Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-05 / 102. szám
Áras 10 fillér H, évfolyam 102. szám. Budapest, 1939 május 5. Péntek Előfizetési ár évente 36,— P, félévre 18— P, negyedévre 9.— pengő, havonta 3.— pengő, •gyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili. kerület, Józset-körút 5, szám Telefon: 144-400 o Telefon: 144-400 FELOSZLATTAK A KÉPVISELŐHÁZAT: megindult a választási küzdelem Lázas készülődés a pártokban a jelölések és a listák össze~ állítása körül —* Pénteken jelenik meg a választások kiírása — Választási dátumok: május 28—29 és június 4 A kormányzó június 10-re hívta össze az új országgyűlést Minden képviselőházi ciklus életének két nagy pillanata van. Egyik, amikor az új képviselőház összeül és a választási harcokban öaszemelegedett barátok és nemes ellenfelek örömmel üdvözlik egymást. És a másik, a drámai pillanat, amikor a ciklus végén vagy legalább is az utolsó hónapok egyik napján feláll a miniszterelnök és •bejelenti: „legfelsőbb kormányzói kézirat érkezett.” Drámai a pillanat már csak azért is, mert minden elmúlás és minden ujra- születés határmesgyéjén a szomorúság jelei ütköznek ki, akár a természetről, akár az emberi lélekről van szó. Már pedig a képviselőház mai ülésén az elmúlás, a megszűnés pillanatát élte át az 1935-ben megválasztott képviiselőház minden tagja. Az egyik számára csupán időben járt le és szűnt meg a mandátum, hogy újra éledjen az egy hónap múlva összeülő új ország- gyűlés megnyitásakor, de igen sokan abban a biztos tudatban hallgatták a legmagasabb kormányzói kéziratot, hogy számukra a mandátum végérvényesen lejárt 8 mindannak az örömnek, büszkeségnek, odaadásnak és munkának, energiafel'halmo- zásnak és csalódásnak, amely az elmúlt négy éven át a mandátumnak velejárója volt, immár véglegesen befellegzett. Ezek valóban búcsúztak a feloszlatott képviselőháztól, hogy a politikai élet porondjáról eltávozzanak a pihenés és a magánélet nyugalmába. Az előbbi csoporthoz tartozók, akiknek a számára a házfeloszlatás a küszöbön álló választói küzdelmek megindulását jelentette, frissen és vidáman, az elmúlt négy esztendő fárasztó munkájának minden nyoma nélkül kezdték meg a tárgyalást, a tanácskozást, a szaladgálást, a pártelnökhöz és párttitkárhoz való „sodródást”, információk szerzését, a vidéken való intézkedések megindítását, egyszóval mindazt, amit a választási küzdelem ebben a pillanatban jelent. íme, ez a kép és ezek a gondolatok tolultak élénkbe, amint végignéztük a képviselőháznak csütörtöki, utolsó ülését ée végighallgattuk a legmagasabb helyről érkezett házfeloszlató és országgyűlést meghirdető kéziratot. És láttunk még egyet. Meghatottan és örömmel láttuk, hogy az ülés bezárásának pillanatában az egy csoportba tömörült felvidéki képviselők szívük mélységes érzelmeinek sugallatára túláradó honfiúi érzésekkel ünnepelték a kormányzót, ajkukról felcsendült a Himnusz s ezzel a Ház feloszlatásának mai történelmi pilla- natát nemes ideálokkal övezték. Örömmel láttuk és hallottuk mindezt, s nem kisebb büszkeséggel. Az utolsónak elhangzott szó Földeli Gyula felvidéki képviselő szava volt, mely az egész termet betöltőén harsant fel: Éljen a magyar Haza!, S reá zúgott az egész terem: Éljen! Éljen! S ezután elszéledtek a képviselők, aikik még az új törvény szerint kétszer huszonnégy óráig élvezik a mentelmi jogot, habár mandátumuk megszűnt. Egyébként a mai nap politikai eseményéhez tartozik még, hogy az ülés megnyitása előtt a miniszterelnök hosszasan tanácskozott Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel és Vay László báróval, a Magyar Élet Pártjának elnökével, a képviselőház ülése után a felsőház külügyi bizottsága ült össze, ahol Csáky István gróf külügyminiszter beszámolt a berlini és római útról, délben egy órakor pedig a felsöház tartott ülést, amely mindössze néhánypercea volt s ezen bemutatták a házfeloszlató kéziratot. A mai nappal megindult a pártokban, politikai klubokban a választás komoly előkészülete. Holnap, pénteken jelenik meg a belügyminiszter rendelete a választások kiírásáról. Az új választójogi törvény szeMoszkvai változás fsp) Litvinov bukásának jelentőségét a legreálisabban Párizs és London magatartásából mérhetjük le. Akkor, amikor Anglia és Franciaország szorgalmasan tárgyalásokat folytat Moszkvával a francia— angol—orosz biztonsági szerződés megkötéséről, a szovjetfővárosban megbukik az a politikus, akit az egész világ e szerződésterv s egyáltalán a szovjet európai kapcsolatokat kereső politikája legodaadóbb hívének ismer. E tényt lehetetlen félremagyarázni. Mos:" /ában — legalább átmenetileg — győzött az elzárkózás elve s Sztálin nem helyesli a volt külügyi népbiztos angol—francia barátságát. Régóta ismeri Európa a szovjetkülpolitikában megnyilvánuló két tendenciát, a beavatkozásit és az elzárkózásit, s azt is tudja, hogy a két tendencia hasonló módon mérkőzik egymással a, hivatalos orosz közvéleményben, mint például a semlegesség!, vagy a beavatkozási elv az amerikai Unióban. Valamikor az elzárkózási elv uralkodott. Lenin letagadott minden együttműködést az európai kapitalista hatalmakkal és legfeljebb forradalommal, vagy fegyverrel, tehát abszolút módon kívánt beavatk i a nyugati világ folyásába, nem pedig mint korlátozott jogú „partner” egy hatalom a sok közül, amelynek tekintettel kell lennie a többi szövetséges helyzetére és világnézetére. Rathenau rapallói szerződése sem változtatott a kommunista állam alapvető felfogásán és az 1922-ben kötött német— orosz szövetség mindvégig papíros maradt, legfeljebb fenyegetést és trompf nyugat felé, de nem reális valóság. A helyzet megváltozott, amint Csicserin külügyi népbiztos helyébe Litvinov került. Az új diplomata nem őrködött többé rigorózusan a kommunista elvek felett, hanem igyekezett Nyugat-Európában kapcsolatot teremteni olyan elemekkel, amelyekről feltételezhette, hogy magatartásbelileg politikailag s talán fajilag is közel állnak hozzá. Nem bánta ha új barátai akár exponált kapitalista helyen ülnek, csak gyűlöljék az új, feltörekvő nacionalizmust és a fajvédő politikát. Csatlakozott a Népszövetséghez, amelytől Lenin irtózott, s a „népfrontok” formájában, igyekezett válogatás nélkül minden elemet mozgósítani a fasizmus ellen. Egy ideig az orosz kormány és nép jó szemmel nézte tevékenységét, de hamarosan rájött, hogy azon az úton, amire Litvinov lépett, nem sok babér terem akár az orosz nép, akár a kommunizmus számára. Litvinov meggondolás nélküli, erőszakolt és csupán a gyűlölet jegyében fogant akciói sorra csődöt mondottak. Genf elbukott. Hitler és Mussolini megerősödött, a népfront elvesztette a játszmát Franciaországban és Spanyolországban. Az oroszok lassan-lassan úgy érezték, hogy Litvinov különös magánpolitikát üz, amelyben bizonyos részletérdekek és személyes elfogultságok nagyobb szerepet játszanak, mint a szovjet érdekei. E politika nem volt orosz és nem volt kommunista, csak antifasiszta és antihitlerista volt. Litvinov akár Rotschilddal, a nagyiparral és a világbankárokkal is szövetkezett, ha arról volt szó, miként lehetne elgáncsolni Hitler vagy Mussolini új népi szocializmusát. Litvinov irányzata egyre kevesebb elismerésre talált Sztálinnál, aki semmiesetre sem akarta megengedni, hogy az orosz népet elhirtelenkedett szövetségekkel vágóhídra vigyék a kapitalista államok vagy esetleg magánszemélyek érdekeiért. Legutóbbi szenzációs beszéde, amit a komintern moszkvai kongresszusén mondott, nyíltan síkr.iszállt e felfogása mellett, amennyiben bejelentette, hogy „Oroszország angol vagy francia érdekek miatt nem hajlandó háborúba keveredni Németországgal”, Sztálin semlegeseégi és Litvinov beavatkozási politikája egyre élesebben szembekerült egymással és természetesen a diktátor győzött a küzdelemben. Oroszország nem akar rész tvenni az európai bonyodalmakban. A személyes gyűlölettől diktált litvinovi politika következtében annyiszor megégette az ujját nyugaton, hogy most ismét visszahúzódik, mint Lenin javasolta, s elsősorban a saját belső erejét és rendjét óhajtja zavartalan munkával kiépíteni. Oroszország egész külön világ, nem szorul senkire, s ha bévül erős és egységes, kívülről senki meg nem döntheti. Viszont az orosz kolosszus összerogy, mint az 1 agyagszobor, ha bévül nem sikerül stabilizálni a rendjét. Ebben az esetben az első gyenge szél földre terítheti. Éppen ezért Sztálin szükségesebbnek látja az elhanyagolt belső megerősödést előmozdítani, mint könnyelmű és fölösleges külső szavatosságokat vállalni addig, amíg a szovjet bévül- ről nagyon is sebezhető. Sztálin szerint a nyugati hatalmak és a szovjet esetleges közös győzelméből ma még csak a nyugati hatalmak nyerhetnének, 6 nem a szovjet, míg az esetleges vereség a kommunista államot elsodorná, a francia-angol stabil belső berendezkedésnek ellenben nem ártana végzetesen. Éppen ezért az orosz dik| tátor nem követ érzelmi politikát, különösen olyat nem. amely Litvinovot esetleg, közvetlenül érinti, de nem az orosz. népet. Litvinov megbukott, az orosz külpolitika megváltozik. Ami természetesen nem jelenti, hogy a szovjet hátatfordít Európának s nem törődik vele. Csak a külső' legális kapcsolatokat lazítja meg, ellenben visszatér a bevált lenini módszerhez: titokban, bévülről, világnézeti aknamunkával igyekszik majd letörni az európai nemzeteket, úgy mint 1920 és 1930 között tette. Szerencsére az európai népek ma már fölismerték a veszélyt, s az anti- komintem államai őrt állanak..,
