Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-11 / 131. szám

telvide'ki 1939 JŰNIUS II, VASASNAP Erdélyi emlékírók Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadói tervei között szerepel az erdélyi emlékírók még kéziratban lévő műveinek kiadása is, vala­mint olyan emlékiratok megjelentetése, amelyek napvilágot láttak ugyan, de meg­jelenésük ideje annyira távol esik, hogy ma már teljesen hozzáférhetetlenek. Ezt a tervbe vett emlékirat-sorozatot Pálffy János visszaemlékezései nyitják meg. Ez a nagyjelentőségű kézirat 1858-ból szár­mazik s az Erdélyi Múzeumnak a kolozs­vári egyetemi könyvtárban őrzött kézirat­tárában található. írója, Pálffy János (1801f—1851) az 18Jf8-i magyar képviselő- ház erdélyi alelnöki volt s azzal a céllal kezdte el írni, hogy benne betűrendbe állí­tott sorban jellemezze mindazokat a köz­életi vezetőket, akikkel ő személyesen ta­lálkozott s akiknek a forradalmi időkben kisebb-nagyobb szerep jutott. Ezt a ter­vét azonban, sajnos, nem tudta teljes egé­szében megvalósítani: a betűrendes név­sorban mindössze az ,(L” betűig jutott el, a folytatást megakadályozta közbejött halála. Az emlékirat azonban így is felbe­csülhetetlen értéket képvisel, mert ada­tainak tudományos jelentősége mellett, mint írásmű is, kora legérdekesebb s leg­értékesebb megnyilatkozásai közé tarto­zik. Egy forrongó korszak szói hozzánk belőle, melynek újra felidézett emberei és eseményei minden kor embere számára nyújtanak felemelő és leverő tanulságo­kat. Pálffy János emlékiratait az Erdélyi Szépmíves Céh a Magyar Könyvnapra je­lentette meg és a budapesti könyvsátrak­ban nagy sikert aratott. Turul-falufüzetek Régi kívánsága, szüntelen követelése kezd megvalósulni a magyar íróknak és kultúrembereknek: a falvak népe végre jó és olcsó könyvekhez jut. Amit eddig a ha­talmas haszonnal dolgozó könyvkiadó vál­lalatok nem tudtak, de nem is akartak el­érni, azt most a magyar ifjúság valósítja meg a saját erejéből. Ebben az évben egy­szerre két főiskolás egyesület, a MEFHOSz és a Turul alapított könyvkiadó vállala­tot, de programjának kidolgozásánál már tekintettel volt a szegény falusi népre is, amelyről eddig, mint a leghálásabb olvasó- közönségről a nagy kiadók megfeledkez­tek. A MEFHOSz ebből a célból indította meg a „Magyarok Könyvtáráét, Féja Géza, Illyés Gyula, Erdei Ferenc, Szabó Zoltán és Ortutay Gyula munkáival, mind olyan írásokkal, amelyek magyarabb magyarságra, népi, nemzeti öntudatra nevelnek s megnyitják a „szegény­nemzet” előtt is a magasabb műveltségeik felé vezető utat. A MEFHOSz-szal egy- időben, ugyancsak a könyvnapon indultak meg a „Turul-falufüzetek”, Kovách Ala­dár szerkesztésében. Egyszerre három szám jelent meg, Sinka István: Az élők félnek, Bodnár István: Ludas Matyi s Győrffy István: Szilaj pásztorok. Nincs semmi hangzatos program a füzetek ele­jén, pár szó jelenti a címlapon: „A ma­gyar föld, magyar történet, magyar lélek élete, régi és új íróik tükrében”. A követ­kező falufüzetek igazi magyar tehetségek műveit közvetítik a nép felé, az élőkön kívül az elfelejtett magyarok írásait: Bartha Miklós, Benedek Elek, Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Kuthy Lajos, Pe­telei István, Teleki László, Tolnai Lajos, Tömörkény István, Vajda János és még sokan mások. Uj, egészséges vérkeringés indul meg a magyar nemzet egyszerű fiaiban: a selejtes ponyva helyett végre az igaziak, a halhatatlanok szólnak a nép­hez. Boldog örömmel tdvözöljük a ma­gyar ifjúság nemzetneVklő mozgalmát! ll'lllllilllllllllillllílllllllllÉllillllllllllllllll felvidéki MAGYAR HÍRLAP SzerkeaztSség és kiadóhivatal, fcp, Vili, József-krt 5. 144-400 Telefonszám: Aprily Lajos: A láthatatlan írás „Lassan félszázra nő az évem” — írja Aprily Lajos egyik versében. Félszázad nem jelentéktelen egy ember életében, a művésznél pedig még többet jelent. Ennyi idő alatt a művész feltétlenül megérik s innen már csak visszafelé fordul. Aprily Lajosnál nem lehet fejlődési fo­kokat kimérni, ő teljesen készen, páncélo­sán jelentkezett, amikor első versei egy kis kolozsvári lap hasábjain napvilágot láttak. Tökéletesség, műgond és hatalmas kultúra jellemezte az első Áprily-verseket. Költészete mégsem volt hidegség, fa­gyasztó virtuozitás, mint azoké a francia költőké, akikhez hasonlítani próbálják. Aprily Lajos akárcsak az erdélyi erdők, tele volt színnel, illattal, forrósággal. Ez a forróság sokszor a lázadás területére csapott át, ebből a lázadásból azonban mindig kiérződött az a ritka méltóság, amely kevés költő sajátossága. Költészeté­ben gyakran megszólal a halál is, a halál- félelem átborzong szinte minden során. Távoli rokonai vannak az érzékeny, finom Nyugaton. Mert egyébként Aprily a leg­mélyebben erdélyi költő, az a föld átitató­dott minden egyes sorába s amikor ott­hagyta szülőföldjét, hogy új életet kezd­jen, feljött bennem a kérdés: mi lesz ezen a tőle idegen földön Aprilyval, nem fog-e ereje visszaesni? Aprily eltávozása Erdély­ből csakugyan változást hozott a költésze­tében. Egyideig hallgatott, ami azt mu­tatta, hogy nehezen illeszkedik bele ebbe a világba. Azon á néhány versen is, ame­lyek ebből az időből származnak, feltétle­nül volt valami halványság, fáradtság. Aprily azonban mégis megtalálta önma­gát, a régi ereje visszajött. „A láthatatlan írás” ezt az új Aprilyt hozza elénk. Még férfiasabb, még izmosabb lett s úgy tűnik fel, hogy egy szélroham behozta a vá­rosba, mint a hegyek illatát, szirmát. Maga a címadó vers is egy örökkévaló val­lomás az elhagyott Erdély után. A budai hegyek téli panorámájában a „morajos szikla-ország” szólal meg benne, történel­mével, vadságával, szépségével. Galonya felett jár, ahol „a szél az erdő lelkét rázza-rázza”. Mintha még jobban bezárkózott volna az elefántcsonttornyába, holott nála nem szabad ezt a hideg kifejezést említeni, ö minden mélysége, zárkózottsága elle­nére is mindent megért és csupa lélek. Sok-sok hasonlóság van az erdélyi és fel­vidéki lélek között, a tájak annyira hason­lóak, annyira rokonok, hogy a magyar költők közül ő áll talán legközelebb a fel­vidékiekhez. Uj kötetében hozza Ts’ai Yen kínai költőnő verseit. A költőnő Krisztus után két századdal élt s a hunok kezébe került. Fogságban írta verseit, melyek kü- lünösen hún vonatkozásai miatt bennünket érdekelnek. Aprily új könyve ritka élmény azoknak, akik az igazi verseket szeretik. Holló Ernő ^BiiTTiimi »1 ’ Hitvallás a végeken Egy Kertbeny-könyv margójára A buzgó és okos Kertbeny Károlynak Teleki László grófról irt könyvét juttatta hozzám a minap történész barátom jó­indulata, azzal a megjegyzéssel, hogy vi­gyázzak adataira, esetleg nem meg­bízhatóak. Az ,Erinnerungen an Graf Ladislaus Teleki” szokatlan elevenítő erővel és éber lélektani készséggel rajzolja meg a szám­űzött máricusi nagyság arcélét. A könyv jellegzetes terméke korának, érezni, hogy Flaubert, Turgenyev és Gogoly évtizedei­ben, a hatvanas évek Európájában írták. A németajkú magyar polgári sarj vonzó regényhőst érez a magyar főúrban s a magyar márciuselő legelőkelőbb jelensé­gének testi és lelki intimitásait nem na­gyon kíméli. Néha riasztó közelképben áll elitünk Teleki alakja, külsejének franciás és ápolt polgáriasságával (akár a genfi fotográfián), modorának arisztokratikus légéresé-jével, hebegő, akadozó mondat­kezdéseivel, depresszióival, oldódó pillan­tásainak bámulatosan éles logikájával, megszállottságával, hányingerével, örökös szivarjaival, idegesen, okosan, szomorúan, szelleme játékos nagyságával, teste kínos kiszolgáltatottságával, mániáiban és ma­gányában egyaránt nagyon rokonszenve­sen, ahogy Kertbeny megleste a genfi ho­telszobákban, sétányokon és kávóházak- ban. A könyvecske, piint az ilyenkor tör­ténni szokott, nemcsak a hősről, hanem írójáról, a születés időpotjáról és körűimé, nyélről is beszámol. A kéziratot Genfben írta levél formában, közvetlenül Teleki öngyilkossága után a literátor barát s ezernyolcszázhatvankettőben adta ki J. L. Kober Prágában, Kertbeny Türről és Klapkáról Írandó könyveit jelezve a borí­téklapon. A könyvecske gyászkeretben je­lent meg Telekinek egy igen érdekes dagnerotypjével. — Talán ilyen füzetekben lobbant fel utoljára a márciusi szolidari­tás, hogy gondolkodó kortársak témájává váljon, Európa legjobbjainak szent illú­ziókkal telített optimista pillanata. A száműzött lélektanilag vonzó reliefje, áll helyt itt, hogy az ügy nagyságát és tisz­taságát igazolja, mellyel együtt bukott. Mert a bukott ügy egyetlen mentsége a szereplők emberi nagysága, valószínű, hogy Kertbeny. a hű és alázatos kortárs ezért fokozza emlékeit az indiszkréció felé. Studimuként kellene felhasználnom Kert­beny írását, de túlságosan jól esik olvasni s már nem adatai érdekelnek, hanem stílusa, indiszkrét gyengédsége, a könyv vonatkozásai az időhöz, az európai és ma­gyar hazához. Kertbeny műve körül a hazai időben kolosszusok születnek: 1858-ban a Ra­jongók, 1861-bsn a Tragédia, 1862-ben a Zord idő, a tört illúziók kétség és meg- hasonulás himnuszai. Genfben egyenlete­sebben süt a nap és nyugodtabb a lég, a száműzött s a hazától távol élő számára az összetartozás márciusi nagy reménye és esélye a gondolkodás és erkölcs szelíd civi­lizációjává válik. Odabenn a végső kér­désekké lnéznek szemben a nemzeti lét és kultúra jogfolytonosságától megfosztott magyarok, de kérdés, hogy a későbbi „Viktoriánusok” szimultán európai őr­járatai nélkül hogyan fejlődött volna ki az uerópai szellem polgáriasulása ? A magyar általános ausztriai vonatkozásban csak önmagával törődik, sokszor érezhető hátrányára — panaszolja Palackyról, genfi ismerőséről, szólva Kertbeny. S ugyanakkor azok közül való, akik auszt­riai és európai viszonylatokban elődeiknél és epigonjaiknál többet és jobban tudtak gondolkozni. A magyar kultúra perifériája Kertbeny könyve. A magyar szellem végvára. Távol épült az ismert légkörtől és stílustól s mégis nagyon odatartozik. Emléket éb­reszt, a mindig idegen környezetben, a periférián élők életének furcsa törvényeit. Dux Adolf kései és türelmetlenül patrióta utódait juttatja eszembe a Pressburger Zeitung, meg a Grenzbote munkatársait, pozsonyi levéltárosokat és német akcen- tusú magántudósokat ,akik a magyar életformát és emléket védték, a német— magyar klassziccizáló ízlést és humaniz­must, melynek légkörében nevelkedtem. S a furcsa, felemás ifjúságot, népek, nyel­vek, ízlésformák találkozó- és ütköző, helyén. A végeken, melyek sohasem voltak elég távol, hogy elszakadjanak és soha­sem elég közel, hogy összeolvadjanak az életet sugárzó középponttal. A gót betűk a száműzetés és a magány emlékeit idé­zik. Bécsi újságok és folyóiratok nagyon kritikus hangját, mely elnézővé tett, a szimpátia végletes ingadozásait morgó patríciusok és kesergő bujdosók között, Gragger Robert nevét, aki a magyar kul­túra egyetlen imert követe volt a prágai német egyetem tájékain, az ungarische Jahrbüchert, mely az első magyar tudo­mányos folyóiratot jelentette számomra, a szlovák nyelvű kollokviumokat Pázmány­ról és Zrínyiről. Jaffé és Grünberg társa­dalomtudományi folyóiratának magyar cikkeit s azt a furcsa, izgatott csodálko­zást, amivel az autochon magyar szellemi termékekhez közeledtünk. A tájékozatlan­ságnak vagy a kritikának távlata volt az, melyben felnőttem? Néha az egyik, néha a másik, néha mindkettő. így kiszorított- ságában, különc-magyarságban, a határon túl a magyar szellem és magatartás nép­szerűtlen és magános változatait jobban ismerem, mint a birtokon bévül levőket. Magyarságélményemben nem a földrajz, nem a közvetlen valóság emléke az elha­tározó motívum, hanem az eszmék és gondolatok szinte időtlen füzére. Kertbeny hitvallása, igen, ez a dogma, amiben ma­gyarnak neveltek: ,,A magyarság nemcsak nemzetiségi elv, hanem szimbóluma mind­annak, ami Ausztriában az általános sza­badságot. igazságosságot, haladást és az emberhez méltó fejlődést szolgálja.” Nem tudom, lehet-e, szabad-e s célirá­nyos-e, de én e hitvallás szellemében Va­gyok idegen a korban s magyar az arcát egyre változtató városban. (Pozsony.) pcéry M F0LY01RATSZEMLE „Magyar Élet“ A láthatóan izmosodó nemzetpolitikaß -szemle „Szabó Dezsö”-számot adott ki. Első-, nek a nagy író önvallomását közli: „Róka* naim.” Kik az ő rokonai, kiktől tanult és ka­pott? A magyar népköltészettől, Berzsenyi Dánieltől, Katona Józseftől és a „nagy ma­gyar csoda-zuhatagtól”: Vörösmartytól. A fo­lyóirat továbbiakban Móricz Zsigmond gyö­nyörű „kiálló” köszöntését, Kodolányi János világos, higgadt tanulmányát, Sinka István, és Veres Péter verseit, Ajtay Miklós mélyen látó Írását Szabó Dezső esztétikájáról, Gom­bos Gjmla és Csanády György cikkeit, s Bro- gyányi Kálmán „Szabó Dezső a kisebbségi magyarok között” című emlékező tanulmá­nyát közli. Emlékeztetőül a kisebbségi hősi korra, teljes terjedelmében idézi a lap Szabó Dezső kiáltványát a csehszlovákiai magyar ifjúsághoz, amely még 1928-ban jelent meg a losonci Mi Lapunkban. Rajzok, fényképek a hatvanéves Író életéből, édesanyjáról és a másik édesanyáról: a kolozsvári Alma Ma­terről. »Hajnalodik« Most került kezünkbe és sietve hírt adunlc erről a jelentős folyóiratról, amely az Alföldi Fiatal értelmiség nemzetpolitikai szemléjé­nek nevezi magát. Kecskeméten jelenik meg, immár a második éve, Kiss Barnabás dr„ szerkesztésében. Legutóbbi száma a nagybir­tok, a tanya egészségügyi helyzetét vizsgálja, a szociálpolitika kérdéseit, a tanyai közigaz­gatás és az önellátás nehéz problémáját. Ve­zetőtanulmánya a nagybirtok hibáira világit rá, amint a szerkesztő Kerekegyháza határá­ban szántatlan százholdas táblákkal találja magát szembe: „Éppen a nagybirtok érintet­len, ősrészén kocsiztunk végig s élveztük ki­lométereken át a homokbuckák borókabokrok festői tájait. Ez a gróf kedvenc világa, itt tenyésznek nagy bőségben az üregi nyulak. Mi pedig Kecskemétre s az alföldi kisemberre gondoltunk. Arra a hosszú, de diadalmas küzdelemre, amelyiknek a nyomán, a homokbuckákon virágzó szőlő- s gyümölcs- kultúra teremtődött. A munka nyomán a fu­tóhomokbői aranyhomok lett s a kietlen, nép- telen tájakon új magyar élet fakadt, firez- ■ tük, hogy itt is régen virágzó község, ma­gasfokú kultúra volna, ha a magyar paraszt a maga ősi. nomád szeretetével borulhatott volna rá ennek a többezerholdas nagybirtok­nak magyar rögére. Hatalmas szalmakazlak felhasználatlan, kimaradt tömegeinek, düle- dezö gazdasági épületeknek fájó sorfala közt sietve hagytuk el a nekünk idegen birodal­mat. Lelkűnkben elszánt akarássá vált az az érzés, hogy ezt a földet, a magyar életet a magyar parasztság, a népi tömegek munká­jával kell s lehet egyedül csak újjáterem­teni és hogy szükség, nagy szükség van föld­reformra." Ezek után az érdeklődőknek itt adjuk a folyóirat y -ntoa címét- „Hajnalodik” szerkesztősége és kiadóhivatala: Kecskemét, Postafiók 146. Megjelenik évente tízszer, elő­fizetési dij egész évre 4 pengő, egyes szám ára 40 fillér. Kalangya A délszlávial magyar folyóirat Németh László nemrég nagy sikerrel bemutatott VII, Gergely drámáját közli egész terjedelmében, Kázmér Ernő hosszabb tanulmányt ír Babits­ról új könyvével kapcsolatban. Berényi János és Havas Károly novellái, Arató Endre és Szönyi Kálmán versei. Jelentés számol be a Kalangya szerb-horvát nyelvű regénypályá­zatáról, amely nem zárult méltó sikerrel, sem a multévi, sem az ezidei pályázat nem mu­tat fel különösebb tehetséget. Alkotásokkal tehát nincs szerencséjük a közeledőknek. Az Ország útja Róka László értékes tanulmánya Gerevich Tibor új könyvét (Magyarország románkori emlékei) világítja még: „Gerevich müve — méltó társukként s testvéri egybehangzásban Horváth, Szekfü, Bartók, Kodály müvével — azt igazolja, hogy ahol a magyar formák legmélyére nézünk, ahol a magyar alkotó lé­lek akcióinak ritmusát, a magyar stílust keressük, ott életformák és müformák mö­gött egyaránt egy hatásokkal nem magyaráz­ható, csak öntörténetéböl kifejthető ősi ma­gyar mozdulatra lelünk.” — Borsody István, időszerű városképet ad Eperjesről. — Gogo- lák Lajos: Német egység — német Közép- Eurőpa. — Ferdinándy Mihály: Kun László király. — Puskás Lajos: Uj dráma felé. — Ecsedi István: Az új magyar honvédelmi tör­vény. __ Hitvallás a 60 éves Szabó Dezső mellett. — Sárkány Oszkár két új erdélyi könyvet (Ealogh Edgár és Szemlér Ferenc munkáit) ismert,,i. Nagy Tibor és Kósa Já­nos korszerű följegyzései. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom