Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-09 / 154. szám

1939 JÚLIUS 9, VASARNAP

■fikíideKi •J'feöfe&RHIRliÄB

21

„Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik,

és jó vitézi

Imigyen szála Zrínyi Milliós mai magyarokhoz

kévánjam tehát halálomat? Kit váltok s kit szabadítok meg véle? Kevés az én életem ilyen nagy csorbát felépíteni, de még kevesebb halálom. Hát mit tegyek? Él az Istennek szent lelke, hogy mindenikére kész vagyok, csak uramnak, hazámnak szolgálatjára legyen. Maradjon ez ebben. Mit csináljak tehát, ha nem aluszom? Imé, ti vitézséggel tündöklő dicsős maHa a has korog, minden izeilen

(Mintaképünk vagy, óh, szablyás Poétánk! Egyformán vitézül forgattad pennádat és kardodat! Hagy megírtad a kor legművészibb époszát, gondod volt a hadsereg megszervezésére is. Izgalommal olvassuk most a „Tábori kis Tracta” című írásodat, amiben az új magyar hadsereg szabályait foglalod össze.)

1. Az élésről (élelemről) akarván szólni, először szóljunk az emberek, azután lovak s marhák éléséről... A kenyérnek s abraknak a közönségesből, közönséges gondviselés által kell kitelni. Ez ilyen okokra szükséges: 1. Ha magad földén jársz zsák- mállani, szintén elég romlás csak a széna-; szalma-, fapusztítás a szegény emberen. Hogy kenyerét is elvegyék, is- tentelenség, sőt még amazokat is. 2. Ha ellenséged földén jársz, ott is a zsákmány igen bolond alkalmatlanság, mert azon zászló alatt egyik turkál benne, a másik koplal, több vitézt is kongatnak agyon a zsákmányok, hogynem mint egy aprólék harcon. 3. Magad földén sokszor kellene ugyan a hússal, kenyérrel, borral kereskedőknek járni, kiktül pénzen ember vehetné, de csak arra, erre nem kell támaszkodnunk, mert egy riadás: az a kufárság mind visszafut az ország felé, a tábort étien hagyják. Mennyi szép hadak, szerencsés előmenetelok romlottak félbe az élésre való gondviseletlenség miatt, nem szükség mondani; ugyanis minden egyéb alkalmatlanságot elszenyved az ember, de ha a hasa korog, bizony, minden izetlen. Azért ilyen okokra nézve mi csak lehatározzuk, hogy az élésnek, a rómaiak szerint (kik mind lovasoknak, lónak, gyalognak ételt adtak), a közönségesből kell kitelni. Lássuk azért a táborra mennyi kell.

2. Rendszerint egy véka lisztbül süthetni 60 cipót, kinek hármával egy ember megéri (szitálassal itt nem sokat kell gondolni, mert nem sok helt szokás az, hogy a közkenyeret megszitálják, minthogy egészségesebb is a nélkül). így hát egy emberre kell 20 nap egy véka, esztendeig véka 181/4. De tegyünk 19 vékát. Ide fel megírt személyek, kiknek innét kell adni, vice-ezredeseken alól vágynak, (mert azokat a felsőbb tiszteket, kiknek

Ilyen vala a mi jó Mátyás királyunk

' (V. L.) Óh, szablyás Poétánk, ez éjféli

'órákban háromszázesztendős panaszaiddal ébresztgetjük a budai hegyek elpihent lankáit és velük a gyarapodó kicsi Hazát.

‘Téged idézünk, szavaidat mondjuk, de •nem vigasztalásul, hanem nagy-nagy tanulságul! A felhőjárás ma újra ugyanaz, bús és villámterhelt, mint a Te idődben. A hely, hol születtél, túl van a végeken, Nagyszombat, hol Pázmány Péter ifjúi szívedet anyanyelvűnk drága izeivel és a vallás igéivel töltögette, nem a miénk. De légyen bár darabokra szakítva is kicsi Hazánk, tanításaid, fátumos vészjeleid, komor intéseidé mindenütt visszhangot vernek. Az idegen hódoltsági területeken is. Nem tartozunk azok közé, akik csupán önös érdekeik védelmére emelik pajzsként érczengésű mondataid. Egészben látunk és nem kiválasztott részletekben. Prózai munkáidat gyönyörű könyvben gyűjtötte egybe' Markó Árpád; katona ő is, mint annyi jó magyarunk. Kinyitjuk a könyvet és szavaidra figyelünk azzal a lelki gyönyörűséggel, amivel Te hallgattad a régieket:

A magyar fát um

Magyar vitézeknek dicsőséggel földben temetett csontjai és azok nagy leikéinek umbrái (árnyai,), az kik egyik világ sze- geletirül az másikra vezették vitézséggel a magyarokat, és egyik tengeriül a másikig sokszáz esztendeig csináltak kard élivei békessé^es megtelepedést nekik, nem hadnajs nékem alunnam, mikor kévánnám, sem henyélnem, ha akarnám is. Igen szerelője vagyok az ő dicsőségüknek, hogy bn elmulassam az ő intésöket, kiket nem csak nappalbéli elmélkedésemben juttatnak, de még étszakabéli elmémben is ■élőmben tüntetnek, mondván: ne alugy- gyál, ne keresd a gyönyörűséget. Látod-e romlott hazánkat, melyet mi annyi vérontással, verésekkel és untalan való fáradsággal nyertünk, oltalmaztunk, és sok száz esztendeig megtartottunk? Kövesd az mi nyomdokunkat, ne szánd fáradságodat, ne szánd véredet, ne szánd életedet. Ezekkel az ösztönökkel serkentgetnek en- gemet nyugodalmomban. De szerencsétlen én, hogy nem lehet az én mentségem oly nyilván őnálok, mint az ő rettenetes vitézségek és számlálhatatlan érdemek énnálam, mert bizonnyal okkal panaszkod- hatnám, nékik a szerencsére? Nem azért, hogy egyszer hazánkat magasan felvitte, most mind alább-alább szállítja: azért nincs mit panaszkodnunk, tudván, hogy ez a világi törvény, hogy aki benne született, annak halála is következzék, és ez az Istennek akaratja. Sokáig volt dicsőséggel a szerencsénk felső kerekén a magyar fá- tum, most alább szállott, nem szokatlan dolog történt rajta ebben az világban. Hanem azon panaszolkodhatnám a szerencsére, hogy evvel a geniummal, evvel az hazám szolgalatjához való készséggel, végezetre evvel a jó igyekezettel, ebben a magyar romlásnak seculumjában helyhez- tetett engemet, és nem azokban a dicséretes időkben, melyekben az Isten kegyelemmel volt a magyarokhoz, és nem fordította volt orcáját őtőlök, hanem rettenetessé tette volt azoknak, akik most unalommal néznek reánk, és csúfsággal említenek bennünket. Talált volna talán akkor ez a lélek, ki bennem vagyon, maga inclinátiójából, dicsőséges foglalatosságokat, és ez is az magyar koronának egy kis fényességet csinált volna, ha nem mással is, de serénységgel. De mire való leszen az most, hogy ne aludjam, hogy ne henyéljék? Talán inkább ez az idő olyat kéván? Mire való hogy ne szánjam véremet, ne szánjam életemet? Miért

FELVIDÉKI MAGYAR HÍRLÁP

Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bp, VIII, József-krt 5.

144-400

Telefonszám:

(És mert szükség volt rá, megmagya- ráztad, óh, szablyás Poétánk, milyennek kell lenni az igazi nemzeti államfőnek s hogy nem királyi vérből származó uralkodó is viselheti jogosan Szent István koronáját, mert az ország nagysága, dicsősége nem a családfától, hanem a vezetői képességtől s erényeitől függ.)

Az dicsó'séges királyoknak életek és vitéz cselekedetei nemcsak csinálnak az íróknak kévánságot az ő dieséretöket írnia, de sőt nevelnek bennek ékesen szólást. Az Nagy Sándor élete hány ékes beszédű histbriaíró emléket csinált, Julius császár vitéz serénysége hány magasztaló írót talált. Ezen szerint más fő királyoknak is, kinek kinek maga országában való magaviselése fő elméket az írásra indított. És noha a mi magyar nemzetünk minden koron inkább vitézségnek cseleke- detiben gyönyörködött, hogysem a maga dicsőségének leírásában fáradozott volna: mindazonáltal sok vitéz királyunknak tündöklő neve köztünk is indított jó írókat, akjk elégségesek voltak a magyar jó nevet örök feledékenységből dicsőségre és világra kihozni. Ha azért most ékesen író his- toricusaink nincsenek, nem tulajdoníthatjuk nemzetünk íráshoz való restségének annyira, mint annak, hogy megholtak Mátyás királyok, s újak nincsenek, kik indítanák új elméket, és nevezetes okokat adnának az ékesen való írásra. Holott

gyarok, a ti világ fogytáig jó hirrel megmaradandó cselekedeteket mind általol- vastam, azokbul mind tanultam, mind megbátorodtam, okot adtak azok énnékem, hogy a rómaiak vitézségét is szemléljem, mind ezekre oztán magam emlékezetiért ezt a kis könyvecskét írtam. Imé az ti dicsőséges árnyékotoknak és tisztességgel temetett csontjaitoknak dedicálom!

magoknak társzekerek van, ide nem tudjuk) mind kívüle — 27.828 személy. Erre, tudván személyre 19 vékát, megy esztendeig 132.182 köböl, de mivel még a közönséges szekerek mellett való emberek 900 vannak, megyen rá 136.458 köböl esztendeig. Megyen ki mindennap csaknem 374 köböl.

A szerencse forgandó

(Gondod volt a gyalogosra, a lovasra, de a lóra is! Kioktattad a vezetőket, a kapitányokat, a vitéz hadnagyokat, (lám, Te adtad ezt a szót is a magyar nyelvnek: hadnagy!) hogyan viselkedjenek a háborúban. Csodáljuk e sorokban megnyilatkozó a katona-bölcselkedő képességet, amely az akkori nyers, durva, anyagias hadviselésből hadművészetet fejlesztett, s amely ma is ott fényeskedik a modern magyar katonai iskolákban. Ügy tisztelünk, mint legelső magyar katonai írónkat és tudósunkat.)

Nem mindenkor jó űzni a futó ellenséget, és soha nem űzni, az is rossz: a szerencse mindenkor állhatatlan, leginkább a hadi dolgokban. Sokszor a futó ellenség rontja meg a győzedelmet, sokszor az ijedtnek szabjája miatt kell meghalni a vitéznek: így jár ez a világ. Azért a kapitány, ha megfutamtatta az ellenséget, jól meggondolja a körülményeit a helynek, az ellenségnek, és mikor azt találja magában, hogy a hely sem árthat az űzésre, sem az ellenség nem oly, hogy többször meg merjen állani és harcolni, és abban is bizonyos, hogy segítség nem lehet: akkor Isten hírével űzheti és vághatja félelem nélkül. Egy szóval, a kapitánynak mindenekről provideálni kell. De mivelhogy senki nem oly eszes, hogy minden történeteknek eszével módot találjon, tehát a szerencsére is kell valamit bíznunk.

Az kapitán, amely a maga szerencséjét nem tudja megesmérni és megtartani, mikor lehet, megérdemli a kárt és szégyent. Serényen kell hozzá nyúlni a szerencséhez, és nyitott szemmel, mert elrepül és szégyelli sokáig kénálni magát annak, aki restelkedik utána.

annak a dicsőséges királynak halála után ha lettek volna mások is olyanok, az mi gyönyörűséges pennánk, Istvánfink nemcsak siralommal töltötte volna más ör- vendetesb stílust, kivel Quintus Curtiust, Liviust, Plutarchust ha meg nem győzte volna is, de bizony egyaránt járt volna vélek. Mi sem siratnánk annyi veszedelmünket, ép volna országunk, s Buda közepe volna, ha nem egész kereszténységünknek, legalább bizony Magyarországnak. De nem mindenik seculumban születik Fenix, és sok száz esztendeig kell fáradozni a természetnek, meddig formálhat oly embert, aki világ s országok megbotránkozásának gyógyítója legyen s maga nemzetének megvilágosítója. Ilyen vala a mi jó Mátyás királyunk, aki mellé avagy igen kevés, avagy senki keresztyén királyok közül, kik utána voltak, ne álljon hasonlatosságért, mert bizony megocsusodik érdeme Mátyás mellett, s elvész tündöklő- sége, mint a csillagoknak nap támadásán. De mivelhogy a természet ezen az alkotmányán sokat fáradt, hihető, hogy meg is fáradt, mikor nyugszik meg másnak építésére, nem tudom. De legalább az mi időnkben inkább kívánható, hogysem remélhető gondolat. Én az ő királyi erkölcseiben gyönyörködvén, ezen a két héten magam mulatságáért jedzásben venni akarom az elmélkedésre való dolgait, úgy, hogyha nem láthatjuk sohun Mátyás királyt, lássam elmemben az ő dicséretére

méltó dolgait, aki sincsen boldogság nélkül.

... Mihánt az országunk botját kezébe vette Mátyás, és nem is szoríthatta volt jól is öszvé a markát, mindjárt oly három ellensége és hada támada, az ki rninde- nik elnyelni gondolta országostul. Két világbiró császár, német és török, harmadik a Giskra, cseh, maga országában, kit nehéz volt kiveszteni, mint a nyüvet a rothadt sebből. Nosza most, vitéz király, lássuk, vagy-é olyan mint Hercules, Jupiter fia, aki bölcsőben még két sárkánt ölt meg egyszersmind, mindenik kezével egyet. De a te állapotod annál is nehezebb volt, mert mindenik kezedre egy ellenség jutott: az harmadikat mire számlálod? az áruló szolgáidat. Tedd hozzá országodnak szegénységét, tárházadnak ürességét és a közönséges tébolyodást az országban ilyen nagy ellenségnek félelmétől : mit fogsz csinálni, hová fogsz kapni? Nagy Simon nagy harccal győzet- tetik meg, szabadon fut a te vitéz sereged a német előtt, Vas vármegye füstöt vetett, füstölög: távolrul is megláthatod.

De mit érne az arany, ha a tűzben füstté lenne, mire való volna a kormányos, ha csak jó időben tudna hajókázni? Ezeket a confusiókat, a háborúságokat a Fatum mind Mátyás szerencséjére hozta és fundálta, nehogy könnyűszerrel jusson dicsőséghez és halhatatlansághoz. Azért öszveszedi a király minden elméjét, minden erejét, amnestiát és tiszteket igér az árulóinak s magához hódítja. Rákülöi ugyan ismét Nagy Simont és gróf Szent- Györgyi Zsigmondot, aki az előbbeni harcban ellensége volt, a római császárra, kit meg is vert s kirázza a császárnak a kevély német gondolatokat a fejéből,..

Akinek nem borja, nem nyalja ...

(Végezetül, legnagyobb prózai írásodban — „Az török áfium ellen való orvosság” — megmutattad eljövendő idők minden magyarjának, óh, szablyás Poétánk, a magyar történelem szörnyű tragédiáját, de egyben az utat is, amely kivezet belőle a szebb, derűsebb és magyarabb jövő felé. Ügy halljuk e szavaidat, mintha most szólnál hozzánk, 1939 baljóslatú nyári napjaiban.)

... lm a keresztyénséget mind előszám- lálánk, s nyilván látjuk, ezektül sem lehet a segítség úgy, hogy az legyen fundámen- toma az mi szabadulásunknak. De engedjük meg, lehessen, engedjük meg, sok idegen népek jöjjenek segítségünkre, de ha idegenen fog állani a hadakozásnak vezetése, bizonyára semmit nem bizakodhatunk. Mert forgassuk fel a históriákat, é3 megtaláljuk, hogy jóllehet magyar is sok helyen botlott a vitézségben, és sokszor rosszul cselekedett, mindazonáltal a dereka« veszedelmek az idegenektül estek, holott avagy nem érzették úgy nyavalyánkat, avagy a kéntelenség nem erőltette őket a szerencséltetésre mint a magyart. Mert akinek nem borja, nem nyalja, és a magyar nemzet a Magyar- országgal egyenlő természetet visel, valaki idegen jön belé, avagy nem tud, avggy nincs szerencséje az operáláshoz. Menjünk példákra, és bár csak Mátyá3 király halála után való históriát vizsgáljunk, meglátjuk, hogy Fels Lénárd, Ro- gendorff, Joachim, Brandenburgi herceg operétiói (hadműveletei), kik talán másutt vitéz generálisok voltak, < országunkban haszontalanul múltak el; meglátjuk a sok várak s erősségek megadásában az idegeneket vétkeseknek lenni. Mert Budát megtartja vala Nádasdi Tamás Szulimán szultán ellen, ha az idegenek nem kénsze- rítik vala a feladásra, kik miatt csaknem maga is rosszul jára, meglátjuk amaz vitézlő urat Losonczit Temesvárral együtt veszni az idegenek miatt, idegen volt Áldana, ki Lippát, idegen volt Liscanus és Salamanca, kik Esztergomot gyalázatosán feladták. Idegenek miatt vitéz Nyári Pálnak is Egret meg kelle adni. Tata idegenek miatt veszett. Pápa idegen nép miatt, s vele együtt törökké lön, Kosztanicát Horvátországban egy Krannicz veszté el. Szé- kesfejérhár is így vészé idegen miatt, Er- dődött, Győrt, Klisszát, Kanizsát idegenek árulták el. Tekintsük meg, Katzianer expe-