Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-13 / 109. szám
2 telvideKi 1939 MÁJUS 13, SZOMBAT földreformot politikája egyik sarkalatos pontjának tekinti és az első törvényjavaslatok egyike lesz, amelyekkel a törvényhozás foglalkozni fog. ’Ugyancsak fontosnak tártjaik, hogy a házhely- és házépítési akciót folytassuk és lehetővé tegyük, hogy a gazda saját otthonában élhessen. — Az ipari termelést is irányítani heti. Ahhoz, hogy az ország erős legyen, iparra van szükség, elsősorban persze a mezőgazdasági iparokra és azokra az iparaira, amelyek a hadsereg szükségletét biztosítják. — Hatalmas munkalehetőségek vannak az utak építésénél. Kárpátalja visszacsatolása után nem szorulunk fabehozatalra és teljesen biztosítva van sóellátásunk. Ki kell aknázni a föld mélyében rejlő kincseket és gyümölcsöztetni kell a föld felett levőket is. Kárpátalján rendkívül nagy vízi- erők állnak rendelkezésre, völgyelzáró gátak és vizi erőművek építése szükséges. — Legyen szabad most arról is tájékoztatást adnom, hogy ma hogyan áll a kincstár. Kétségtelen, hogy az őszi mozgósítással és Kárpátalja visszacsatolásával szükségessé vált katonai intézkedések elfogyasztották azokat a készpénztartalékokat, amelyek rendelkezésre álltak. De kérdem, mire lehetett volna jobban felhasználni ezeket a tartalékokat, mint a felvidéki területek és Kárpátalja visszaszerzésére. (Nagy taps.) — A 400 milliót kitevő civil beruházás az eredeti program szerint úgy megy tovább a maga utján, mint ahogy eűy esztendővel ezelőtt megállapítottuk, onnan egy fillért sem fordítottunk más célra. Uj pénzügypolitikái rendszerre térünk ét — Ä milliárdos terv azonban egymagában nem tud minden kérdést megoldani. Hiszen a területi gyarapodással olyan problémák meritek fel, amelyekre annak elkészítésekor gondolni sem lehetett. Tovább kell tehát mennünk és lehetővé kell tennünk, hogy ezeket is megoldhassuk és a szükséges pénzeszközök rendelkezésre álljanak. Ezért új felfogás mellett külföldi példák tanulságaiból is merítve, de a magyar viszonyokhoz alkalmazkodva, új rendszerre tértünk át. — Ez a rendszer abból indul ki, hogy ha a termelőmunkához szükséges anyagi eszközök nem teremthetők elő a bevételekből és a megtakarításból, akkor elő kell azokat teremteni hitel útján, természetesen megfelelő mértékben és megfelelő keretek között. Ez végeredményben esetleg arra vezethet, hogy a Nemzeti Bankot vesszük igénybe, ahogy a múltban ig megtörtént, de az fontos, hogy a forgalomban lévő bankjegyek összege ne haladja meg a termelt javak értékét, azokkal gyensúlyban legyen, tehát amennyi bankjegy forgalomba kerül, ugyanannyi áru is termeltessék. — Ha többen dolgozunk az országban -és többet dolgozunk, minthogy 1,600.000 magyar testvérrel többen vagyunk és többet is dolgozunk, mert több munkaalkalom vom, akkor természetes, hogy többet is termelünk és többet is fogyasztunk. Az egész gazdasági életnek a terjedelme kiszélesedik s ezt a nagyobb terjedelmű gazdasági forgalmat természetesen csak nagyobb m'.nyiségű bankjegyforgalommal lehet lebonyolítani. Amíg a nagyobb bankjegyforgalomban rejlő vásárlóerő megfelelő mennyiségű árut talál, nem történik más, mint hogy a belső forgalom növekedik, de a pénz értéke változatlanul ugyanaz marad. — Ezek után azt kérdezheti tőlem valaki, mi hát az arany szerepe a magyar közgazdaságban? Az arany a nemzetközi fizetések egyik kiegyenlítő eszköze. Az arany tehát gazdasági függetlenségünk szempontjából fontos eszköz, de nem rendel. jük az arany alá a munkalehetőséget és munkaalkalmat. Minthogy aranyat csak a külkereskedelmi forgalommal szerezhetünk, természetesen rendkívül pontosan ügyelni kell arra, hogy a külkereskedelmet továbbfejlesszük. Ex nem Infláció — A régi felfogású közgazdászok azt fogják mondani, hogy inflációt csinálunk. Erre nyugodtan válaszolom, hogy nem. Ma már ott tartunk, hogy ez a körülbelül egy esztendeje követett módszer kezd elismerést nyerni olyan nagy nyugati országokban is, mint például Anglia, ahol legutóbb egyik legkiválóbb közgazdász ajánlotta ezt a rendszert a kormány figyelmébe. — Infláció csak akkor állhatna elő, ha olyan célra hoznánk forgalomba bankjegyeket, amely nem termelőmunkát jelent. Egyet tehát kijelenthetek: Amíg ez a kormány áll a helyén, egyetlenegy bankjegy sem fog forga. lomba kerülni, amely nem a termelő- munka célját szolgálná. — E rendszer alapján meg tudjuk oldani a problémákat, a pénzérték változatlanul fennmarad s mégis több munkáskéz találja meg a maga megélhetését és boldogulását. — Abban a helyzetben vagyunk, hogy már politikánk igazolására is hivatkoz- hatom. A bankjegyforgalom az egy év előtti 500 millió pengőről felemelkedett 900 millióra. De ki érezte vájjon hátrányát annak és ki tapasztalt valamely bajt, hogy a bankjegyforgalom 500 millióról 900 millióra emelkedett. Itt is csak előnyt láttam. Természetes, hogy éber figyelemmel kell kísérni az árfejlödést, amelyet teljesen normálisnak mondhatunk az utóbbi időben. A polgári hasznot elismerjük, de az azon túlmenő hasznot nem engedjük meg. Az árdrágítókra kíméletlenül lecsaptunk és le fogunk csapni a jövőben is. (Nagy éljenzés és taps.) Mindent a nemzeti termelés szolgálatába állítunk Megvan tehát a rendszer, megvannak a lehetőségek, szükséges azonban az is. hogy mindent a nemzeti termelés szolgálatába állítsunk. Aki nem hajlandó be- állani ebbe a sorba, ellenségnek tekintjük. Ellenségnek tekintjük azt is, aki otthon eldugja a pénzét, de még inkább azt, aki a magyar pénzt —- mint mondják — ki- síbolja külföldre. Ezekre irgalmatlanul lecsapunk és az új parlament élé törvény- javaslatot terjesztünk, amely a büntetéseket lényegesen megszigorítja. (Nagy taps és éljenzés.) — Természetes, hogy egy nagyszabású pénzügyi politika végrehajtása során el kell távolítanunk az útból azokat az akadályokat, amelyek meggátolják a gazdasági élet egészséges vérkeringését. A hitelszervezetet egészségessé kell tennünk. A biztosítási piacot már rendeztük, eltüntettük már a múltak hibáit. Rendezni kívánjuk a gazdaadósságokat is. Ha ez megtörtént, meg lehet szervezni az egészséges mezőgazdasági hitelt. — Szükséges az is, hogy a vezetésben is megtörténjék az erők összefogása. A vállalatok vezetésében keresztény nemzeti szellemnek kell érvényesülnie. Az új adórendszer — Ugyancsak ennek a célnak szolgálatába kell állítani adópolitikánkat is. Az erre irányuló terv már elkészült, de a házfeloszlatás miatt nem tudtuk benyújtani. Az adózás tekintetében szükséges, hogy világos és egyszerű adórendszer legyen, amely a termelést előmozdítja. A kézműiparnál áttérünk a tételes adóztatásra, a kisházaknál ismét a házosztály adót vezetjük be a mostani hosszadalmas és sok vitára alkalmat adó eljárás helyett. A kisbérieteknél meg fogjuk szüntetni a kereseti adót. Erősen tekintetbe vesszük a gyermekek számát, ahol sok gyermek van, ott kedvezményeket kell adni. Természetes, hogy vannak viszont területek, ahol szigorításra van szükség. A nem fundalt nagy jövedelmeket erősebben meg kivárniuk adóztatni és ugyancsak gyorsan tető alá akarjuk hozni a társulati adó reformját, amely lehetetlenné teszi, hogy mindenféle nyereségek kibújjanak az adózás alól. Az adómorált meg kell javítani és ha ezt nem tudjuk megjavítani szép szóval, akkor meg kell javítani erővel; példát adó súlyos büntetéseket fogunk kiszabni az adócsalókra. (Nagy éljenzés és taps). — A fokozott termelés előnyeiből a köztisztviselő nem veheti ki a részét- Ezért nem kell tiltakozni a köztisztviselői karnak és a nyugdíjasoknak az ellen a kívánsága ellen, hogy az 1931-iki fizetések állíttassanak vissza. — Az újabb területek visszakerülésével az ifjúság elhelyezkedésének kérdése is lényegesen javult. Csak azt kérem a fiatalságtól, hogy ne akarjon mindenki nyugdíjas állásban elhelyezkedni, legyen iparos vagy kereskedő, vállalkozzék mindenfajta munkám, hiszen olyan tehetséges a magyar fajta, hogy mindenütt tud kiválót produkálni. — Az itt kifejelt program felett az or* szág fog dönteni. Választania kell, hogy akarja-e a fokozott erővel történő munkát a némzet jövőjéért, akarja-e hogy megvalósuljanak a nemzeti célok. A Magyar Élet Pártja ezt akarja. Ehhez a politikáihoz kérem támogatáetokat. „A visszacsatolt Felvidék magyarsága lélekben együtt van Teleki Pál programi ával“ Jaross Andor beszédet mond a MÉP ifjúsági gyűlésén Az egész ország azoknak a nyüatkozatoknak hatása alatt állt, amelyeket a választásban résztvevő Teleki Pál gróf, Csáky István gróf, Jaross Andor, Teleki Mihály gróf, Háman Bálint és a kabinet többi tagjai tesznek a választási gyűléseken. Ezekből a beszédekből az új magyar élet reformprogramja és az ősi földből kiáradó új szociálpolitika körvonalai bontakoznak ki. Legutóbb a pénzügyminiszter jelentette be igen nagyfontosságú pénzügyi és adópolitikai reformját, amelynek fő célja: a termelő munka szolgálatába állítani mindent és mindenkit. A Felvidék egységesen sorakozik e kormányprogram mögé, amit Jaross Andor miniszter a pesti Vigadó tegnap esti gyűlésén óriási lelke-« sedés közepette így fejezett ki: A visszacsatolt magyarság: lelkierejével diadalra segíti ezt a választási harcot- Amikor visszakerültünk Cseth-Szlová- Ikiáíból a csonka hazáihoz, akkor nagyon sok oldalról, sokfélül azzal a reménységgel fogadtak 'bennünket különböző politikai pártfrakciók, hogy majd talán az ő táborukat fogjuk felerősíteni. Azt képzelték, hogy az a magyarság, ott egy benesi szellemű demokrácia légkörében alkalmas lelkű letet kapott arra, hogy a megerősbödött Magyarországon egy liberális demokrata felfogásnak legyen felér ősi bője. Megfeledkeztek arról, hogy ez a magyarság húszéves küzdőmben megerősödve rájött a valóságos nemzetközösségi gondolatra és rájött arra, hogy teljesen tisztán látja a nemzet jövő útját a megnagyobbodott Magyar- országon belül. Az a parancs, a nemzet parancsa, amely ott lebegett előttünk az jdegen impérium alatt, ugyanaz a nemzeti parancs azt diktálta vieszacsatoltatásunfc első pillanatától kezdődőén, hogy igenis, olvadjunk fel a megerősbödött hazában, a magyarságban, olvadjunk fel abban a népi energiában, amely az országot belülről erőssé, kifelé átütőképessé és egy jobb jövő megteremtésére alkalmassá fogja tenni. Nem volt sok válogatnivalónk. . -— Tisztán áll előttünk az út és ez csakis az a politikai irány lehetett, amely húsz évvel ezelőtt Szegedről sj* elindulva a kormányzó úr őfőméltó- lg sága (lelkes éljenzés) vezérsége alatt M az ellenforradalom gondolatának meg- Iobogtatásávaj, valóraváltásával és 'M fokozatos kiépítésén keresztül akarja megvetni az alapjait azoknak a fel- jS-fí tételeknek, amelyek az ország határait kitágíthatóvá teszik. > , Magyar testvérek, ez az út egyenes volt. Azok a kormányok, amelyek en- nek az útnak folyamán vezették a nemze- tét, — ha néha lassúbb ütemben is — fokozatosan e felé a cél felé törtek. Gömbös Gyula óta azonban határozottabb léptekkel haladunk e felé a cél felé. És most, amikor a visszacsatolt, úgynevezett felvidéki területen technikai okokból nem tudunk választatni, legyen meggyőződve a csonka haza, a trianoni haza területén minden magyar, hogy a visszacsatolt Felvidék magyarsága az utolsó emberig lélekben együtt van azzal a programmal, amelyet Teleki Pál jelent. És ha lélektani, pszichológiai erők is hatással vannak a választásra, akkor a felvidéki visszacsatolt magyarság, ha tevőlegesen, a szavazatával nem is, de a maga lelkierejével diada'..a segíti ezt a választási harcot. Isten adja, hogy úgy legyen. Szombaton a MÉP ifjúsági gyűlésén beszél Jaross Andor Ä választási gyűlések során szombaton a Magyar Élet Pártjának ifjúsági csoportjai tartanak nagygyűlést a budai Vígadóban. Kiemelkedő eseménye lesz a vigadói gyűlésnek Jaross Andor beszéde, aki az ifjú generáció előtt fogja kifejteni az új szellemiségű magyar fiatalság reformprogramját. Az egész főváros közönsége nagy várakozással tekint Jaross Andor újabb megnyilatkozása felé. Felszólal még a gyűlésen Padányi Gulyás Jenő is. ' Itt említjük meg, hogy Jaross Andor miniszter vasárnap a nagykanizsai kerületben, hétfőn pedig a szigetvári kerületben mond, beszédet. Minisztertanács A kormány tagjai pénteken délután öt órakor Teleki Pál gróf miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartottak. A minisztertanács, amely az aktuális kül- és belpolitikai kérdésekkel foglalkozott, az esti órákban ért véget. Választási hírek A kerületekből érkezett jelentések szerint a Magyar Élet Pártjának jelöltjeit mindenütt nagy bizalommal és lelkesedéssel fogadják. Csütörtökön Teleki Mihály gróf földmívelésügyi miniszter Kecelen és Császártöltésen mondott beszédet % helyi jelölt, Gesztey Nagy László mellett, A kunszentmártoni kerületbe Mezey Lajos hivatalos jelölt támogatására Fenczik István utazott le és végigkísérte a kerületben a népszerű jelöltet. A jászberényi kerületben Takách Tolvay József gróf mondott igen nagyhatású programbeszédet. Itt említjük meg, hogy Antal Istvánt államtitkár, aki elvállalta a pápai kerület jelöltségét, levelet intézett a jászberényi kerület közönségéhez, amely őt a képví- selőházba küldte és megköszönte az eddigi bizalmat és egyben elbúcsúzott kerületétől. Ugyancsak igen meleghangú levélben búcsúzott el Imrédy Béla is volt kerületétől, az ónodi kerülettől, miután a mostani választáson a pécsi kerület jelöltségét vállalta el. FELVIDÉKI B fl Mbgyiir hírlap ég kiadóhivatal, Bp, VIII, József-kit 5. Telefon szám t 144-400