Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-16 / 86. szám
TETOIDEta JfofifeaRHIRME 1939 ÁPRILIS 16. VASÁRNAP ———j»'n mi ——i————■j———————a 12 e/ső tavaszi napokon megindult a belső idegenforgalom a Felvidék felé is Idegenforgalmi kérdések és furcsaságok Lindbergh — London, április 15. Lindbergh ezredes, az Aquitania fedélzetén New-Yorkba érkezett, ahol az amerikai kincstári hivatal tisztviselői és a politikai rendőrség tisztjei várták. Ezek közölték a sajtó képviselőivel, hogy Lindbergh fontos közérdekből kerüli a nyilvánosságot és nem nyilata titokzatos kozik terveiről. Midőn a hajó kikötött, Lindbergh fülkéjébe zárkózott, amelynek ajtaja előtt rendőrök álltak őrt és később sűrű rendőrsorfal között hajtatott el a kikötőből. A tengeri út legnagyobb részét fülkéjébe zárkózva tette meg Lindbergh. A visszacsatolt Felvidék városai s tájai közül igen kevés dicsekedhetik azzal, hogy a csehszlovákiai idegenforgalom éppen feléjük irányult volna. Kassa kivételével úgyszólván alig akad a volt szlovákiai Felvidéken város, amely felé az idegen nagyobb számmal özönlött volna. Kraszna- horka, a gömörhosszúszói cseppkőbarlang s az ógyallai csillagvizsgáló mellett a többi esetleg számbajöhető látványosság el is törpült. A szép s vadregényes Kárpátalja felé irányítottak ugyan belső idegenforgalmat, de inkább csak a mozgékony s kiváncsi csehek látogatták: be kell vallanunk, hogy a szlovákiai magyar ember ritkán vetődött a keleti erdőségek felé, ■’hacsak nem akadt különösebb dolga ottan. „Észak és Dél* idegenforgalmi harca A Vágvölgye, a Tátra, a sok bányavá- ros_ a Szepesség, Árva s Liptó vonzotta magához az idegeneket s a hivatalos csehszlovák ilegenforgalmi propaganda ugyancsak mostohán kezelte a volt délszlovákiai városokat: Komárom, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat legfeljebb átfutó helység volt. Aki nem magyar, annak történelmileg nem jelentett semmit s így vonzóerőt nem is gyakorolt az idegenre egyik város sem. A tájszépségek csak Rozsnyónál kezdődtek, aki városkultúrát akart látni, azt észak felé vitték, a magyar paraszttelepülésekire a figyelmet nem hívta fel senki, a magyar népviselet, a magyar falusi élet, építkezés Szlovákiában csak magyart érdekelt s a hivatalos „idegenforgatók” gondosan eltérítették az idegent, ha magyar népi életre volt kíváncsi, hiszen a néprajz kutatóját a népviseletekben s népszokásokban gazdag szlovák vidékek felé terelhették. Kassa, Kárpátalja s a cseppkőbarlang kivételével tehát ugyancsak mostohán bánt a csehszlovák propaganda a jelenlegi Felvilékkel. Állami szempontjaikból nem volt kívánatos, hogy az idegen utas egymilliónyi magyar tömeg életét és sokszor- gazdasági vergődését lássa. S míg Besztercebánya, Körmöcbánya, Poprád, vagy Trencsén lázasan s díszesen épült, addig Érsekújvárott a cigány Péró, Komáromban az erődök falához tapasztott „fecskefészek” nevű nyomortanya vergődött szomorú nevezetességre s emelkedett idegenforgalmi látványossággá. Forog az idegen Az érdeklődés most azonban hirtelen magasra szökött s a húsvéti napokon ezerszámra látogatták az anyaországbeliek a visszacsatolt Felvidéket. E sorok írója különösen a dunamenti részek forgalmát látta, de úgy gondolja, hogy arányosan elosztva a többi városok, vidékek, völgyek s hegyek is hozzájutottak a maguk idegenéihez. Szeretettel s valami megnevezhetetlen kíváncsisággal jöttek. Az volt az érzésünk, hogy valami rendkívülit keresnek bennünk, furcsa jeleket, a „cseh világ”- nak még ma is magunkon viselt bélyegét s csodálkoztak, hogy keveset találnak. Ebből is látszik, hogy a húsz évi csehszlovák uralom csak felületes volt, a mélybe nem hatolt: hetek alatt le lehetett vetni külső nyomait. A legfájdalmasabb e látogatások során az volt, amikor az anyaországbeli látogatók közül néhányon azon csodálkoztak, hogy Komáromban például mily tisztán beszélnek még magyarul! Hogy a vendéglős, az utcán kéregető cigánygyermek, a járókelők „benszülött” serege érthetően s zamatos nyelvjárással beszéli nyelvét. Ez nem túlzás, nem gúny: való igazság, hogy a másfélórai gyorsvonati út távolságában lakó fővárosi látogatók közül nem egy adott kifejezést csodálkozásának afölött, hogy a komáromiak, tehát Jókai városának lakói tisztán s érthetően beszélnek magyarul, el nem felejtették anyanyelvűket. Micsoda meglepő tájékozatlanság s az önbizalomnak, az önismerésnek, a magyar szellembe vetett hitnek milyen nyomorult csekélysége ez! Nem csoda tehát, ha az idegenforgalom első hírnökei exotikus csodákat vártak a Felvidéktől valami állandó, búgó jajon- gást, titkos jeleket, amelyeket, mint az elmúlt uralom nyomait, még ma is viselünk, megváltozott, eltorzult városképét, tört magyarságot s megtört lelkeket. ^ Nem fog-e túlságosan sokáig tartani, amíg valóságosan megismerjük s értékeljük egymást? Az idegenforgalom azonban megindult, egyre többen jönnek s egyre többen ismernek meg bennünket. Mit kell term nk tehát? Mit keresnek nálunk rendkívülit? Kétségkívül a csehszlovák uralom nyomait. Rendezzenek tehát a múzeumok kisebb kiállításokat, szemléltető bemutatásokat ezekről az időkről, utcajelző tábla, iskolai könyv, étlap s plakát egyformán célszerű egy kis kiállítás anyagának összeállításához, de emellett álljon ott a magyari voltunk bizonyításául a csehszlovákiai öntudatos magyar élet sok-sok bizonyítéka is, fényképi hirdetést újság, zászló, hadd szerezzen az idegen önbizalmat s megismerést a m% sorsunkon keresztül. Városainkat csinosítani kell. Külső szépség s csinosítás tekintetében igen elmaradtunk az anyaországbeli s idegenforgalmat óhajtó városoktól: még csak nem is Debrecen, Szeged, vagy Pécs városi szépségeit hozzuk fel például, hanem csupán Kaposvár virágait, Kőszeg tisztaságát, Szentes múzeumát,, vagy a magyar városok nyári fürdőtelepeit, magyaros díszítésű vendéglőit, rendezett utcáit. Ha azt óhajtjuk, hogy az idegen jólérezze magát körünkben, akkor sürgősen rendbe kell hozni utcáinkat, magyarul megmondva, söpörtetni, festetni s burikoltatni kell. Az idegenforgalom conditio sine qua «on-ja, hogy az idegen utas tiszta utcákat, rendes házakat s virágos ablakokat lásson, de, hogy ezt elérjük, szükséges városaink lakosságát is megnevelni. Komárom például soha nem lesz csinos addig, amíg suhancait meg nem tanitják arra, hogy a nyilvános világoskerteket kíméljék. Városaink^ legna- gyob részére ráfér a jótékony söprés s általában minden városunkban hiányzik az, amit az idegen nyáron a legszívesebben lát: uszoda, strand, ízléses nyári vendéglő, kirándulóhely a közelben. Lássanak falvakat is! A városokról , beszélek ehelyütt, mert az egyszerű, vasárnapi látogató ezekre kíváncsi leginkább, ezeket éri el legköny- nyebben. De itt vannak érdekes falvaink, itt van díszes népviseletünk, ezek még újak, ezeket még nem kapta fel a pesti gyöngyösbokréta, nincsenek elkényeztetve, kivéve a martosiakat. Ez még friss talaj. Viszont e friss falvakhoz jól járható út alig vezet. Utakat kérünk tehát a Felvidékre, sokat s jót: a csehszlovák útigazítás csak sztratégiai utakat épített, de a falvak s városok egymással való érintkezéséről tudni alig akart. Hidak s vasutak szükségesek még s ezek már nem csupán az idegenforgalmat szolgálnák. Ne új Lillafüredeket A hegyvidékeken épüljenek gyorsan a szállók, turistaházak, de, az Istenért, ne fényűzőszállók s ne új Lillafüredek emelkedjenek, mert ezekből elég van s ezek megfizethetetlenek. Olcsó nyaralótelepek létesüljenek, megfelelő propagandával s jó közlekedési lehetőségekkel. Induljon meg az a régen várt belső idegenforgalom. Jöjjenek minél többen hozzánk, ismerjenek meg s necsak a nemzeti romantika fátylán keresztül lássanak, hanem a mi valóságunkban is s meglátják, hogy még az a sokat ócsárolt felvidéki szellem sem olyan veszélyes. Filléres ■ vonatcsere És küldjenek mifelénk üres filléres vonatokat is, hogy reájuk szállván, minél hamarább ismerje meg a felvidéki ember ezt a szép országot, lássa látnivalóit s hallja meg az anyaország szívedobbanását. S tanulja ki, hogy fürgén, ügyesen s tehetségesen mit lehet cselekedni vendéglátás és idegenforgalom terén. Mert ezen. a téren még meglehetősen hátramaradtunk. Mostohán bánt velünk a csehszlovák uralom: szinte elfeledkeztünk arról, hogy érdemesek vagyunk a megtekintésre. Söpörjük ki utcáinkat, neveljünk friss és ügyes vendéglátó iparosokat, tatarozzuk ki a házakat, építsünk fürdőhelyeket s általában cselekedjünk meg mindent, hogy az idegen nálunk jól érezze magát. Csak egyet ne tegyünk: ne emeljük az árakat s ne adjunk rosszabb ellátást, mint amilyenekhez az idegen a magyar városokban hozzászokott. Szombathy Viktor Á felvidéki ipar reprezentatív seregszemléje a Budapesti Nemzetközi Vásáron Budapest, április 15. A felszabadult Felvidék és a visszahódított Kárpátalja lakossága szempontjából a húszéves cseh meg- .szállás alatt a Budapesti Nemzetközi Vásár nem jelentett egyebet, mint nagyszerű olcsó utazási lehetőséget, sokszor jogcímet a „külföldre” utazásra. A felszabadulással ez a helyzet lényegesen megváltozott és a vásár igazi jelentősége a felszabadult Felvidék és a visszahódított Kárpátalja szempontjából mosj jut először valódi szerepéhez. Ezt a szerepét akkor tudjuk kellőképpen felbecsülni, ha elgondoljuk azt, hogy a csehek által mesterségesen sorvasztott felvidéki ipar a megváltozott viszonyok folytán új beszerzési forrásokra, készítményei szempontjából pedig új elhelyezési piacokra, főképpen az anyaországra van utalva s most kassai kamara, hogy a felvidéki iparosok részvételét megkönnyítse, még az oda'- szállítás költségei tekintetében felmerüld nehézségeket is kiküszöböli. E kollektív kiállítás sikerét biztosítja az a tény is, hogy a kiállításra kerülő anyagot az egyes ipartársulatok választják ki, amelyek nagy gondot fordítanak arra, hogy csak kiváló minőségű anyag kerüljön fel. Végül a kassai kamara kollektiv kirándulás rendezésével siet a vásár iránt érdeklődők segítségére. Mint már jelentettük, a Vásár 50 százalékos utazási kedvezménye a külföldiek részére már április 18-án lép érvénybe, a hét végétől, szombattól kezdve pedig már a belföldi közönség is élhet a féláru utazási kedvezménnyel. Az eddigi igazolványigénylések után ítélve, számítani lehet azzal, hogy a Vásár látogató közönsége a felvidéki és a kárpátaljai látogatókkal kibővülve, olyan arányokat fog ölteni, mint még eddig soha. a Nemzetközi Vásár kitűnő alkalmat nyújt a mesterségesen Cseh- és Morvaország felé orientált gazdasági kapcsolatok átállítására, az anyaország felé való kiépítésére, mert a 70 díszes pavillonban a Felvidék lakossága mindent megtalál, amire szüksége lehet, szemléltetve látja azt a hatalmas fejlődést, amelyen Magyarország iparosodása a húsz esztendő alatt keresztülment, ezen túlmenően pedig a felvidéki pavillonban módjában lesz megismertetni saját cikkeit s felvenni a kapcsolatokat az anyaország többi részeivel. A Vásár vezetősége készségesen sietett a Felvidék segítségére a külön „Felvidéki pavilion” létesítésével, amelynek kiállítás- azerű anyagában az anyaországiak meg fogják találni a Felvidék háziipari, nép- művészeti, kézművesipari és gyáripari nevezetességeit. Segítségére volt a Vásár vezetőségének ebben a munkájában az IPOK is, amely megkezdette a propagandát, hogy a bemutatón, amelyen a kiállító kézművesiparosok költségmentesen vehetnek részt, a Felvidék fejlett kézműipara nagy múltjához és jelentőségéhez méltó módon állítsa ki kiváló minőségű jellegzetes készítményeit. Az április 28—tói május 8-áig tartó Budapesti Nemzetközi Vásáron felállított reprezentatív „Felvidéki pavillonban” árusítás nem lesz, mégis reklám és propaganda szempontjából rendkívüli jelentősége van a bemutatkozásnak, mert felhívja a bel- és külföldi látogató közönség és üzletkörök figyelmét a felvidéki kézművesipar cikkeire és így alkalmas lesz arra, hogy a kiállító iparosok üzleti összeköttetéseiket kibővítsék, új megrendelőket szerezzenek. Ezzel kapcsolatban nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk a kassai kamara ama tervének, hogy a felvidéki iparosok kollektív kiállítással vegyenek részt a Vásáron, a kézművesipar termében, amelybe minden ipartársulat reprezentatív kézművesipari készítményeket küldene el. A részvételt a helydíjmentességen kívül az is nagymértékban megkönnyíti, hogy az őrizés, biztosítás költségeit a kiállítás vezetősége vállalja, tehát a kiállító csak az odaszállítás költségeit viseli, mert a visszaszállítás ingyen történik. A ——wmsimmmm:i ■ Rimaszombat megyei város akar lenni Rimaszombati tudósítónk jelenti: A! nagyközséggé szervezett Rimaszombat képviselőtestülete csütörtökön foglalkozott a megyei várossá minősítés kérdésével é3 egyhangúlag foglalt állást régi városi jellegének visszaállítása érdekében. A közgyűlés Gabonás János dr. jegyző előterjesztésére úgy határozott, hogy a belügy- és felvidéki miniszterhez küldöttségileg juttatja el a képviselőtestület memorandumát s a megyei várossá minősítés elintézéséig is kérni fogja a városi szervezet változatlan meghagyást, amint az legutóbb Losonc városának ha-onló ügyében engedélyeztetett. A képviselőtestület egyhangú állásfoglalásának hírét megnyugvással fogadta a rimaszombati közvélemény, amelynek hű kifejezője volt a csütörtöki közgyűlési határozat. ..... I1 I MII III UH THPrmt'1—U ...IP«—»« A ormány?óLlr ff r\ t r r omeitosaga méíynyomásű arcképe 63x95 cm méretben P 1.40 + poríóköltségért, valamint a legújabban megjelent Ctak ez a keresztünk ö a mi vezérünk Ez a mi hazánk feliratú fenti nagyságú, de háromszín nyomású képek P 1.50 + portóköltségéri megrendelhetők: STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT-nál Budapest, VI., Rózsa-utca 111. szám. /
