Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-19 / 88. szám
4 TEMtDtfa Ak<5tARHIftIlAI> 1939 ÁPRILIS 19, SZERDA Mussolini fogadta az új albán kormány tagjait Az Egyesült Párt sikerült munkásgyűlései Az Egyesült Magyar Párt az elmúlt napokban Kéménd, He tény és Guta községekben tartott igen jól sikerült munkásgyűléseket, amelyen a gazdaközönség köréből is sokan jelentek meg, hogy ilymódon is kifejezést adjanak a munkások iránt való érzelmüknek. A lefolyt gyűlések ismét jelentékenyen növelték a párt erejét, amennyiben az elhangzott beszédeik hatása alatt, sokan léptek be a pártba. Kómáidén az iskolatermében folyt le a gyűlés, amely ez alkalommal szűknek bizonyult a nagy számiban megjelent érdeklődők befogadására és sokan kívül rekedtek. Kelecsényi Pál helyiszervezeti eínök megnyitó szavai után Varecha József köz,p. munkástitkár ismertette nagy figyelem mellett az általános gazdasági és politikai helyzetet. Az éljenzéssel fogadott beszéd után számos új tag jelentkezett a pártba. Hetény magyarsága szép példát nyújtott a munkások iránt való megértésnek, amikor osztály és felekezeti különbség nélkül jelent meg nagy számban a gyűlésen. A gyűlés színhelyéül szolgáló terem kicsinynek bizonyult a nagy számban megjelentek befogadására és Így sók an kívülről hallgatták az elhangzott beszédeket. A köztiszteletben álló Csintalan Bertalan helyiszervezeti elnök nyitotta meg a gyűlést szép szavak kíséretében. Utána Va- reck a József közp. munkástitkár foglalkozott mindazokkal a politikai és gazdasági kérdésekkel, amelyek hazánk és az európai politikai életet ma annyira uralják. Az éljenzéssel fogadott beszéd után az elnök a gyűlést bezárta. Gután a községháza tanácstermében folyt le a tisztán munkás jellegű gyűlés, amely ez alkalommal teljesen megtelt a nagyszámban megjelent munkás érdeklődőkkel. Kiss Kálmán a párt gutái munkásazak- osztályának elnöke nyitotta meg a gyűlést. Utána Varecha József közp. munkástitkár foglalkozott az aktuális politikai és gazdasági kérdésekkel, amelyek a munkásságot a legközelebbről érdeklik. A munkáskér- d-ésnek az ismertetése annál is inkább szükséges volt, mivel Gután ma is több- ezáz munkás van kereset nélkül. A lefolyt gyűlések hangulatából következtetve a nép minden rétege türelmetlenül várja a szőnyegen lévő zsidó és birtokpolitikai törvényjavaslatok mielőbbi törvénybe iktatását, mert ezektől, különösen a munkásság helyzetének hathatós javulását reméli. Összehívták ^ a szlovák képviselőházat Pozsony, április 18. A szlovák képviselőházat április 25-re egybehívták. ———.. A cseh-motva protektorátus és Memel németéi a birodalmi gyűlésben Berlin, április 18. A hétfői hivatalos lap a birodalmi kormány törvényét közli, amely a cseh és morva protektorátusban lakó németek fámára képviseletet biztosit a nagynéniét birodalmi gyűlésen. A törvény így szól: 1. §. Az 1938 április 10-én és december 4-én választott nagynémet birodalmi gyűlés képviselőinek számát annyival szaporítják, ahányszor a 60.000 szám bent- foglaltatik az 1939 március 16-án a cseh és morva protektorátusban lakó húsz éven felüli német néptársak teljes számában. 2. §. Az 1. §. értelmében a nagynémet birodalmi gyűlésbe kerülő képviselőket Hitler vezér és birodalmi kancellár jelöli ki az ezeken a területeken lakó 25 éven felüli német néptáreak közül. Ugyancsak a hivatalos lap közli a memeli németeknek a nagynémet birodalmi gyűlésben való képviseletéről szóló törvényt. A törvény a következő szakaszokból áll: 1. §. Az 1938 április 10-én és december 4-én választott nagynémet birodalmi gyűlés a Memel-vidéiken 1939 március 22-én lakó húsz éven felüli németek számának megfelelően két képviselővel szaporodik. 2. §. Az 1. §. szerint a nagynémet birodalmi gyűlésbe kerülő képviselőket Hitler vezér és birodalmi kancellár jelöli ki. Róma, április 18. Mussolini miniszterelnök hétfőn Ciano külügyminiszter jelenlétében a Venezia-palotában fogadta az új albán kormány tagjait, hogy velük az olasz királyságnak és az azzal perszonálunióban egyesült Albániának új kapcsolatai tekintetében különböző kérdéseket megbeszéljen. Az albán miniszterek ebből az alkalomból újra kifejezésre juttatták az albán népnek azt az akaratát, hogy a birodalom keretében Budapest, április 18. A szlovákiai magyarság húszéves küzdelmes alakulásáig és a fejlődési folyamat mai vonaláig való eljutását sok megmozdulás előzte meg. Sok kis és nagy erőnek összefogása, egyesítő törekvése, évtizedes fáradozása kellett ahhoz, hogy tanulság legyen a felismerés: a kisebbégi életre utalt magyar, ság egy központilag irányított életközösségbe kell, hogy lépjen. Felismerés lett, hogy a magyar szellem fenntartását, a magyar összetartozást, a lelki és 'Szellemi megvalósuláson kívül még láthatóbban is bizonyítani kell, — így lett a régi magyar vágyból tett: a Magyar Házak létesítése. A mozgalom nemzetmentő hitét és valóságát sok csendesen dolgozó, lelkes és önzetlen szlovákiai magyar palántálta el az elfojtott lelkekben és munkálkodott kitartóan, munkálkodott azon, hogy az elhintett mag tovább is érjen, a gyökér talajba mélyüljön, hogy a kisebbségi népcsoportok jogi helyzete és kulturális jogainak törvényes biztosítása kiérdemelt formát nyerjen. Förster Lajos dr. példaadó, sokéves munkája bizonyíték arra, hogy a húszesztendős kisebbségi sorsban miként erősödik, hogyan gerincesedik és az alkotó munkára hogyan nevelődik ki a szlovákiai magyar egyéniség. Most, amikor a szlovákiai Magyar Házak létesítésére irányuló hűen és 'lojálisán együttműködnek a fasiszta Olaszországgal. Az albán nemzetgyűlés küldöttsége, amelynek tiszteletére Mussolini hétfőn este a Palazzo Veneziában az olasz kormány valamennyi tagja részvételével ebédet adott, múlt éjjel különvonaton elutazott Brindi- sibe. Onnan a küldöttség egy olasz cir-\ káló fedélzetén Durazzóba megy. mozgalom egyre nagyobb méretekben bontakozik ki és az a körülmény, hogy Förster Lajos dr., a nyugalmazott korompai vasgyár kohóigazgatója az elmúlt napokban töltötte be hatvanadik életévét, alkalmat adott arra, hogy nemcsak a szepes- ségi magyar . közvélemény ünnepelje lelkesen és méltassa érdemeit, de alkalmat ad arra is, hogy Förster Lajos dr.-ra ügy tekintsünk, mint a kisebbségi életben felnőtt vezéregyéniségre, ő volt az, aki Iglón, a Magyar Nemzeti Párt megalakításával kapcsolatban, elsőnek vetette fel az iglói magyar ház tervét, elsőnek látta be azt, hogy a vegyesnemzetiségű vidékeken a nemzeti kultúrának védelme, ápolása, fejlesztése az erők minden összefogását megkívánja és ennek védelmére közös fedelet kell kiharcolni minden magyar kultúr- munkás számára. Förster Lajos dr. és családja tizenegyezer szláv koronával járult hozzá az iglói Magyar Ház létesítéséhez és ezzel lehetővé tette, hogy a Szlovákiában maradt magyar városok között Iglö legyen az első város, amely tető alá hozza a maga kultúrotthonát, a magyar kultúrának jogos erődítését és végvárát. A szepesi magyarság által lelkes ünneplésben részesített Förster Lajos dr. munkálkodása méltó példa arra, hogy a szívós kitartással, hittel és akarással a kitűzött nemes célt minden ellenkező erő és minden idegenszellemű ármánykodás ellenére, egyszer mégis el lehet érni. A Felvidéken épül a fővárosi tisztviselők üdülője Kassa, április 18. Budapest székesfővi- rosnak azzal a tervével kapcsolatban, hogy a segítőalap nyaraltatási mozgalmának keretén belül tisztviselőinek egy részét a visszatért Felvidéken nyaraltatja, a főváros részéről szakemberekből és orvosokból álló bizottság járt Kassán. Tost László polgármester és V u k o- v i c h Károly dr. helyettes polgármester' kíséretében felkeresték azokat a Kassa közelében lévő területeket, amelyek üdülőtelep létesítésére szóbajöhetnek. A szemle eredményeként a segítőalap a tisztviselők és alkalmazottak egy részét már ezen a nyáron a Bankón fogja nyaraltatni. A bizottság a megépítendő üdülőtelep céljaira több területet szemelt ki és tapasztalatairól részletesen beszámol Budapesten. A beszámolás után döntenek véglegesen, hogy hol építsék meg az üdülőtelepet. Hitler hadparancsa Ostmark katonáihoz Berlin, április 18. A Führer és a véderő legfőbb parancsnoka a következő hadparancsot adta ki az V. hadseregcsoport számára: Ostmark katonái! Büszke örömmel győződhettem meg ma egész sor állomáshelyen a Ti jó kiképzéstekről. Megállapítottam, hogy a kiképzők szorgalommal, hozzáértéssel és komolysággal, az újoncok pedig teljes odaadással látják el szolgálatukat a népért és hazáért. Hitler Adolf. A kassai kisgyűlés első ülése * ■ Kassa, április 18. Kassa szabad királyi város törvényhatósági bizottságának kis- gyíilése hétfőn este tartotta első ülését Borbiró Ferenc főispán elnöklésével. A főispán megnyitójában ismertette a kisgyűlés szervezetét és szerepkörét. Ezután, a kisgyűlés a tisztiorvosi illetményekre 15 ezer pengőt, gyalogjárók építésére és egyes úttestek javítására 75 ezer pengőt szavazott meg. A továbbiak során kimonr dották, hogy Kassa város alkalmazottaira nézve mindaddig, amíg szabályrendelet nem készül, az állami alkalmazottakra vonatkozó jogszabályokat alkalmazzák. A kassai vitézi szék kérelmére vitézi székház céljaira átengedték a Széchenyi ligetben lévő városi pavillont. Elhatározta a kisgyűlés, hogy a Kassán felállítandó MÁV- üzletigazgatóság érdekében mozgalmat indít. Egyes utcanevek megváltoztatásának előkészítésére bizottságot alakítottak. Végül köszönetét mondott a kisgyűlés Budapest székesfővárosnak azért, hogy a Magyar Feltámadás szobrát és a Mickievoicz- Társaságnak, hogy Báthory István szobrát Kassa városának ajándékozta. Megalakult az új belga kormány Brüsszel, április 18. Kedden délután Pierlot megalakította új kormányát. A kormány tagjai a következők: Miniszterelnök és külügyminiszter: Pierlot (katolikus). Igazságügy: Janson (szabadelvű). Gazdasági: Sáp (katolikus). Közlekedési: Mark (katolikus). Gyarmatügyi: Dewleeschauwer (katolikus). Mező- gazdasági: D’Aspremont-Lynden gróf (katolikus). Munka és népjóléti: Delfosse (katolikus). Belügy: Deveze (szabadelvű). Közmunkaügyi: van der Poor ten (szabadelvű). Egészségügyi: Jaspar (szabadelvű). Kultusz: Duesbepg (parlamenten kívüli, szabadelvű). Pénzügy: Gutt (parlamenten kívüli). Honvédelem: Denis altábornagy (parlamenten kívüli). Kedvezményes jegyek Nemzetközi Vásárra P 2«* helyest P-ért es a Virágkiállításra P 1." helyett P ",-ért már kaphatók a STÁDIUM jegyirodán Telefonrendelés: 10 darabon felül házhozszállítással 140-0OO, 144-401, 144*400 Kivaiaok, vállalatok, nagyobb üzemek a jegyeket bizományba is igényelhetik Áz iglói Förster Lajos dr. tizenegyezer szlovák koronát^adott a szlovákiai Magyar Házakra