Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-28 / 121. szám
1939 MÁJUS 28, VASÄRNAP YELVIDEta •AköíaRHnaöE 5 mm—rn Légvédelmi tüzérségünk pompásan sikerült gyakorlatot tartott a Fertő-tó vidékén A magyar honvéd és a magyar gép tökéletes munkája Európában első helyen áll és biztosítja, hogy légvédelmünk komoly esetben is kifogástalanul fog működni Sopron, május 27. A honvédség gyakorlat formájában mutatta be meghívott vendégek jelenlétében a korszerű légvédelmi tűzfegyverek használatát. A gyakorlat a Fertő vidékén folyt le, s megjelent rajta József királyi herceg tábornagy, vitéz Sónyi Hugó gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnoka, Werth Henrik gyalogsági tábornok, a honvédvezérkar főnöke, vitéz Fábry Dániel dr. tábornok, országos légvédelmi parancsnok, Rákos'sy Béla tábornok, légvédelmi szemlélő, továbbá a tábornoki kar sok tagja, a társminisztériumok, az államvasutak, a posta kiküldöttei, valamint a sajtó meghívott képviselői. Fülelőkészülék, fénysz író-osztag A gyakorlatok két részre oszlottak: éjjeli és nappali lőgyakorlatokra, mindkét esetben repülőgépek által egy kilométer hosszú vezetéken vontatott célzsákra. Az éjjeli lőgyakorlatok során a meghívottaknak módjukban volt használatban látni az úgynevezett fülelőkészülékeket is. Ez a fülelőkészülék hatalmas, négyes hangtölcsér, amelynek segítségével a repülőgép zajából a repülőgép helyét pontosan meg lehet állapítani. Két ember kezeli, akiknek hallását különleges vizsgálat alá veszik, különösen arra ügyelnek, hogy mindkét fülük hallási élessége egyforma legyen. A két kezelő közül az egyik függőlegesen, a másik vízszintes irányban mozgatja a készülék tölcséreit, egészen addig a pillanatig, míg a hngot a legélesebben hallja. Amikor ezt a pontot elérik, a repülőgép így megállapított helyzetét közük a fényszóróé sz.tagokkal, amelyek ezeknek az adatoknak alapján kutatják fel a közeledő repülőgépet. Össze lehet azonban kapcsolni a fülelőkészüléket a fényszórókkal úgy is, hogy párhuzamosan együtt mozogjanak. Ekkor a fülelőkészülék beirányítása után a vele együtt mozgó fényszórót csak be kell kapcsolni és a repülőgép máris beim van a fénycsóvában. Ekkor lépnek akcióba a légvédelmi tűzfegyverek. Ezek alkalmazása a továbbiakban már teljesen azonos éjjel vagy nappal a cél a megpillantott repülőgép leszedése. A gyakorlatok során a légvédelmi tűzeszközök közül a légvédelmi ágyú és a légvédelmi gépágyú működését mutatták be. posta, a gyárak és üzemek saját légvédelmét, saját felszereléssel, saját figyelőszervezettel és saját jól begyakorlott és kiképzett személyzettel. Erre volna még szükség nálunk is, hogy háború esetén az esetleges légitámadás gondolatától a jó légvédelem és felkészültség már eleve elrettentse az ellenséget. A gyakorlat a rádióban A légvédelmi tüzérség május 25-én és 26-án éles lőgyakorlatot tartott egy sop- ronmegyei gyakorlótéren. A rendkívül érdekes katonai eseményül a rádió hanggyakorlatról készült hangképeket a rádió Budapest I. hullámhosszán május 27-én, szombaton 18 órától 18 óra 30 percig terjedő időben közvetítette s így a délutáni cigányzene megfelelően megrövidült. A május 26-i nappali gyakorlatról készült felvétel pünkösd vasárnap délután 15 óra 45 perces kezdettel szerepel a rádió műsorán. Beszélők Budinszky Sánfelvételt készített. A május 25-i éjszakai dór és Melocco János dr.' Tömeges Halálos ételmérgezés Bableves és móKosléss&ia ebéd. utóik 4 balolt0 14 beteg Kísérteties pontossággal! A légvédelmi ágyú 75—120 milliméteres űrméretű löveg, percenként 10—20 lövés a gyorsasága. Rendszerint négyesével, ütegben alkalmazzák. A gyakorlatnál alkalmazott üteg négy, teljesen magyar gyártmányú 80 milliméteres gépágyúból állt, amelynek legfontosabb segédeszköze az ugyancsak magyar gyártmányú Juhász-féle Gamma lőelemképzővel öszekapcsolt központi irányzókészülék. Ezzel az elmés berendezéssel a lövéshez szükséges összes adatok pillanatok alatt megállapíthatók és villamos közlőberendezéssel, az ágyúkra egyidejűleg átvihetők. Az üteg a nézők szemeláttára ment tüzelőállásba. Az egész művelet mindössze 2% percig tartott. Ezalatt az idő alat aíz üteg teljesen tűzkész volt. Hihetetlen érdekes látvány, amint a repüLőgép-vontata célzsák feltűnik a levegőben és az üteg négy lövegének ég felé meredő csöve kísérteties pontossággal, egyöntetűen követi útját. A lőelemképző a külön megállapított távolsági adaton kívül minden adatot önműködően állapít meg, ezek az adatok villamosvezetéken keresztül az üteg négy lövegén egy óramutatószerű szerkezeten válnak láthatóvá és az egyes ágyuk kezelőinek semmi más dolguk nincs, mint hogy a mutató állásának megfelelő helyzetbe hozzák az ágyú csövét. a tüzelés vezényszó nélkül a parancsnok egy-egy gombnyomására történik. Egy-egy üteg percenként 40—80 lövést is le tud adni. A sorozatok kísérteties pontossággal „ülnek”, az 1500 méteren felüli magasságnál, 6—7 km-ig igen hatásosan alkalmazhatók. Az ezen a magasságon repülő gépek ellen a légvédelmi gépágyú a legjobb védekezés. A gépágyukat egyenként vagy kettesével alkalmazzák. A gépágyuknak a légvédelmi ágyuknál egyszerűbb irányzéka van. A töltény állandó adagolása mellett automatikusan töltődnek, sülnek el és ürítődnek, percenként 100—150 lövést is le tudnak adni. Nagy előnye a gépágyúnak az, hogy állandóan tűzkész, még menetközben is tud tüzelni. Másik nagy előnye nagy hajlékonysága, igen gyorsan tudja követni a levegőben mozgó repülőgépet. Ezeket a gépágyukat 3—4000 méteren alul és 3—400 méteren felül használják a legeredményesebben. Repülőgép és tank ellen A gyakorlatokon felváltva használták a két tűzfegyvert és bemutatták alkalmazásukat nemcsak légitámadás esetén, hanem harckocsival, földön mozgó céllal szemben is. A látottak minden nézőben megerősítették azt a meggyőződést, hogy a magyar légvédelem valóban tökéletesen látja el feladatát és nem hiába állapították meg róla külföldi szakemberek is, hogy Európában az első helyen áll. Az alkalmazott tűzfegyverek kitűnő minősége és a kezelőlegénység jó kiképzése a legjobb biztosítékot nyújtja arra, hogy légvédelmünk komolyabb esetben is kifogástalanul fog működni. Az egyetlen teendő, ami még megoldásra várna, az volna, hogy honvédségünk mellett a nagyfontosságú üzemek, gyárak, intézmények maguk is gondoskodjanak megfelelő légvédelemről. Külföldön már sok helyen megszervezték a vasút, a Békéscsaba, május 27. Tömeges mérgezés tartja izgalomban két nap óta Békésföldvár lakosságát. Ételmérgezés követkéz, tében 18 áldozat fekszik a különböző kórházakban. Bakucz Józ—f kair.utkerti gazdálkodó nagyobbszámú mezőgazdasági munkást fogadott. A munkások a munkabéren kívül kosztot is kaptak a gazdaságban. A beszállított áldozatok hozzátartozóiknak elbeszélése szerint szerdán reggel a munkások mákostésztát és bablevest kaptak reggelire. Tíz óra felé az egyik munkás arról panaszkodott, hogy rosszul érzi magát. Nem sokkal később többen is hasonló fájdalmakról kezdtek panaszkodni. A beteg munkásokat bevitték Békésre a községi orvoshoz, aki nyomban megállapította, hogy ételmérgezésről van szó. Szerda estig 12 embert szállítottak be a vármegyei mentők a gyulai kórházba, ahol nyomban ápolás alá vették a meglehetősen súlyos állapotban lévő embereket. A mezőberényi csendőrség a nyomozás során lefoglalta az ételmaradékokat és azt elszállíttatta Budapestre, ahol megállapítják majd, hogy mi okozta a tömeges mérgezést. A mérgezés tegnap szomorú fordulatot vett. Sztomkó Mihály 45 éves ember a leggondosabb ápolás ellenére is meghalt. A késő esti órákban Bucsi Gábor 28 éves békésföldvári lakos szintén meghalt a gyulai kórházban. Felesége, Bucsi GáborngF6£ haldoklik. A tömeges ételmérgezés áldozatai közül Hegyest Gábor és Szabó Mihály szombaton reggel a gyulai kórházban meghalt. Jankó, vies Mátyás és felesége haldoklik. Milch német vezérezredes hazautazott Rómából Róma, május 27. Milch német vezérezredes, aki egy pilótatiszti küldöttség élén néhány nap óta az olasz légihaderő vezérkarával tanácskozást folytat, pénteken délután kihallgatáson jelent meg a Dúcánál a Palazzo Veneziában. A kihallgatás, amely igen szívélyes lefolyású volt, hosszú ideig tartott. A kihallgatást megelőzőleg a német küldöttség tagjai a fasiszta milicia vezérkari főnökénél, Russo tábornoknál tettek látogatást. A német küldöttség szombaton délelőtt utazott el Rómából, hogy visszatérjen Berlinbe. yulwyítt * Kényelmes kertibútor, nyugágy vq&irlása a már nem probléma, hiszen oly olcsók: ként is használható ^ A •*-, jy,, ft%. Weekend-ágy könnyen összecsukható, erős hevederezéssel 1T[.20 kényelmes ...............Pl T Laposra csukható kvfösék itartó vászonülés és hát* Iával jó kivitel P 9.80, Kertiszék-párnák íntartá kretonhuzattal P 'ászonhuzottal... P 2 50 Tábori szék fó kivitelben P 1.70. 1 50, FOrdőkabin sásgyékény P 1.20, — 90,, .. Háziszőttes 0 futószőnyeg .50 |ó kivitel, szép színösszeállításban .........1 m P & 1-70 fS> ■>% s> CORVIN A JÓ MINŐSÉGEK ÁRUHÁZA