Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-25 / 143. szám
Na: Képesmelléklet Ára: 20 fillér II. évfolyam 143. szám. Budapest, 1939 június 25. Vasárnap mai) Előfizetés, ér évente 36,— P, félévre 18— P, negyedévre *.—• pengő, havonta 3— pengő, •gyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP ^Szerks'sztőség és kla dóhlvatal: B u d a p e s t, Vili. kerület, Jőzsef-kőrút S, szám Teísfon: 144*400 o Telefon; 144*400 Érsekújvári utópia Irta: Szvaihó Pál A munkáskamarák felállításáról megindultak a tárgyalások Tömegesen csatlakozik a munkásság a kamarai előkészítő mozgalomhoz — Szociális, gazdasági, egészség- ügyi és bérkérdések rendezése A szabadidőmozgalom is megoldásra kerül Több mint két évvel ezelőtt írtam hasonló címmel cikket a prágai Uj Szellemben, akkoriban sokat vitatkoztak róla, támadták és védték. Ma, amikor magyar mozdony és magyar kocsi visz Érsekújvár felé a magyarrá vált gazdag kisalföldi vidéken át, előszedem a sárgafejes régi füzetet és átolvasom, amit 1937 április 1-én lejegyeztem. Az utópia — hál‘ Istennek — rögtön az elején elbicsaklott, legalább ami a külső kereteit illeti. A kisebbségi lét megszűnt, a kegyes sors leszedte vállunkról küzdelmeink nagyobb felét. De valahogy az érzésem az, hogy a két év előtt kívánt kép belső tartalma változatlanul kívánatos maradt, s ami több: előfeltétele épúgy megvannak a mai Érsekújvár népében, mint megvoltak két esztendővel ezelőtt. A fla- mand, dán életű magyar képe lebegett akkor szemem előtt, a saját erejéből élő üzletes magyar, aki az indoeurópai civilizáció realizmusával alakítja józan, polgárosodó életét, levét szertelenséget, gőgöt és társadalmi előítéletet, elfelejti finnyáskodásait, s nem csüng már epedve egy tévesen felsőbbrendűnek vélt úri ideál délibábos ábráin, hanem friss népi magatartást kapcsol a nemzet áramlásába és átgondolt szisztémával tökéletesíti azt az agrár-ipari gazdasági rendszert, amely a magyar környezet jellegének megfelelően jólétének forrása és kultúrájának gyámolítója lehet. Akkor azt hittem, hogy a kisebbségi sors, s az állam mostohasága kényszerítő erővel vezeti a kisalföldi magyart az új életforma felé, mint ahogy Amerika új környezete formálta hajdan józan kereskedővé az Európában letört úri jövevényt, — ma észrevettem, hogy a szerencsés változás nem befolyásolta, nem befolyásolhatta az egyszer megindult folyamatot, s amit két év előtt észrevettem Érsekújváron, ma is áll. ma is hat és fejlődik, ma is küzd az ellenerőkkel és nem engedi, hogy idegen befolyások letérítsék a helyesnek fölismert útról s az átélt igazságoktól, de nem is téríthetik le, mert a kisalföldi ember a hosszúéves, beidegzett tapasztalatok után érzi, hogy sorsa, jóléte, népi érvénye, magyar ereje, a nemzet megújhodása függ a megkezdett irány folytatásától. Ez a város, Érsekújvár, a régi maradt. Polgárait semmiféle reakció nem változtatja meg. A kisebbségi sorsban az új életformáért folyó küzdelemnek csak első része fejeződött be, megtörtént a nagy eszmélés, a hibák belátása, az új magatartás kialakulása, az új életmód kikristályosodása, most következik a másik rész: az elvek érvényesítése, a megvalósítás, a régi világ kísérleteinek elhesse- getése, a megküzdés a Circe-hangok- kal. * Ha van város, amely megmutatja, hogy mit tarthatunk tulajdonképpen „felvidéki magatartásnak“, úgy nyugaton elsősorban Érsekújvár az. Utazásom meggyőzött a helyzet változatlanságáról. Érsekújváron az emberek ugyanúgy gondolkoznak, mint két évvel ezelőtt, magyar öntudatuk is egyforma, gyakorlati elképzeléseik is. — Nem adtuk föl elveinket, — magyarázzák a pályaudvar restijében a fiatalok ugyanúgy, mint tavaly, amikor még az északra futó vonatra vártam, nem a délire — s mint ahogy régebben szívesen megküzdöttünk a nehézségekkel, most sem ijedünk meg a mástermészetű akadályoktól. A nép velünk van, s mi a néppel. Érsekújvár környékén százezernél jóval több magyar paraszt él. ezekről már nem kophat le a fejlődés eredménye. A vidék már az 1910-es magyar statisztika szerint is kitűnt szorgalmával, józan gazdálkodásával, egységével. Már akkor nagyobb volt itt az átlagtermés a magyar átlagnál, több a bankbetét, egészségesebb a nép, kevesebb az analfabéta, nagyobb az ujságfogyasztás, gazdagabb a falu, kiegyensúlyozottabb a birtokelosztás, haladóbb természetű és; igényesebb a gazda. A Mátyus-föld és a kisalföld, a legnyugatibb magyar település, most is vezető akar maradni, hadd zúduljon innen le délre a magyar szociális átalakulás lavinája. A parasztságunk öntudatos, öntudatosabb, mint sokaknak tetszik. — Érezzük, hogy az új Nagyma- gyarország alapjait csak az a magatartás rakhatja le, amely olyasféle, amilyen itt érik. Vonatkozik ez mindenfélére, de elsősorban a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontra. Amíg egész Magyarország nem fog ezen a téren úgy gondolkozni, mint mi, nehéz a szentistváni gondolat érvényéről beszélni. Rengetegen visszaélnek ma e gondolattal. Akad például egy pesti újság, amely a szentistváni elv előharcosának vallja magát, de a legdemagógabb módon úszít, ha egy öntudatos magyarországi német olyasféle jogokat követel, mint mi követeltünk Csehszlovákiában. így nem lehet. E felemás magatartással le kell számolni és végre tiszta bort önteni a pohárba. A kisebbségi sorsban mi, fiatalok kantonokat követeltünk. Nem kaptuk meg, s a sors megbüntette azokat, akik elzárkóztak a kisebbségi nemzetnek kijáró jogok megadásától. De elveink nem változtak. Amit akkor józanul és békülékenyen magunknak kívántunk, szívesen megadnók most a magyarországi nemzetiségeknek s örülünk, hogy a magyar kormány a ruszin kérdés megoldásánál hasonló húrokat penget. Amikor kantonokat kívántunk két év előtt, leszögeztük, hogy a magyar megyei rendszer alkalmas a továbbfejlesztésre és a kantonszerű önkormányzat kiépítésére. Ru- szinszkóban most ilyen kísérlet folyik, reméljük, siker koronázza és megszületik az új magyar nemzetiségi megye első példája, amely esetleg mintaképe lehet az eljövendőknek. Mi, kisalföldi magyarok nagyon értjük a nemzetiségi kérdést, s ha valamikor szükség lesz rá, a mi gyakorlatunk nélkül szinte elképzelhetetlen a magyar nemzetiségi probléma rendezése. # Az érsekújvári utópia igéi néhány A népi, keresztény és fajvédő politikának egyik kiemelkedő szociális tennivalója évek óta a munkáskérdiés rendezése. Ezt hirdette már Gömbös Gyula kormánya is, amikor a munkáskamarák létesítéséről törvénytervezet kidolgozását határozták el és elsősorban ezt a célt szolgálta az iparügyi minisztériumnak 1935- ban. való felállítása. A minisztérium azóta igén jelentős, a munkásság szociális és gazdasági helyzetére nagy kihatással biró több törvényjavaslatot nyújtott be, melyeket a Ház meg is szavazott. Azóta a munkáskamarák kérdése háttérbe került, mert nagyfontosságú kül- és belpolitikai problémák vártak megoldásra és a munkásság kérdéseinek intézményes rendezése ezért halasztást szenvedett. Munkaállam — munkáskamara Most, amikor a szociális és népi politika oly döntő sikerrel vonult be a képviselőházba, amikor a munkaállam kiépítése a munkáskérdés rendezését előfeltétel gyanánt jelöli meg, nem maradhat tovább rendezetlenül a kamarai kérdés sem. Emlékezetesek Teleki Pál gróf miniszterelnöknek, Kunder Antal kereskedelemügyi miniszternek és Jaross kilométerrel nyugatabbra, mintha kezdenének testet ölteni. Galántán vagyok. A Hanza közgyűlésén. A vendéglátó gazda, a Hanza vezetősége, hatalmas telepén többezer embert befogadó ideiglenes csarnokot épített, s itt gyűlt össze a háromezer gazda, a kétszáz szövetkezeti bolt kiküldötte: Nézem az embereket a pódiumról: értelmed, barna arcok, fekete, tiszta ünneplőben, lerí róluk a jómód és az életrevalóság. Kényelmesen elhelyezkednek, mert a Hanza mindegyikük számára széket hozatott, s a csoportokat ügyesen odatelepítette az asztalok mellé. Semmi elfogódottság az emberek arcán, vidáman, szinte angolos természetességgel beszélgetnek és mozognak, magától • értetődőnek veszik, hogy egyenrangúak itt és nem bánnak velük háziállatszerűen. Emberek, s nemcsak „parasztok“. Igényeikről épúgy gondoskodik a Hanza, mint az urakéról, egyformán komfortosan. Andorlnak a munkásság minden rétegére kiterjedő bejelentései, melyekben a műn* kásság helyzetének elodázhatatlan javítá* sát, a gazdasági, szociális, kulturális és egészségügyi színvonalának emelését aa elsőrangú feladatok porába emelték. Ugyancsak történtek bejelentések az egyes szakmákban a bérkérdés rendezésére is és azóta egy-két konkrét esetben a munkásságnak sikerült éppen az iparügyi miniszter követítésével béremelést kiharcolni. Ugyancsak idetartozik a miniszterelnöknek programbeszédében adott azok a bejelentései, amelyek a szabadidőmozgalom megvalósítására vonatkoznak. Bőven és részletesen foglalkozott éppen a Felvidéki Magyar Hírlap a . szociáldemokrata szakszervezetek ügyével s azokkal a visszaélésekkel, melyek nyomán a belügyminiszter vizsgálatot rendelt el a szakszervezetek anyagi ügyeinek és politikai gesztiójának felülvizsgálására. A keresztény és nemzeti érzésű munkásság e jelenségek nyomán tömegesen fordult el az őket hitegető és anyagiakban kihasználó szakszervezetektől, s mind nagyobb mértékben csatlakoztak azokhoz a mozgalmakhoz, melyek a munkásság számára a hivatalos intézménynek, a munkáskamarának felállítását készítik elő. Különböző munkásalakulatok különböző frontokon küzdenek a munkáskamra megvalósításáért, így tudtunkkal a felvidéki Valamennyinek pénze van a vállalatban, tizenöt év óta érzik jótéteményeit. Asztalok körül ülnek, úem terelik őket jobbra, balra, mint a nyájat, esőtől, vihartól nem kell aggódniok: zöld gályákkal díszített tető van fölöttük, a Hanza építette. Milyen más ez a közgyűlés, mint a magyarországi parasztfelvonultatások lenni szoktak. Az emberek nem szoronganak a szónoki emelvény előtt, nem gubbasztanak megriadtan, vagy sötét tekintettel, nem tűz rájuk a nap, nem ömlik rájuk az eső, mert nemcsak az urak pódiuma fölé emeltek ideiglenes tetőt, hanem föléjük is. S milyen mások a szavak, amik itt elhangzanak. A szónok nem csépel frázisokat, nem puffognak a levegőben a rothadt pártok vaktöltényei, nem izgatni, excitálni, bedőteni kívánja egy- egy túlhevített hang az „egyszerű népet“, s nem halljuk minduntalan az igérnökök nagy, szent szavait, ame*
