Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-28 / 121. szám
24 TECTIPEfcT»i^üfoflfcHIRIÄP 1939 MÁJUS 28, VASÁRNAP MAGYAR RITKASÁGOK ' AKASZTÓFA A VÁROS KAPUJÁBAN. 'A múltkoriban érdekes részletet közöltünk Kazinczynak százötven évvel ezelőtt írt kassai városképéből, amelyben a kassai hetivásár élénk és színes jeleneteit irta le. Ennek az útleírásnak sok érdekes részlete van. Kassán ma is Akasztó-hegynek nevezik azt a fokot, amellyel a Hernád- völgy felé ereszkedő fentérség a sík föld felett őrt áll. A névnek történelmi indokolása van: ezen a messzire látszó szírien állott égykoron az akasztófa, amelyre elrettentő például felkötötték a haramiákat, az országút martalócait. Bizony gyakran lengetett emberi hullát a kassai szél ezen a karos akasztófán. A városhoz közeledő utas első benyomását Kazinczy így örökíti meg: „A külső város széles helyen, de nyomorult viskókból épült, s amin szemem nagyon felakadt az, hogy az utazó, midőn Kassa felé közelít, legeiül is akasztófát és temetőt lát. (A dóm körül levő, elkerített belső temető használatát galánthai gróf Esterházy Károly egri püspök 1771- ben megtiltatta. Ettől kezdve nyitották meg a déli külvárosban, a mai Erzsébetvárosban a Nepomuki Szent János-teme- tőt, amelynek a helyén a katonai ellátási raktárak épülettömbje áll. A ma is meglevő Nepomuki János-kápolna a régi temetőnek volt a halotti kápolnája.) — Nem lehetett volna-é a temetőnek egyik, vagy másik oldalon helyet találni? — Ó be szép spektákulum volna a chaussén kotsi- kázó kassai szépségeknek, ha közel hoz- zájok holt testek lebegnének a kötélén s a napnyugati szellő dög-párát lehelne feléjök.” Bizony ilyen látványban gyakran volt része a jámbor utasoknak, akik városok felé közeledtek, amelynek kapujában akasztófa állott. Bártfay László írja le naplójában egyik részletében a Vörösmarty társaságában 1838-ban megtett balatoni útját. Veszprém kapujában valóban ilyen borzalmas spektákulum rémisztette őket. Erről a naplóíró így számol be: „Balra Veszprémtől egy dombon a levegőben látni az akasztófát, mellyen négyen száradnak együtt: köztük Milfait (Sobri társa), Mogort és egy más társat, de a neve nem jut eszembe. A negyedik valami mészáros, három év óta függ.” * KASSA FŐUTCÁJA SZÁZÖTVEN ÉV ELŐTT. Kassa főutcája nagy látványosság volt, amelynek kedvéért messze földről eljöttek az utazók. Ritka város volt az olyan, amelynek főutcája középen any- nyira megdagad, akár az óriáskígyó hasa az áldozat lenyelése után. Még a múlt század végéig végigfolyt a város főutcáján a Csermely nevű patak, amely az északi kapunál lépett be a város területére és a déli kapunál hagyta el azt. A Csermely a Mária-szobor felett két ágra szakadt és szigetként ölelte körül azt a területet, amelyen ma a színház épülete, a színház és dóm közötti park, a dóm, a Mihály-kápolna és a szabadságpark van. Kassa főutcáját Kazinczy a következőkben írja le: „Tíz óra tájban fölmentem a felső kapú felé (a hadtestparancsnokság épületének irányában), hogy a nagy-utca épületeit s a város külső fekvését láthassam. Ezt az utcát Urak-utcájának hívják, mélyet meg is érdemel, mert a házak rajta gusztussal kezdenek újulni. Csak az a kár, hogy gyakorta a legszebb szomszédságban füstös falú házak állanak s zsindelyzetökről hosszan nyúlnak ki az utcára a fa-csatornák. Külömben igazi architektúrái izt még a legköltségesebb épületeken sem találhatni. A város házának (most a városi könyvtár épülete) facadja oly aranyos, mint egy rác templom s a toskánai vagy dóriai rend szimplicitása helyett borostyán fonadékok ékesítik az altáriát tartó oszlopok capitáljait (milyen szegény Közli: Dr. Uécsey volt a magyar nyelv Kazinczy korában építészeti műszavakban). így az igaz — cifrábbak, amúgy mezítelenek lettek volna.” De este, amikor kigyúlnak a lámpák, egészen más színben látja a Főutcát Kazinczy. Kedvesnek, romantikusnak, így ír: „Kassának alsó kapujától a felsőig és így 1070 lépésnyire, egy annyira széles utca nyúlik el, hogy azon a nagytemplom is elfér, még pedig nem hosszában, hanem keresztül rajta. Szerencséjére a városnak és minden jó Ízlésű lakosainak, nem Friedrich (az uj Berlin építője!) építette azt, s igy utcája nem schnür grad épült, hanem irreguláris csavargásé ellipszisre. — Centum capita appono, hogy a Berlin egyenes utcái, akármely punctum visust válasszon a néző rajta, sem fogják í szemet úgy gyönyörködtetni, mint midőn Kassának felső kapujában megáll s a házak falán égő lámpásokat szinte az alsó kapú körül lévő házakig kiláthatja.” * A CSERMELY HIDACSKÁI. A város főutcáján keresztülfolyó patak ki pollói- val, hidacskáival minden idegennek megragadta a figyelmét. Kazinczy így írja le első benyomását: „Ami nékem első körülnézéssel leginkább tetszett, az a város nagy utcáját két ágban keresztül folyó csermely patakocska. Úgy nevezem én is ezt a kassaiak után, mert ezek nem tudják, hogy a pataknak, amely a Bach-tól jön, szintúgy mint a part a Bord-tól, igaz magyar neve a Csermely. Micsoda nagy szolgálatra van az, ha tűz támad! Milyen nagy a szemet kihordásban.” Korabinszky János Máityásnak 1778- ban írt városleírásában olvassuk, hogy a pisztrángokban bővelkedő Csermely a város felső kapúján lép be és húsz részben fa-, részben kőhidacska nyit utat rajta. Egy mérnök a szigetnél néhány híddal és zsilippel látta el a patakot, hogy tűz esetére a vizet tárolni lehessen. A hidacs- kák romantikus tárványt nyújthattak, űfey hogy Kassát sokan Velencének nevez- gették, mintha mind meg-megannyi Ponte Rialto volna verve lagúnáin. Messze földön híre ment ennek és amint a 19. század elejéről való Szepesházy-Thile-féle földrajzi munkában olvassuk, egy angol utazó egyenesen azért kelt útra a ködös Albionból Kassára, hogy lássa a várost, melynek utcáján folyó folyik és azon kő- hidak vernek utat. Képzeljük a derék anglius csalódását és bosszúságát! Ahogy szerzőink elmondják, amikor meglátta a csermelyt, nem a hidakon ment át az utca napkeleti oldaláról a napnyugatira, hanem lekicsinylőleg többször egymásután átugrotta a patakocskát, aztán visz- szafordult és otthagyta Kassát. ★ A KASSAI KÖVEZET. A kassai kövezet több mint kétszáz esztendős tisztes múltra tekinthet vissza és éppen úgy el- híresült, mint nagy utcáján végigfolyó patakja. A város kiköveaíését III. Károly király rendelte el és 5 maga kincstárából 6200 forintot utaltatott ki hozzájárulás címén. Az uralkodónak ez a gesztusa nem annyira városszépítő hajlamaira vezethető vissza, mint inkább stratégiai meggondolásból fakadt, hiszen a nehéz hadiszekerek, az ágyúk könnyen elakadhattak a feneketlen sárban, amely különösen nagy esőzés, vagy hóolvadás idején megülte Kassa utcáit. Már pedig Károly Kassát katonai központtá tette, mert észrevette kulcsváros szerepét. Két kaszárnyát is épített benne, az egyiket a sziget alsó végén, azon a tájon, amelyen nemrégiben a Stefánikrszobor állott, a másikat pedig a felső kapunál, ez most is megvan és laktanyául szolgál. A katonák naponként kivonultak gyakorlatra és a hadifelszerelést nehéz volt a rossz utakon szállítani, ezért kellett rendbehozni az országutat Zsebestől Kassáig és ezért kellett kikö- szekerek. Sokan panaszkodtak a kassai vezni a várost is. Az új kövezeten éktelen dübörgéssel hányódtak a nehéz hadikövezetre két évszázadon át. Kazinczy is kifakad: „Jaj annak, aki itt gyalog jár! Az apró hegyes köveken — mert ilyennel van kirakva a város — úgy elfáradtam, mintha egész nap homokban jártam volna.” * A FEKETE SAS a tizennyolcadik századvégnek híres szállodája volt Kassán. Ma két tábla örökíti meg irodalomtörténeti jelentőségét. Az egyik táblán azt olvassuk, hogy a Bach-korszakban, ebben az épületben (akkor csendőrségi laktanya volt!) őrizték,. A gólya miatt Kassára hurcolt hamvai papot, Tompa Mihályt, a másik táblán pedig azt olvassuk, hogy ebben az épületben szállt meg első ízben Kazinczy Ferenc, amidőn Kassára jött. A Fekete Sas épülete is abban a nagy építkezési lázban épült fel, amelyhez hasonló építkezési tevékenységet a régi Kassa történetében nem ismerünk. Mária Terézia uralkodásának vége felé indult meg hatalmas arányokban ez az építkezés, amidőn a Poroszországgal folytatott háborút diadalmas béke fejezte be és a béke hosszabb korszakára lehetett számítani. Még inkább fokozódott az építkezési tevékenység II. József uralkodása alatt. Felsőbb rendeletek intézkedtek új épületek emeléséről s a régiek renoválásáról. Kassán erre az időre esik a szepesi kamara épületének (a mai pénzügyigazgatóságnak) a Fekete Sas vendégfogadónak, a mai megyeházának, a városháznak, az állandó színháznak és sok magániháznak megépítése. A Fekete Sas jóhírű szálloda volt, amelybe igen magasrangú vendégek, maga a várost meglátogató császár is megszállott volt. Volt egy szálloda a város falán Jsivül is, az alsó kapú előtt, amelyben a déli irányból jövő utas megszállhatott, ezt Zöldfa szállónak nevezték, de csak szerényebb igényű utasok számára való volt. A finomabb vendégek számára épült a Fekete Sas, amelyet Karabinszky lexikonja is mint előkelőbb igényeket kielégítő szállodát dícsér. Kazinczy nem nagy elragadtatással emlékezik meg szállodai időzéséről. „Nyolc óra után vala az idő, midőn Kassára béértem. Kotisom a fekete sashoz vitt, azt állítván, hogy a Városban bent több fogadó nintsen s én meg is nyugodtam rajta, mert az épület külső formája sokkal bíztatott. De ójjon az Isten minden utast tőlle! Közel kelle egy fertályig várakoznom, míg a sok béna vendég- fogadói nymphák, a konyhát üresen hagyván, fülön fogva hozták elő a kellnert. Nem kaptam szobát az utcára, mert azok el voltak foglalva egytől-egyig s így töm-- lötz forma setét szurdékba vontam meg magamat. Parancsol valami vatsorára Nagyságod? — kérdé a Kellner, mihelyt a lábomat a küszöbön bétevém. — Esznek itt idegenek? — ó számosán! — Mikor? — Félóra múlva. — S kik? — Gavallérok és más ifjú emberek ő excellenciájától, a vármegyétől s az Unter-comissiótól. — Jp, én köztük eszem. . . A Vatsora felett, melly mind szegény, mind igen tsinatlan volt, egy ifjú úrral jutottam barátságba, esméretségbe. Én úti stourtoutcmban, a többiek frizirozott fejjel, s a legújabb szabású frakkokban ültünk az asztalnál, midőn B .,... egy kis kurta az angyal kihánytt, de tsak fekete bárányprémes égszín mentécskében, véres nadrággal, széles ezüst kardját csörtetvén, jött közinkbe. Helyet foglalt, s olly különös, magának-tulajdon tréfát indított, hogy még én is, aki az egész asztalnál a sang froidot akartam gardírozni (hidegen ülni) édes nevetésre fakadtam. — Egy pohár bor mellett lettünk barátokká.. * MECENZÉF VÁSÁRAI. Kazinczy leírása szintén egy kiáltó adat a trianoni őrültség ellen, amely gazdaságilag századok óta egybetartozó területeket vágott szét. Láthatjuk a régi leírásból, hogy százötven évvel ezelőtt milyen kiterjedt volt Kassa gazdasági körzete, hogy délen lenyúlt egész Borsodba, keleten pedig magába ölelte a szalánci erdőségeket. Kassa hetipiacai ilyen módon egyesítették az Alföld sík területeinek gabonáját a hegyalja bortermő vidékével, a szomolnoki hegyek ásványos területének iparával és a szalánci hegység fatermő vidékével, így találkozott Kassa piacán az erőskarú mecenzéfi német a környék tót gazdájával és mindketten a csereháti, szepsi, tornai, szikszói magyar gazdától vásárolták a szemes életet. De az egykorú leírások és adatok élesen mutatják azt is, hogy Mecenzéf mennyire rá volt utalva a Hemád völgyével és a gabonatermő vidékkel való kapcsolatokra! Szegény határa sohasem nyújtott elegendő szemes életet lakosainak. A Hazai és a Külföldi Tudósítások 1806. évfolyamában ezeket olvassuk az alsómecenzéfi vásárokról: „Alsómetzenzöfön olly híres heti vásárok szoktak esni, hogy a miskolcit kivévén, ennek mássa ezen a részen nincsen is. Az alföldi szekerek minden eladni valóval idesietnek, a felföldiek pedig a ve- vés végett nagy földről ide tódulnak.” íme, így egészítette ki a síkság és hegyvidék gazdasági tekintetben egymást, íme, akkor volt boldog élet, amikor az alföldi gazda közvetlenül cserélhette ki terményeit a felföldinek árujával... Felelős szerkesztő: LÜKÖ GÉZA Felelős kiadó: NEDECZKY LÁSZLÓ STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT.. BUDAPEST. Vili, RÖKK SZILÁRD-UTCA 4. — FELELŐS» GYŐRY ALADÁR IGAZGATÓ VIHAR HOZOTT IDE Irta: Tamás Lajos Vihar hozott ide, nem magamtól jöttem. Fönt a Duna mellett, szőlőhegyek alatt szenved régi földem. Onnan jön a hab is, onnan jön a szél is, onndn pirosodik nehéz, rőt szégyentől az alkonyi ég is. Amit hoztam, kiterítem: vászon-tarisznyámat. Nem csillogást, — könnyes munkát, hosszú küzdést hoztam tanulságnak. Kiterítem kincsem, számolgatom sorba: telik-e belőlük új, próbás életre, megújuló gondra? Megújuló életem most szökik új szárba. Ráül-e majd az énekes, tarka madár erre a friss ágra? Vihar hozott ide, zúg a harsonája a fülembe, ahogy dobált és a testem veszettül cibálta. Messze nézek s rátelepszem a nyugalmas rögre. Dúl a vihar, újra mást hoz, új társakat, tovább dübörögve. (Komárom) Mnnmimi™
