Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-20 / 114. szám
1939 MÁJUS 20, SZOMBAT TEKBIDEta Hírek Miiyen idő várható ? A Meteorológiai Intézet jelenti május 19-én délben: Várható idó'járás a következő 24 órária: Mérsékelt déli, délnyugati szél. Változó felhőzet, helyenként záporeső, zivatar. A hőmérséklet alig változik. 1 — Előkelő német vendégek Budapesten. A Telivértenyésztés és Versenyzés Nemzetközi Kongresszusára Budapestre érkezett a közforgalmi repülőtérre Wagner bajor belügyi államminiszter és Fieler müncheni polgármester. A repülőtérén ünnepélyesen fogadták a .német vendégeket. Fiehler Károly és Wagner Adolf pénteken délután a Kormányzónál jelentek meg kihallgatáson, majd a kihallgatás után a Központi Városházán felkeresték Szendy Károly polgármestert, akivel idegenforgalmi ügyekről hosszabb ideig tárgyalást folytattak. A főváros a vendégek tiszteletére délben szűkkörű ebédet adott. —< A Rimaszombati Gimnázium Volt Diákjainak Szövetségéről szóló csütörtöki tudósításunkban névcsere történt. A Szövetség elnökéül nem Groó Gézát, hanem Groó Béla dr. igazgató-főorvost választották meg. Egyelőre az ő címéin (Budapest, III, Margitsziget) lehet a Szövetségbe jelentkezni. A pápa ünnepélyesen birtokba vette a lateráni Szent János főszékes- egyházat Róma, május 19. Majdnem egy évszázad után csütörtökön délelőtt zajlott le a lateráni Szent János főszékesegyház birtokbavételének ünnepélyes szertartása. A legutóbbi birtokbavétel IX. Pius pápa részéről történt 1846 november 8-án. XI. Pius pápa is birtokba vette a római székesegyházat 1929-ben a lateráni szerződés megkötése után, de ez a szertartás minden külső pompa nélkül ment végbe a pápá papi pályájának ötvenedik évfordulója alkalmával, amelyet éppen a lateráni Szent János bazilikában ünnepeltek meg. Ezzel szemben ma délelőtt XII. Pius pápa legnagyobb ünnepélyességgel vette birtokába a föszékesegyházat. A templom előcsarnokában Vatikánváros kormányzója fogadta a pápát az egyházi főméltóságok élén, mialatt a bazilika és Róma valameny- nyi tempóiménak harangjai zúgtak. A qui- rináli pápai nuncius bemutatta a pápának Róma alkormányzóját, aki a beteg kormányzó helyett Róma városa nevében üdvözlőbeszédet mondott. A birtokbavétel szertartása több óra hosszat tartott, majd végül a pápa a bazilika külső nagy erkélyéről áldást osztott Róma népének. — Anyaországi archeológusok tanulmányútja Érsekújvárra. Tudósítónk jelenti: Budapesten a jövő évben tartják meg az archeológusok nemzetközi kongresszusát. A kongresz- szus&al kapcsolatiban a visszakerült területek egyes helyei esetleges kirándulás fcekintetőben számításba jönnék. Ennék előkészítése céljából az anyaországi archeológusok Alföldy András dr. és Tompa Ferenc dir. egyetemi tanárok vezetésével mintegy 30 tagú archeológus érkezik május 2i0-án Érsekújvárra, hogy megtekintsék a városi múzeum archeológiái leleteit valamint, hogy a környéken azokat a helyeket (Surány, Naszvad) tekintsék meg, amelyek archeológiái kutatás szempontjából számításba vehetők. A tudós társaság két napot tölt Érsekújvárban. — Agyon&ujtott a villanyáram a moziban egy kis diákot. Tudósítónk jelenti: Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt vasárnap délután a köbölfcuti moziban. Béres Antal, az érsekujvári Pázmány Péter-gimnázium H/A osztályú tanulója a köbölkuti mozgószínház gépházából akarta végignézni az előadást. Előadás alatt a kis diák eddig még ki nem derített módon a vezetékhez ért. A vezeték magasfeszültségű árama a kis diákot nyomban agyonsujtotta. _ Megalakul a Baross Szövetség érsekujvári fiókja. Tudósítónk jelenti: Az érsekujvári keresztény iparosok és kereskedők hétfőn este tartották első megbeszélésüket a Barops Szövetség érsekujvári fiókjának megalakítása tárgyában. Az értekezleten a keresztény iparosok és kereskedők nagyszámban vettek részri Az értekezlet megvitatta a fiók megalakulásának kérdését és egyhangúlag kimondotta, hogy június közepére előkészítik az alakuló közgyűlést. Az érdekeltek héttagú bizottságot küldtek ki az előkészítés munkálataira. — Bolivia csatlakozik az eíaSz-német-japán egyezményhez. Newyorkból jelentik; A New York Times bogotai jelentése szerint Bolívia csatlakozni készül az olasz-nómet- japán egyezményhez. Félmilliós pengőkiajánlás gyanúja miatt letartóztatták a Magyar-Szlovák Bank igazgatóját A budapesti királyi ügyészség valuta- osztálya mellé beosztott detektívek hosz- saú megfigyelése, valamint a lefolytatott nyomozás alapján a királyi ügyészség Vágó Lajos 55 éves, a Magyar-Szlovák Bank és Kereskedelmi Rt. ügyvezető igazgatója és értékpapírkereskedőt, Baron Jenő 52 éves pápai születésű műszaki tisztviselőt, Brunner János besenyeszögi születésű, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank tisztviselőjét. Rácz Simon paksi születésű 50 éves tőzsdeügynököt, Vágó- Weisz Béla miskolci születésű 64 éves gabona- és tőzsdeügynököt, végül Weiaz Henrik budapesti születésű 46 éves, a Magyar-Szlovák Bank és Kereskedelmi Rt. könyvelőjét, budapesti lakosokat pengőkiajánlás bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte. Alapos a gyanú, hogy a Párizsban lakó Schwartz Jenővel előzetesen egyetértve, 1939 márciustól májusig körülbelül ISO— 500.000 pengő kiajánlásában, vettek részt. Nevezették „RlJolyamodást jelentettek be a letartóztatás ellen. A nyomozás folyamatban van. Künder Antal kereskedelmi miniszter beszél a Magyar Élet Pártja győri nagygyűlésén 00 — Házasság. E hó 11-én tartották esküvőjüket Szabó Kató és Toperczer István gyógyszerész az érsekujvári Szent Rókus-gyógytár bérlője az ottani róna- kát. plébánia templomában. (Mindien külön értesítés helyett). — A Kárpát Egyesület május 29—21-én „Sajóvölgyi Osztályával” túrát rendez Tolnaija —Domica—Aggteleki cseppkőbarlang—Szilicei fennsík—Goimibaszög útvonalon. Vezető: Lengyel Tibor dr. Találkozás 20-án Tornaiján a Tátra Bank ellőtt 14 árakor. Költség: barlangi belépőjeggyel együtt kb. 4.— pengő. Gyaloglás 9 óra. — A „Sólyom” Sí-osztály másfélnapos túrát tart Rozsnyó As környékén. Vezető: Kászonyi László. Találkozás megbeszélés szerint. — A Kassai-osztály Szlüka Dezső dr. vezetésével Kassa—Torna— Tornai-vár—Szádeíői-völgy utat járja be. — Nem sikerült Kolozsvárott a nemzeti ünnep. Kolozsvárról jelentik: A kolozsvári rendőrfőnök nyilatkozata szerint kínosan hatott a május 10-i ünnepségek alkalmával az a körülmény, hogy egyes kolozsvári lakosok nem tettek eleget a nemzeti, ünneppel kapcsolatban kiadott rendelkezéselmek. Egyes kereskedők nem világították ki kirakataikat és nem helyezték a király arcképét a kirakatba. Mindezek a hadbíróság elé kerülnek, ahol 5—10 ezer lejig terjedő pénzbüntetésben részesülnek. Ugyanakkor figyelmeztette azokat is, akiknek elszíntelenedettt zászlóik vannak, hogy azokat cseréljék ki, mert ha nem, szintén hadbíróság elé kerülnek. Újabb diplomáciai tevékonyság a Vatikánban 1 Párizs, május 19. A Le Figaro, vatikánvárosi tudósitójla szerint a Szentszék ismét élénk diplomáciai tevékenység színhelye. Ez a tevékenység szoros összefüggésben áll azokkal aiz erőfeszítésekkel, amelyeket a Saentatya a nemzetközi ellen, tétek békés rendezése érdekében fejt ki. A .pápa úgy véli, hogy a különböző fővárosokban elért eredmények kielégítődk. — HALÁLOS BIRKÓZÁS. Szolnokról jelentik: Kunmadarason a kocsma udvarán két legény virtuskodásból bírókra keit egymással. Bérezi Sándor a birkózás hevében ellenfelét, Balog Ferencet úgy a földhöz vágta, hogy az kopomyaalapi törés következtében azonnal meghalt. Bérezi Sándor ellen megindult az eljárás. — Lindbergh véleménye a német repülőhaderőről. Newyorkból jelentik: Lindbergh a kamara katonai bizottságának kérdésére ki jelentette, hogy az Egyesült Államoknak nagy erőkifejtésre van szüksége, ha el akarja érni a német repülésügy színvonalát. — A komáromi Jókai-cserkészcsapat jubiláris ünnepsége. Tudósítónk jelenti: A bencés főgimnázium Jókai-cserkészcsa- pata negyedszázados évfordulóját na- gyobbszabású ünnepségek keretében ünnepli meg, az anyaországbeli cserkészcsapatok bevonásával, június 10-én és 11-én. Az ünnepségek rendezőinek élén Biró Lucián cserkészfőparancsnok, megyei megbízott és a komáromi öregcserkészek vannak. Az ünnepségek 10-én este az érkező cserkészcsapatok fogadásával kezdődnek, ugyanez este nagyszabású tábortüzet rendeznek a cserkészek a Klapka-téren. Másnap délelőtt istentiszteletek, majd térzene a kincstári parkban, délután nagyszabású cserkészünnepély, amelyen minden jelentkező cserkészcsapat rövid mű- sorszámmal szerepel. Az ünnepség iránt máris nagy érdeklődés nyilvánult meg. A visszacsatolás óta ez az első nagyobb felvidéki cserkészünnepély. — Megszűnik a prágai angol követség területenkívülisége. Londonból jelentik: Mint jólértesült helyről közük, a birodalmi kormány közölte az angol kormánnyal, hogy a prágai angol követségnek május 25-én túl nem lesz területehkivüli ségi joga. — POZSONYI MAGYAR ELEMISTÁK ADOMÁNYA A MAGYAR HÁZ JAVÁRA. Pozsonyból jelentik: Az egyik pozsonyi magyar elemi iskola II. osztályú tanulói az Anyák Napján a pozsonyi Magyar Húz javára 100 koronát adtak össze. A kis elemisták nemes gesztusa meghatódást váltott ki. — Az érsekujvári gimnázium Szülői Tanácsának akciója. Tudósítónk jelenti: Az érsek- újvári Pázmány Péter-gimnázium Szülői Tanácsa csütörtökön értekezletet tartott a legújabban kiadott vallás- és közoktatásügyi minisztériumi rendelet koedukációra vonatkozó rendelkezése tárgyában. Az értekezleten Lapka Béla dr. ügyvéd, vármegyei tisztifőügyész, a Szülői Tanács elnöke ismertette a rendeletet. Több érdekelt szülő hozzászólása után az értekezlet megbízta az elnököt, hogy memorandumot dolgozzon ki a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez való benyújtásra, amelyet az érdekelt szülők aláírnak. A memorandumot egy küldöttség fogja átadni és a küldöttség vezetésére felkérik. Holota János dr. és Turchányi Imre dr. Országgyűlési képviselőket. A memorandumot átnyújtják Jaross Andor tárcanélküli mi- ninternek is. Egyben elhatározta ate értekezlet, hogy a memorandumot az összes felvidéki középiskolák Szülői Tanácsának is elküldik azzal a kéréssel, hogy csatlakozzanak a leányifjúság jövőjét biztosító akcióhoz. — Negyvenéves érettségi találkozó Besztercebányán. A besztercebányai kir. katolikus főgimnáziumban 1899-ben érettségizettek május 20-án tartják negyvenéves találkozójukat. Találkozó május 20-án 10 órakor a belvárosi Ferencrendiek templomában tartandó szentmisén. Mise után bajtársi gyűlés a Belvárosi Söröző vadásztermében, IV., Váci-utca 38. szám. Este nyolc órakor vacsora a Zöldfa-étteremben (Spolarich, I., Krisztina-tér 9. szám). E találkozón szívesen látják a gimnáziumot végzett más évfolyamú iskolatársakat is. Előzetes bejelentés nem szükséges. — Sokol — háziőrizetben. Prágáiból jelentik: Pozsonyból érkező hírek szerint megtiltották Sokainak, a szlovák országgyűlés elnökének, hogy lakáséit elhagyja. Sokol Sidor lagibénsobb munkatársa. — Uj magyar postabélyegek. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter folyó évi június 21-én 1, 2, 4, 5, 6, 10, 16, 20, 25, 30, 32, 40. 50 és 70 fillér értékjelzésű, általános forgalmú postabélyegeket bocsát forgalomba. E bélyegek június 21-étől bárhová szóló postai küldemények bérmentesítésére felhasználhatók. A raszteres mélynyomással, egyszínben előállított bélyegek vízjeles fehér papíron álló-téglány- alakban, 8 féle rajzzal készülnek. — MEGALAKULT A POZSONYI MAGYAR KÖNYVTÁRT AN AC8. Pozsonyból jelentik: Pozsonyban megalakult a magyar könyvtártanács, amely a városi könyvtár mellett működik. A pozsonyi városi könyvtár magyar könyvtárállománya 13.Jf85 kötet. — Az európai sakkbajnokság ötödik fordulója. Stuttgartból jelentik: Az európai sakkbajnokság eredményei az ötödik fordulónál: Eliskases (Németország) győzött Staldy (Olaszország) ellen. Foltys elvesztette játszmáját Vidmar jugoszláv bajnok ellen. A svájci Grob és a magyar Szily játszmájukat még nem fejezték be. A hatodik fordulót pénteken játsszák le. A bajnokság állása jelenleg a következő: Bogoljubow 4, Engels 0, Nelly és Vidmar dr. 3.5, Eliskases 3. Kieninger ős Richter 2.5, Poltys 2, Staldi 1.5, Grob, Szily és Hess 1 pont. — Norman Davis Párizsba érkezett. Párizsból jelentik: Norman Davis, Roosevelt elnök személyes barátja, aki a háborúutáni években az Egyesült Államokat számos nemzetközi értekezleten képviselte, Párizsba érkezett. Norman Davis párizsi tartózkodásának ezúttal nincs külpolitikai háttere. Davis mint az amerikai Vöröskereszt s a Párizsban székelő nemzetközi Vöröskereszi-szövetn aég elnöke érkezett ide, hogy a szövetség végrehajtó-bizottságának néhány nap múlva összeülő értekezletén elnököljön. Uj zsidójavaslat Olaszországban 1 Róma, május 19. Most hozták nyilvánosságra azt a törvényjavaslatot, amely korlátozza az olaszországi zsidók érvényesülését a szabad pályákon. A törvényjavaslat alapeJvei a következők: I 1. Zsidófajú egyén nem gydkorolhatja sem a közjegyzői, sem az újságírói foglalkozást. . I 2. A zsidók érvényesülését az ügyvédi, 'orvosi és mérnöki pályán olyan értelem-: ben korlátozzák, hogy zsidók ezentúl ezeken a pályáikon csak zsidó feleidnek, illetve '■zsidó betegeknek dolgozhatnak. 3. A zsidókat törlik az orvosi, ügyvédi és 'mérnöki kamarából és a zsidó orvosokat, ügyvédeket és mérnököket külön névjegyzékben írják össze. • +*^***d*dMM**d*+>* »II — NINCS HÍR BACKMAN SVÉD REPÜLŐRŐL. Washingtonból jelentik: Backman svéd repülőt, aki egyszárnyú kis-repülőgépen kísérelte meg az átkelést az At lanti-óceán felelt, elveszettnek tekintik. : — UJ VILÁGREKORD A MOTORNÉLKÜLI REPÜLÉSBEN. Münchenből jelentik: Glöckner Péter, a német motor- nélküli r épület kutatóintézetének tagja csütörtökön a prieni repülőtéren (Chiem- tó) motomélküli repülőgépén 9S00 méter magasságot ért el. Repülését azért volt kénytelen félbeszakítani, mert őri génkészlete elfogyott. Glöckner ezzel a magassággal felállította a motornélküli repülés abszolút magassági világrekordját. — Halálozás. Faragó Sándor dr. röntgenklinikai tanársegéd 35 éves korában hosz- szas szenvedés után elhunyt. Temetése szerdán délután volt a X. kerületi Uj Köztemető halottasházából, nagy részvét mellett. — A Liberté megszűnt. Párizsból jelentik: A Liberté, a francia néppárt lapja péntek# bejelentette, hogy megjelenését pénzügyi okokból beszünteti. TELEFONSZÁM: 144 400