Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-26 / 94. szám

1939 ÁPRILIS 26, SZERDA TELVIDÉKl 9 Bemutatkozott a képviselő» házban és rendkívüli felhatalmazásokat kért a belga kormány Brüsszel, április 23. A Pierlot-kormány kedden délután mutatkozott be a kép­viselőházban. A miniszterelnök kormány- nyilatkozatában hangoztatta, hogy a kor­mány politikájának hármas célja lesz: 1. Valamennyi belga összefogásával az ország függetlenségének megóvása. 2. Al­kotmányreform az alkotmány lényeges sza­bályainak pontosabb és határozottabb alkalmazásával. 3. A gazdasági és pénz­ügyi helyzet tálpraállítása. Külpolitikai téren — mondja a nyilat­kozat — hűek maradunk az előző kormá­nyok által megszabott irányvonalhoz. A I törvényhozás és a nemzet már több alka-1 — Hőm an Bálint előadása a Tudományos Társulatok és Intézmények Szövetségének közgyűlésén« A Tudományos Társulatok és Intézmények Országos Szövetsége kedden dél­után tartotta közgyűlését a Magyar Nemzeti Múzeum tanácstermében. A közgyűlésen HS- man Bálint dr. kultuszminiszter elnöki meg­nyitóját a távollévő miniszter helyett Szily Kálmán államtitkár olvasta fel. A szövetség célkitűzése — szólt az elnöki megnyitó — a tudományos egyesületek és intézmények ér­dekképviseleti szerve és mint ilyen, első kí­sérlet arra, hogy a gazdasági érdekképvise­letekhez hasonlóan a tudományos munkát, an­nak eredményességét központi irányítással fo­kozza és a tudós munka anyagi díjazását biztosítsa. Szily Kálmán államtitkár közölte, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter másirányű nagy elfoglaltsága miatt lemond elnöki tisztségéről. Ezután Magyary Zoltán egyetemi tanár, a szövetség ügyvezető alel­nöki terjesztette elő beszámolóját. Elnökké Gajzágó László dr. rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, egyetemi tanárt, ügyvezető alelnökké pedig Németh Gyula dr. egyetemi tanárt választották. — A moszkvai japán nagykövet a bolgár miniszterelnöknél. Szófiából jelentik: Kiossze- ivanov miniszterelnök hétfőn fogadta az An­karából jövő Togo moszkvai japán nagykö­vetet. Togo újságírók előtt kijelentette, hogy utazása Japánnak az európai és különösen a délkeleteurópai események iránti élénk érdek­lődésén alapszik. Politikai körökben úgy tud­ják, hogy Japán rövid időn belül követséget állít fel Szófiában és Togo látogatása ezzel függ össze. — Kinevezték Anglia új washingtoni nagy­követét. Londonból jelentik: Anglia washing­toni nagykövetévé Lothian lordot nevezték ki, Sir Ronald Lindsay utódjává. Philipp Henry Kerr, Lothian lord jelenleg 57 éves. A liberá­lis politikai iskolához tartozik. Nagybirtokos, aki Anglia különböző részeiben 55.000 hold földdel rendelkezik. Az új washingtoni nagy­követ különösen a gyarmati kérdések isme­rete terén tűnt ki. 1916-tól 1921-ig a minisz­terelnökség titkára volt, 1931-ben a lancasteri hercegség kancellárja lett és 1931-től 1936-ig az indiai hivatal parlamenti államtitkára volt. Iránytszabó feladatot teljesít a Budapesti Nemzetközi Vásár a gépkocsikiállítás megrendezésével lommal jóváhagyta függetlenségi politi­kánkat. A miniszterelnök ezután felvetette a különleges felhatalmazások kérdését és kijelentette, hogy a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket a felhatalmazásokat a kormánynyilatkozattal egyidőben vitas­sák meg. Pierlot miniszterelnök nyilatkozatát a következőképpen fejezte be: Az ország komoly veszélyeket él át. Ezek a veszé­lyek külpolitikai, gazdasági és pénzügyi természetűek. Ez a megállapítás azonban nem indokolja, hogy elveszítsük a fejün­ket. A, veszély órája nem azonos a féle­lem órájával; hanem ez a bátorság ideje. — Vonatösszeütközés következtében ki­gyulladt hét vasúti kocsi. Bukarestből jelen­tik: A román fővárbs Filaréti városnegyedé­nek pályaudvarán hétfyn este nagy tűz pusz­tított. Egy benzintartályvonat összeütközött egy tolatómozdonnyal, a benzinszállító vonat hét kocsija óriási robbanások között kigyulladt és teljesen elpusztult. A robbanásokat a fő­város központjában is hallani lehetett. A tűz­oltók nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a fila- reti városrész gyárainak környező épületei­től távoltartsák a lángokat. Ezekben a gyá­rakban gyúlékony és robbanó nyersanyagok vannak felhalmozva. A tűzoltóknak sikerült is a tüzet fészkére korlátozni. Az anyagi kár igen nagy. — MEGKEZDŐDIK X. PIUS PAPA BOLDOGGÁ AVATÁSI PŐRE. Olasz katoli­kus körökben már évekkel ezelőtt mozgor lom indult meg az 191í-ben elhunyt X. Piw pápa boldoggáavatása érdekében. Az elő­zetes eljárások, a szükséges jegyzőkönyvek felvétele, az illetékes püspöki hatóságok ál­tal lefolytatott vizsgálatok már megtörtén­tek, úgy hogy sör kerülheta tulajdon­képpeni botdoggáavatási eljárásra, mely az egyházi szabályok szerint perrendszerüen folyik. XII. Pius pr'pa most nevezte ki a per felvevőjének és relátorának Salotti Ká­roly bibomokot, a rítusok szent kongregá­ciójának prefektusát. — összeült Dánia új országgyűlése. Ko­penhágából jelentik: Dánia újonnan megvár lasztott országgyűlése kedden délben ült össze. A megnyitóülés zsúfolt karzatok előtt, de az egyébként szokásos ünnepségek felelevenítése nélkül zajlott le. Az államminiszter sem mon­dott programbeszédet. A nagyon rövid ideig tartó megnyitóülés. Után az országgyűlés két háza külön ülést tartott, amelyen a megala­kulásra vonatkozó alaki intézkedéseket foga­natosították. — ÖSSZEÜTKÖZÖTT EGY OLASZ HA­JÓVAL ÉS ELSÜLLYEDT EGY JUGO­SZLÁV GŐZÖS. Susakról jelentiks A su- saki kikötő bejáratánál a Maria K. délszláv motoros teherhajó, amely 12 vagon cement­tel volt megrakva, összeütközött a Maria déllé Gracia nevű olasz motoros hajóval. Az összeütközés következtében a délszláv mo­toros léket kapott és süllyedni kezdett. A hajó kapitánya a süllyedő hajót a kikötőbe vezette, ahol azután elsüllyedt. Legénységét sikerült megmenteni. A hajó kiemelésére megindultak a munkálatok, mert akadá­lyozza a forgalmat. Hírek Mityen idő várható ? A Meteorológiai Intézet jelenei április 25-én délben: Várható időjárás a következő 24 órára: Mérsékelt délnyugati-nyugati szél. Vál­tozó felhőzet. Északon egyes helyeken kisebb eső. A hőmérséklet kissé emelkedik, az éjsza­kai talajmenti fagy gyengül. — Kormányzói engedély külföldi rendjelek elfogadására és viselésére. A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy Teleki Pál gróf miniszterelnök a Sou- verain Katonai Máltai Lovagrend magistrális nagykeresztjét, Hóman Bálint dr. kultuszmi­niszter a német Sasrend nagykeresztjét, Re- ményi-Schneller Lajos dr. magyar kir. pénz­ügyminiszter az olasz Koronarend nagyke­resztjét elfogadja és viselhesse. — Bakay Lajos huszonötéves tanári jubi­leuma. Meleg, családias ünnep keretében em­lékeztek meg a budapesti II. sebészeti klini­kán Bakay Lajos professzor tanári működé­sének huszonötödik évfordulójáról. Az ünnep­ségen megjelent vitéz Keresztes-Fischer Fe­renc belügyminiszter, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter és számos más előkelőség. Az ünnepeltet elsőnek Verebéig Tibor professzor, rektor üdvözölte. A többi között üdvözlőbeszédet mondott Hóman Bálint kultuszminiszter is. Bakay professzor megha­tottam köszönte meg az ünneplést. — ÉSZAKI FÉNY MAGYARORSZÁ­GON. Ma éjjel északi fény jelensége volt észlelhető. A Meteorológiai Intézet kériimind- azokat, akik az északi fényt látták és an­nak időpontjáról és lefolyásáról pontos le­írást tudnak adni, szíveskedjenek levelező­lapon értesítést küldeni a következő címre: Meteorológiai Intézet, Budapest Ili. — A bukaresti francia nagykövet átnyúj­totta megbízólevelét a román királynak. Bu­karestből jelentik: Adrien Thierry, aki ddig francia követ volt Bukarestben, kedden dél­után átadta nagyköveti megbízólevelét Ká­roly királynak. Thierry megbízólevelének át­adásakor mondott beszédében megemlékezett a francia-román politikai és gazdasági ’-ap- csolatok zavartalanságáról. Károly király vá­laszában beszélt Franciaország és Románia történelmi összeköttetéseiről és hangoztatta, hogy Románia békepolitikát folytat. — A közigazgatási bíróság teljes ülése. Kedden délelőtt teljes ülést tartott a m. kir. közigazgatási bíróság Puky Endre dr. elnök­lésével. A teljes ülésen tették le a hivatali esküt Borsos Endre dr. újonnan kinevezett tanácselnök és Homola László dr. közigazga­tási bíró. — MUSSOLINI FORLIBA REPÜLT. For- liból jelentikő A Dúca ma reggel 8 órakor magavezette hárommotoros repülőgépén elin­dult Rómából és 9 órakor Forliba érkezett, ahonnan Rocca déllé Caminate felé folytatta útját. — Tollfosztás után halálos verekedés. Kis­várdán, Gorzó József házánál 1937 őszén toll- fosztásra gyűltek össze a lányok és a legé­nyek. Csurkó János 23 éves juhász kötekedé- sével folyton megzavarta a szórakozást. Ebből verekedés keletkezett. Az utcán Bodnár Já­nost Csurkó mellbeszurta, aki nyomban meg­halt. A nyíregyházi törvényszék a vádlottat nyolcévi fegyházra ítélte, a debreceni tábla a büntetését tizenkétévi fegyházra emelte fel. A Kúria Gerpica-tanácsa Mislcolczy Ágost dr. koronaügyészhelyettes felszólalása után a semmiségi panaszok elutasításával a tábla ítéletét jogerőre emelte. — Száz új kereskedelmi gőzöst épít Anglia. Londonból jelentik: Három hét leforgása alatt az angol hajógyárak száiz új kereske­delmi gőzös építésére kaptak megrendelést. Március 28-án hangzott el az alspházban a kormány bejelentése, hogy állami szubvenció­ban részesíti a hajóépítést. Azóta, mint a Daily Telegraph kimutatja, több mint száz új kereskedelmi gőzös építését kezdték meg. A lap számításai szerint ez év végéig még legalább 1750 tehergőzös építésére kell meg­bízást kapniok az angol hajógyáraknak. — TIZ-TIZENKÉTEZER MENEKÜLT TARTÓZKODIK SVÁJCBAN. Bőseiből je­lentik: A svájci idegenellenőrző rendőrség vezetője Lüzemben tartott előadásában be­jelentette, hogy Svájc területén erídőszerint körülbelül 10—IS.000 menekült tartózkodik. Ez a helyzet agogdalomra ad okot, mert a menekültek továbbutazási lehetősége igen kétséges. Az eviani értekezlet eredményei e tekintetben negatívnak bizonyultak. — Róma kormányzója Berlinbe utazott. Rómából jelentik: Colonna herceg, Róma kor­mányzója, a berlini főpolgármester meghívá­sára ma hivatalos látogatásra Berlinbe uta­zott. A berlini látogatás után Colonna her­ceg Budapesten tesz hivatalos látogatást. — Francia képviselő amerikai utazása. Pá­rizsból jelentik: Bonnet külügyminiszter ,ked­den délelőtt fogadta de Tessan képviselő, volt minisztert, aki szerdán a Normandie óceánjáró gőzösön az Egvesült Államokba uazik a newyorki világkiállításra. Tessan képviselő washingtoni tartózkodása alkalmá­val Roosevelt elnökkel tárgyal majd, akihez régi és hű barátság fűzi A két nap múlva megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásárnak erőteljes propa­ganda-hatása mellett az a legfőbb jelen­tősége, hogy irányító tevékenység fejt ki. Nyilvánvaló, hogy az "rszág motorizá- lása és gazdasági fellendülése okozati összefüggésben áll. Ezt felismerve, a vá­sár keresztülvitte, hogy a automobil­szakma ugyancsak bekapcsolódjék a mil­liós tömegekkel való érintkezést jelentő vásáreseménybe. A forgalomban levő automobilok gyarapodása bár elsősorban a vásárló erőtől függ, szoros kapcsolatban áll a kocsik, az üzemköltség, az adó, a biz­tosítás árával, de épp úgy arányos az út­hálózat fejlettségével is. Megállapították ezért országonként, hány emberre jut egy- egy kilométer autó céljára is használható útvonal és hány ember jut egy autóra. Ki­derült, hogy az egykori Cseh-Szlovákiá- ban egy kilométerre 174 és egy autóra 144 ember jutott. Az egykori Ausztriában az arány 156, illetve 142 volt. Romániá­ban már 300 emberre jut egy kilométernyi út, egy autóra pedig 775 lakos. Jugoszlá­viában egy kilométer 375 embert szolgál ki, de autón csak minden 1034-ik ember jár. Németországban 117 lakosra jut egy autóval járható útkilométer, kocsija pedig minden 43-ik embernek van. Olaszország­ban 198 ember jár egy-egy útkilométerep és minden 97-ik embernek van autója. Ezen középeurópai adatok után ítélve, Magyarországon, ahol az országutak min­den kilométerére 524 lakos és minden autóra 424 ember jut, nagy feladatok vár­nak még az útépítésre, de igen nagy lehe­tőségek kínálkoznak az automobilok nép­szerűsítése terén is. Ezért kellett elsősor­ban kis- és középkocsikat felvonultató automobilkiállítást teremteni a holnap­után megnyíló Nemzetközi Vásár mellé és nem kétséges, hogy a vásár ezzel irányt­szabó, fejlesztő faladatot vállalt magára. — A Magyar Élet Keresztény Községi Pártja tanügyi bizottságának tanulmányútja Lengyelországba. A Keresztény Községi Párt tanügyi bizottsága június 22-etől 20-aig tanulmányi utat rendez Lengyelországba. Az utazás célja főként szellemi kapcsolatokat teremteni a rokon világnézetű lengyel oktatói karral és ünnepelni a közös magyar-lengyel határ megvalósulását a testvéri lengyel ^ nem­zettel. A tanulmányi csoport június 22-én in­dul Budapestről és több lengyel város megte­kintése után ellátogat Varsóba, is, a magyar vendégeket lengyel kollégáik mindenütt ünne­pélyes külsőségek között fogják fogadni. _A bíboros hercegprímás a kultuszminisz­ternél. Serédi Jusztinián biboros hercegprí­más kedden délelőtt látogatást tett a kultusz­minisztériumban Hóman Bálint vallás- es közoktatásügyi miniszternél. _ Hlinka érdemeiről törvényjavaslatot sza­vazott meg a szlovák nemzetgyűlés. Pozsony­ból jelentik: A szlovák nemzetgyűlés, amely eddiv csak formai rnegnyitóülést tartott, ked­den megkezdte érdemleges munkáját Az első törvény javaslat, amelyet a nemzetgyűlés meg­szavazott, Hlinka páter érdemeinek megörö­kítéséről szól. A törvény kimondja, hogy a szlovák néppárt néhai vezére, Hlinka András nagy érdemeket szerzett Szlovákia felvirágoz­tatása körül. Léva országzászlót ajándékozott Borinak Léva, április 25. Léva város a március­ban felszabadult Bori községnek ország­zászlót ajándékozott, amelyet vasárnap vitt el lévai küldöttség Boriba és ott meg­ható ünnepség keretében avatták fel azt. Az ünnepségen Dálnoky Ernő községi bíró köszöntötte Léva küldöttségét. Ezután Nagy Bódog ezredes mondott beszédet, amelyben rámutatott Bori község régi székelytelepítési népének történelmi hiva­tására. Koczor Gyula főispán Borinak ma­gyarságáért vívott hősi küzdelmét mél­tatta. Kersák János lévai helyettes pol­gármester nagy hatástkeltő ünnepi beszéd kíséretében adta át az országzásdót, ame­lyet Kovács Károly református lelkész ál­dott meg. Az Egyesült Magyar Párt üd­vözletét Korpás László tolmácsolta. —. ősszel utazik Párizsba a belga király. Párizsból jelentik: A belga király régótji tervbevett párizsi látogatására szeptember­ben vagy októberben kerül sor. Eredetileg az év közepére tervezték a látogatást. A belga uralkodó három napig marad majd a francia fővárosban. — Nyilvántartási füzet jelent meg a Ma­gyar Füszerkereskedő kiadásában, amelyet minden kereskedőnek, aki akár csak egy al­kalmazottat is tart, vezetnie kell az alkal­mazottak fizetéséről, munkaidejéről és szabad­ságidejéről. A nyilvántartás elmulasztása bün­tetéssel jár. Az ízlésesen kiállított füzet ára 1 pengő. Kapható VII., Vörösmarty-u. 6. — Lindbergh Buffalóba érkezett. Buffalo- ból jelentik: Lindbergh ezredes, akit azzal bíztak meg, hogy az Egyesült Államokban légügyi kutatásokat folytasson, Buffalóba ér­kezett a helybeli két katonai repülőgépgyár megtekintésére. — ÚJABB HAJÓTÜZ EGY FRANCIA KIKÖTŐBEN. La Seyneből jelentik: Hétfőn későn délután tűz tört ki az Angers régi póstahajó fedélzetén. A hajó hat hónap óta az La-seynei hajógyárban volt, ahol le­bontották. Az erős északi szél következté­ben a tűz hamarosan kiterjedt az egész hajótestre. A tűzoltók főleg a tűz körül­határolásán fáradoznak, mert a közelben van a folyékony tüzelőanyagokat előállító társaság telepe és egy katonai t,elep, ahol lőszert tartanak. •mmmmmmmmmmmmammamMmmeuimi.iim ii—■ A Kormányzó Űr Ófőméltósága I mélynyomás» arcképe €3x95 cm. méretben P 1.40 + portó községért, valamint a legújabban megjeleni Csak ea a keresztünk 6 a ml vezérünk Ez a ml hazánk feliratú fenti nagyságú, de háromszfn nyomású képek P 1.50 + portóköltségért megrendelhetők: STADIUM SAJTőOÜLLALfiT fii-mi Budapest, »k, Rózsa-utca 111. az.

Next

/
Oldalképek
Tartalom