fizetésére való kötelezett­séget a bíróság nem állapított meg. Szé- csiné büntetését kitöltöttnek vette a bíró­ság az elszenvedett vizsgálati fogsággal és azonnal szabadlábra kerül. Egyben a bíró­ság elkobozni rendelte el a csempészésnél felhasznált és a leleplezés után lefog­lalt két autót, továbbá az autóban t talált értékeket. Az ítéletben a törvényszék elkobzást ren­delt él iiéhai John Freemanndl talált 1000 fontnak megfelelő pengoösszeg erejéig John Freemann vagyonára is kártérítés fejében. Az ítélet fnegokolásának végén az elnök a következőket mondotta: —• A vádlottak súlyosan vétettek a nem­zethűség ellen a nemzetárulás határán mozgó cselekményükkel. Érzéseikben kevés közösségét Vállalnak a nemzettel. Az ítélet eilen Rotsöhlldné, Szécsi és Gárdos semmíségi panaszt jelentettek be, míg a másik hálom vádlott megnyugodott az ítéletbeű. Schindle! dr. királyi ügyész Szécsi Géááné itéletébefi megnyugodott, úgy,_ hogy ez az ítélet jogerőssé vált, a többi vádlott terhére azonban semmiségi panaszt jelentett be. Krausz Emil és Szécsi Gézáné védői tudomásul vették az ítéletet, a többi védő azonban semmiségi panaszt jelentett be. A törvényszék Végül úgy ha­tározott, hogy Rotschild Pálrié, Szécsi Géza és Gárdos Ede további fogvátártását rendeli el, míg a többiekét szabadlábra i helyezte. Zsidó kivándo csempészett DélatHkába ogy titkos Autószerencsétlenség leplezte le az embercsempész-szövetkezetet i Pretoria, július 17. Mint a lapok jelen­tik, á délafrikai rendőség titkos szervezet nyomára akadt, amely 125 font ellenében törvényellenes módon Délafrika területére csempészett zsidó kivándorlókat. A zsidókból álló titkos szervezet a zsidó kivándorlókat a különböző afrikai ki­kötőkből gépkocsin vitte a déláfrikai állam határára. A kivándorlók a határt gyalog lépték át. A határbn tül újból gépkocsikra ültették és a különböző délafrikai Váro­sokba szállították a kivándorlókat. A rendőrség a titkosl szervezet felfedezését egy szerencsétlenségnek köszönheti, amely egy ilyen kivándorlókat csempésző gépkocsival történi, An goi örnaszádok kergetik el a palesztinai partokról az emigránsok hajóit JérUzsálém, július 17. A Palesztinái angol tengerészeti hatóságok tövábbi őr- naszádokat helyeztek szolgálatba, hogy a Palesztina partvidékéh megakadályozzák az illegális zsidó bevándorlást. Az utóbbi időben ugyanis olyah nagy méreteket öl­tött az illegális bevándorlás, hogy az angol hatóságok az eddiginél is erélyesebb rend­szabályokhoz kénytelenek nyúlni. A hé'; végén az angol őrnászádok négy zsidó bevándorlókkal zsúfolt gő­zöst voltak kénytelenek a partvidék közeléből a nyílt tengerré kikergetni. A négy gőzösön 2600 zsidó bevándorló tar­tózkodik. Az egyik gőzöst kénytelenek vol­tak Beirut kikötőjébe engedni, mert ezen a hajón járvány tört ki. A hajó 560 zSIdö utasát vesztegzár alá helyezték s a hajót fertőtlenítették. A Beirütban partraszállt zsidóknak természetesén a legrövidebb időn bélül távozniók keli Szíriából. Az égjük görög gőzös, amelyen szintén illegális zsidó bevándorlók utazilák, s amelyet hem en­gedtek közeljutni Palesztina partvidéké­hez, S. O. S.-jelekét adott lé és élelmiszert kért. Az angol tengéréázetl hatóságok az egyre fokozódó embercsempészésre trióét azzal válaszoltak, hogy a párti őrnászádok számát lényegesen megerősítették. Cionisták ez angol Paleszttna-polltéka ellen London, július 17. A cionista Világszö­vetség kétszáz képviselője vasárnap Lón donban tartott értekezletén egyhangúlag jóváhagyta azt a határozatot, amelyben tiltakoznak Anglia palesztinai politi­kája, ellen. Fraftco tábornok és Ciano gróf San Sebas­tíánbaii Sohasem fogják elvitatni a zsidóktól — így szól a határozat — Palesztinára vo­natkozó történelmi jogaikat. Weizmann, a szövetség elnöke kijelen­tette, hogy a világ valamennyi zsidója összefog, hogy szembeszálljon az angol kormány határozatával, amellyel felfüg­gesztette a zsidóknak Palesztinába való be­vándorlását. Kiutasították Párizsból a űiornale d'ltalia tudósítóját Párizs, július 17. A francia hatóságok kiutasítási végzést hoztak Luigi Pome, a Giofhale dTtalia párizsi tudósítója el- lén. Ez az intézkedés válasz Jean De- vau római francia hirlaptudósítónak az olasz hatóságok részéről törtérit kiutasí­tására. ■ Tengerbe veszett egy betegszállító repülőgép Newyorlt, július 17. Három ember drá­mai körülmények közt a tengerbe veszett vizirépülőgépszerericsétlenség következté­ben. A Floyd Bennett repülőtérről elin­dult egy vizi repülőgép, hogy egy new- yorki kórházba vigye az Atlantis hajó le­génységének egy tagját, aki tüdőgyulla­dásban megbetegedett. Az Atlantis New* Jersey partjaitól mintegy 150 mérföld- nyire halélettani tanulmányokat Végzett a halászati ipar számára. A vizirepülőgép felvette a beteget és felszállott, de nem Sokkal később lezuhant. A beteg, a repülő­gép parancsnoka és vezetője megfulladt. A vizirepülőgép személyzetének öt másik tagját az Atlantis kimentette. A ma könyvei! \z új zsidótörvény részletes magyará­zattal. Összeállította dí. Hegedűs Bertalan • *• *••«* \ második Zsidótörvény teljes, hiteles szövege részletes magyarázatokkal, összeállította dr. Székely Sándor Ist­ván .... . ..............................p 1~* Megjelenés után a bolti ár magasabb lesz. Beszélő számok. VH. Napjaink problé­mái. Népek és népcsoportok. A zsi­dók megoszlása nálunk és a külföldön. Szerkeszti dr. Zentay Dezső , . P 1.W Magyar Felvidék. Városok, gyógyfürdők és üdülőhelyek, nyaralásra alkalmas községek ismertetője .................P 2.—* Portó könyvenként 10 fillér, ha ajánlott kül­dést kíván, 50 fillérrel több utalandó be. A* utánvételes küldés 90 fillérrel drágítja é könyvet. A zsidók közéleti és gazdasági térfogla­lásának korlátozásáról szóló törvény, összeállították, jegyzetekkel és ma­gyarázatokkal ellátták dr. Zehery Lajos egy. fty. rk. tan., min. tan. és dr. Térfy Béla mih. o.-tan. Előjegy­zési ára .............................................P 3.-» PFEIFER FERDINAND könyvkereskedés BtdbAPÉST, I>., Kossuth Lajos-utca 5. fela ÍI-5I-SÓ, ífi-K-fift

Next

/
Oldalképek
Tartalom