Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-04 / 126. szám

14 «rarem JtófeíRHlRKiE 1939 JÚNIUS 4, VAgÄRNAP JSzmHÁzKanWKtiKiTittA A FÉLBESZAKADT MAGYAR HOLLYWOOD Pár év előtt, 1932 telén nekem jutott az a szerencse, hogy örömmel adhattam hírt az akkor még Prágai Magyar Hírlap hasábjain a magyar hangosfilmgyártás várva-várt megindulásáról. És most, 1939 tavaszán, alig hét évvel a reményteljes megindulás után, ismét ne­kem jut a szerep, ezúttal igen szomorú szerep, hogy hírt adjak a most már Fel­vidéki Magyar Hírlapban a magyar film­gyártás — megszakadásáról. Mert bizony szomorúan félbeszakadtak a munkák a magyar filmgyártás terén. Az eddig oly „hangos” Stúdiók üresen tá­tongnak. Alig egy-két munkás lézeng az udvaron, a Jupiter-lámpák fénytelen sze­mekkel merednek a semmibe, mintegy szimbolizálva mai helyzetüket. Miért szünetel a munka ?!... Mi törté­nik itt?! — tesszük fel önkéntelenül is a kérdést. Önmagunk is megfelelünk rá: A belpolitikai munkák felhalmozódása miatt. Illetékes köröknek rengeteg tennivalója miatt még nem jutott ideje rendezni a kérdést. A mozirevízió ügye még nincs el­döntve, tehát addig a munkáknak szüne­telniük kell. De meddig ?!... Meddig ?!... — jajdul fel bennük az emberbaráti érzés. Mert itt már arról van szó. Majdnem kizárólag ar­ról, hiszen a magyar filmgyártás néhány igazán jól sikerült produkció kivételével, művészi szempontokból még igen sok kí­vánnivalót hagy hátra. De erről majd ké­sőbb. Most kizárólag szociális szempontok­ból mérlegeljük a helyzetet. Szeretnénk felhívni az illetékes körök figyelmét arra, hogy ez a stagnálás hány meg hány csa­ládot sújtott agyon nehéz gondokkal, a mindennapi megélhetés sötét gondjával, a filmgyári munkásoktól kezdve egészen a legmagasabb művészi személyzetig. Az íróktól a színészekig, a hangmérnöktől az operatőrig, a rendezőtől az ügyelőig stb., stb. Mert ezek most kevés kivétellel súlyos megélhetési gondokkal küzdenek. Különö­sen azok a színészek, akiknek nincs ál- lafídó szerződésük. Ezek a nincstelen har­cosai a magyar Tháliának most a legsö­tétebb bizonytalanságnak néznek elébe. A színházak lassan bezárják kapuikat — né­hány már be is zárta —, itt a nyár, de hol van a filmstúdiók nyüzsgő élete, amely ilyenkor, nyáron, az esti felléptidíjaktól elesett művészeket éveken át olyan szé­pen kisegítette?! Maradna a Rádió. Sajnos azonban, az sem képes arra. hogy a filmlehetőségektől megfosztott színészeket is foglalkoztatni bírná. Az éterszínpad szűkreszabott kere­tei nem képesek pótolni a filmstúdiók dú- sabb jövedelmét. A sötét helyzet halvány illusztrálására felhozok egy szomorú kis esetet. Egyik jónevű művészünk pana­szolta az alábbiakat: „A színház bezárta kapuit és most a legteljesebb kétségbe­eséssel állok szemben. A film, amely minden nyáron kisegített, meghalt, vagy legalább is haldoklik. Kérem, olvassa el ezt a levelet — és egy összehajtott papír­lapot nyújt át. Párszáz pengős tartozás­ról szól, kisfiának szanatóriumi költségei­ről, amit haladéktalanul ki kell fizetnie. De miből?! — jajdul föl a színész, a há­romgyermekes magyar családapa. — Mi­ből ?!... És ha nem fizetek, legjobb eset­ben lefoglalják a bútoraimat, hogy a rosz- szabbról ne is beszéljünk... — teszi hozzá csüggedten. És hány meg hány ilyen kétségbeesett, gondoktól gyötört művész lézeng a pesti utcákon, akiknek minden reményük, mentsváruk volt a film. A film a hét év előtt hangosan feltámadt magyar film, amely ha művészileg nem is volt még tö­kéletes, de hány meg hány embernek adott kenyeret, megélhetést. És most szünetel. De ki tudja, meddig?! ... Pedig kár volna, ha sokáig néptelen maradna a filmstúdiók környéke. A már említett okokon kívül azért is, mert a magyar filmgyártás nagy- rahivatottsága elvitathatatlan! Nemzet­közi viszonylatban is! Mert ugyan hol van még a világon egy olyan tehetséges fájta, mint a magyar és ugyan hol talá­lunk még a kerek világon annyi termé­szeti és etnográfiai szépséget, mint éppen FELVIDÉKI MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bp, VIII, József-lcTt 5. Telefonszám: .400 a mi édes hazánkban?! Sehol! És mégis teljes a bizonytalanság minden irányban. Ha meg is indul valami, ami az agráror­szág teljesítményein kívül esik, nem válik a reálisan vett értelemben valósággá. A tempó lassan ellankad és marad minden a régiben. De miért?!... Mert még mindig túlsók bennünk a turáni vonás. A Kelet­ről hozott nemtörődömség, amit ezeresz­tendős nyugati kultúránk sem volt képes teljesen kipusztítani belőlünk. Ezen a bajon pedig segíteni kell! Ok­vetlenül! És azonnal. Mindjárt a filmgyár­tásnál kell megmutatnunk, hogy mit tu­dunk! És mit akarunk. Ha tényleg aka­runk! Az első lépés természetesen az, hogy a filmgyártást megakasztó függő kérdések haladéktalanul elintézést nyerjenek. Az­után a magyar kultúra tűzvonalába kell állítani a tehetségeket.- A kiapadhatatlan magyar tehetséget! Az írót, a színészt, a rendezőt, az operatőrt, a mixert és nem utolsósorban a magyar tájat, a magyar természeti szépségeket, a húszéves rabság­ból hazatért magyar Kárpátokat, a festői Beszkideket, a Felvidék visszacsatolt kes­keny kis sávját, a természeti szépségek kiapadhatatlan csodaforrását. Ezeket a lehetőségeket nemcsak ki le­het, de ki is kell használni. Ez nemcsak kitűnő üzleti lehetőség, de hazánk iránti szent kötelességünk is! A szórakoztató fil­meken kívül a nemzetközi piac számára kultúrfilmeket kellene gyártani. Valami­lyen ügyes magyar mese keretében a vi­lág szeme elé juttatni a magyar falut, a magyar tájat, a magyar embert, hogy ma- gyarországot végre a maga igazi mivoltá­ban ismerhesse meg a világ. Abban a mi­voltában, amely valósággal predesztinálja történelmi hivatásokra ezt a sokat szen­vedett, de nagyrahivatott országot, itt, az annyit emlegetett Dunamedencében. Meg kell szabadítani a „fokosch”, a „gulasch” és a „csikosch” fogalmától félrevezetett külföldieket, akik a magyar pusztát és a magyar csikóst csak úgy is­merik, mint mi a vadnyugati prairie-ket és a vadnyugati eow-boy-t, amint lasszó­val a kezében vágtat a megvadult lovak nyomában, a különben jámbor spanyol — csordás! Filmekről. Még pedig olyan fil­mekről, melyeknek a hazafias és művészi célok szolgálata helyett, tisztán és kizáró­lag üzleti céljai voltak. A kínálkozó üzleti lehetőségek teljes kiaknázása még akkor is, ha ezek a kiaknázások a szóban forgó nemzet hátrányára váltak. A félbeszakadt magyar filmgyártásnak meg kell indulnia ismét. Fokozott tempó­ban, fokozott művészi elgondolásban és fokozott hazafias célokat szolgálva a szó legvalódibb és legnemesebb értelmében. Nem fog nehezen menni. Hiszen csak a külföldi nagy filmvállalatokat kell példa­képpen venni, ahol bizony szép számmal töltenek be vezető pozíciót írók, művészek, rendezők, sőt vállalkozók is, akik mind, mind magyarok! És igen megbecsült ma­gyarok. Miért ne lehetne ezt megcsinálni itthon is?... Hiszen annyi a kitűnő szí­nészünk, rendezőnk írókban sem szűkölkö­dünk, pénz is akad itt-ott... Igaz, hogy nem sok, de sok jóakarattal, több jóízlés­sel, még több rátermettséggel pompás fil­meket lehetne produkálni kevés pénzzel is. Olyan nagyszerűeket, melyek a legjobb külföldiekkel is felvehetnék a versenyt, hiszen a felsoroltak mellett a műtermeink, a technikai felszereléseink is a legkivá- óbbak, a legmodernebbek. Ezek után már csak az marad hátra, hogy illetékes körök meghallják a ma­gyar film érdekében kiáltott szózatot és minden erejükkel azon legyenek, hogy a filmprobléma mielőbb megoldódjék és a bibliai hét bő, ezúttal filmbő esztendő után ne a hét szűk esztendő következzék, hanem a magyar film újjászületése a már említett célok legnemesebb értelmében. És akkor teljesedésbe mehet hét év előtti jóslatom, amikor úgy léptem ki a Hunnia- filmgyár kapuján, hogy pár év után mint pompásan funkcionáló magyar Holly­woodba térek oda vissza. Szirmay-Kalos Margit. (*) A magyar filmamatőrök három film­mel vesznek részt a zürichi nemzetközi ver' senyen. A napokban rendezik Zürichben a nemzetközi amatör filmversenyt. Az előző versenyeken a magyar filmamatörök nagy sikerrel vettek részt. Az idei nemzetközi ver­senyre három filmamatör nevezett be Ma­gyarország képviseletében, mégpedig Dudás László: Ketten egyedül című játékfilmjével Fejér és Pásztor: Harc! című amatörfilmjé- vel és Pásztor István: Árnyékvilág című filmjével. Pál jugoszláv kormányzóherceg Hitler vezér és kancellár kíséretében útban a Bel­leuve-palotába A Láthatár Kisebbségtudományi Munka- közössége pénteken este a Kereskedelmi és Iparkamara Raross-termében tartotta meg szokásos könyvnapi vitaestéjét, ame­lyen évenként a magyarság legégetőbb nemzetkisebbségi problémáit szokták megtárgyalni. Az idei vitaesten a magyar—ruszin mű­velődési együttműködés kérdését tűz­ték napirendre. Az ülést a munkaközösség nevében Faluhelyi Ferenc dr. egyetemi tanár, a pécsi egyetemi kisebbségi intézet igazgatója nyitotta meg. Csuka Zoltán, a Láthatár c. kisebbségi szemle felelős szerkesztője ismertette az idei vitaest célját. Hangoztatta, hogy meg kell ta­lálni as utat a ruszin nép leikéhez, s ez az út a kulturális együttműködés útja. Pa- taky Mária dr. előadásában visszapillan­tást vetett a magyar és a ruszin nép év­százados kapcsolataira, kiemelte a kölcsön­hatásokat és hangoztatta, hogy alapos tu­dományos kutatómunkának kell megin­dulnia, hogy az együttműködést kellő­képpen munkálni lehessen. Az előadáshoz Bonlcáló Sándor dr. egye­temi tanár szólt hozzá, majd Bródy András, volt ruszin miniszterelnök fej­tette ki felfogását. Csatlakozott az előadó Pataky Mária elgondolásaihoz, kiemelte, hogy a csehek az elmúlt húsz esztendő­ben a ruszinokat lélekben igyekeztek el­idegeníteni a magyarságtól, de az évszáza­dos kapcsolatokat nem sikerült elszakíta­niuk. A történelmi adottságokon kívül gazdasági adottságok is vannak, amelyek parancsolóan írják elő a kárpátorosz nép számára a magyarsághoz való kapcsoló­dást. A legfontosabb feladat a lelkek meg- békéltetése, ami feltétlenül sikerrel fog járni. Illés József egyetemi professzor foglal­kozott még a felvetett problémával, majd Pataky Mária dr. refleksziói után Cmór M. Adalbert, az Amerikában élő kárpátaljai oroszok szervezetének Budapesten tartóz­kodó főtitkára kért szót. Szerinte a kölcsö­nös megbecsülés vezethet az eredményes kul­turális együttműködéshez és a lelkek egybekapcsolódásához. (*) Meghalt Arbos, a híres spanyol zene­szerző. Burgosból jelentik: Fernandet Arbos, a híres zeneszerző, a madridi szimfónikua zenekar igazgatója és a szépművészeti aka­démia tagja, San Sebastianban meghalt. SPORT Teljes megegyezés jött létre a nyugati kerület szervezete ügyében / Érsekújvár lesz a kerület székhelye — Autonom jogai lesznek a volt déli kerületnek Szambaton délután a volt déli kerület és a Nyugati Labdarugó Alszövetség vezetői Győrött fontos értekezletet tartottak. A déli kerületet Szabó Kálmán dr., Lóránt Mihály és Forgách Mihály képviselték, a budapesti központ képviseletében TJsetty Béla dr. el­nök, Kenyeres Árpád főtitkár és Berta Sán­dor dr. egyesbiró jelent meg. Az értekezlet tárgya a volt déli kerület szerves bekapcso­lása a magyar labdarúgásba. Kenyeres Ár­pád főtitkártól nyert értesülésünk szerint az ülés már a teljes megegyezés jegyében ült össze, az összes fontosabb kérdéseket már ftrsekujvárott elintézték s így a győri ta­lálkozó tulajdonképpen csak szentesíteni fogja a már elfogadott megegyezést. E szerint a volt déli kerület autonóm tagja lesz a Nyu­gati Labdarugó Szövetségnek, külön admi­nisztrációval és külön költségvetéssel, amelyre vonatkozó mindenkori keretet a Nyugati Alszövetség állapítaná meg. A ke­rület Érsekújvár székhellyel működne s terü­lete egyelőre a volt déli kerületet és a nyu­gati kerületnek Magyarországhoz csatolt részét foglalná magába. * A svédek legyőzték a norvégeket. Stock­holmból táviratozzák: A Raasunda stádion- ban rendezett válogatott labdarugómérkőzés­ben a svédek 3:2 (0:2) arányban verték a norvégokat 30.000 főnyi közönség előtt. — A német kerékpáros körverseny máso­dik napján a nemzetek osztályozása a kö­vetkező: 1. Franciaország 40 óra 08 p. 17 mp., 2. Belgium 40 óra 11 p. 22 mp., 3. Né* metország 40 óra 13 p. 46 mp. Vitaest a ruszin-magyar művelődési együttműködésről

Next

/
Oldalképek
Tartalom