Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-04 / 77. szám
TEHHbflU »J^CrV^RHIRBÄB 1939 ÁPRILIS 4. KEDD SZINKAZ Filharmonikus hangverseny 'Berlioz Hector Requiemje több mint két évtizedes szünet után került újból filharmonikusaink műsorára. Idestova 100 éve múlt, hogy ez a „halotti nagymise”, ahogy Berlioz írásaiban megemlékezik róla, Damrémont generális hősi halálának emlékére a párizsi Dome des Invalides-ben fényes külsőségek között bemutatásra került. Maga a szerző kedvenc művének vallotta, mondván, hogyha valamennyi művének elégetésére ítéltetnék, a requiem számára kegyelmet kérne. Az azóta elmúlt évszázad igazolta Berliozt. Nagyszabású műve, amely felépítésében, óriási apparátusában. a kórus sajátságosán instrumentális beállításában, a zenekarnak 4 rézkar által kibővítésében teljesen új utakon jár, amelyeket máig sem temetett be az enyészet pora, s amelyek messzi jövőbe világító tüzes nyilai ma is egy gigantikus képzeletű, tragikus lelkületű, a lét rejtelmes szépségeit szomjuhozó ezellemóriásnak, Berlioz e művében jellegzetesen francia: nem kötik a halotti mise tradíciói, szabadon alkotja meg maga számára a 10 számból álló műremek benső struktúráját. De francia abban is, ahogyan a szerteágazó, vallásos eszményi és racionálisan démoni szférákat fölényes formai biztonsággal egybefogja, sziporkázó gondolatforgácsokkal permutálja Ritmusba szólítja a föld káoszát és csodálatos színű kristályok bukannak elő látszatra banális impressziókból. A „Dies irae” döbbenetes kataklizmája, a Rex tremendae viharos hullámzása, amely békés szelídségbe torkol, a művészileg kiegyensúlyozott Quanens me a capella kórusa, a Lacrymosa átfogó perspektívái éa merész fordulatossága, amely szinfónikus-dramatikus területekre is kiárad, a diadalitas Sanctus és végül a Kyrie-re visszapillantó misztikus túlvilág: viszhangokkal ölelkező Agnus a maga tova- ezálló békés ragyogásában igazi dokumentumai Berlioz forrongó zenei univerzumának. A művet Dohndnyi Ernő dr. elnökkarnagy nagyvoanlu vezényletébeb a Filharmonikus Zenekar, a Székesfővárosi Énekkar, e egy szép hanganyag felett rendelkező fiatal tenorista, Nagypál László lelkesedéssel szólaltatták meg. A 'közönség a ritkán hallható requiem előadását nagy érdeklődéssel és elismeréssel fogadta. V. M. (*) Jávor Pál Rozsnyón. Négy hete játszik vitéz Jakabffy Dezső jól szervezett színtársulata Rozsnyón. A kis magyar város lakossága nagy szeretettel támogatja a színtársulatot, mely nagy igyekezettel és gondos előadásban hozza színre a magyar színmüiroda- lom legújabb termékeit, különösen azokat a darabokat, amelyeket eddig a cseh cenzor nem engedett be a Felvidékre. Az elmúlt héten fővárosi színészek vendégszerepeitek vitéz Jakabffy társulatánál. Könyves Tóth Erzsi és vitéz Bánlcy Róbert a Feketeszárú cseresznye-ben lépett fel nagy sikerrel; Jávor Pál, a Nemzeti Színház kiváló művésze, a magyar film büszkesége pedig a Süt a nap. ban egyik parádés szerepében felejthetetlen élményű alakításával bombasikert aratott s hódította meg a rozsnyói lelkes közönséget. Vitéz Jakabffy társulata húsvétig marad Rozsnyón. (*) B. Novy Anna szerzői estje. A Pátria Klub dísztermében tartotta szerzői estjét B. Novy Anna írónő és előadóművésznő. Versein és dalain keresztül egy rajongó és testvéri lélek bontakozott ki. A dalokat Környeyni Sándor Mária, az Operaház művésznője, Pe- rényi Gabriella és Stark Erzsébet operaénekesnők, Szigethy Sándor és Erdős Árpád dr. operaénekesek adták elő művészi megértéssel. Verseket Eg ríj Anna, F. Korányi Livia és a szerző maga adott elő. Zongorán kísért Kárpát Zoltán és Bachmann Tibor. Az estet Gj. Czikle Valéria előadása vezette be. (*) A Dalosszövetség budapestkerületi hangversenye. Tíz daiosegyesület, a budapesti kerület tagjai nagyszabású hangversenyt rendezett a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Ábrányi Emil, Gyermelyi Ferenc, Kiss Károly, Nagy Sándor, Seres László, Noseda Károly, Kézdi-Krén Géza, Rezik Béla, Endre Béla, Ádám Jenő fegyelmezetten betanított együttesei énekelték Kodály, Bárdos, De- mény, Hollóssy, Farkas, Halmos stb. kórusait, illetve játszották Ábrányi „Vígjáték- nyitány”-át. Különösen kiemeljük a kitűnő precizitásé, finoman árnyaló Pesterzsébeti Iparos Dalkört, a Csepéli Papírgyári Dalkört, a Tungsram Dal- és Önképzőkör énekkarát és a Rákospalotai MÁV Testvériség Dalkör művészi teljesítményeit. A hangversenynek ugyancsak kiemelkedő száma volt Szalay Eszter operaénekesnő nagysikerű szereplése. aki igazi drámai tűzzel énekelt egy Verdi-áviát és finom előadó készséggel szólaltatta meg Rachmaninov és Lányi Viktor műdalainak hamvas költészetét (V. M.) SPORT . Svájci földön újból kikapott a magyar válogatott Svájc—Magyarország 3:1 (1:0) A zürichi Graehoppers-pályán, 17.000 néző előtt víyta meg Svájc és Magyarország esedékes Európa Kupa-mérkőzését az olasz Scorsoni bíráskodása mellett, A magyar válogatott szerencsétlen mérkőzést vívott, mert a második félidő közepéig többet és veszélyesebben támadott, mint ellenfele, ekkor védelmi hibából gólt kapott, a csapat meg- zavarodott és a közönség által lelkesített svájci válogatott újabb góljával végleg bebiztosította a győzelmét. A győztes svájci együttes igen lelkesen játszott. Védelme szilárdnak bizonyult, fedezetsora óriási munkát végzett, csatársora pedig rendkívül gyors és erélyes játékával állandó veszélyt jelentett a magyar kapura. A magyar csapatban a védelem a második góltól eltekintve — megfelelt; Szabó a kapuban nagy munkát végzett. A fedezetsor jól játszott és a rangsor a következő volt: Balogh, Sárosi III. Lázár. A csatársorban csak a szélsők játszottak jól, akik azonban kevés használható labdát kaptak. A belső csatárok erélytelenek voltak. A svájciak az első félidő végén érték el vezető góljukat, A 43. percben szabadrúgás volt a magyar kaputól 20 méternyire. Abeg. len átemelte a labdát G. Aebine-k, aki közelről belőtte. Szünet után a 10. perc hozta meg a kiegyenlítést. Zsmgellér Dérivel játszott össze és az utóbbi 20 méterről élesen a kapu felső balsarkába vágta a labdát. A 29. percben eldőlt a meccs sorsa. P. Aeibit ugyan Biró leszerelte, de a svájci center még elérte a labdát s a bal felső sarokba továbbította. A 36. percben P. Aeibi éles lövése hozta meg a végső győzelmet biztosító svájci gólt. Derekasan küzdött az DAC a Ferencváros ellen A bajnokcsapat csak nehezen győzött Ferencváros FC—UAC 3:2 (li2) A magyar labdarugó bajnokcsapat vasárnap felkereste a húszéves rabság alól felszabadult ungvári magyar egyesületet, melynek lelkes sportközönsége igen meleg ünneplésben részesítette a már szombat este megérkezett budapesti labdarugókat. A vadaskerti sporttelepet lobogódiszbe öltöztették. Ötezer főnyi közönség lepte el a pálya nézőterét. Dobrauszki Béla, az UAC főtitkára szép beszéd kíséretében kék-sárga selyem- zászlót adott át a bajnokcsapatnak, amelynek nevében vitéz Kemenessy Sándor főtitkár válaszolt. Megemlítette, hogy a szomorú elszakítás után is, először a zöld-fehérek keresték fel 1922-ben a rabbá vált UAC-ot, de akkor még a szállodából szuronyos cseh katonák kísérték ki a fővárosi labdarúgókat a pályára és onnan ki a pályaudvarra, sőt Pataky Mihálynak és Szabó Józsefnek, a csapat középceatárának és középfedezetének nem is engedték meg a határon való átlépést és így Csapon voltak kénytelenek megvárni a hazatérő együttest. Vitéz Kerne- nessy a zöld-fehérek selyemzászlaját nyújtotta át Kalmár Mariannák, az UAC elnökének. Nappal szemben az UAC kezdte a játékot. A fővárosiak nehezen lendültek bele a játékba. Igen sok helyzetük volt, de nem tudták kihasználni. Négy sarokrúgás után a 25. percben Platzer átadásából Bacsár rúgta a mérkőzés első gólját (0:1). A 37. percben Grohinann balhátvéd kezelése miatt a bíró 11-es Ítélt, amit azonban Polgár a felső kapufára rúgott. A 40. percben újabb UAC- támadás során Meisner beadása Záborról a Ferencváros kapujába pattant (0:2). A Ferencváros erre komolyan erősítette az iramot. Leszorította ellenfelét, de a góllövéssel megint nem volt szerencséje. A 45. percben sorozatos Toldi-bombák után, Biró Dániel szépített az eredményen (1:2). A második félidő nagy ferencvárosi fölénnyel kezdődött, de a balszerencse megint a bajnokcsapat mellé szegődött, azonkívül a könyv árának előzetes ------------------kereskedésben, Budapesten és vidéken, DeKulüese meneu (.Deiyeg cucucuen i»;; zmnaen __. dohánytőzsdékben és az IBUSZ-pavillonokbai Ara keménykötésben 1,80 MOST JELENT MEG! PiLiflKflI SZENZÁCIÓ! UIRGINIO GOVDB leleplezi az európai feszültség drámai okait... Dr. Marjay Frigyes bevezetésével és kitűnő fordításában Miért mondta fel Olaszország az 1935. évi tuniszi szerződést, melyet a franciák soha nem szentesítettek s amely soha nem lépett életbe? Miért mellőzték Olaszországot a Szuezi-csa- toma Társaság igazgatóságában? Miért nem akarják a nagyhatalmak elismerni, hogy a Szuezi-csatorna Negrelli olasz mérnök tervei szerint készült? Miért tagadták meg a hatalmak Olaszországnak a „londoni titkos szerződésiben biztosított jogait? Miért zárja el Franciaország hatvanféle vámmal és érthetetlen jogi fogások százainak kínai falával Gibuti kikötőt az olasz impé- rium elöl? Erről és Itália Földközi-tengeri helyzetéről szól a tavaszi könyvpiac legizgalmasabb politikai munkája... Kapható a Stádium könyvkiadóvállalatnál: Bpest, VI, Rózsa-u. 111 az ungvári kapus is kitűnő volt. Közben a vállát fájdító Polgár helyére Toldi állt középcsatárnak, Tánczos pedig balösszekötő lett. Az 5. percben Ketnény kicselezte az ellenfél védelmét, lefutott és közelről kiegyenlített (2:2). A Ferencváros ekkor már nyugodtan küzdött tovább. Toldi és Kemeny bombáit védte az ungvári kapus. A 20. percben Biró lefutott, beadását Toldi közelről a kapuba továbbította (3:2). A Ferencváros nagy fölénye jegyében pergett le a meccs további része. A mély talajon nehezen mozogtak a játékosok. A közönség a baráti hangulatban küzdő labdarugókat minduntalan melegen ünnepelte. ’ Az UAC a Kárpátalja visszatérésének örömére vasárnap este 7 órakor ünnepi díszközgyűlést rendezett. Csik Ferenc lett Bárány István utóda A Magyar Úszó Szövetség közgyűlése A Magy Űsz' Szövetség ifj. vitéz Horthy Miklós elnöklésével vasárnap délelőtt Í0 órakor tartotta közgyűlését. __ A közgyűlés hódoló táviratot intézett a Kormány :j Úr Őföméltóságához Kárpátalja visszafoglalása alkalmából, valamint az úszósport mindenkori támogatásáért. A szövetség tiszteletbeli tagjává választották Tusnádi Nagy András igazságügyminisztert, Bessenyey Zénó titkos tanácsost, a Közmunkák Tanácsa elnökét, Zsindely Ferenc államtitkárt és vitéz Irsy László államtitkárt, a Közmunkák Tanácsa alelijö- két a nyitott versenyuszoda megvalósítása körül szerzett érdemeikért. Vitéz Béldy Alajos ezredesnek, akinek részére az egyik társelnökscTét most is fenntartotta a közgyűlés, felajánlotta a MUSz bajnoki aranyérmét abból az alkalomból, hogy csapatai élén elsőnek érte el a történelmi határt. Ifj. vitéz Horthy Miklós elrrök átadta Ho- monnay Mártonnak a századik válogatott szereplése emlékére megszavazott emléktárgyat. A közgyűlés elnökké újból ifj. vitéz Horthy Miklóst választotta. Az úszókapitányi tisztet Bárány István dr. távozásával Csik Ferenc dr. olimpiai győztesünk vette át. — Nemzetek mezei futóversnyé Ang» liában. A hét végén Cardiff közelében nehéz terepen bonyolították le a nemzetek hagyomány mezei futóversenyét 14.4 km-es távon. Egyénileg az angol Holden győzött 47 p 27 mp-es időve! már negyedízben megelőzve a marokkói El Gházit és a francia Amrouchet 15, illetve 20 mp-cel. A nemzetek csapatversenyében Francia- ország győzött 36 ponttal Anglia' (95 p) és Belgium előtt (115 p). — Svájciak jégkorong-győzelme Anglia fölött. Londonból jelentik: A harmadik svájci- angol válogatott jégkorongmérkőzés a svájciak 3:1’ arányú győzelmével végződött. A S mérkőzés közül a svájciak kettőt, az angolok egyet nyertek. — Berlin úszói legyőzték Kopenhága versenyzőit. Berlinből jelentik: A városi fürdőben lebonyolított .hetedik Berlin—Kopenhága városok közötti úszóverseny a németek 75:52 pontarányé győzelmével végződött. — Olasz bajnoki labdarúgó eredmények: FC Milánó—Novara 2:1. Juventus Torino— FC Bologna 1:0. Sampierdarena—Lazio Róma 0:1. FC Trieste—Livorno 2:0. Lucca—Bari 0:0. Modena—Genova 93 2:0. AS Roma— Ambrosiana Milánó 3:2. Napoli—FC Torino 0:0. T' — Német győzelem Svájciakon. Konstanz- ban Báden-Württemberg válogatottja 1:0 arányban győzte le a svájci B) válogatottat. — Á déli kerület vivóbajnoksága. Kecskeméten vasárnap rendezték meg a déli kerület bajnokságát, amelyet a hetes döntőben Víg Ferenc dr. (KEAC) nyert meg. A női tőrvívásban 15 résztvevő közül első volt Be- recki (Szegedi Vasutas FC). — Magyar rendőrvívók sikere Berlinben. A berlini rendőrség vasárnap nemzetközi rendőr- tiszti ötös kardvivó-csapatversenyt rendezett, amelyen négy egyesület vett részt. Első helyen a berlini rendőrtisztek csoportja vég* lett, mósodik a budapesti rendőrtisztek csapata volt. Az első helyért vívott mérkőzés 8:8 arányban végződött s a berliniek csupán jobb találataránnyal győztek. — A Nemzeti Bajnokság csonka fordulója. A zürichi válogatott mérkőzés miatt a NB-ban csonka forduló volt. Salgótarjánban a tartalékosai? kiálló Bocskai megérdemelten, 1:0 arányban Sándor góljával győzte le a SSE-t. NBB mérkőzések. UTE—Tokodi USC 2:1; WMFC—Váci SE 7:0; SFAC—Postás 3:2; FTC—Váci Reménység 4:3; Bészkárt—RTE 3:2; SzAC—Pereces 2:0; Csepeli MOVE—SzAK 3:1; Salgótarjáni BTC—Me: itúri AFC 2:0; Törekvés- Debreceni VSC 4:1; Haladá VSE—Lam- part 0:0; Diósgyő*j MÁVAG—MÁVAG SK 2:1; Pénzügyi TBSC—Győri ETO 1:0; Pécsi D VÁC—ARAK 1:0; Vaea| jfC—Tatabányai SC 2:2.