Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-28 / 121. szám
,.. *—r-.- —-------------12 TEIíMTDEKI 1939 MÁJUS 28, VASÁRNAP Alföldi népi hősök példája a Felvidék előtt Uj kertes kultúra Kecskemét és Nagykőrös határában — Csókás József és Báni Tóth Ferenc csodálatos életmunkái Én megmondom őszintén, hogy nekem gyanús az a felvidéki magyar, aki a hazatérés pillanataiban nagy lángolással borult az első magyar honvéd nyakába, aztán országzászlót avatott, belépett a frontharcosok szervezetébe, nagy várakozásokkal tekintett a jövő elé s ha az idő nem hozta el a várt reményeket, akkor átcsapott az ellenkező magatartásba és frondőr lett belőle. Nekem szimpatikusabb az a magatartás, amely nem mulatja el egy éjszaka a hazatérés örömét, felszabadult érzéseit nem ragasztja százas bankó formájában a cigány homlokára, hanem kortyonkint ízleli, hogy mit is jelent kisebbségi sorból szabad magyarrá lenni. Ez a felvidéki magyar a nagy, vázlatos általánosságok helyett a részletek megismerésére törekszik, a felszabadulás tartalmi gazdagodása érdekli, nem pedig a színes és sallangos formák. Aprópénzre váltja a hazatérés örömét, minden napra hagy valamit a nagy élményből, illetőleg a nagy élményt kis mindennapok apró gazdagodásából akarja összerakni. Ez a típus komolyan törekszik arra, hogy megismerje az anyarországi magyar életforma értékes tartalmait s ehhez hozzáadja a maga kisebbségi tapasztalatait. Azt is meg kell mondani, hogy elég ritka az ilyen felvidéki magyar. Gyakoribb a brummogó frondőr, aki frontálisan támad egy meg nem valósult részlet kedvéért. Én úgy látom, hogy nekünk komoly szerveket kellene létesíteni, melyek kötelessége az lenne, hogy a hazatérés nagy, általános élményét aprópénzre váltsák, vagyis hogy megmutasssák a hazatéré okozta gazdagodásunk részleteit. Azt hiszem, hogy ezzel a bevezetéssel elégé elárultam, hogy most egy ilyen részletet szeretnék megmutatni. Kiáltás dániai példák után Mindenki tudja még közülünk, hogy kisebbségi helyzetünkben mennyire szívünkön viseltük mezőgazdasági népességünk sorsát. A falu népére ugyanis fokozottabb közösségi feladatok nehezedtek kisebbségi helyzetünkben. A csehek leépítették a felvidéki magyar ipart. Az ipari munkások nagy része falura húzódott, hisz első nemzedék volt, amely ipari prole- tári minőségben a városba költözött. Az ipar leépítésével a mezőgzadaságra hárult az a feladat, hogy eltartsa a maga tömegein kívül még- az ipari munkanélküliek egy részét is. Ugyanakkora karéj kenyérből egyszerre csak több embernek 'kellett egy darabkát szelni. Természetes, hogy általános elszegényedés következett be. Tömegeink borzasztóan eláengedték színvonalukat. Az egykori élet magasságait csak úgy lehetett volna megőrizni, ha mezőgazdaságunk megtanulta volna gyorsan a többtermelés módszereit és valóban is többet termelt volna azzal arányosan, mint amennyi ember húzódott vissza a falvakba a leépített gyárak vidékéről. Akik szociológiai szemmel nézték ezt a helyzetet, tollat ragadtak. Szidták a parasztság maradiságát a termelésben. A modern termelőformák forradalmi szelével akrtak végigsöpörni fülledt falvain- kon. A dániai példa után kiáltottak, cikkeztek a kertesedésről és példálóztak, mondjuk felelősséggel: példálóztunk a dániai parasztság helyzetével, az ő színvonala felé akarják polgárosítani falvaink népét. De miért mentünk olyan messzire példákért, miért hivatkoztunk egy olyan országra, amelyről inkább illúzióink, ellenőrizhetetlen elképzeléseink voltak, mint pontos ismereteink? Itt éltünk pár kilométerre az anyaországtól, Középeurópa legfejlettebb agrárkultúrájával rendelkező országától, miért nem példálóztunk hát a kertes kultúra, az állattenyésztő forma hazai eredményeivel? A felelet könnyű: alig ismertük azokat. Nálunk már a parasztság egy része ösztönösen el indult a kertes kultúra csapásain s _ mi csak az Északi tenger távoli ködeiben sejtettünk vele példákat és mintákat, holott Kecskemét vagy Nagykőrös fejlődéséből kipróbált magyar termelőmódszereket és formákat idézhettünk volna. Hazai olajokkal serkenthettük volna a mi pislogni kezdő tüzeinket. Igaz, az utóbbi időben egyik nekilendülő városunkat hévvel neveztük „szlovákiai Kecskemétnek”, de a kecskeméti formát alig ismertük. Nem tudtuk, hogy már majd egy évszázada kis termelők, a magyar homok neves és névtelen pionírjai hatalmas alapozó munkát kezdtek s ami ma eredmény, az teljesen nekik köszönhető. Mi valahogy nagyon megszoktuk, hogy minden újító kezdeményezésre a közösség, mondjuk az állam adjon lökést. Sokat, sírtunk a kisebbségellenes cseh földosztás miatt és akkor sem feszítettük meg mindig erőnket, amikor megtehettük volna, pedig az Alföldön már a parasztság nagy tömegei a saját erejűből marsoltak az új termelőforma felé. Még pedig olyan erővel, hogy egyik legjelentősebb írónk, Németh László, új magyar történetfilozófiát és társdalomibölcseletet is épített a kecskeméti forma eredményeire. Homoki hősök példáján! A hazatérés egyik legnagyobb eredményének és gazdagításának tartom, hogy a magyar Alföld kulturformájának eredményeit most már szabadon megismertethetjük parasztságunkkal és kijárt csapásokra végén ösztönöznünk, konkrét, valóságos magyar eredményekre hivatkozhatunk. Az elképzelt dániai paraszt-polgár helyett már rámutathatunk a magyar paraszt-polgár valóságosabb és elérhetőbb alakjára is és közülük nem egyet valóságos hősként állíthatunk példaképnek a felvidéki magyar parasztság elé. Ha röviden is, bemutatok itt kettőt. Kecskemét városának vezetősége nagyon okos gondolatot gondolt, amikor elhatározta, hogy megiratja azoknak a termelőknek a történetét, akik értékes úttörő munkát végeztek a kertes kultúra megteremtése körül. A megbízatás Geszthelyi Nagy László doktorra, a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatójára esett. Ő már előbb is foglalkozott a homok hőseinek alkotásával és életével. Kutatásait most Kecskemét városa, külön is kiadja. Minden kiadvány egy-egy homoki hős történetét tartalmazza. Nekünk a homoki hősök közül különösképpen kettő, Csókás József és Bóni Tóth Ferenc nőtt a szívünkhöz, mert a lehető legsilányabb paraszti sorsból indultak és saját erejükből értek el mindent. Bebizonyították a magyar parasztság nagyszerű tulajdonságait és utat mutattak országos méretekben a magyar parasztság fejlődésének, ők, mint előképek, a magyar parasztság előképei, előre megmutatták egy évszázadnyi tennivaló körvonalait. A hős mindig utat mutat. A hős példájával terelhetjük a kisebbségi helyzet i ösztönzően hat közösségére. E paraszti kialakult kezdeményező bátorságát | feltörekvők is hősök. Ezért állunk meg és kedvét. Már nem kell messzi példákkal | példájuknál egy kis időre. Csókás József „Sokan vannak itt ezen a homoki térségen olyanok, akik méltán érdemlik meg az úttörő elnevezést. Csókás József a maga korában kivált kortársai közül, feltűnt a legmagasabb helyen is szorgalmával, tudásával, önművelésével, eredményeivel és példázta ennek a homoknak embertermő erejét, értékét s azt, hogy ez a föld nemcsak a legnemesebb gyümölcsöt, a legragyogóbb bort termi meg, hanem olyan apostolokat is, akik a maguk úttörő munkájával, példaadásával, eredményeivel méltán sorakoznak azon névtelen hősök közé, akiket közö.3 szóval az istenáldotta homok igazi hőseinek s az ország új alapítóinak, új honfoglalóinak lehet nevezni.” Ezt a jellemzést, illetőleg értékelést Gesz- telyi Nagy László dr. adja Csókás József életrajzában. Csókás József 1824-ben egészen kis gazdacsaládban született. Apja mellett megszerette a kertészkedést. Mikor átvette az apai örökséget, kétholdas gyümölcsöst és néhány hold szántót, a maga kedvére kezdett gazdálkodni. Az az ember volt, aki nem elégedett meg azzal a termelő rutinnal, amit apjától örökölt. Több szak- folyóiratot járatott, újságokat olvasott s ha hírét vette valamilyen új szőlőfajtának vagy gyümölcsnek, azt azonnal kipróbálta gyümölcsösében. A termelés abszolút formáját űzte, az elméletet azonnal kipróbálta a gyakorlatban és nem egy esetben javította és tökéletesítette. ó, manapság milyen keserves dolog ez! A mai szaklapok gazdasági és termelési tanácsadói a legszomorúbb rovatok, amelyek alig találnak visszhangra a gazdanépnél, alig olvassa azokat valaki. Ezelőtt száz esztendővel bizony jobban álltunk ebben a tekintetben, legalább is jelek vannak erre és Csókás József is abban nagy, hogy kis üzemében az elméletet össze tudta kapcsolni a gyakorlattal. Sőt a magaszerzette tapasztaltokat elméleti formában is értékelni tudta. Heckenast Gusztáv lapkiadó 1856-ban pályázatot A harcos jobboldali gondolat zászlóvivője az 1939 Egyedül vagyunk folyóirat. Főszerkesztő: Oláh György Előfizetési díj: félévre 4 pengő • Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. kér., Jó: ssf-körút 5. sz. | Kérjen mutatványszámot! Magyar FELVIDÉKI ___ hírlap Szerkesztőség: és kiadóhivatal, Bp, VIII, József-krt 5. 'i 144-400 Telefonszám ( hirdetett egy szölőmüveléei szakmunkára. Az akkori legkiválóbb mezőgazdák között 1Csókás József is megpályázta ezt és az 'egy.zerű gazda munkáját 6 arany tiszte-* letdíjjal jutalmazták. Ettől kezdve az egykori országos szaklapok munkatársukul kérték fel. Sőt a „Der Gartenfreund” című német gyümölcsészeti folyóirat is közölt tőle egy tanulmányt német fordításban. Ezt pedig méltán vehetjük a legnagyobb elismerésnek. Nemcsak a termelés kérdései érdekelték, hanem az értékesítésé is. Létesíteni akart egy borértékesítő részvénytársaságot és egy nagy közpincét, ahol a kisterme^ lök szakszerű kezelésre elraktározhatták volna boraikat. Erre azonban még nem volt érett kora, azt vetették ellene, hogy homokon nem lehet jó borpincét építeni. Erre ő maga épített egy saját pincét, amely még ma is megfelel céljának. Résztvett a kecskeméti Gazdasági Egyesület szervezésében, több kiállításon díjakat nyert termelvényeivel, a földmíve- lésügyi minisztérium oklevelekkel tüntette ki, országos nevű szaktekintélyek barátságát keresték és csodálták tudását és szép eredményeit. Amikor Darányi Ignác egykori földmívelésügyi miniszter^ 1897- ben Kecskeméten járt, Csókás Józsefet arany Érdemkereszttel tüntette ki _s a Gazdasági Egyesület egy miniszteri államtitkár és egy osztálytanácsos társaságában tiszeletbeli tagjául választotta őt. Méltán mondhatjuk, hogy a legnagyobbat érte el ez az egyszerű ember, amit elérhetett. Bóni Tóth Ferenc a másik népi hős, akiről itt meg akarunk emlékezni, ő az első magyar kisgazda, aki azért kapott szobrot ebben az országban, mert nem volt politikus, nem volt paraszti sorból szellemi sorba felvergődött „csodálatos őstehetség”, hanem azért, mert alkotó termelő volt, az anyagi javakat olyan zsenialitással állította elő, mint a szellemi alkotó a szellemeiket. Nem szakadt ki osztályából, abból a szerepből, amelyre a sors rendelte s amelyből ina annyian menekülnek. Megmutatta, hogy a termelésben is lehet nagyot alkotni, ebbe is bele lehet vinni zsenialitást és talán művészetet is. Ő is egészen alacsonyan kezdi. Anyai öröksége 7 hold rossz homok Nagykőrös határában s ehhez szerez később 20 hold homokost. Később már felviszi Isten a dolgát, mert megvásárolt egy 240 holdas tagot, de csak 8680 koronát fizet érte. Kietlen, homokbuckás terület ez. B. Tóth Ferenc azonban paradicsommá változtatta azt. Először szőlőt ültetett egy holdon, próbaképpen. Szalmakötésekkel rögzítette a futóhomokot s amikor sikerül a kísérlet, további területeket dugványoz. Gúnyolják kísérletét, de amikor látják eredményeit, utánozzák. Magával ragadja az egész paraszti város termelőit s így alakul ki az a kertes-szőlős mezőgazdasági termelőforma, amely nyugat nagyvárosai felé terjeszti ki egészen a magyar agrártermelés hatósugarát. Az ő példája hatására körülbelül 2000 holdat kertesítettek Nagykőrösn. Hogy emberi munkája milyen értékűvé tette a szaharai kietlenséget, azt jól példázza az, bogy amikor hatvan éves korában eladta első gyümölcsösét, 240.000 koronát kapott érte. Szülővárosa szobrot állított neki. A szobor leleplezésekor Gesztelyi Nagy László dr. többek között ezeket mondotta: „Bóni Tóth Ferenc ércbegntött alakjában én nemcsak az ő szobrát látom, hanem a magyar földet szerető, kemény elhatározással minden akadályon át győzedelmeskedő kisgazda szobrát, aki megtestesítője annak a gondolatnak, annak a törekvésnek, hogy ebben az országban ez a gazda társadalom föld- és fajszerete- tével. kemény munkájával egyszer egész tömegében győzedelmeskedni fog.” Hát mi most úgy visszük haza, szűkebb pátriánkba, a Felvidékre ezeket a példákat, mintha házi isteneinket találtuk volna meg, amelyeket eddig hiába kereetünk. Szeretnék ezeket az eszményképeket termékeny áramként bekapcsolni parasztságunk életébe, hogy hassanak és ösztönözzenek. Rangosítsák meg tudatát, neveljék . belé, hogy javakat termelni a legjobb módon van olyan nagy cselekedet, mint a politikai és hadvezéri tettek s talán még ezeknél is értékesebb. íme egy részlet a spk közül, amely a hazatérés hozta gazdagodásunk olyan mértékét mutatja, hogy alig találunk méltó szavakat örömünk kifejezésére. Andódi Lajos
