Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-23 / 92. szám

1939 ÁPRILIS 23, VASÁRNAP 21 KAZINCZY ORVOSA Irta: dr. Vécsey Zoltán Nevét sokáig őrizte az emlékezet Kas- sán, a Felsömagyarorxzági Minerva 1827. évi folyamában közölt visszaemlékezés a kegyelet érzésének érthető túlzáséban azt mondja, hogy neve századokig fog tiszte­letben, áldásban fennmaradni Kassa vidé­kén. Példaadó élete, városának szépítése terén kifejtett buzgósága, nagy orvosi tu* dása, a szegények iránt tanúsított buzgó szeretető egyaránt méltóvá teszi, hogy megemlékezzünk róla, de az irodalomtörté­net valóban az örökkévalóságnak örökí­tette meg a nevét, mert ő volt Kazinczy orvosa, halálos beteg­ségéből ő hozta vissza az életbe és amint Kazinczy egyik leveléből megtud­juk: Dayká’iak is nemcsak orvosa, hanem jóbarátja volt s a törékenyte'stű költőt el­tiltotta az éjfélig tartó tanulástól. Kazin­czy egyik róla való megemlékezésében azt írja, hogy őt Viczayhoz nem egyedül érde­meinek tisztelete és a legszentebb barát­ság, hanem életének megtartartása is örökre hozzácsatolta. Egy különös ima Kazinczy Ferenc iskolafelügyelői tevé­kenysége közben egyik szepességi útjáról 1789 májusának végén nagybetegen tért vissza állomáshelyére, Kassára. A sok uta­zással járó rendetlen életmód, önmagának nem kímélése legyöngítette szervezetét és szepességi egyhónapos tartózkodása idején egész szokatlan hőség uralkodott a Tátra tövében, amely szinte elviselhetetlen volt reá. Amikor Kassára visszatért, ágynak dőlt. Június 6-án mellében hörgést, más­nap pedig borzalmas hideglelést érzett. Azonnal magához hívatta barátját, Viczay Józsefet, mivel — úgy mond — valami belső sugallást érez, hogy sú­lyos betegség fenyegeti. Negyednapra elveszti öntudatát, s idegláza a krízis felé tör. Viczay József nappal és éjjel gyakran meglátogatja, édesanyja is ágya mellett virraszt. Június 19-én a láz tetőpontra lépett, már Viczay is lemondott életéről. Baroti Szabó Dávid másnap misé­jébe foglalja: . . . Memento Domine vi- vorum Francisci Kazinczy ... Kovács Ist­ván református lelkész pedig vasárnapi könyörgésébe, bár ez a könyörgés nagy fel­tűnést kelt, mert a túlbuzgó lelkész imí­f yen imádkozott: „Vagyon Uram a gyüle- ezetünkben egy úri renden lévő betegünk. Ez, Uram, egészséges korában hasztalan gondolatok szélvészeitől hányatván, Téged megismerni nem akart, adjad, hogy most ismerjen meg!” A papot ezért a könyörgéséért megfeddették, de Ka­zinczy betegségéből felépülve jóízűen emlékezik meg a különös imádságról és a Pályám emlékezetében már azt mond­ja, hogy ifjúsága és a kassai prédikátor könyörgése megtartotta. Viczay a krízis idején az utolsó gyógy­szert adja neki „rendeletből, de meggyőző­dés nélkül”, s midőn másnap a beteg ágyá­hoz siet, álmélkodva látja, hogy Kazinczy túlélte az éjszakát. Most már kettőzött erővel dolgozik az orvos, hogy barátját talpra állítsa. Kazinczy betegségének hírét sógora, Dercsényi János mindenfelé elter­jesztette. Bécsben, Pesten, a Dunántúl és Erdélyben egyaránt aggódnak érte, sőt már halálhíre is kel, úgyhogy Horváth Ádám azonnal megszólaltatja szomorú mú­zsáját és a Kazinczyt gyászoló vers a Komáromi Gyűjteményben meg is jelent. A gyógyulás híre most éppen olyan örö­möt kelt; a Kazinczy és Viczay között szö­vődött barátság pedig ekkor pecsételődött meg valóban sírig tartó barátsággá. Ami­kor Kazinczy orvosának elhúnytáról tu­datja debreceni orvosbarátját, Szent- györgyi Józsefet, így sóhajt fel: ,^erp ismertem érdemesebb két embert, mint ö és te”. Üzenet a börtönből A börtön fala sem gátolja, hogy baráti érzelmeik egybe ne fonódjanak. Kazinczy budai fogságának második hónapjában anyjához írt levelében már megemlékezik Viczayról, akivel a barátság szent érzel­mein kívül a fák, növények, kertészkedés iránti szeretet is egybekapcsolja. Azt üzeni neki életének legkeservesebb Óráiban, hogy míg a fák ki nem pattogza- nak, eleangus angustifóliából szúrdaljon le annyi jövéseket, hogy belőle majd néki is adhasson. Akkor még bizakodott korai ki- szabadulásában. Három év múlva már morvaországi börtönében gondol a rügyfakasztó ta­vasz közeledtével Viczayra és azt írja anyjának, hogyha majd mele­gebb lesz az idő, Viczaynak egy skatu- lyácskát küld, amelyben „körfvélyágak lesznek és barack, virág, meg csemete­magok”. Kire is bízhatná másra a szeretve tisztelt lényt, a Kassán özvegysorsban élő Radvánszky Terézt, mint a gondos Vi­czayra, aki szeretettel támogatja is a ma­gára maradt nőt. 1799-ben Kazinczyn a skorbut tünetei mutatkoznak. Fogságának már negyedik esztendeje ez. Anyjához írott levelében közli, hogy há­rom alsó foga elől veszti az ínyét, fog- skorbutnak mondják a bajt. Közöljék ezt Viczayval és ő mondja meg, hogy mi lesz belőle ? Kiszabadulása után nem szűnik meg há­lás szeretetével övezni kassai barátját és ahányszor Kassán megfordul, mindig föl­keresi Viczayt. Baráti körében nagy ma­gasztalója a kassai doktor emberi és or­vosi erényeinek, úgy hogy a győri Németh László vágyva vágyik, hogy ezzel a kiváló emberrel őt megismertesse. Kazinczy létre is hozza köztük a levélbeli kapcsolatot, amely meleg barátsággá fejlődik. Kazinczy kiszabadulása után érdekes vállalkozásba kezd; kiadja a kor jelesebb embereinek réz­metszetű képét és ezeket széles körben terjeszti, megküldi számos barátjának, ismerősének. Az első rézmetszetet atyai pártfogójáról gróf Ráday Gedeonról készítteti, a második, a legjobb irodalmi barátját, Horvát Adámot ábrázolja, míg a harmadik metszet Viczay­ról készült (könyvtárakban ma is hozzá­férhető). A Szekeres által ügyesen festett képet Bécsben Czetter metszette rézbe, a kép alá pedig latin ajánlást illesztett Ka­zinczy. (Viro antiquae virtuHs constatnti, intrepido servatori civium —■ Fr. Kazinczy, ut intuentium animi ad eius exemplum accendantur, 1803.) Különben, amint Ka- zinczynak 1803 júliusában Schediushoz intézett leveléből megtudjuk, Kassa váro­sának tanácsában is határozatba ment. hogy a város nagy fizikusának képét a ta­nácsterem számára megfestik. Ezt az a hálás tanácstag indítványozta, akit szintén a halál torkából ragadott ki Viczay. Gyógyszertár ezüst-arany edényekkel Kazinczy hálás visszaemlékezéseiből Így alakul ki előttünk egy nagy tudósnak és igaz embernek mindenki által tisztelt és szeretett alakja. Kis-viczai Viczay József (született 1746 március 23-án, meghalt 1810 április 5-én) régi kassai patricius- esalád szülötte. Nagyatyja a ka3sai evan­gélikus egyházközösségnek volt a lelkésze, édesatyja Kassa városának és Torna vár­megyének orvosa, a városnak nagyra- becsült polgára, több ízben szenátora, nagyműveltségű és kiváló erényű ember, akinek példája nagyban hatott fia egyé­niségének kialakulására, ö is az orvosi pá­lyát választotta és orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, amelyet ekkor fejlesztett európai hírűvé a holland redetű van Swieten Gottfried báró, Mária Terézia kedvelt orvosa. Viczay öt éven át tanult Bécsben, három vizsgáját kitüntetéssel ál­lotta ki s amikor 1771-ben visszatért szülő­városába. a 25 éves ifjút a legjobb hír előzte meg. Atyjának örökébe. Torna megye főorvosi székébe választották, tíz év múlva pedig Kassa városának fizi­kusa lett és négy évtizedes szakadatlan or­vosi munkájával felbecsülhetetlen érdeme­ket szerzett. Amikor orvosi munkáját a 7000 főnyi lakossal bíró Kassán megkez­dette, igen kezdetleges egészségügyi viszo­nyokat talált. Rajta kivül csupán egy or­vosa volt a városnak és egy gyógyszer- tára, amely 1773-ig, a rend feloszlatásáig, a jezsuiták tulajdona volt és a rend eltör­lésekor az Éder-család vásárolta meg. Ez az Istenszem-cégérrel ellátott patika Kassa legrégibb gyógyszertára, jogutódja ma is megvan a színház épületével szemben. \. jezsuiták akkoriban nemcsak a hívők lelki szükségleteivel, hanem testi jólétével is törődtek és orvosoltak, gyógyszertára­kat tartottak fenn. Igen híres volt a znió­váraljai jezsuiták gyógytára, ahol a hava­sok illatos füveivel pompás gyógyszereket gyártottak. Znióvdralja környékének parasztjai szál­lították a jezsuitáknak a füveket s meg is tanulták egynéhány orvosság készítésének titkát, amelyet utódaikra hagytak. Az élel­mes turóciak. a drzsanka” lakosai, tudá­sukból üzletet csináltak és másfél évszá­zadon át az általuk gyártott olajokkal há­zalták végig Európát. A kassai jezsuiták gyógytára azt a tá­gas földszinti helyiséget foglalta el, amely ma a prémontrej rendház épületépek föld­szinti sarokterme és ebédlőül szolgál. A gyógyszertár berendezése a lehető legpaza- rabb volt: a bejárat fölött aranyozott szem ékeskedett és efölött lábnyi hosszúságú, sűrűn egymás mellé illesztett színarany- rudak alkották a felhőzetet. Éppen ilyen barokk pompa nyilvánult meg a belső be­rendezésen. Vert ezüstből készült, belül aranyozott edényekben állottak a gyógyszerek, csillogó rézmozsarakban törték a gyökere­ket, ezüst tégelyekben keverték a kenő­csöket. A jó orvos Viczay páratlan ügybuzgalommal kez­dett munkájához. Fáradhatatlansága, a be­tegekkel vájó szeretetteljes bánásmódja, szerencsés gyógyításai csakhamar messze környékre vitték el a hírét. Annyi betege volt, hogy más nem győzte volna a mun­kát, de o négy évtizeden át szakadatlanul dolgozott. Kapuja állandóan nyitva állott a sze­gény betegeknek. A régi családi házban lakott, amely még most is áll. (A Fő-utca 82. számú ház ez. Kazinczy orvosának emlékezete valóban megérdemelné, hogy a Kazinczy-Társaság emléktáblával jelölje meg ezt a házat.) Pitvara már korán megtelt betegekkel és ő a hajnali órákban kezdte rendelését. Az­után megkezdette beteglátogatását, ahogy akkoriban mondták: a „keringést”, amely egészen délig tartott. Rövid ebédutáni pi­henő következett. Három órakor újra kezdte a keringést, amit hat órakor ha­gyott abba. Ekkor barátai körét kereste föl, amely nyaranként az ő hernádparti kertjében gyülekezett a malmok tövében és a kort mozgató kérdésekkel s a köz- ügyekkel foglalkozott. Barátaitól elválva, újból betegeit látogatta, hazatérve pedig még mindig nem pihent le, hanem olvasott, tanult, míg a teljes kimerültség el nem nyomta. Kazinczy barátjának halálakor megható epizódot említ, A súlyos beteg Viczay ma­imhoz hivatta eperjesi orvosbarátját, Krü­ger doktort, nem azért, hogy orvosi segít­ségét vegy igénybe, mert ő jól tudta, hogy nincs segítség, hanem hogy barátjától búcsút vehessen és végső akaratát közölje, amely szerint hátrahagyott holmijával bánnia kell. — Kérlek, ne nyujtóztass ki, úgy mint a halottakat szokás — mondotta könnyező barátjának —, hanem mintha csak alud­nám, tenyeremet ábrázatom alatt tartva és féloldalt fekve. Életemben sohasem volt nyugtom s hadd láttassam halva nyugodni. A fiatal, nagytudású és fáradhatatlan orvosnak hírneve hamarosn elterjedt me­gyéjének htárain túl is és távoli vidékekre hívták őt a súlyosabb betegekhez. Nem rettentette vissza az időjárás, a járhatat­lan út, útra kelt télen, nyáron, nappal, éj­szaka. Ifjabbb éveiben lovon tette meg a hosszú utakat is, de úgy, hogy minden ál­lomáson lovat váltott s nem ritkán kidőlt a ló alóla, úgy meghajszolta. Visszafelé sem kímélte magát, mert ekkor azokra a betegeire gondolt, akiket a városban ott­hagyott. Aki nem szerette a pénzt Ideális lelkületű ember volt, bár élet­pályája a legmateriálisabb vonatkozású. „Soha ember kevésbbé a pénzt nem sze­rette, mint 6” — mondja a róla való em­lékezés. A szegényeknek ingeyn szolgált s nemcsak a patikát fizette, úgyhogy egy év alatt csupán orvosszerekre két-három- ezer forintot költött, hanem ahol Ínséget látott, marokkal szórta a pénzt a beteg ágyába. Kazinczy említi, hogy halála után a kassai Patikákban 7000 forintnál több adósságot kellett utána kifizetni a hagyatékból. Kell-e nagyobb dicséret reá? kérdi. — Valóban a szegények orvosa volt s amikor halálának híre szétfutott a városban, a szegények sírva futottak össze a a házánál és sírva kísérték ki kopor­sóját a nyughelyéig. Ami kevés munkaideje maradt, azt ne­mes szenvedélyeinek szolgálatába állí­totta. Kertészkedő hajlamáról megemlé­keztünk. Hernádparti kertjét szenvedélye­sen ápolta és díszítette. Ám a város ék,e- sjtésévej is törődött és nem nézhette so­káig nyugalommal a színház épülete és az Orbán-torony között éktelenkedő csu­pasz teret, Saját költségén hozzáfogott a tér be- fásításához, munkásokat fogadott és sokszor maga IS közibük állott, ásót, kapát kapott a ke­zébe és fáradhatatlanul dolgozott. így ültette el azon a térségen az olasz nyár- £ák, gesztenyék, juharok, scorbusok ket­tős sorát, amelyek lombokba borulva Déryné ifjasszony kedvelt alléját alkot­ták, úgy hogy még télvíz idején is itt sé­tálgattak a kassai delnők és arszlánok, ünepélyes alkalmakkor pedig lampionok­kal világították ki a nyílegyenes sétányt, amelyen boldogan bolyongott Viczay dók- tornak Kassáért rajongó szelleme. Nem volt az életnek olyan területe, a tudománynak olyan ága, a művészetnek olyan megnyilatkozási formája, ami szen­vedélyesen ne érdekelte volna. Szerette á zenét, a könyvet, az irodalmat, nagy szor­galommal hordta össze pénzgyujtemény é- nek és csigagyüjteményének ritka darab­jait. Emellett testi erőinek fejlesztésiről sem feledkezett meg. Szervezetét kemény munkához és a természet viszont a gságaiuak elszenve­déséhe szoktatta. Erős, zömök testű volt, közepes magas, ságú, szöghajú, kék szemének tekintete jóságos. A leghidegebb télben is egyszerű köpenyt viselt, minden héten háromszor fürdött meg hideg vízben, soha nem ivott szeszes italt, csupán egyetlen káros szen­vedélye volt, ami miatt eléggé kárhoztatta magát, de nem tudott leszokni róla — a feketekávé. Legenda a sír körül Családot nem alapított e benne egy ősi patrícius kassai család halt ki. Amikor meghalt, széles környék népe siratta. A Forrás-utcai luteránus temetőben temet­ték el. Sokáig tartotta magát a legenda és Kazinczy is hitelt ad neki, hogy Viczay végső akarata az volt, hogy testét ne a temető földjében, hanem kedvelt kertjében földeljék d s a temetőbe kővel megrakott koporsóját » kísérjék. A legendát később még megerősítette, hogy örököse, Sihulszky Frigyes orvos, a kedvelt hernádparti kert érdekes épít­ményei mellé, a remetelak, kápolna, temp- lárius-rom társaságába kis templomot állított föl, amelynek kupoláját három fe­kete márványoszlop tartotta s az oszlo­pok közé Viczay mellszobrát állíttatta. A latin, magyar es német nyelvű feli-árt Dessewffy József készítette: .A jók a jót nem felejtil Szomorú fűz levelek Borítják hamvai medrét A méltónak S a bús emlékezet Nyögve vagy remegve Élt mindig felette” — ez volt. a Viczay emlékezetét magyarul megörökítő fölirás. így még inkább meg­erősödött az a hit, hogy az áldott emlékű kassai főorvos hamvai ezen a helyen nyu- gosznak. De maga Dessewffy cáfolja meg ezt a hiedelmet, amikor megírja, hogy Viczay nem e három oszíopú peripetron alatt pihen, hanem a Forrás-utcai lute­ránus temetőben, ahol nagyatyja, az ékesszavú prédikátor és atyja, a szintén híres kassai orvos fekszik. Már Kazinczy említi, hogy az elhunyt barátai nyomban a temetés után 10.000 forintot adtak össze, hogy méltó emléket állítsanak a város és messzi környék nagy jótevőjé­nek. így készült a kedves halott sírhalma fölött az egyiptomi ízlésű kápolnácska, amelyen gróf Csáky Emánuel latin nyelvű felirata hirdette: Egyszerű volt erkölcseiben, megvetette a szerencsét, A betegeknek egészséget osztott Enyhítöszert nyújtott a bágyadtaknak, segélyt a szegényeknek, Magára sohse gondolt, polgártársaiért élt, A mágnást, parasztot, polgárt, szeg 'nyt Egyforma szeretettel ölelte nrr’.'l'?>; Meghalt Hygeia méltó papja Az elragadottat Megsiratja a közösséget ért csr; ; Puhán pihenjenek csontjai így kívánja barátainak köre És áll a szent sirhalom A íó emlékezetű férfi fölött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom