Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-11 / 131. szám
12 FEHJIDEKl •ÄCÄfARHIRME 1939 JÚNIUS 11, VASÁRNAP A visszacsatolt Felvidék állampolgársági joga Irta: dr. Gombos Bertalan m. Az előző közleményekből láttuk, hogy annak elbírálásánál, hogy a felszabadult Felvidék lakosa a 2.200/1939. M. E. sz. rendelettel kihirdetett magyar-csehszlovák egyezmény folytán automatice visszanyerte-e a magyar állampolgárságát vagy sem, először azt kell vizsgálat tárgyává tenni, hogy az illető személy a trianoni szerződés életbeléptekor, vagyis 1921. évi július hó 26-án a magyar jog szerint magyar állampolgár volt-e vagy sem. Ezzel a befejező közleménnyel azt a kérdést fogjuk tárgyalni, hogy a magyar jog szerint a fent kitüntetett mérvadó időben ki volt tekinthető magyar állampolgárnak és hogyan kell az állampolgárságot igazolni. A magyar állampolgárságot legkönnyebben az tudja igazolni, akinek magyar honossági vagy visszahonosítási okmánya van, mert egyszerűen csak ezt az okiratot kell előterjesztenie. Leginkább leszármazás által szerezhető meg a magyar állampolgárság, mert a magyar állampolgársági törvény szerint a magyar állampolgár törvényes gyermekei szintén magyar állampolgárok még akkor is, ha külföldön születtek. Áz ősök igazolása De hogyan kell beigazolni azt, hogy a felmenők, az atyai ősök magyar állampolgárok voltak ?! Aki kétségtelenül magyar eredetű ősöktől származik, annak magyar állampolgárságát minden további bizonyíték nélkül elismerik. Elegendő a nemességet igazoló irat, sőt elégséges egymagában a magyar hangzású név is, természetesen ha ez eredeti és nem felvett vagy magyarosított név. Ha az állampolgárság ily módon el nem ösmertetik, ez esetben születési bizonyítvánnyal kell igazolni azt. hogy valamelyik felmenő a magyar szent korona területén született. Itt nem kell tovább menni z 1851. évnél. Aki tehát igazolja, hogy valamelyik őse, atyja, nagyatyja stb. az 1851. év előtt született, akkor semmi további bizonyításra nincs szükség, mert ezzel igazolva van, hogy az illető személy magyar állampolgár. A leszármazásnak pusztán az 1851. évig visszamenően való vizsgálása a belügyminisztérium elvi gyakorlatában abban leli a magyarázatát, hogy — amint alább látni fogjuk — az állampolgársági törvény szerint állampolgárságot nyertek azon nagykorú személyek is, akik az 1875—1880. évek alatt Magyarországon laktak és adóztak. Már pedig aki az 1851. év után született, az a személy az 1875. évben még nem érte el nagykorúságát. Akik nem tudják igazolni ősüknek Magyar- országon való születését már az 1851. év előtt, azokon segíthetnek az alábbi jogszabályok, továbbá a törvényerejű állandó gyakorlat, amely részint a m. kir. belügyminisztérium határozataiban, részint a m. kir. köz- igazgatási bíróság ítéleteiben van elösmerve. A gyakorlat A belügyminisztérium gyakorlata alapján például magyar állampolgároknak tekintendők azok is, akik születés útjáni magyar leszármazásukat bárcsak 1857-ig tudják visszavezetni, de a felmenők olyan foglalkozást űztek, amely adózás alá esett és semmiféle okmányból nem tűnik ki az, hogy külföldi származásúak lennének. (A belügyminisztérium 18.840/1929. számú rendelete). Továbbá a belügyminisztérium 1884. évi 6988. számú határozata szerint azok, akik az 1860. évig vándoroltak be bárhonnan és azóta állandóan itt laktak, magyar állampolgároknak elismertettek, de csak az esetben, ha valamely község kötelékébe kifejezetten felvétettek. Az 1814. évi 10.661. számú udvari rendelet és a törvényes gyakorlat értelmében a magyar állampolgárságot automatice megszerezte az 1850-es évekig azon külföldi, aki 10 éven keresztül útlevél nélkül háborítatlarúl Magyarországon tartózkodott. (21.941/1886. B. M.—16.151/1887. B. M. sz. rendeletek és az 553/1887. belügyminiszteri határozat). Az 1848—1867 évek között az állampolgárság szerzésnek további módja volt az, ha külföldi az ország területén megtelepedett és legalább 10 évig itt lakott és amellett 1. vagy valamely város polgárai közzé kifejezetten felvétetett (belügyminisztérium 27.191/1925—II. számú határozata), 2. vagy ingatlannal bírt (belügyminisztérium 18.840/1929—II. sz. határozata), 3. vagy ipart vagy más hivatásszerű foglalkozást űzött és a közterhekhez hozzájárult. Persze felette nehéz igazolni azt, hogy valaki ily régi időben a község kötelékébe kifejezetten fel volt véve. Ezen azonban segít az a jogszokás és törvényes gyakorlat, amely szerint az 1871. évi XVIII. t.-c. 7. §-a most is alkalmaztatik. Az új állampolgársági törvény hatályon kívül helyezte ugyan a régi állampolgársági törvényt, az 1871. évi XVIII. törvénycikket, ennek 7. §-át azonban most is érvényben lévőnek tartja a gyakorlat. Ezen régi állampolgársági törvény 7. §-a úgy rendelkezik, hogy mindenki azon község kötelékebe tartozik, amelynek illetősége alatt a törvény kihirdetésekor, vagyis 1871. évi június hó 10-én állott. Ha tehát valaki igazolni tudja, hogy valamely őse 1871. év június hó 10-én valamely magyarországi községben lakott, úgy ezen község kötelékéhez tartozónak tekintetik és ezáltal magyar állampolgárnak elismerik. Kimondotta ezt a 21.120/1894-. B. M. számú rendelet és ugyanígy döntött a közigazgatási bíróság is 1479/1905., 68/1909. és 2605/1911. számú határozataiban. Akik a felmenőjük 1851. év előtti magyar- országi születését igazolni Dem tudják és a fent ismertetett módok egyikén sem tudnak állampolgársághoz jutni, azok az állampolgársági törvény (1879 : L. t.-c.) 48. §-ához folyamodhatnak, amely szerint magyar állampolgároknak tekintendők azok is, akik a magyar szent korona országainak területén a törvény életbelépte, vagyis 1880. évi január 8-a előtt legalább 5 év óta megszakítás nélkül, habár több helyen laktak és valamely belföldi községben az adózók lajstromába be vannak vezetve. Ezen esetekben nem árt az, ha az illető személy külföldön született. Tekintettel arra, hogy ezekben a régi időkben az adózás igazolása nehézségekkel járt, a belügyminisztérium az újabb gyakorlat szerint megelégszik azzal, ha a kérvényező csupán azt igazolja, hogy a felmenő apa vagy nagyapa a kérdéses 1875—1880. években olyan foglalkozást Űzött, amely adókötelezettséggel jár. Meg kell még jegyezni azt, hogy ily módon természetesen csak azok szerezhettek magyar állampolgárságot, akik az 1875—1880. évek alatt már nagykorúak voltak, mert kiskorúak önállóan állampolgárságot nem szerezhetnek. Határozatok Érdekes döntéseket hozott a belügyminisztérium 7178/1931—11. és 16.360/1931—11. számú határozataiban. Ezen határozatokban Ausztriából bevándorlt szülők állampolgárságáról van szó, akik már vissza nem vándoroltak és itt maradtak az országban. Az ilyen szülők Magyarországon született gyermekeire nézve a belügyminisztérium megállapítja a magyar állampolgárságot a következő érdekes indoklással: „Az iratok tanúsága szerint a folyamodó atyja már 17 éves korában a régi osztrák területről Kolozsvárra tette át lakhelyét és Ausztriába soha vissza nem tért. Az osztrák általános polgári törvénykönyv 32. §-a, illetőleg az 1832. évi március 24-én kelt osztrák kivándorlási törvény 10. §-a — amely törvényes rendelkezés az osztrák állampolgárság tekintetében annakidején irányadó volt, — akkép rendelkezik, hogy azok az osztrák állampolgárok, akik engedély és visszatérési szándék nélkül Ausztriából kivándoroltak, osztrák állampolgárságukat elvesztik. A folyamodó születése idejében a folyamodó atyja ezek szerint már hontajfin volt. Minthogy pedig hontalan egyénnek Magyarországon született gyermekét az 1879. évi L. t.-c. 19. §. 1. pontja értelmében magyar állampolgárnak kell vélelmezni, az 1901. évben Kolozsváron született folyamodót eredetileg magyar állampolgárnak nyilvánítom.” Az állampolgársági törvénynek a fenti miniszteri határozatban említett 19. §-a úgy rendelkezik, hogy mindaddig, amíg idegen honosságuk be nem bizonyíttatik, magyar állampolgároknak kell tekinteni azokat, akik a magyar szent korona országai területén születtek. Miután a hontalanokat is úgy kell tekinteni, mint akiknek nincsen idegen honosságuk, a fentiek szerint magyar állampolgároknak kell tekinteni azon külföldieknek Magyarországon született gyermekeit, akik bármely okból elvesztették külföldi állampolgárságukat. Az idegen állampolgárság elvesztésének leggyakoribb esete a 10, évi távoliét. Ha tehát egy magyarországi születésű személy bebizonyítja azt, hogy külföldön született felmenője idegen állampolgárságát elvesztette vagy pedig egyáltalában nem lehet bebizonyítani a szülő idegen származását, a Magyarországon született leszármazó magyar állampolgárnak elismertetik. (Ugyanígy a m. kir. belügyminisztérium 176.646/1930—II. és 29.798/1936. számú határozatai). A hontalanság Ki kell térnünk végül, mert a megbeszélések tárgyával ez összefügg, a hontalanság kérdésére. A trianoni békeszerződés óta igen felszaporodott a hontalansági esetek száma. A trianoni békeszerződés életbeléptekor ugyanis a volt magyar állampolgársági személyek az ország feldarabolásával kapcsolatban négyféle állampolgársághoz jutottak. Akik ugyanis Csonkamagyarországon bírtak illetőséggel a szerződés életbeléptekor, vagyis 1921. évi július hő 26-án, azok magyar állampolgárok maradtak, viszont román, jugoszláv vagy cseh állampolgárok lettek azok, akik az említett mérvadó napon Romániához, Jugoszláviához vagy Csehországhoz csatolt területen bírtak illetőséggel. A békeszerződés azonban Jugoszlávia és Csehszlovákia javára kivételeket állapított meg, mennyiben a szerződés 62. cikke kimondotta, hogy automatice csak azok nyertek jugoszláv, illetve csehszlovák állampolgárságot, akik már 1910. évi január elseje előtt szereztek illetőséget a Jugoszláviához, illetve Csehszlovákiához csatolt területen. Ezen cikk szerint azok, akik csak 1910. év január 1 után szereztek illetőséget ezeken a megszállott területeken, csak az esetben váltak jugoszláv, illetőleg csehszlovák állampolgárokká, ha Jugoszlávia, illetve Cseh- szovákia ezen személyek állampolgárságát elismerte. A 62. cikk 2. bekezdése kötelezően előírja, hogy azon esetben, ha a jugoszláv, illetve csehszlovák állam az állampolgárságot el nem ismerte, akkor az érdekelt személyek jogérvényesen annak az államnak állampolgárságát szerzi meg, amely az állami föha- talmat azon területen gyakorolja, ahol az illetőknek azelőtt volt illetőségük. A békeszerződés ezen cogens intézkedésével tehát a hontalansági eseteknek meg kellett volna szűnniük, mert hiszen a békeszerződés szerint minden személynek az előírt állampolgárságot kellett volna elnyernie. Igen ám, de a békeszerződés az állampolgársági hovátarto- zandóságot a községi illetőségre alapította. A baj azután ott kezdődött, hogy az egyes államok különböző feltételeket szabtak a községi illetőség elnyeréséhez. így a magyar jog szerint a községi illetőséget automatice elnyeri az, aki 4 évig megszakítás nélkül ugyanabban a községben lakik és ezalatt az idő alatt bár csak egyszer is hozzájárult a községi adó- terhekhez. Ezzel szemben a csehszlovák jog szerint az adózás egyáltalában nem szükséges az illetőség elnyeréséhez, hanem elégséges tízévi megszakítás nélküli tartózkodás valamelyik községben, ha ezen idő alatt az illető személy nem részesült községi segélyezésben. Tavábbi eltérés az volt, hogy a magyar jog szerint az illetőség elnyerése automatice következik be, ellenben a csehszlovák jog szerint kérni kellett a község kötelékébe a felvételt és csak a kifejezett községi felvétel adott jogcímet a községi illetőségre. Épp így mások voltak Jugoszláviában és Romániában is a községi illetőség megszerzésének feltételei. Ebből származtak aztán a bonya- dalmak, mert az egyes államok hatóságai különböző módon határoztak a mérvadó napon — 1921 július 26 — fennálló községi illetőség kérdéseiben és pedig mindegyik hatóság a saját államának joga szerint, úgy hogy gyakran megtörtént, hogy valamely személy illetőségét és ezen az alapon az állampolgárságát végül is egyik állam sem akarta elismerni. Ily módon nagy mérvben megszaporodtak a hontalansági esetek, a békeszerződések kifejezett rendelkezései ellenére. Ilyen okokból azután végül a m kir. belftgyminsizté- rium is kifejezést adott a 7781/1928. sz. határozatában azon álláspontjának, hogy miután a hontalanság fogalma a nemzetközi viszony- j latban sem ismeretlen, a gyakorlatban igenis előfordulhat oly eset, amikor az érdekelteket hontalanná kell nyilvánítani. ÜZENETEK Előfizető Nagykapos. A Magyarországhoz visszacsatolt területek lakosai közül azok, akik nem felelnek meg a 2200/1939. M. E. sz. rendelettel közzétett magyar-csehszlovák egyezmény 1. cikkében megállapított kellékeknek, a csehszlovák állampolgárságukat továbbra is megtartják. Ezek a személyek a magyar állampolgárságot csak honosítás út, ján szerezhetik meg, ha előbb nem voltak magyar állampolgárok vagy visszahonosítás útján, ha előbb magyar állampolgárok voltak. A honosítás, illetőleg visszahonosítás szabályai és feltételei az állampolgársági törvényben adva vannak. Miután ön 1921. évi július 26-án Csonkamagyarországon bírt illetőséggel, ön megmaradt magyar állampolgárnak, de elvesztette távoliét folytán a magyar állampolgárságát, mert több mint 10 évig megszakítás nélkül N. községben tartózkodott. Az ön esetében tehát az állampolgár- sági törvény 40. §-ához kell folyamodni, és kérvényt kell benyújtania N. község képviselőtestületéhez, hogy helyezzék az ön részére kilátásba a községi illetőséget az esetre, ha folyamodása folytán a magyar állampolgárok közzé visszavétetik. Ez esetben önnek a magyar állampolgárságot vissza kell adni. Kimondotta ezt a belügyminisztériumnak 1895. évi 28.555. számú rendelete is, amely szerint az állampolgársági törvény 40. §-ára alapított kérelem okvetlenül teljesítendő, vagyis a kérelem vissza nem utasítható. Dr. Juris. Helytelenül járt el a községi jegyző, mert ha vita van abbn a tekintetben, hogy a trianoni békeszerződés életbelépésének napján önnek a most felszabadult területen volt-e községi illetősége vagy sem, akkor a községi képviselőtestületnek nincs jogában dönteni, hanem az iratokat fel kell terjeszteni a belügyminisztériumhoz, mert ilyen esetekben az 1922. évi XVII. te. 24. §-a értelmében első és egyúttal utolsó fokon a belügyminiszter határoz. A belügyminiszteri hatáskörnek oka abban rejlik, hogy a békeszerződés értelmében a vitás illetőségi kérdés eldöntésétől függ az, hogy ön csehszlovák állampolgárságot nyert-e vagy sem. Dr. K. Kassa. Az állampolgársági ügyekben hozott legutóbbi belügyminiszteri rendeleteknek a száma: 31.700/1937, 55.400/1937. és 34.500/1938. Pőküzlet Ungvár. Dacára annak, hogy az ipar a felesége nevén vezettetett, a feleség által fizetett adó az ön javára is szolgál az illetőség megállapításánál, mert a 600/1927. P. M. számú rendelet 90. §-ának 2. pontja szerint a közös háztartásban élő házastársak a terhökre kivetett általános kereseti adóért és az ezután járó pótlékokért egyetemleges fizetési kötelezettségben állanak. így döntött a magy. kir. közigazgatási bíróság 4951/1932. szám alatt. V. V. NagyszöllSs. A névmagyarosítás nem állampolgárságot igazoló körülmény, mert a belügyminisztérium, bár ez elő volt írva, nem kívánta meg a magyar állampolgárság igazolását. M. B. Komárom. Ha a jegyző nem akarja kiadni önnek az illetőségi bizonyítványt, hogy ezzel igazolja, hogy ön 1921. évi július hó 26-án k.-i illetőségű volt, nem kell ezt forci- rozni, mert erre nincs okvetlenül szükség. Ehelyett szerezzen ki egy olyan községi bizonyítványt, hogy ön 1921 július 26-a előtt legalább 4 évig K-ban lakott és emellett csatoljon be adóívet arról, hogy ezen évek alatt legalább egyszer adót fizetett. Ezek az okmányok pótolni fogják az illetőségi bizonyítványt. ______ Pest vármegye emléktáblája afüleki vár tatán A történelmi Fülek község népe — mint már jelentettük — ünnepre készül, ősi, romokban heverő várát szerető kezek díszítik. Csonka tornyára címeres magyar lobogót vonnak fel. A húszéves cseh rabság alól felszabadult Fülek ünnepi készülődése Pest vármegyének szól. Az ország első megyéje ugyanis a török uralom alatt, midőn Pest és Buda is török kézbe került, Fülek várába tette át székhelyét. Fülek vára lett akkor a bányavárosok védbástyája is és Pest-Pilis-Solt törvényesen egyesült, valamint Heves és Nóg- rád vármegyék vezetőségén kívül még számos nemes családnak nyújtott menedéket. Pest vármegye törvényhatósága elhatározta, hogy hálája jeléül Füleknek örök emléket ,ad. A történelmi vár falában Pestmegye gyönyörű emléktáblát helyezett el, melynek ünnepélyes átadása hétfőn délelőtt 11 órakor lesz. Az emléktábla Kocsis Andor szobrász- művész alkotása. KEDVEZMENYES JEGYEK AZ ÖSSZES FÜRDŐKBE ÍEGV IRODÁNKBAN BUDAPEST, Vili., 3ÓZSEF-KOBUT 5
