Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-13 / 157. szám

mmta 1939 JÚLIUS 13, CSÜTÖRTÖK A Slovak cikke Szlovákia áj alkotmányáról Pozsony, július 12. Buday József kép­viselő hosszabb cikket ír a Slovak szerdai számában Szlovákia új alkotmányáról. Az új alkotmány kulturális téren szoros együtt­működést létesít az állam és keresztény egyházak között. Az alkotmány kizárja a politikai pártokra való bomlást és az osz­tályharcot. Ugyanakkor az országban élő népcsoportoknak igazságos politikai kép­viseletet biztosít. Az új alkotmány a cikk­író szerint a szlovák állam minden polgá­rának jólétéhez vezet. Újabb halottjai vannak a spanyolországi robbanásnak Kill. Alfonz ex király részvéttávirata Salamanca, július 12. A penaranda de bracamontei robbanás áldozatainak száma ismét szaporodott, mert két sebesült bele­halt sérüléseibe. A segélycsapatok befejez­ték az oltási munkálatokat. A romok elta­karítása gyorsan halad előre. A szeren­csétlenül jártak segítése céljából adako­zásra hívták fel a nagyközönséget. Európa és Amerika minden részéből adományok és részvétnyilvánítások érkeznek. Xni. Alfonz volt spanyol király Franco tábornokhoz részvéttáviratot intézett a penarandai katasztrófa alkalmából. Egy­úttal értesítette, hogy tízezer pezetát ajánl fel a spanyol kormánynak az áldozatok családjai szálpára. A német szabadidő mozgalom vezetőinek Franz Langer és Ottó Tscbentscher dr.-nak Ünnepélyes fogadtatása a budaörsi repülőtéren. Jobbról vitéz Marton Béla Ciano spanyolországi látogatása Burgas, július 12. Vitoria nagyban ké­szül dana gróf fogadására, aki repülő­gépen érkezik a városba. A polgármester felhívást intézett a lakossághoz, hogy lel­kes tüntetéssel adjon kifejezést hálájának Olaszország iránt a légionáriusok által nyújtott segítségért. Ráma, július 12. Az olasz lapok részle­tesen közük a magyar sajtónak Ciano gróf olasz külügyminiszter spanyolországi útjá­hoz fűzött kedvező kommentárjait, ki­emelve, hogy a magyar közvélemény milyen élénk érdeklődéssel kíséri ezt a látogatást és milyen nagy jelentősé­get tulajdonít annak. Görögország kétmillió font angol hitelt kap London, július 12. Szerdán a gűrög kor-* mány és az angol kereskedelmi miniszté­rium között egyezmény jött létre, amely Görögországnak 2,040.900 fontsterling hitelt juttat. A hitelt az angol kereskedelmi miniszté-* rium külkereskedelmi tálya szavatolja. ■SIS hitelkezességi osz-i Német sajtóbang a nemzetközi mezőgazdasági kongresszusról Berlin, július 12. A Berliner Börserrzei- tung beszámol a Budapesten ülésező VL nemzetközi mezőgazdasági és ipari érte­kezletről. A lap megírja, hogy ezen tizen* nyolc állam kormánykiküldöttel vesz részt, továbbá húsz állam gazdasági küldöttség­gel képviselteti magát. A lap ismerteti Teleki Mihály gróf földmivelésügyi mi­niszter megnyitóbeszédét, majd Teleki Pál gróf miniszterelnök beszédét a külö­nösen vitamindus magyar terményekről* Kiemeli a miniszterelnök beszédének azt ai részét, amely szerint a különös magyar ég­hajlatnak tudható be, hogy a magyar gyümölcs izletesebb, a magyar búza tar­talmasabb és a magyar állat húsa jobb, mint más országoké. A lap megjegyzi, hogy az értekezletre a legnagyobb küU döttséget 'Németország küldte ki. Utána; a francia és a belga küldöttség követke- 'zik számbeliles' Komárom az e^ykc ellen ; Komárom, július 12. Komárom vármegye közigazgatási bizottságának ülésén Boncz Nándor vármegyei árvaszéki elnök moz- “tJil^almat sürgetett a vármegye területén az egyke ellen. Indítványára a közigazgatási bizottság elhatározta, hogy a megindí­tandó mozgalommal kapcsolatban felirat­ban kéri a kormánytól az örökösödési tör­vény módosítását. A postatakarék júniusi forgalmának adatai Budapest, július 12. A magyar királyi postatakarékpénztár 1939 júniushavi for­galma a kővetkező volt: A takaréküzletágban a betétek 756.423.88 pengővel haladták túl a visszafizetéseket. A betétek állománya június végén 135,705.378.60 pengő volt. A különleges kamatozású beté­tek álladéka a fenti álladókban 19,980.998.58 pengővel szerepel. A betevők száma a hónap Végén 592.774 volt. A csekküzletágban a jóváírásokat 38 mil­lió 723.587.13 pengővel múlták felül a meg­terhelések. A csekkbetétek állománya jú­nius végén 213,333.201.63 pengő volt. A csekkszámlatulajdonosok száma a hónap vé­gén 40.094 volt. Az értékpapírüzletágban az intézet tulaj­donát képező értékpapírok állománya június végén névértékben 148,127.249.91 pengőt tett ki. Az intézetnél lévő idegen tulajdont képező értékpapírok és egyéb értékek pedig névértékben 178,725.382.45 pengő értéket képviseltek. A hónap végén forgalomban volt járadék­könyvek és letéti jegyek száma 104.762 volt. A zálog-üzletágban 233.168 darab új zálog­felvétel 4,937.737 pengő kölcsönnel és 219.637 darab zálogkiváltás 4,575.535 pengő kölcsön- visszafizetéssel szerepel. A zálogtárgyak ál­ladéka június végén 1,251.902 tétel, a zálog­kölcsöntöke álladéka pedig 25,109.075 pengő volt. Az árverési csarnokban önkéntes árve­résre 2808 darab, kényszerárverésre pedig 6637 darab különféle ingóság került. Elada­tott összesen 7246 darab, a befolyt vételár 145.596.28 pengő volt. Az összforgalom a takarék-, csekk- és zá­logüzletágban június folyamán 3,745.985 té­tel s 2.073,347.716.39 pengő volt. Az összes betétek állománya pedig a hó­nap végén 349,038.580.23 pengőt tett ki. FELViOÉHI 1J fllGYAR HÍRLAP Bji-rkPírtíl-éz él kiadóhivatal, Bp, VIII, Jóisef-krt 5. Telefonsaim S 144-400 Cajander finn miniszterelnök a budapesti műegyetem tiszteletbeli doktora A kormányzó a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter előterjesztésére megen­gedte, hogy a budapesti magyar királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem Aimo Kaarlo Cajander dr. erdőmérnök, egyetemi tanárt, Finnország miniszterelnökét az erdőgazdaságtan tu­dományos művelése és a feisőoktatásügy London, július 12. Amire még nem volt példa Anglia történetében: a hadsereg kiadásai az idén meghaladják a hadiflotta kiadásait. Ezt a rendkívüli helyzetet a hadsereg felfegyverzésének meggyorsí­tása, a milicia felállítása, az állóhadsereg létszámának felemelése, különböző tarta­lékegységek behívása és a territoriális hadsereg tábori lét­számának megkettőzése idézte elő. Az 1939—40. évi költségvetési előirány­zat, amelyet még március elején, tehát a lázas fegyverkezések megkezdése előtt hoztak nyilvánosságra, eredetileg 151.2 millió font sterlinget irányzott elő a had­ügyminisztérium kiadásaira, ezt az össze­terén szerzett kimagasló érdemei, valamint a finn-magyar művelődési kapcsolatok ki- mélyítése érdekében végzett kiválóan ér­tékes tevékenysége elismeréséül az erdő­mérnöki tudományok tiseteletbeli doktorrá avassa és részére a tiszteletbeli doktori oklevelet kiszolgáltassa. get azonban most lényegesen fel kellett emelni s a szerdán közzétett pótköltség­vetésben további 87 millió hadügyi hitelt kellett igényelni, úgyhogy a hadügyi tárca kiadásainak végösz- szege ezzel 238 millióra emelkedik, ami jóval fölötte van a hadiflotta költség- vetésének. A 87 millióból 37.5 milliót fordítanak a fegyverkezések meggyorsí­tására, 28 milliót az újonnan felállított milíciára, 12 milliót a territoriális had­sereg tábori létszámának felemelésére és 9.8 milliót az állóhadsereg létszámának növelésére, valamint a tartalékegységek behívására. A két Bratianu Calinescunál Bukarest, július 12. Calinescu miniszter* elnök kedden délután másfélórás kihallgat táson fogadta Dinu Bratianut, a néhai liberális párt volt elnökét és George Bra■* tianut, a párt másik volt vezetőjét. I A megbeszélésekről semmi sem szivár­gott ki, de már maga a kihallgatás ténye is élénlá feltűnést keltett a román fővárosban, mert! a két liberális politikus eddig teljesen távoltartotta magát a Nemzeti Ujjászüle* tés Frontjától és Dinu Bratianut iirmrég szenátusi tagságától is megfosztották, mert az üléseken nem jelent meg. „Gyors csapatokká' olvadnak össze a német páncélos osztások és a lovasság Berlin, július 12. Mint a hadsereg fö-t parancsnoka szerdán a nyilvánossággal kö-* zölte, a páncélos osztagok és a lovasság új, egységes fegyvernemmé: „gyors csan patokká” olvadnak össze. Ehhez a fegy* vememhez tartoznak: a páncélos ezrcd&k, a csatakocsi elhárító osztagok, a gépesít tett tüzérezredek, a gépesített motor-* kerékpárzászlóaljakj a lovassági ezredek, a kerékpárkülönítmények és a gépesített fél-* derítő osztagok. Az új rendelet szeptember 19-én lép életbe. ChitrcliiU-jelvéiiyek az angol alsóházban London, jiílius 12. Churchill miniszter­sége érdekében most új mozgalom indult meg. Miután a sajtóban elnémult már az a mozgalom, most újszerű eszközökkel igyekeznek Churchill hívei népszerűsíteni vezérük miniszterségének gondolatát. Gomblyukban hordható jelvényeket ren­deltek, amelyeken fehér alapon kék betűkkel Churchill neve olvasható. A jelvényeket nagyszámban osztogatják és az alsóház kedd esti ülé­sén már különböző pártállású képviselők gomblyukában látható volt az új jelvény. ——aenaE——■ i 238 millió font sterlingre emelték az angol hadügyi tárcára előirányzott kiadásokat Újabb 87 millió hadügyi hitelt vesz igénybe Anglia

Next

/
Oldalképek
Tartalom