Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-04 / 126. szám

•fECTIDEta 1939 JÚNIUS 4, VASÁRNAP LEON tündöklése és nyomorúsága Jau rés meggyilkolásától nantesi szocialista kongresszusig Paul Faure harca Blum ollen — A párt fellázad — A francia szocialista párt bomlása befejeződött A nyugatfranciaországi Nantes az el­múlt napokban felbolygatott méhkashoz hasonlított. Kávéházaiban és gyüléster- meiben szenvedélyes viták zajlottak le s a vitatkozók négy nap után feldúlt lélek­kel hagyták el a loirementi várost. Most tartotta ugyanis szokott évi pártkon­gresszusát a francia szocialista párt. A fó'várostól jó távolra tűzték ki az érte­kezletet, hogy a várhatólag elfajuló vi­táktól és a szenvedélyes összecsapásokból minél kevesebb jusson el a népfrontból és a szocialistákból kiábrándult párisiak fülébe. A nantesi kongresszuson azonban olyan meglepő események történtek, hogy még a külföldi sajtó is hosszú részletekkel szolgált olvasóinak az épületes jelenetekről s arról a soroza­tos vereségről, amelyet Blum Leónak és híveinek ismét el' kellett szen- > vednie. A szocialista párt jelenleg Franciaor­szág legnagyobb pártja. Az 1936-i válasz­tásokon, mint ismeretes, legázolta legesé­lyesebb ellenfelét, a radikális pártot, s félelmetes pozícióra tett szert. A népfront révén egyeduralkodóként dönött, ítélt és irányított. A párt mandátumállománya ma is ép, de az országnak ezt a legna­gyobb pártját a legviharosabb válság tépi, ami valaha is érte. Minden jel arra mutat, hogy a szakszervezetek és a páho­lyok révén idáig vezetőszerepet játszó Blum. az elzászi zsidó szatócs magasra lendült jvadéka és hasonszőrű társai a legrövidebb időn belül eltűnnek a szocialista párt süllyesztőjében, miután sikerült olyannyira félrekormá- nyozniok a pártot, hogy az ma Francia- ország leglegyengültebb politikai szerve­zete. A szoGialista világválság hatása Jaurés, az ismert szocialista vezér meg­gyilkolása után került Léon Blum a párt élére. Vagyona, titokzatos földalatti ősz-' szeköttetései egyengették ide számára az utat, noha vezéri képességei egyáltalán nem voltak s hívei dicshimnuszaira („a francja proletárok reménysége”, „osz­tályharcunk nagy Ígérete” stb.) csakha­mar a valóság rideg tényei cáfoltak rá. Nyugtalan és izgága széplélek volt, hatal­mas vagyonnal a háta mögött a párizsi szalonok”'routiniérja, jólkeresd ügyvéd, aki üres óráiban szenvelgő verseket .írt s, mindig arra vágott, hogy valami nagyot, mérhetetlent kövessen el. Ezéi’t szegődött a szocialista párthoz is: itt remélte sar­kaiból kifordítani a világot. Ez egy-két évtized múlva — legalább is francia viszonylatban — sikerült is neki. Annyira, hogy Franciaország neki köszönhette siralmas belpolitikai és kül­politikai helyzetét, pénze romlását s hi­tele elvesztését. Hasonló „sikereket” ért pártviszonylatban is. Alatta kezdődött el a francia szociáldemokrata párt súlyos válsága s ez a válság most már magának a pártnak a létét fenyegeti. A szociáldemokrácia válsága, világ­válság, ez kétségtelen. De Blum pártját már akkor válságba vitte, amikor ezeknek az eszméknek még nagy keletjük volt s a" szocialista párt nagy garral hirdette, hogy az „átkos na­cionalizmus” és a militarizmus „őrületei” után most majd ő megmutatja, mi kell Európának és a beteg, szenvedő emberi­ségnek. Az első bomlás 1921-ben, tehát kevés­sel a békekötés után történt a nevezetes toursi kongresszuson. Blum udvara a pártszakadást nem tudta megakadályozni s ezzel jelentékeny csoportot vesztett el pártja. Az elszakadt tábor még a párt lapját is magával vitte. A párt ekkor any- nyira legyengült, hogy meg sem kísérel­hette a francia jobboldallal való szembe­szállást, tengődött, lazított, de felül nem sikerült kerekednie. Szenvedélyes ellenzéke volt a különböző radikálispárti kormá­nyoknak, de ez az ellenzékiség Blftm szó­virágokkal zsúfolt, kesernyés beszédeiben és csupa formai ellentállásban merült ki. Blum pártjának nem volt . szerencsés ve­zetője. A johholeSaii szárny is otthagy ja a pártot Sokáig tárgyalták azt a párts-zakadást Franciaországban és a külföldön, amely a harmincas évek közepe felé, pontosan 1934-ben következett be a szocialistáknál. A párt egyik keveset szereplő, de felfo­gásának szilárdságáról és egyéni tisztes­ségéről előnyösen ismert tagja, Marquet vezetésével már hosszabb idő óta szervez­kedtek azok az elégedetlenek, akik Blum irányítását a lehető legrosszabbnak tar­tották. szenvedélyes beszédekben mutat­tak rá az értekezleten arra, hogy deka­denciába rántja a mozgalmat, a párt mind népszerűtlenebbé válik, hibáztatták túlságos passzivitását, tagadásokban ki­merülő pártvezetését, merev ortodoxiáját. . Szemére hányták azt a kiáltó ellenté­tet is, ami a szocialista elvek és élet­módja közt fennáll, arisztokratikus allűrjeit, proletárvezérhez éppenség­gel nem illő szokásait, azt is, hogy aranyat aranyra halmaz, míg elvtársai éheznek stb. Végül is Marquet csoportja, az újszo- '‘cilista párt viharos viták után kivált a szervezetből. Blum azonban, noha hivei most már sürgették, továbbra is elutasí­tott minden regenerálódás! törekvést, re­formkísérletet, az elveknek és tanoknak az új idők szelleméhez való idomítását, részvételt a nemzeti koalició kormányai­ban. — Pár nyomorult kis tárcáért — szokta volt mondogatni — nem érdemes felad­nunk függetlenségünket. Pedig nem a függetlenség körül volt a baj, hanem az egyéni becsvágy körül. Blum maga akart miniszterelnök lenni, hogy azután elérve a harmadik köztársa­ságnak fényben és rangban e második polcát, a maga egyéni elképzelései és za­varos elméletei szerint alakítsa át Fran­ciaországot. A mérhetetlen ambíciót végül is si­ker koronázta: a radikális kormá­nyokból kiábrándult francia nép az 1936-i választáson a szocialista párt­ra voksolt túlnyomó részben. Blum bevonulhatott a fényes és előkelő Mattignon-palotába, a francia miniszter- elnök rezidenciájába. 9. Blum halul sikerült kormányzása újaish válsághoz vezet A szocialista pártvezér kétségkívül ott­honosan mozgott a miniszterelnökség aranyeirádás, stukkós termeiben, a mű­vészi metszetek és gobelinek között, hi­szen — proletárvezár létére — addig is fényűző palotában lakott, perzsaszőnve- gés, brokáttapétás, kényelmes luxusla­kásban, ahol livrés inasok szolgálták ki, garázsában két autó állt rendelkezésére, ruhatárát a legelőkelőbb párizsi szabók ál­lították össze, ebédjein és estélyein nehéz ezüstökkel és fényűző porcellánokkal te­rítettek, talán még előkelőbben, mint a köztársaság elnökénél. De a párt, illetve először a nép, az­után a párt egyre hangosabban elé­gedetlenkedett. Blum és hivei ugyan megszavaztattak a kamarával több, már régen hiányzó szo­ciális és munkásvédelmi törvényt, de sze­rencsétlen pénzügyi politikájuk, érthetet­len kapkodásuk végül is olyan válságba vitte Franciaországot, hogy Blumnak sül» gősen át kellett adnia helyét a népfront­ban résztvevő másik pártnak, a radikáli­soknak. A Bhm-éra még tartott, amikor a párt­ban már egyre hevesebben lángoltak fel áfe ellentétek az ortodox-szárny és a szélső balszárny, Marceau Pivert-csoportja. között. A szocialista kormánynak nem utolsó sorban éppen azért is kellett tá­voznia, mert saját pártjában is ^ egyre nagyobbra nőtt az ellenzéke. A népfront épülete voltaképpen már ekkor dőlt rom­ba, csak az agónia húzódott ki. A vissza­lépett kormányt az évi. kongresszuson, igen éles támadások érték, Blum köny- nyek között igyekezett visszaverni a tá­madók rohamát. A lázadó csoportot ezen a kongresszuson még sikerült ügyes hu­zavonákkal elhallgattatni, de, amikor 1938 tavaszán Blum másodszor is úgy élezte ki a belpolitikai helyzetet, hogy meg kellett bízni újból a miniszterelnök­séggel s alig harminc nap után még szé­gyenletesebben kellett távoznia, a szo­cialista párt válságát mi sem tartóztat­hatta fel. A roueni kongresszuson előszűr szavazzák le a vezetőket Marceau Fivért a párt radikalizálódá- sát követelte s azt kívánta, hogy lépjenek ki a hasznavehetetlennek bizonyult nép­frontból. Erősebb közeledést és összefo­gást sürgetett a munkáspártokkal s Blum letételét indítványozta. Csakhamar beállott a pártszakadás s a disszidensek jelentékeny számú képviselővel otthagyták az anyaszer­vezetet. Az új párt francia szocialista és föld- mívespárt néven csakhamar megalakult s éles ellenzéki harcba kezdett Blum tárt­jával. Az új alakulat különösen Párizs környékén hódított el sok hívet az anya­szervezettől. A tavalyi események, Mün­chen és ami utána következett, egyálta­lán nem a szocialista párt javára billen- jelentést tárgyalják, Faure-ék pedig a mind erősebb lett s-, a szocialisták kény­telen-kelletlen támogatták. A népfront meghalt s a kommunisták Bluméktól ép- úgy elfordultak, aáogy a szocialisták annakidején a radikálisoktól. A szocialista párt kényszerű vegetációra rendezke­dett ,bp....... A francia közvélemény ezekben az idők­ben a tekintélyállamokkal való megegye­zésben látta a. béke egyetlen útját. A diktatúrák ellen szenvedélyesen hadakozó Blum és hivei ebben a közhangulatban természetesen leszorultak a politika szín­padáról s még ellenzékiségüket is csak óvatosan gyakorolhatták, mert minden disszonáns hangot lepisszegett a közvéle­mény egyöntetű kórusa. Az 1938 őszén tartott vezetőségi érte­kezleten Blum és vezérkarának ócsárló szavaira a párt főtitkára, Paul Faure adott erélyes választ. Hangsúlyozta, hogy a francia szocialista pártnak nem az ellentéteket kell kímélyí- tciní. hanem a nézeteltéréseket kell meg­szüntetnie a különböző országok között. Már ekkor látszott, hogy a pártban ismét új, de az eddigieknél még nagyobb és tettrekészebb ellenzék alakult ki Faure vezérlete alatt s rebesgették azt is, hogy rövidesen a főtitkár kerül a párt élére. Az új ellenzéki csoportosulás szakított az addigi taktikával é3 módszerrel. Esze ágában sem volt otthagyni a pártot, mint az előző pártütők tették s mindén kitessé- kelési ajánlatra tagadólag válaszoltak. Ellenkezőleg: azt akarták és azon dolgoz­tak, hogy d vezetőség mondjon le és ők ülhessenek helyükre. Az új harcmód fé­nyesein bevált és a. most lezajlott nantesi kongresszuson már csaknem százszázalé­kos győzelmet aratott. Az ellenzék győz Nantes fordulópont kétségkívül a tran- cia szocialista párt életében. A nyugat­franciaországi Loire-parti városban heves mérkőzés folyt napokon keresztül Blum hívei és a Vaure köré csoportosult paci­fista irányzatú csoport között. Már mind­járt a főtitkári jelentés körül kitört a harc. Blumék ragaszkodtak ahhoz, hogy a jelentést ne tárgyalják, Faurék pedig a jelentés tárgyalás# mellett voltak. Végül is hosszú vita után szavazásra tették fel a kérdést, hogy tűzzék-e napirendre a je­lentést, vagy sem. Faure és pártjának a szavazás nagy győzelmet hozott: mégegyszer annyian szavaztak mellette, mint ellene. Blum ezután azt kérte, hogy a jelentésből hagyják ki azt a kitételt, ami sértő lehet a vezetőségre. Az indítványt elutasították. Végül is a jelentést 7348 szavazattal — 14 ellenében elfogadták. Blumék vesszőfutása ezzel még nem ért véget. A Loire-megyei pártszervezetek javaslatot terjesztettek az értekezlet elé, hogy a szocialistáknak tiltsák meg az együttműködést a kommunistákkal vagy a bolsevista szervezetekkel. Blum ezen az ülésen már meg sem jelent, hanem visszautazott Párizsba, ürügyül hozva fel — feleségének sírkőemelési ünnepségét. Hívei persze újból elkövettek mindent, hogy a népfrontellenes javaslatot a kon­gresszus utasítsa vissza. De a kongresszus ezúttal ismét engedetlen gyermek szerepét játszotta a vezetőség szemében: az indít­ványt 5490 szavazattal 1761 ellenében el­fogadták. A kongresszus állásfoglalása nemcsak az értekezleten résztvevők és a rant esi publikum körében, hanem egész Franciaországban, sőt a külföldön is nagy meglepetést keltett. A határozat tulajdonképpen éles kidom­borítása annak, hogy a szocialisták nem hajlandók együttműködni a kommunisták­kal és elutasítják a Moszkvával való min­dennemű szövetkezést is. Nagy feltűnést keltett ez az állásfoglalás éppen akk.»r, amikor London és Párizs kormánya két­ségbeesett erőfeszítéseket tesz |Moszkva kegyeinek megnyerésére és a vele való szövetségkötésre. Ugyanakkor, amikor ez a szégyenletes versenyfutás tart, maguk a 1 szélsőbaloldali pántok utasítják el maguk­tól Moszkva kezét. A nantesi értekezleten a két szemben­álló irányzat külpolitikai téren is szembe­került egymással. A Blum-csoport erélyes fellépést sür­getett a tekintélyállamok ellenében, míg a Faure-csoport nagy nemzetközi értekezlet összehívását követelte, amelyen a nyugati hatalmak Hitlerrel éa Mussolinival megtárgyalnák az égető euró­pai kérdéseket, A csoport szónoka kifej­tette, hogyha a háború és a közvetítés között választhatnak, ők inkább az utób­bit választják. Az értekezlet ezután sem­mitmondó határozattal ért véget, de fran­cia szocialista körökben egyáltalán nem tit­kolják, hogy a kiéleződött ellentét a szo­cialista párt teljes szétszakadására vezet, ha Blumék az utolsó pillanatban nem vo­nulnak félre és nem mondanak le a veze­tésről. Erre azonban vajmi kevés a re­mény s így a közeljövőben igen érdekes és tanulságos politikai látványnak lehet szemlélője a francia és a külföldi közvéle­mény. CSISZÁR BÉLA Zog albán exkírály, felesége és gyermeke hétfőn Versaillesha érkezik Párizs, június 3. Az Excelsior jelentése szerint Zog volt albán király feleségével, gyermekével és kíséretével hétfőn Vert saillesbe érkezik. A volt albán királyi pác Vesaillesben a La Maye ‘ kastélyban fog lakni, ahol a múlt évben a windsori her­ceg lakott feleségével és kíséretével. FELVIDÉKI MAGYAR HÍRLAP Szerkesztősig és kladölilvatai, Bp, VIII, Józseí-krt 5. Telefonszá-m: 144-400

Next

/
Oldalképek
Tartalom