Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-23 / 92. szám

1939 ÁPRILIS 23, VASÁRNAP •fehhdeW -MmVaRHIRUAB 13 Hírek Milyen idő várható ? A Meteorológiai Intézet jelenti április 22-én délben: Várható idó'járás a.következő 24 órára: Ma déli szél és túlnyomóan derült idő. Éjjel és holnap délnyugati-nyugati szél, változó fel- hó'zet, néhány helyen, inkább csak az észak- nyugati megyékben záporesó' és zivatar. Az éjszakai lehűlés lényegesen gyengül, a nappali hőmérséklet alig változik. — A kormányzói pár fogadta a finn férfi­énekkar tagjait. A kormányzó úr és felesége Öfőméltóságaik szombaton délután 6 órakor a királyi palota Awdrássy-csarnokában fogad­ták a Budapesten tartózkodó finn férfiének­kar tagjait. Az énekkar a kormányzói pár tiszteletére három dalt adott elő. A rövid hangverseny végeztével Onni Talas finn kö­vet bemutatta az énekkar vezetőségének több tagját, majd az énekkar nevében a kormányzó úr őfőméltóságának egy üvegvázát, az ének­kar egy tagja pedig a Főméltóságú Asz- szonynak magyar beszéd kíséretében egy ere­deti. finn faliszőnyeget nyújtott át. Végül az énekkar magyar nyelven' elénekelte a ma­gyar Himnuszt. — Ezüstmise. Hoczmann V. Ágoston peré- hyi rk. plébános pappá szentelésének 25. év­fordulóján f. hó 19-én mutatta be ezüstmisé­jét a perényi plébániatemplomban. A jubilánst hívei melegen ünnepelték. — A felsőház elnökének emlékbeszéde Tisza Istvánról. Szombaton este tartották Budapes­ten a hagyományos Tisza István-serlegvacso- rát, amelyen Széchenyi Bertalan gróf, a felsőház elnöke mondott emlékbeszédet Tisza István grófról, — Jakos Lajos református lelkész feleségé­nek előadásai Hollandiában. Jakos Lajos alsó- némedi református lelkész és felesége ez év február végén és március elején előadókör­úton volt Hollandiában és a különböző vá­rosokban, valamint a holland rádióban Jakos Lajosné több előadást tartott. Az előadások a következők voltak: Mágyarors&ag története, Ezeréves Magyarország, Budapest és szobrai, Petőfi Sándor, Magyar népszokások és Lo- rántffy Zsuzsanna élete. Az előadások iránt különösen protestáns holland részről élénk ér­deklődés nyilvánult meg, annál is inkább, mivel Jakosné 'előkelő holland protestáns csa­ládból származik és unokahuga a tavaly Ma­gyarországon járt De Wilde holland pénzügy- miniszternek. — Steff Tibort visszaengedték Budapestre a román hatóságok. Bukarestből jelentik: Steff Tibor magyar vitorlázó repülőt, aki Budapest határában vasárnap szállt föl, és azután Bo- rosjenő határában kényszerleszállást hajtott végre, a román hatóságok pénteken délután visszaengedték Budapestre. A vitorlázó re­pülőgépet összecsomagolták és a napokban szintén visszaküldik. — PFEIFFER MIKLÓS DR„ KIRÁLY JÓZSEF ÉS WIRTH GYULA KORMÁNY­ZÓI ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT. A kor­mányzó a miniszterelnök előtérjesztésére meg­engedte, hogy az idegen megszállás alatt ki­fejtett értékes munkájúkért. Pfeiffer Miklós dr.-nak, a kassai székeskáptalan kanonoká­nak, Király József csicsói esperes plébános­nak és Wirth Gyula kassai műépítésznek elis­merését tudtul adják. — A visszacsatolt párkányi espere®i kerület tavaszi gyűlése Esztergomban. A párkányi esperesi kerület papsága húsz év után e hét csütörtökén első ízben tarthatta meg tavaszi összejövetelét a főegyházmegye székhelyén, Esztergomban, Medien István esperes, pár­kányi plébános elnökletével. Az összejövetel után, melyet a ferencesek templomában és zárdájában tartottak meg, az esperesi kerü­let papsága testületileg tisztelgett főpásztora, a bíboros-hercegprímás előtt. Agglegény- és aggszűz-adót sürget azEmericana Az Emericana újabb erőteljes akciót in­dított a népszaporodást előmozdító házas­ságok elősegítése érdekében. A házasság intézménye, illetve a házasság előtt álló fiatalság támogatásra szorul. Legfontosabb­nak, legcélravezetőbbnek tartja ezen a té­ren a már sokszor emlegetett agglegény­adó bevezetését. Az agglegényadó jövedelme szolgáljon a házasságkötések anyagi támo­gatására, ebből az alapból teremtsenek — Előadás az építészet nemzetfejlesztő hi­vatásáról. Győrből jelentik: A vallás- és köz- oktatásügyi minisztérium megbízásából Györ­gyi Dénes m. kir. kormányfőtanácsos, műépí­tész tanár nagysikerű előadást tartott Győ­rött^ amely megnyitója volt annak az ünnepi művészi előadásnorozatnak, amelyet az Orszá­gos Irodalmi és Művészeti Tanács irányítá­sával a kultuszminsztérium rendez jelenleg Győr városában, ahol a magyar művészet ünnepet ül. A győri kultúrnapokon nemzet- építő munkára szólítja fel az Irodalmi és Mű­vészeti Tanács a város minden polgárát. Eb­ben a nemzetépítő munkában az építőművé­szetnek meg kell találnia azt a vezető és irá­nyító szerepet, amely munkásságát hivatá­sánál fogva megilleti — ezt fejtette ki az előadó. A következőkben ismertette Kle- belsberg Kunó és Hóman Bálint kultuszmi­niszterek nemzetnevelő és nemzetépítő mun­kásságát. — PETROLEUMFORRÁSOKAT FE­DEZTEK FEL LENGYELORSZÁGBAN. Varsóból jelentik: A lapok jelentése szerint Stalowa környékén petroleumforrásokat fe­deztek fel. — Kereskedelmi alkalmazottak legkisebb munkabére. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 25.297/1939. I/a. K. K. M. szám alatt megerősítette a kereskedők által alkal­mazott tisztviselők, kereskedősegédek és ke- reskedőtanoncok legkisebb munkabéreinek meg­állapítására hivatott bizottságnak 9345/19i89. T/a. K. K. M. szám alatt megerősített határo­zata módosítása tárgyában, hozott újabb ha­tározatát. Az erre vonatkozó rendelet a hi­vatalos lapban jelenik meg. — 4188 pengőt juttattak a keresztény nők a „Magyar Házak” céljára. A Keresztény Ma­gyar Asszonyok Pártszövetségén ele kezdemé­nyezésére valamennyi keresztény női egyesület Magyar találkozót rendezett a felvidéki Ma- gyem Házak céljára március 16-án a Pesti Vigadóban. A Keresztény Magyar Asszonyok Pártszövetsége a találkozó tiszta bevételeként 4188 pengőt juttatott el Esterházy János gróf kezéhez azzal a kéréssel, hogy az ennek az összegnek felhasználásával a Szepességben építendő Magyar hie a Budapesti Keresztény Nők Háza nevet viselje. — Mégis megépítik a temesvári rádióállo­mást. Temesvárról jelentik: Az utóbbi napok­ban hírek terjedtek el, hogy a tervbevett te­mesvári rádió állomás építését bizonytalan időre elhalasztották. Ezzel szemben egyes lapok most azt írják, hogy a rádió-állomás felépítése most megvalósulás előtt áll. Hol­nap Temesvárra érkezik Saraceanu , a román rádió társaság vezérigazgatója, továbbá a tár­saság több vezetőtagja, akik a felállítandó rádióállomás ügyéhen folytattak tárgyaláso­kat. Kiválasztják a stúdió és a városon kívül felállítandó leadó helyét. — Verekedés közben leharapta ellenfele orrát. Miskolcról jelentik: Miskolcon a Győri-kapunál haladt szekerén Szolnoki Sándor, amikor összetalálkozott egy má­sik szekérrel, melyet egy eddig ismeretlen hentessegéd hajtott. A két férfi össze­veszett, majd összeverekedett, melynek során a hentessegéd leharapta Szolnoki Sándor orrát, majd elmenekült. Szolnoki Sándort súlyos sérülésével és nagy vér- veszteséggel, kórházba szállították. AZ IGAZI VAD ASZ ÖRÖME! Kézdlvásárhelyl BENKö FAI: A vadászat AZ IGAZI VADÁSZ ÖRÖME! című gyakorlati vadászati szakkönyve Felöleli a Magyarországon előforduló fontosabb vadfajok ismertetését, azok telepí­tését, gondozását é3 vadászatát. Tartalmazza a vadáizati fegyvertant, bemutatja az összes modern fegyvereket, a különböző államok fegyvertípusait. Leírja a ható­sági fegyvervizsgálat, belövés, puskavásárlás, célző-távcsö stb. stb. nélkülözhetetlen Ismertetését. A lőszerekről szóló fejezetben a lőporok, golyók, sörét, fojtás és töl­ténykészítés részletes leírását nyújtja, majd a fegyverrel való lövés elméletét adja a belső és külső ballisztika kimerítő ismertetésével együtt. Végül a lövés művé­szete, a vadász felszerelése, a hajtó, a vadászkutyák, a solymászat, falkavadászat, uhuzás, vadászatrendezés, vadásztársaságok, vadorzók stb. stb. Ismertetése után tartalmazza a vadásztörvényt és az idevonatkozó rendeleteket is. Ára díszkőidében 10 pengő Megrendeléseket utánvéttel, vagy az összeg előzetes beutalása ellenében forduló postával Intézünk el. Ha ajánlott küldést kíván, úgy 50 fillér beutalását is kérjük. Az utánvéteíes küldés 90 fillérrel drágítja a könyvet PfesSer F^rdinánd cZeldler Testvérei«) nemzeti 'könyvkereskedése Budapest, IV., Kossuíh Lajos-rica 5. Telefon: 18-57-30,18-74-00. egzisztenciát olyan, fiatalok számára, akik egyébként anyagi nehézségek miatt nem tudnának házasságra lépni. Az agglegény­adóval párhuzamosan be lehetne vezetni a férjhez nem ment nők adóját is. Méltá­nyos, hogy azok — akár férfiak, akár nők,, — akik nem alapítanak családot, jövedel­mük egyrészének adóformájában való lero­vásával támogassák, illetve segítsék elő má- 'sok családalapítását, — A HERCEGPRÍMÁS SZÜLETÉSNAPJA. Serédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás, aki immár 12-ik esztendeje áll a magyar ka­tolikus egyház élén, vasárnap tölti be életé­nek 55. esztendejét. A bíboros egyházfejede­lem e napon az esztergomi bazilikában ünne­pélyes főpapi szentmisét pontifikái főegyház­megyéje védőszentjének: Szent Adalbert vér­tanú-püspöknek Ünnepe alkalmából. Egyéb­ként az évfordulót esztergomi palotájában teljes visszavonultságban tölti és úgy a buda­pesti, mint az esztergomi prímási palotában Ivek lesznek kitéve, amelyeket az üdvözlésre jelentkezőik fognak aláírni. — Házasság. Székely István gépészmérnök és Holtán Veronika házasságot kötöttek. Janltovich Antal miniszteri osztályfőnök és felesége, Ádám Márja leánya, Marietta ápri­lis 29-én, szombaton este 7 órakor tartja es­küvőjét az Egyetemi-templombna ifj. Károlyi József dr.-ral, Károlyi József dr. ügyvéd és felesége, Ulain Gabriella fiával. — Halálozás. Özv. gyimóthi Lampérth Bé- láné, szül. Velancsics Erzsébet április 20-án 66 éves korában Érsekújváron meghalt. Ha­lálát Janson Jenő és felesége, szül. gyimóthi Lampérth Klára, gyermekük, Marika és ki­terjedt rokonság gyászolja. Temetése április 22-én ment végbe nagy részvét mellett. — A Júniusi Bajtársak emlékünnepe a vér­tanúhalált halt Hollánok emléktáblájánál. Áp­rilis 22-én volt huszadik évfordulója annak, hogy a vörös forradalmárok a Lánchid budai pillérénél a Dunába dobták Hollán Sándor ny. államtitkárt és fiát, Hollán Sándor állam­titkárt. A Júniusi Bajtársak ebből az alka­lomból kegyeletes emlékünnepet rendeztek a Lánchídon elhelyezett márvány-emléktábla előtt. — KIVÉGEZTÉK A SPANYOL POL­GÁRŐRSÉG HALÁLRAÍTÉLT TÁBOR­NOKÁT. Barcelonából jelentik: Pénteken kivégezték Aranguren Roldan Jósét, a pol­gárőrség volt tábornokát, akit a bíróság halálra ítélt. — (Felvételi hirdetmény.) A siketnémák komáromi m. kir. állami intézetének igazgató­sága az 1030—40. tanévre felvételt hirdet. Felvételt nyerhetnek mindazon 6 éven felüli, de 10 éven aluli felvidéki, vagy komárom- megyei siketnéma gyermekek, akik máa testi, vagy lelki fogyatékosságban nem szenvednek. Továbbá mindazon tanköteles korban levő si- ketnémák, kik valamely szlovák tannyelvű intézetbe jártak, de a Szent Koronához visz- szacsatolt területre valók. A felvételt kívánó siketnémák május 10-ig jelentendők be az intézet^ igazgatóságának, mely a felvételre vo­natkozó részletes felvilágosítást megadja. — A Felvidéki Egyesületek Szövetsége áp­rilis 26-án, délután 6 órakor tartja rendes évi tisztújító közgyűlését saját helyiségében: Budapest, VII., Rákóczi-út 36. I. 4. — Rooseveltnek megszavazta a képviselő­ház a pénzügyi felhatalmazást. Washington­ból jelentik: A képviselőház hosszú és heves vita után elfogadta azt a pénzügypolitikai javaslatot, amely az elnöknek azt a most le­járó felhatalmazását, amely szerint szükség esetén leértékelheti a dollárt és fenntarthatja a kétmilliárd dollárt kitevő stabilizációs ala­pot — július 1-től két évre meghosszabbít­ják. — Az észt hadseregfőparancsnok Varsóban. Varsóból jelentik: Laidoner tábornok észt hadseregfőparancsnok ma reggel Krakóból visszatért Varsóba, ahol a mai napot, magám emberként töltötte el. Éjjel hazautazott Tai- linnba. Laidoner tábornok látogatásával kap­csolatban politikai körökben kijelentik, hogy az észt és a lengyel véderő vezető személyi­ségeinek szokásos érintkezéséről van szp^-figy- úttal azonban utalnak arra is, hogy*juaidoúer tábornok Észtországban — ugyariúgy nJnt Smigly-Rydz tábornagy Lengyj ' ’ nem csupán katonai, hanem^jpí fepet is játszik. "’rcdcíivol — Bárdossy László kitüntetése. A' mányzó a miniszterelnök előterjesztésére Bár- dosi Bárdossy László dr. rendkívüli követ és meghatalmazott miniszternek a külügyi szol­gálatban szerzett kiváló érdemei elismeréséül az I. osztályú Magyar Érdemrendet adomá­nyozta. — ÖSSZEÜTKÖZÖTT KÉT BOMBA­VETŐ REPÜLŐGÉP, KILENC KATONA SZÉNNÉ ÉGETT. Toursból jelentik: Ma délelőtt két bombavető repülőgép a leszállás pillanatában a Tours közelében levő saint symphorieni repülőtér felett összeütközött. A gépek kigyulladtak. A bennük hejvpt foglaló kilenc katona szénnéégett. Stósziak és mecenzéfiek összejövetele A etcszi és mecenzéfi menekültek vasár­nap, április 23-án délután 4 órakor Buda­pesten, a Ráday-utca 5. szám alatti körhe- íyiségiben hazafias, összejövetelt rendeznek. A mecenzéfi és stószi születésűek minél na­gyobb számban jelenjenek meg. Vendégeket is szívesen látnak. fos szab. legnioi fonhívásra I-AJO$, Ki készítek gépemmel. Megvárható! Tele- kUldöncszolgálat. SCHÜLMAN (a NYUGATIVAL) T.; 113-6ÍL (—) Április 30-án tartja közgyűlését az OMKE. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés április 30-án, vasárnapon délelőtt negyed 11 órakor tartja 35. évi rendes köz­gyűlését a volt Lloyd nagytermében )V., Má­ria, VaJéria-utca 12.). A közgyűlésen Nagy- bákay—Sesztina Jenő felsőházi tag elnököl és az OMKE működéséről Balkányi Kálmán dr. igazgató számol be a közgyűlésnek. (*) A Magyar Cavalcade. A budapesti Hunnia Filmgyár igazgatósága azzal . a kér réssel .fordult ,a Magyar Műkedvelők Egyesü­lete Országos Szövetségéhez, hogy az ezéyi. június havában felvételre kerülő és a kor­mányzó húszéves országlásának jubileuma al­kalmából készülő „Magyar Cavalcade” című nagyszabású nemzeti filmalkotásban a műked­velő színjátszással foglalkozó egyesületek tag­jai is vegyenek részt a felvételekben. A film érdekfeszítő történet keretében életrekelti a magyarság tragikus szenvedéseit és dicsősé­ges feltámadását. A nagyszabású filmhez kb. 5000 szereplőre lesz szükség és így a hivatá­sos színészeken kívül feltétlenül szükséges a műkedvelő színészek résztvétele is. A Ma­gyar Műkedvelők Egyesülete készséggel vál­lalta, hogy a műkedvelő szímésztársadalmat a feladat altruista vállalására felhívja, beszer­vezi és az ezzel kapcsolatos adminisztrációt lebonyolítja. A Magyar Műkedvelő Egyesüle­tek Országos Szövetsége ezért azzal a kérés­sel fordul tagjaihoz, hogy legkésőbb április 29-éig jelentsék be az országos szövetségnek (I., Attila-körút 50.), hogy kik vállalkoznak a filmén való szereplésre. A jelentkezők- fel­lépési dijat nem kapnak, csakis kész kiadásai­kat térítik meg. Megfejtések Keresztrejtvény: önmagát kétszer rabolja meg, aki kárán mód nélkül kesereg. Rulettrejtvény: Tata, Sch, Astor, Oct, Sera, Rat, Lé. ^ Egy kis számolnivaló: Barcarola. Betűrejtvény: Német segédige. Szórejtvény: Francia nevelőnő. NYERTESEK NÉVSORA: Festmény: Pecze Mihály Hatvan. — Réz­karc: Antal Adrienna Kispest, Majtányi Kál­mán Rozsnyó. — Negyedévi előfizetés: Or- mándlarki János Pestújhely. — Kölni: Bara­bás Sándomé Bpest, Kova oh Károlyné Bpest, Puller Géza Bpest. — Puder: Ronyeez Rózsa Pelsöc, Hernyák Erzsébet Tótkomlós, Pólay István Érsekújvár. — Pipeercsomag: Széli Róza Bpest, Riedel Ilona Csallóközposfa, Szőnyi Jánosné Bpest, Bérezi Árpádné Ko­márom, Stiaszny Ferencné Pestújhely, Szom­bati Béla Gönc, Tóth József Jászkisér, Adáin Gyula Kispest, Egressy Mihály Ungvár, Föl* dessy Ernő Bpest. — Szappan: Berkes Anna Kaposvár, Révész Ilona Miskolc, Bódy Mária Kenderes, Sándor Bertus Battonya, Krolopp "Alfrédné Magyaróvár, Walter István Bpest, Bokor András Losonc, Bogyó Sándor Bpest, Baffia József Makó, Pribelszky Károlynő Bpest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom