Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-04 / 126. szám

1939 JÚNIUS 4, VASARNAP Három fényes vitézi tett _ Három arany medália e9Y naP°n 1916 jún. 4. Kiváló kezdeményezéssel és bátran, elszán­tan vezette szakaszát ezen a napon Árgay Zsigmond volt zombori 23. gyalogezredben tartalékos hadapród, aki az ezred tarnopol- leömyéki védelmi harcai alatt századtartalék­ban volt szakaszával, saját kezdeményezéséből és éppenséggel a legnagyobb válság idején azoknak az orosz tömegeknek az oldala ellen hajtott végre lendületes ellenlökewet, amelyek a szomszédos védökörlet áttörése után s saját százada szárnya és oldala ellen bekanyarodva, felsodrással fenyegették a századot. Az ellenlökem sikerült, mert megakasztotta az oroszokat, valamint lehetővé tette, hogy további tartalékok idejében megérkezzenek és a betörés helyét elrekesszék. Alig történt ez meg, amikor az arcban is támadó oroszok a század küzdői közé törtek, amire Árgay had- apród felismervén, hogy immár ezen a he­lyen is kell segítenie, nyomban, kivonta sza­kaszát az elreteszelés vonalából, majd embe­reinek gyors gyülekeztetése és az egyes rajok feladtainak rövid, határozott megadása után öntevékeny újabb ellentökeiuet hajtott végre, mellyel immár ezen a fyídyen is pompás len­dülettel visszavetette a betört oroszokat, úgy hogy a küzdők vonalában az egyensúly rövi­desen ismét hetyreállott. Két nappal későbben Árgay hadapród új­ból kitüntette magát, amikor ugyanis a leg­első védelmi vonal fedezékeiből személyes példaadással bátran előbbre vezette szakaszát, majd igen hatásos tűzzel megsemmisítette az oroszok ama részeit, amelyek az álláselőtti holttérben újabb támadásra gyülekeztek. Ezt a kiválóan vitéz, elszánt és öntevékeny magatartását, mellyel három napon belül há­romszor is kitüntette magát, elöljárói egy­részt az arany vitézség! érem odaítélésével, másrészt pedig azzal jutalmazták, hogy jú­lius 1-ére soronkivül zászlóssá léptettek elő, * , j 1916 jún. 4 Gyulafehérvári Balogh Gábor dr. volt nagyváradi 1. huszárezredbeli tartalékos zászlós a bukovinai Dobronoucnál vívott sű lyos védelmi harcaink alatt a gyalogosított lövészosztály egyik félszázadát vezette, mely lyel a védelemre bízott támpont ellen végre* hajtott, többszörösen megismételt és a követ­kező két napon is megújított orosz tömeg­támadásokat páratlan elsaíntsággal, súlyos kézitusákban mindannyiszor visszaverte. Amikor pedig fél századát később tarta­lékba helyezték és ezalatt az oroszok betör­tek az állásba, a fél századot saját kezdemé­nyezéséből ellentámadásra vezette, mellyel az oroszokat visszavetett« és érzel a védőállás végleges megtartását lehetővé tette. Mivel pe­dig ez elsősorban is Balogh zászlós elszánt, parancsokra nem váró, öntevékeny és ered­ményes beavatkozásának tudható be, továbbá kiválóan bátor és vitéz személyes példájával éppenséggel a legválságosabb pillanatokban ragadta magával huszárjait, egyébként pedig kiváló magatartásával már korábban a nagy­TEHUDÍKI ■JUgVarhibiab alkalommal az arany vitégsigi éremmel jutal­mazták kimagasló érdemeit, * 1916 jún. 4. j Az orosz tömegtámadásokkal szemben Ke­letgaliciában vívott védelmi harcaink alatt példásan hőéi kitartásával és géppuskájának kimagaslóan bátor alkalmazásával tüntette ki magát Fricska Gábor volt kecskeméti 38. gyalogezredbeli tartalékos szakaszvezetó, aki mint géppuskáirányzó, a június 4-én, 5-én és 6-án, valamint július 16-án és 21-én ellenünk intézett orosz támadások kivédése alatt gép­puskájának kiválóak irányzott és az utolsó pillanatig folytatott hatásos tüzérei lénye­gesen hozzájárult ahhoz, hogy a védőkörlete ellen intézett orosz támadások és rohamok ismételten összeomlottak. Éppen ezért és mi­vel a háború eleje óta a harctéren lévén, min­den korábbi alkalommal is géppuskájával ki­váló derekassággal harcolt, valamint a nagy- és kisezüst vitézségi érmeket már 1915-be:i kiérdemelte, ez utóbb említett harcok alatt újólag tanúsított, kiválóan vitéz és eredmé­nyes magatartása elismeréseképpen, immár V kisezüst vitézségi érmeket kiérdemelte, ez 1 az arany vitézségi éremmel tüntették ki Éhínség /ei NewyorUoi Ssztráfkbaléptek asz élclmisszer raktárak munkásai és a sofőrök, akik fie/i 30 millió kilogram élelmisszen s zállítanak a köszön­ségnek Newyork, június S. Newyork város élel­mezése veszedelemben forog. A newyorki élelmiszerraktárak alkalmazottai és mun­kásai pénteken este meglepetésszerűen sztrájkba léptek. Miután Newyork élel­mezését majdnem száz százalékban ezek az élelmiszerraktárak biztosítják, attól kell tartani, hogy a sztrájk elhúzódása esetén a new- yorkiaknak nem lesz mit enniük. A szóbanforgó raktárházak hetenként át­lag 30 millió kilogram húst, vajat, tojást, főzeléket és gyümölcsöt szállítanak a new­yorki élelmiszerkereskedőknek. A sztrájkot a szakszervezetek kiáltották ki s a munkaidő leszállítását akarják ki­harcolni vele. Gyors lebarnuld Az alkalmazottak és munkások száz százalékban eleget tettek a sztrájk- parancsnak. Csatlakoztak a sztrájkhoz a teherautósofőrök is és kimondották, hogy a sztrájk alatt álló üzemek részére semmiféle áruszállítást nem vállalnak. A newyorki várcsi tanács lázas gyorsa­sággal igyekszik elsimítani a sztrájkot, mert tisztában van azzal, hogy ellenkező esetben Newyork ellátásában katasztrofá­lis állapotok állanak be. Az élelmiszerüzle­tekben és szállodákban a felraktározott készletek legfeljebb egy-két napra elegendők és számolni kell azzal is, hogy aki csak te­heti, most előre próbál vásárolni, hogybiz. NIVKA-KBfiME 30 f;i*rtöl 2 T-lg, ^EA-OLAJ 90 fiUértol 2.80 TisJ MYEA-DI60LAJ 1— P. tosítsa saját háztartását. Megoldhatatlan feladat előtt állanak a Newyorkból kifutó óceángőzösök is, amelyek közvetlenül az indulás előtt akarták fedezni élelmiszer- szükségletüket. ■■I ma i—i Uj motoros pilóták kiképzése A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap támogatásával ezidén hét egyesület kere­tében képezik ki az ifjúságot a motoros repülésben. Az egyesületek közül 3 Buda­pesten, 1 Szegeden, 1 Debrecenben, 1 Kassán és 1 Pécsett működik. Az oktatókat — mintegy harmincat — a legkiválóbb sportrepülők közül válasz­totta ki a Magyar Aero Szövetség és ezek részére —, hogy az oktatás egységes le­gyen — a budaörsi repülőtéren oktató ki­képző tanfolyamot rendez Czirmay Zoltán vezetése mellett. A tanfolyamon résztvevő oktatópilóták a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap gépeivel minden délután a budaörsi repülő­téren végzik el gyakorlati feladványaikat. A tanfolyam június hó közepéig tart és után megkezdődik a repülőkeretek mun­kája. a keresztény űri középosztály ralóhelye. Saját strandfürdő, júniusban P 4.S0-töl, júliusban ban P 5-töl. TELEKI PÁL GRÓF MINISZTERELNÖK ÁTVESZI SZEGEDI MANDÁTUMAI

Next

/
Oldalképek
Tartalom