Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-21 / 139. szám
VEOTIDEto 1939 JÚNIUS 21, SZER0A Badogllo Albániában Szaudi-Arábia ultimátumot intézett Angliához Palesztina miatt Újabb véres ütközet Jerikó mellett Hagy politikai jelentősége van a látogatásnak Tirana, június 20. Hétfőn este Tiranába érkezett Badoglio tábornagy. A tábornagyot Guzzoni tábornok, Albánia helytartója és az ottani olasz csapatok parancsnoka, valamint az albán kormány több tagja fogadta. A helytartó székhelyén Badoglio tábornagy kihallgatáson fogadta az albán miniszterelnököt, a kormány összes tagjait és a polgári és katonai hatóságok vezetőit. A kihallgatá- » sok után a tábornagy a kaszárnyákat és A are olasz katonai táborokat szemlélte meg. Az albán lapok kiemelik Badoglio tábornagy első albániai látogatásának nagy politikai jelentőségét. Ez a látogatás — írják a lapok — Albániának balkáni katonai jelentőségét is bizonyítja. A lapjelentések szerint most készítik elő az új olasz hadsereg-törvény végrehajtását is, amely szerint Albániában két hadtestet állítanak fel. Politikai amnesztia a szudéiaföldön és a p?oíekiomlusban Berlin, június 20. A birodalmi hivatalos lap közli Hitler vezér és birodalmi kancellár rendeletét, amely a szudétanémet területek visszatérése és a cseh- és morvaországi protektorátus átvétele alkalmából bizonyos politikai vétségekért elítélteknek elengedi a büntetést. A szudétanémet területeken a nemzeti szocialista pártban, a szudétanémet pártban, a szudétanémet hazafias arcvonalban való részvételért kiszabott ítéleteket meg nem történteknek kell tekinteni. Ugyancsak el- eng^iik azoknak a büntetését, akiket olyan közigazgatási kihágásokért és vétségekért ítéltek el, amelyeket a németségnek a szudétanémet területeken való fenntartása érdekében folytatott küzdelemben 1938 december elseje előtt követtek el. Más bűncselekményekért, amennyiben azokat szudétanémet területeken politikai okokból követtek el, elengedik a büntetést, ha a büntetés időtartama nem több két évnél. Kivétel ez alól a Német Birodalom kárára elkövetett hazaárulás. A volt cseh-szlovák köztársaság cseh nemzetiségű alattvalóinak politikai okokból elkövetett bűncselekményeire kiszabott büntetést ugyancsak elengedik, tekintet nélkül a büntetés módjára és nagyságára. Kivételt jelentenek 'ezek alól azok a bomba- merényletek, amelyeknél emberélet esett áldozatul, továbbá a rablás és az emberi élet ellen elkövetett bűntettek. Hasonlóan szabályozza a rendelet a büntetések elengedését a cseh- és morvaországi protektorátusra. Róma, június 20. A Giornale d’Italia kairói jelentése szerint Feisal emir — apja, Ibn Szaud nevében — ultimátumot intézett az angol gyarmatügyi miniszterhez. Az ultimátum szerint Szaudi-Arábia megszakítja a kapcsolatokat Angliával abban az esetben, ha nem oldják meg gyorsan a palesztinai kérdést az arabok igazságos követeléseinek megfelelően. Az angol követ erre utasítást kapott Londonból, hogy azonnal kérjen London, június 20. Középafrikát ember- emlékezet óta elő nem fordult méretű sáskftjárás pusztítja, mely egyes helyeken elemi csapás méreteit öltötte. Szudán, Uganda, Kenya, Tanganyika és Kongo nagy területeit teljesen pusztára tarolták a napot is elsötétítő sáskafelhők. Lángszórók és repülőgépekről permetezett méregfelhők is meddőnek bizonyultak ellenük. kihallgatást Feisal emirnél és személyesen vitassa meg a palesztinai kérdést és a vöröstengeri nemzetközi helyzetet. Jeruzsálem, június 20. Hétfőn délután komoly összecsapás támadt Jerikó környékén fegyveres lázadók és egy katonai osztag közt. Ennek során nyolc lázadó meghalt, egy pedig fogságba került. Ezzel a halottak száma huszonhatra emelkedett. Kenya kormányának mezőgazdasági osztálya jelenti, hogy a sáskák oly irtózatos gyorsasággal szaporodnak és tojásaikat oly hozzáférhetetlen helyekre rakják, hogy teljes kiirtásuk óriási költségekkel járna. A kormány többszáz tonna mérget osztott szét a földbirtokosok között és a bennszülöttek tömeges mozgósítását tervezi a sáskák elleni irtóhadjáratra. AUTOCAR TÚRÁINK 7 napos kirándulás n a ~ (vidékre és Kárpátaljára P 145.— Indulások július 2. jú ius 16. július 30. augusztus 13. szeptember 3. Jelent kézi 4 nappal az | s i határidő ; idulás előtt* 14 napos mmr% Jugoszláv és Dalmát auttxartuw aw.— Indulások : július 2. július 30. augusztus 22. Jelentkezési határidő minden utazás megkezdése előtt 7 nappal záródik. Jelentkezni ’ehet: Ijnazási Is «Lantiban Vltl., JÓ£»cS-üu?. 5. Tel. 14»44-00. Középafrikábon a napot is elsötétítik a pusztító sáskarajok Lángszórókkal és méregfelhőkkel védekeznek az elemi csapás ellen A protektorátusban tilos az olyan dal, amely félreértésre adhat alkalmat Prága, június 20. A védnökség megalakulása óta a csehek mindinkább eltávolodnak az egykor erősen divatozó nemzetköziségtől és világpolgári felfogástól. Érezhető ez minden téren: a hazai ipar és kereskedelem támogatásában, a külföldre való utazások csökkenésében, de főleg kul- túrális tekintetben. A prágai és egyéb színházak műsorán kizárólag cseh írók és zeneszerzők szerpelnek, a hangversenyeken, kávéházakban és vendéglőkben csakis cseh zeneműveket, népdalokat és hazafias énekeket játszanak. Ez az utóbbi tünet azonban, mint tapasztalható, gyakran erős és szenvedélyes nemzeti tüntetésekre ad alkalmat, amelyek a mai helyzet ellen irányulnak. Ezért a prágai rendőr ?3nök- ség elrendelte, hogy a zenés h'üviségek tulajdonosai az illetékes kerületi rendőr- kapitánysággal egyetértésben válogassák ki azokat a zeneműveket, amelyeket játszani vagy énekelni szabad. Tilos minden olyan dal, vagy szöveg, amely „félreértésre adhat alkalmat“. (M. T. I.) Morvaosztrava, június 20. (Havas.) A német hatóságok megtiltották a Szokol- szervezet egyenruhájának viselését. (M. T. I.) ————■ Lillafüreden tartják meg az 1941. évi nemzetközi agrártudományos kongresszust Budapest, június 20. Az elmúlt napokban Magyarországon járt a Nemzetközi Agrártudományos Egyesület elnöke, Mr. Elmhirst és két titkára, J. R. Currie és J. P. Maxton. A Darányi Ignác Agrártudományos Társaságot látogatták meg, amelynek nemzetközi bizottsága a nemzetközi egyesület magyar csoportjaként működik. Az utazás célja az volt, hogy megfelelő helyet keressenek ki az 1941-ben Magyarországon megtartandó nemzetközi kongresszusnak. A külföldi vendégek Ihrig Károly egyetemi tanárnak, a Darányi Társaság főtitkárának kiséretében Lillafüredre utaztak, s megállapodtak abban, hogy -g a nemzetközi kongresszust Lillafüreden fogják megtartani. így 1941-ben többszáz külföldi agrárpolitikus részvételével egy teljes hetet betöltő kongresszus lesz Lillafüreden, amelyen tudományos üléseket és előadásokat tartanak. A külföldi vendégek ittartózko- dása alatt a Darányi Társaság nemzetközi bizottsága ülést tartott, s azon a kongresz- szus előkészítésének megindításával, s az azzal kapcsolatos, egy hétig tartó, a magyar mezőgazdaságot bemutató tanulmányi körutazás általános programjával foglalkoztak. Az ülés után a Darányi Társaság az Országos Kaszinóban vacsorát rendezett, amelyen az angol vendégeken kívül résztvettek a földmívelésügyi minisztérium vezető tisztviselői és a társaság tagjai közül igen sokan. Beszédet mondtak Czett- ler Jenő titkos tanácsos, s Ihrig Károly egyetemi tanár, valamint Mr. Elmhirst, a nemzetközi agrártudományos egyesület elnöke. Tüntetés Danzigban a Németországhoz való csatlakozás érdekében Weidemannt, a tömeggyilkost kivégzésre viszik