Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-04 / 126. szám
V939 JÚNIUS 4, VASÁRNAP TEWirata -MMÍaRHIBIlAE 19 • • KÖNYV —KULTÚRA Cs. Szabó Cászló: Magyar néző — Napló az európai válságról POZSONYI INTÉS Az ezévi középiskolai tanulmányi versenynek egyik igen érdekes része a helyes magyar kiejtés versenye volt.. Ebből az alkalomból a következő levelet kaptuk egy fiatal pozsonyi tanártól: A magyar kiejtés versenyével bővült a magyarországi fiatalság szokásos évvégi szellemi tornája. Korszerű és fontos újítás ez, mi talán jobban érezhetjük, mint a magyar ejtés szépségének hivatott őrei odaát. Mi talán még pontosabban tudjuk a leckét és törvényt: úgy élsz, hogy különbözöl. Van valamink, ami eltulajdonítha- tatlan kincsünk, nemzeti lényegünk legbiztosabb bástyája: nyelvünk muzsikája. Lelke Dobónak forr, lángboraidban Eger — ezt írta ezen a nyelven Vörösmarty, a költő, az egri borról. Mennyi nagy lélek erőfeszítése, mennyi szellem és emberség forr a magyar szó lejtésében! A magyar élet szélein, a gyepűn, mint régen mondták, beszédünk íze és tiszta lejtése majdnem hitvallás. Vele különülünk el azoktól, akikhez nem tartozunk, utolsó kincsünk ezt kiszakíthatatlan gyökért támadhatatlan beidegzés, ínyt vigasztaló forrás. Éljetek vele és benne, őrizzétek, mint valamit, amiben menekvésünk és gyógyulásunk van. Tisztítsátok szavaitokat, kalapáljátok mondatait, ízleljétek érett és mély ízeit. Édes mámor, tiszta lejtés, szavak zenéje, vigasztaljatok e kor zűrzavaros homályában. Ha mindenünktől megfosztanak, ha mindenünkből kivetkőztetnek, egy dallamra emlékezünk, hangsúlyokra s a szó emlékeire, melyek helyünket kijelölték népek hazájában a nagy világban. Érezz úgy, ahogy nyelved szelleme parancsolja: kerüld a homályt és szeresd a tisztaságot. Eszmék és jelszavak idegen kakofóniájáéban emlékezz a magycfr gondolatra. A magyar gondolatra, mely nyelved egyszerű dallamával sohasem állhat ellentétben. Beszéded épsége és tisztasága gondolataid, eszméid épségét és erejét őrzi. Zavaros, kusza, erőltetett szavad megvizsgálja a beszéd zenéje, s ha rossz, félredobja. A magyar ejtés dallama megbuktatja az idegen, a csempészet szöveget. Különülj el ebben a zenében, menekülj ebbe a muzsikába, mely a távoli sílcságok és folyók emlékeit őrzi, nem az erdők sötét és bonyolult homályát. Ha mindened elvették, beszéded zenéje őrizzen embernek, magyarnak, különbözőnek és különbnek minden másoknál. ERDÉLYI ERŐSÍTÉS érkezik éppen jó időben ahhoz az elszánt harchoz, amelyben a felvidéki magyarság a népi erők fokozottabb érvényesítésére törekszik a középosztályi rétegében megrokkant nemzet életében. Az erdélyi fiatalság kitűnő folyóirata, a „Hitel” évek óta azt a feladatot tűzte maga elé, hogy körültekintve a magyarság legfontosabb társadalom-, művelődés- és gazdaságpolitikai kérdései között, számot vetve a magyarság önerejével és lehetőségeivel: az értelmiség közt tudatossá tegye a nép belső értékeinek és erőinek jelentőségét. Legújabb számában egész sor olyan írást találunk, amely kell, hogy éreztesse hatását az anyaországi süket fülek és hályogos szemek előtt is! Az erdélyi fiatal értelmiség ma már öntudatosan, védekezőn fordul a népi hagyományok felé, amelyekben ők a leghatékonyabb nemzetmegtartó erőt látják megnyilvánulni. Vallják, hogy csak a népi műveltség talajából nőhet ki az egységes magyar kultúra gazdagon termő fája. Ez nem jelenti az európai magas kultúráktól való elzárkózást, amint ezt a népi gondolat ellenségei vagy félreértöi állítják. Az új erdélyi fiatalság is, miként a felvidéki és anyaországi ifjúság, bensőséges kapcsolatot akar teremteni a magas és mély kultúra között, szintézist, mely termő televényt munkál, olyat, hol nem idegen, korcs kultúra tenyészik, hanem az európaihoz méltó, ősöket idéző magyar műveltség virít. Egy Kodolányi, Illyés Gyula, Féja Géza vagy Németh László népi műveltségét az erdélyi fiatalok zavartalanul összeegyeztetik a nyugati, magas műveltség értékes magyar alkotóival. Érthetetlen előttünk az a budapesti törekvés, amely a gyökértelenek részéről az urbánus kultúrát igyekszik olyképen szembeállítani a népi műveltségnek, mintha azok egymást mereven kizárnák. A szintézisre törekedni ma már európai jelenség. Maga a francia polgári író is, mint Alain: a nép társadalmi, gazdasági berendezkedését példaképpen állítja a mai világ elé. Nálunk magyaroknál, amikor megfelelő rendszert keresünk új, korszerű társadalmi berendezkedésünk számára, ezt a példát a nemzetnek tömegeiben hatalmasabb része mutatja. Miért hunynak szemet előtte mégis a vezetőosztályok? (V—ő.) ,Jüagyar Ősz” a címe a hatvanoldalas naplónak, amelyet Cs. Szabó László új könyvének, a Nyugat kiadásában a könyvnapra megjelent. Magyar Néző élére illesztett. Magyar életünket és egyéni sorsunkat oly gyökeresen megváltoztató őszi hónapok történetét futjuk végig Cs. Szabó vezetésével, átéljük az alig múlt napok sűrű eseményeit, s miközben a kitűnő író gondolatait, reflexióit követjük, önkénytelen önmagunkra gondolunk, akik nem „nézők” voltunk ezekben az izgalmas időkben, hanem „szereplők“ és gyakran az események szenvedő alanyai, a bizonytalanság, veszély kiszolgáltatjai, a Prágától Budapestig vezető út kezdetben megrémült, majd izgatott boldogsággal kikötött, húsz éves idegen világból hazatért vándorai. Mi tagadás, kicsit irigyeljük az írót, hogy ezeket az idegtépő napokat naplóírással zárhatta le, hogy nagy műveltségével, tájékozottságával, finom rezonáló képességével és előkelő modorával szeptember tizenkettedikétől november ötödikéig papírra vethette az európai forrongás nyomán támadt irodalmi megfigyeléseit. Irigyeljük a védett miliőt, amiben a finom sorok születtek, a könyvekkel övezett íróasztal nyugalmát, ahová az író a napi hírek lázas izgalma után elvonult, hogy magasabb és távolibb szempontok szerint leszűrje az órák és percek zsúfolt élményeit. De hálásak is vagyunk Cs. Szabónak, hogy elhagyott zilált napjainkat ilyen módon örökítette meg, mert segítégével mi is elmerenghetünk most az akkori napok értelmén, úgy ahogy Cs. Szabó teszi: keresve az összefüggéseket a pillanatnyi esemény és az örökkévalóság közt, irodalmi, történelmi, politikai reminiszcenciákat fűzni a forgó eseményekhez, hogy szélesebbre táguljon a tekintet és az ember többet értsen meg mindabból, ami a napok gyötrő terhe alatt annak idején érte. Cs. Szabónak csak váz és ürügy Európa őszi válsága, keret, ami alkalmul szolgál, hogy az érzékeny és nagytudású író rekapitulálja emlékeit, véleményeit Európáról, a magyarokról, problémákról, amelyek ott kísértenek minden mai gondolkodó agyában. Napló, vallomás, meditáció. Érdekes precíz viszhangok, amelyeket egy-egy nap hangzavara keltett az íróban. A műfaj, amit Cs, Szabó korábbi műveiből már jól ismerünk és szeretünk, őszi naplójában tovább nemesül. Ez a műfaj a művelt és szubtilis essay. Jellemző a nemzedékre, melyhez a műfaj jeles művelője, Cs. Szabó László is tartozik. Ezt az írásművészetet azok honosították Magyar legjobbjaink mindig kínzó kíváncsisággal kutatták a magasabb egységhez, a városhoz vezető emelkedés útját. Kármán József és Ady Endre a városok Magyarországáról álmodoztak s társadalomtudósaink tekintélyes része pedig hibásan, tagadta az igazi magyar városok létezését. Még pár évvel ezelőtt is, a türelmetlen urbánus szociológusok azzal vádolták meg a népi gondolat hívőit, hogy felukutató munkájukban tudatosan egyhelyben tapognak s tulajdonképpen megrögzött városellenesek. Csupa félreértés, csupa kétely és homály a sorsdöntő kérdés körül! Erdei Ferenc, a „Futóhomok” és a „Parasztok” kitűnő szerzője, új könyvével merészen utat vág a sötét bozótba. Rávilágít a magyar tájak valóságos állapotára és megállapítja, hogy igenis létezik az Alföldön egy sajátos magyar városrendszer, amely szervesen fejlődött ki az ősi települési formából, csakhogy nem szabad ezt a fejlődést a nyugati városfalu elv szemléletével tekinteni. Éppen a pusztai magyarság különös népi jellemvonása követelte meg a nagyobb egységekhez való letelepedését, tehát városiasodását. Erdei Ferenc a társadalomtudomány szigorú szemléletével vizsgálja végig legjellegmeg irodalmunkban, akik a háború utáni magyar szellemi életben hűek maradtak a magyar irodalom nyugati hagyományaihoz, francia és angol hatások becses hordozói maradtak napjainkban, amikor a távolság Kelet és Nyugat közt egyre nehezebben volt áthidalható —, nemcsak a politikai szakadékok miatt, hanem társadalmunk Nyugattól egyre távolodó fejlődése miatt is. A távoli kapcsolatok ápolása távolba vágyó gondolatmenetet diktált erre a magyar stílusra, ezért ter- mékenyül meg Cs. Szabó is, amikor a legközelebbi dolgokról ír, magyar olvasóhoz nehezen eljutó könyvek és művek tartalmától, ezért révül fel lelkében a jelen figyelése mellett is 3ok élmény, amit olvasmányaiból és európai utazásaiból merített, ezért analizálja a jelent állandó történelmi párhuzamokkal, mert az, ami történik csak széles műveltségű lényének távlatain keresztül válik számára érdekessé. Ezt az utat követi élvezettel az Olvasó, aki örül, ha élete eseményeihez ilyen müveit kommentárt kaphat. Egyéni riport a Magyar Ősz, ami nem annyira arról szól, ami a két hónap alatt lejátszódott, hanem arról, amit az író az európai válság óráiban gondolt és érzett. Az író magánéletébe enged bepillantást, az „én“ a fontos, s nem az, hogy mi történt Münchenben, a Szudétavidéken, Komáromban. Bécsben, a Felvidéken és Európában november emlékezetes napjain, de Cs. Szabó nem is akart publicisztikai összefoglalást adni az eseményekről, naplójának érdekessége éppen abban rejlik, hogy a tömegeket érintő változásokban az egyéni éiményt domborítja ki, bizonyára jó indítékot adva arra, hogy az olvasó is foglalkozzék az eseményeknek lelkében maradt nyomaival. Az írás nemes hivatását élesztgeti ezzel: hogy gondolatokat ébresszen és gondolkodásra késztessen. Korunk izgatott tempójában, amikor az embereknek alig marad idejük magukkal törődni, jóleshet az ilyen fényűző tűnődés . . . Az élet dolgai fölötti tűnődés, a kis dolgok megfigyelése és benne a nagy értelmek felfedezése jellemzi azokat az apró írásokat is, amelyeket Cs. Szabó új könyvének másik felében gyűjtött össze. Kosztolányi apró megfigyelései jutnak gyakran eszünkbe olvasás közben és Márai modora, ezzel ugyan nem akarjuk Cs. Szabót elskatulyázni, mert az író egyénisége itt is újat alkot a maga nemében, szépet, irodalmit, nemes gondolatokat és igényes magyar stüust. Cs. Szabó Lászlót mindig élvezettel fogják olvasni azok, akik többet kérnek az irodalomtól, mint puszta szórakozást, akik az írótól irodalmat, a mondanivalótól gondolatot várnak. • Borsody István zetesebb magyar városaink igazi arcát, történeti múltját, a városrendezés hibás elvét s megmutatja azokat a lehetőségeket is, amelyek az ősi rendszert a modern szükségleteknek és elveknek megfelelően képesek átalakítani olyan helyi központokká, amelyek a vidék kultúrszintjét magasabbrendü társadalmi és kulturális fokra emelik. Alföldi mezővárosaink alkotó századai után a XX. század legelején jött a hirtelen süllyedés, mikor az idegenszellemü vezetörétegek nyugati mintára kívántak új medret ásni a fejlődésnek. Szerves emelkedés az ősi törvények szerint csak akkor kezdődhet megint, ha a magyar társadalom kiáltó kérdései megoldódnak s a magyarságtudat felszabadul az idegen hatások lidércnyomása alól. Erdei Ferenc könyve egyik legszebb, legteljesebb müve annak a magyar társadalom- tudós gárdának .amely már eddig is remek könyvekben tárta fel a tájat a a paraszti életformák világát. Lekicsinylőén „falukutatóknak” szokták őket nevezni, Erdei Ferenc társai nevében is gyönyörűen rácáfol a suta vádra. Mi bennük látjuk a Városok Magyar- országának leghívebb tudósait és — harcosait. VASS LÁSZLÓ Erdei Feienc: Magyar város Justh Zsigmond váratlanul felbukkant párisi naplójából közöl részleteket Halász Gábor a Nyugat könyvnapi számában. A fiatalon elhúnyt, tragikus sorsú magyar író a múlt századvégnek egyik igen érdekes tehetsége volt, aki harminc éves korában már maga mögött tudta a híres külföldi egyetemeket, Kielt, Zürichet és aprólékosan ismerte a párisi irodalmi szalónok minden zeg-zugát, a szalónok félhomályában megjelenő francia, orosz, lengjél írókat és művészeket. Négy párisi tél emlékeit, benyomásait irta meg első munkáiban (Kápráza- tok, Páris elemei. Művész-szerelem), teljesen francia befolyás alatt, Bourget és Zola módszerét követve. Sorsát nem kerülhette el ff sem: az irodalmi szalónok mélyén ébred fel benne az érdeklődés a paraszt-társadalom iránt, hazamegy pusztaszenttornyai birtokára, ahol zselléreivel Shakespeare- és Mo. liére-darabokat játszat és égj' tizennégyköte. tes monumentális munkában tervezte megírni a magj'ar társadalmi „kiválás” genezisét, vagjis azt az utat, mely kora társadalmi válságáriak megoldásához vezet. Az első kötet („Fuimus”) után harmincnégy éves korában elvitte a .tüdőbaj. Rejtélyes alakjára most érdekes fényt vet naplója. Egy huszonnégy éves mondain és irodalmár, egy Keletről zarándokolt fiatal magjar habzsolja itt magába a párisi világ ínyencségeit, megszállottan kering a világnagyságok bűvkörében, szellemes arcképsorozatot rajzol a nagy Sarah Bern- hardtról, Jules Lemaitre.ről, dicsekvően meséli el Huj’smans, Leconte de Lisle, Harau- cour.t, Sully Prudhomme írókkal való ismeretségét. Mohón feljegyez mindent, amit hall és lát, mintha az egyre hevesebben ziháló tüdő sürgetné. Munkácsj-val együtt ellátogat Taine mesterhez is „rémítő hófuvatagban”, egy magyar nemzetgazdásszal (vájjon ki lehetett?) Sophokles- és Shakespeare-tragé- diákat néz meg, de úgy látszik, legszívesebben Sarah asszony kíséretében tartózkodik. Az intellektuális légkör egészen átitatja, még a stílusát is elönti a kedves francia hullám: magj’arul kezdett mondatát legtöbbször franciául fejezi be. Olj’kor-olykor mégis kibújik belőle a pusztai magyar; résztvesz egy alkalommal a fiatal francia festők bálján, festők és modelek — „peu de costume!!’’ — táncolnak eszeveszett érzékies melódiákra, az ámuló pusztaszenttornyai fiatalember megjegyzi: „.. . csak nem törnek semmit, ez jellemző. Az öntudat ezeknél ínég a legmagasabb őrjöngés fokán is megmarad; nem úgj', mint minálunk”. A huszonnégy éves Justh Zsigmond talán már akkor érezhette, hogy a magyar paraszt különös fajta, őslény, akit közelebbről kell megismernie. És hazament Pusztaszenttornyára, nagy szomorúsággal és mohó akarásokkal, mint oly sokan, elődei és utódai... Mwpntím után A megnagyobbodott Magyarország első könyvnapja szép erkölcsi és anyagi eredménynyel zárult. A Trianoni Részek magjar irodalma átvészelte az emlékezetes középeurópai őszt: Wimberger Anna írónő új regénye- (Aranykert) örvendetes híradás a pozsonyi letargiából s izmos erőit mutatta meg Erdély is Nyirő József (Mádéfalvl veszedelem) és Tamási Áron (Szülőföldem) könyvein keresztül. Nem kell őket féltenünk, de a túlzott optimizmussal is csínyán! Idehaza jó könyvek, magyarabb öntudatra nevelő művek jelentek meg, örömmel láttuk a legjobbakat az ünnepi névsorban: Móricz Zsigmond, Kodolányi János, Illyés Gyula, Féja Géza, Németh László, Erdélyi József és még sokan másokat. Klasszikusainkat is képviselték né. hányán. Most újból hangsúlj-ozzuk: még nagyobb sikere lett volna a könyvnapnak, ha annak áldásaiban a széles néprétegek is részesednek. A falvak és a külvárosok magjar- sága még a könyvnapi árakat se képes megfizetni! Az új kultúrpolitikának a jövőben oda kell hatnia, hogy a kiadóvállalatok égé. szén olcsó kiadású, minden ízében magjar és irodalmi színvonalú könj-veket adjanak a nép kezébe. Ma az a helyzet, hogy külföldi, jelentéktelen idegen írók művei — magyar fordításban — sokkal olcsóbb áron kerülnek kiadásra, mint a gyökeresen magyar íróké. Támasszuk fel olcsó, új kiadásokban az el- felejtett írókat, mint pl. Benedek Elek, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Krúdy Gyula, Petelei István, Tolnai László, Tóth Árpád, Tömörkény István és Vajda János. Tegyük közkincesé egy Apáczai Cseri János, Sza- lárdi, Bethlen Miklós és Pázmány Péter ma is értékes műveit. A nemzeti egység kialakításában ezek a régiek nagy segítségünkre lehetnek. _________ (V—ő) FELVIDÉKI |J MlGYIR HÍRLAP S , -v („séK kiadóhivatal, Bp, VIII, Jóisef-krt 5. Telefon síim: 144-400
